Kétféleképpen ébredhet az ember reggel. Vagy így: „Jó reggelt, Isten!”, vagy így: „Jó Isten! Reggel…” Aki így ébred, azt nyomasztja az élet. Értelmetlennek érzi.

Manapság számos irodalmi mű születik az élet értelmetlenségéről. Egyik legtalálóbb kifejezője az a regény, amelyben két gyár áll egy folyó két partján. Az egyikben nagy kőtömböket őrölnek porrá. A kőport hajón átszállítják a másik gyárba, ahol nagy kőtömböket gyártanak belőle. A tömböket visszaviszik az első gyárba, és ez így folytatódik. A mai ember életszemléletének irodalmi ábrázolása ez.

Láthatatlan betegség

Dr. Carl Jung, a híres pszichiáter nyilatkozta: „Huszonöt éve foglalkozom elmepanaszokkal küzdő emberekkel, és azt mondhatom, hogy a betegeimnek legalább harmadánál nem volt klinikailag megfigyelhető neurózis. Valamennyien attól szenvedtek, hogy nem látták értelmét és célját az életüknek; s amíg meg nem találják, nem lesznek boldogok.”

Úgy is mondhatnánk, hogy napjainkban az emberek túlnyomó többsége egzisztenciális neurózisban szenved. A lét szorongása, az élet problémája a bajuk. Az, hogy nem tudnak választ adni a kérdésre: „Mi ez az egész? Mi lesz velem utána?”

Hogyan lehet megtalálni a választ? Tudom, mit gondoltok: azt, hogy „most azt fogja mondani, hogy térdeljünk le és imádkozzunk.” Nem mondom. Később talán igen, de most nem. Miért? Mert aki egzisztenciális neurózisban szenved, ettől még nagyon távol jár.

Két megoldást javaslok. Az első: menj, és segíts másoknak!

1. Segíts!

Az élet szorongásától szenvedő azért szenved, mert önmagának él. Gátat emelt szíve és elméje elé, s az élet folyójának hordaléka szemétdombbá teszi a szívet és az elmét. A legjobb kiút ebből: szeretni az embereket. Látogass betegeket! Légy jó a szegényekhez! Találd meg rászoruló embertársadat! Ha így cselekszel, rájössz, hogy a másik ember nem a pokol, ahogy Sartre mondja. A másik ember saját lényed része és Isten teremtménye.

Mexikói vállalkozás

Nemrég egy apa elhozta hozzám a fiát. Öntelt, hitvány életű ifjonc, aki elhagyta a hitet és utálta saját magát és mindenkit, akivel találkozott. Megszökött otthonról. Egy év után hazatért, de ugyanolyan semmirekellő maradt, mint azelőtt. Ekkor hozta el az apja, és megkérdezte:
– Mit csináljak vele?
Azt tanácsoltam, hogy küldje el egy külföldi iskolába. Megneveztem, melyikbe.
Egy év múlva a következő kéréssel jött el hozzám a fiatalember:
– Szeretném erkölcsi támogatását kérni mexikói tevékenységemhez. Néhány fiú, akikkel együtt lakom a kollégiumban, felépített egy kis iskolát. Bejártuk a környéket, összeszedtük a gyerekeket, és hittant tanítunk nekik. Egy amerikai orvost is szereztünk, aki minden évben eljön egy hónapra, és ellátja a környékbeli betegeket.
– Hogyan kezdett érdekelni mindez? – kérdeztem.
– Nyáron a fiúk mindig lejártak oda, és velük mentem – felelte.
Visszatalált a hithez, az erkölcshöz, mindenhez – az embertársban. A szegények, a nyomorban élők, a rászorulók, a betegek, Isten teremtette embertársaink azok, akik nagy erőt adnak.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. október 28.