Ételkincsek a szemétdombon
„Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,7)
Jackson, a fiam, néhány éve írt egy iskolai dolgozatot a korrupcióról és kapzsiságról, mely polgárháborúhoz vezetett a szülőhazájában. Csakhogy ez a dolgozat nem egy történelmi esemény leírása volt kutatások alapján. Jackson és öccse, Mark maguk is átélték a szörnyű háború rémségeit. Életük első éveit a fiaim egy Isten háta mögötti árvaházban töltötték Libériában, Afrikában.
A dolgozatban azt is leírta Jackson, milyen érzés volt meztelenül a szemétben turkálni kidobott ételkincsek után. Kidobott ételkincsek. Még ma is nehezen tudom visszatartani a sírást, mikor ezeket a szavakat írom. Ő az én fiam.
Ugyanakkor, a leírt szörnyű körülmények ellenére a gyermekkori visszaemlékezésen megmagyarázhatatlan békesség húzódott végig. Isten jelenlétének tudatából fakadó békesség.
Aki alapvetően hálás, annak a lelkében béke van. Ez pedig abból ered, hogy észreveszi a dolgokat, megáll, és aztán dönt. Bármilyen körülmények között észreveszi azt, amiért hálás lehet. Megáll, és tudatosítja, hogy az a valami Isten jelenlétére utal.
És úgy dönt, hogy mindaddig Isten jelenlétére figyel, míg az Ő hatalmas békéje el nem árasztja a lelkét.
Meg tudjuk tenni? Figyelünk, hogy észrevegyük a jelet, megállunk, és az Istenre figyelést választjuk? Hálásak leszünk minden helyzetben?
Az írás elolvasható itt.
Létrehozva 2017. október 22.