„Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1Jn 4,11)

Mindenki szeretné, ha szeretnék, ha kedvelnék, ha tapsolnának neki. Szeretnénk, ha valaki elfogadna, történjék bármi. Szeretnénk, ha volna kihez fordulnunk krízis idején. Szeretnénk, ha valakinél biztonságban tudhatnánk titkainkat. És ez nem véletlen.

Kapcsolatokra teremtettünk. Meghitt kapcsolatokra.

Ha van olyan ember, akivel bensőséges kapcsolatban vagyunk, mindennel meg tudunk birkózni, amit elénk hoz az élet. Enélkül viszont a legnagyobb teljesítmény is üresen kong. Elmarad a siker öröme, ha nincs kivel megosztanunk. Szerintem a bensőséges kapcsolatra törekvés minden más törekvésnél többet ér.

Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, nem olyan, mint mikor elhatározzuk, hogy holnaptól több rostot adunk a diétánkhoz. Dolgozni kell rajta. De megéri, mert legbelül érezzük, hogy semmi sem olyan fontos a világon, mint egy másik emberrel való bensőséges kapcsolat. És az Istennel való szoros kapcsolat? Az mindent egy másik szintre emel.

Az Istennel kialakítandó meghitt kapcsolatot talán csak egy új feladatnak látjuk amúgy is túlhajszolt életünkben. Kacskaringós út vezet egy igazi, élő, hús-vér emberrel való bensőséges viszony kialakításához is, hát még, ha olyan valakihez akarunk tartozni, akit még csak nem is látunk!

Pedig nem olyan bonyolult, főleg, ha belegondolsz, mit jelent a meghittség.

A bensőséges kapcsolat nem grandiózus, alaposan kidolgozott gesztusok eredménye. Inkább sok-sok apró, mindennapi interakcióból áll össze. Amikor egy élményt megosztunk valakivel, épül a vele való meghitt kapcsolatunk.

Megkérdezzük hazaérkező gyermekeinktől, hogy telt a napjuk az iskolában. Észrevesszük és méltányoljuk a ruhát, amit társunk hord egy különleges alkalmon. Meglátjuk a csüggedtséget a másik szemében, és felajánljuk a segítségünket. Biztató kacsintást küldünk egy túlhajszolt kolléga felé, aki épp beszámolót tart egy értekezleten.

Egyetlen zenei hang nem igazán számít. De ha jó sokat összeraksz belőlük a megfelelő rendben, felcsendül Beethoven 9. szimfóniája. Így van ez a kapcsolatokban is. Egyetlen találkozás lehet jelentéktelen. De a sok közös élmény létrehozza a bensőséges kapcsolatot.

Erre sarkall Isten is mai alapigénkben: „Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást” (1Jn 4,11).

Mivel Isten mindig jelen van, minden pillanatban építhetjük a vele való kapcsolatunkat. Mindig ott van, ahol mi. Csak forduljunk Felé. és akarjunk Vele lenni.

Ha segítségre van szükséged, mondd el Neki. Ha öröm ér, vedd észre jóságát az öröm mögött, és adj hálát érte. Amikor valami szépség tárul eléd, ismerd fel a nagy Művész keze nyomát, és köszönd meg Neki.

Próbáld meg. Rájössz, hogy egy közönséges nap, olyan, mint a mai, a legmeghittebb együttlétté válhat Istennel.

Ám ez még nem minden.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. október 27.