„Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,16)

Miután becsukódott az ajtó, nekidőltem, s hálás voltam, hogy sikerült visszatartanom a könnyeimet, amíg el nem indult. Hogy jött el ez az idő ilyen hamar?

Nemrég költöztettük be a kollégiumba legnagyobb gyermekünket, s be kell vallanom, ez az esemény állandó anyai rettegések forrása lett. Mintha csak tegnap lett volna, amikor ujjongtunk a csecsemőkori teljesítményeknek, vagy amikor még kettévágtam és kimagoztam neki a szőlőszemeket. Most meg elindul az önálló élet útján.

Még az egyébként magabiztos anyukák idegszálait is pattanásig feszítheti a félelem, hogy valami rossz történik vele, a tehetetlenség, hogy nem védheti meg a nehézségektől. Attól kezdve, hogy megtudjuk, gyermeket várunk, millió kép merül fel bennünk mindenféle elképzelt veszélyhelyzetről. (És valljuk be, ha nincs gyermekünk, akkor is tudunk bajokról képzelődni.)

Ha a terhességet és a csecsemőkort sikeresen megúsztuk, ott tornyosulnak előttünk a kisgyermekkorral járó veszélyek. Aztán következik az iskola, ahol rossz társaságba keveredhet, helytelen döntéseket hozhat, csalódások érhetik, balesetet szenvedhet, szerelmes lesz valakibe, aki nem érdemli meg, stb.

Nagyszerű volna, ha a Bibliában lenne egy külön könyv angyalkáink neveléséhez, csak fel kéne nyitni, mikor elbizonytalanodunk, s ránk tör a rettegés.

A képzeletbeli Nevelés 2,14-ben választ kapnánk arra, hogy valóban csak az organikus, otthon főzött-passzírozott bébiétel egészséges-e.

A Nevelés 4,3 megmondaná, hogy pontosan mennyi időt tölthet képernyő előtt egy hároméves.

Különös kedvencem volna a Nevelés 35,7, ami kijelenti, hogy ha pogányként viselkedik a gyermeked, az egyáltalán nem a te hibád. Ha viszont angyal, akkor tied a pont. Ámen!

De hát mind tudjuk, hogy ez nincs benne a Bibliában. Annak ellenére viszont, hogy Isten nem adott útmutatást lépésről-lépésre, szilárd alapot kaptunk tőle, és a Szentlélek hihetetlenül hatékony támogatását.

Hogyan használhatjuk ezt a szilárd alapot és a Szentlélek irányítását, amikor elárad lelkünkben a félelem?

Bemutatom azt a három lépést, ami nekem segített, hogy ne éljek állandóan a félelem fogságában.

Vizsgáld meg, hogy félelmed reális-e, vagy elképzelt
Amikor rám tör a rettegés, felteszem magamnak a kérdést: Mekkora esély van arra, hogy bekövetkezzék, amire gondolok? Valós, vagy csak a félelem rajzolja a képzeletem falára? 

Ha valós a félelem, nekiállok bölcsen tervet szőni, amivel megelőzhetem, majd ha úgy vélem, mindent megtettem, ami rajtam áll, nyugodtan Istenre bízom a többit. Ha viszont valószerűtlen a félelmem, akkor kimondom, hogy képzelődöm, Istenhez fordulok, és imádságban átadom neki a félelmemet.

Ne tápláld a rettegést
Megtanultam az évek során, hogy ne keressek rá a Google-ban minden lehetséges betegségre, és ne hagyjam, hogy vészmadár barátok vegyenek körül. Azt is megtanultam, hogy nem segít, ha túl sokat beszélek a félelmeimről, ezzel gyakran tovább súlyosbítom a helyzetet.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. február 9.