12. Kapcsolatteremtés templomba nem járó családokkal

Minden plébániához sok olyan család tartozik, melynek tagjai katolikusnak vallják magukat, talán rendszeresen fizetik az egyházi hozzájárulást is, de templomba nem járnak, szentségekhez nem járulnak. Adataikat nyilvántartjuk, de személyesen csak elvétve találkozunk velük: temetés, keresztelés, esetleg első áldozás alkalmával, a karácsonyi éjféli misén, a nagyszombati feltámadási körmeneten, vagy talán még olyankor sem.

Vannak közöttük vallási szempontból érdektelenek, akiknek nincs is igényük többre, akik az egyházi közösség részéről történő jó szándékú közeledést visszautasítják. Velük nem tudunk mit kezdeni. De a tapasztalat szerint mindig akadnak közöttük a vallási kérdések iránt érdeklődést mutató családok is, akiket rendszerint vallástalan környezetük, kialakult szokásaik, életrendjük, esetleg hiányos, vagy hibás vallási ismereteik tartanak távol az egyháztól.

Ezeket a családokat meg kell keresnünk, meg kell hívnunk az egyház közösségébe, számukra fel kell ajánlanunk segítségünket.

A kapcsolatteremtés kézenfekvő alkalmai azok, amikor ők maguk jelentkeznek valamilyen egyházi “szolgáltatásért”. Erről már volt szó “Az adminisztrátor és a pénzbeszedő mint lelkipásztor” (42. old.) valamint “A katekézishez kapcsolódó feladatok” (47. old.) című fejezetekben. A felnőttkori megtérőkkel való foglalkozásnak pedig külön, önálló fejezetet szenteltünk. (51. old.)

Itt azzal egészítjük ki a már elmondottakat, hogy lelkipásztori szempontból rendszerint eredményesebb, ha ezekben az esetekben is a teljes család felé fordulunk. A keresztelést, temetést kérő személy családjával igyekszünk kapcsolatot teremteni, a “kallódó gyerek” testvéreivel és  szüleivel is megpróbálunk közelebbi viszonyba kerülni. A peremen lévők megszólítására azonban vannak további, a családpasztoráció gyakorlatában kialakított formák is. A következőkben két ilyen formát ismertetünk.

12. 1. Születésnapi látogatás

Könnyen megszervezhető, sokfelé szokásos forma az ú.n. “születésnapi látogatás”. A plébánián elkötelezett világiakból 2-3 fős csoportok alakulnak, melyek, – a kereszteltek anyakönyvéből kiírt adatok alapján,  – évente rendszeresen végiglátogatják a megkeresztelt gyerekek családját. A látogatás “apropója” az, hogy apró, inkább jelképes ajándékot visznek a gyermekeknek, és ezzel együtt átadják a plébános, a keresztelő pap, a plébániai közösség jókívánságait. Eközben érdeklődnek a gyermek, a család hogyléte felől, megkérdezik, hogy nincs-e szükségük valamilyen segítségre. Ha igen, a plébániai Karitász-on keresztül segítenek.

Amikor a gyermek már nagyobb, szóbahozzák a hittan, a templombajárás, az elsőáldozás kérdését, felvilágosítást adnak, és igyekeznek segíteni, ha nehézségek adódnak.

Ezek a látogatások akkor igazán eredményesek, ha a látogatók személye nem változik, ha évek hosszú során át ugyanaz a 2-3 látogató kopogtat be a születésnap tájékán. A köztük lévő kapcsolat így fokozatosan fejlődhet. Eleinte talán csak annyira, hogy utcán, üzletben, járművön összetalálkozva köszöntik egymást és néhány szót váltanak. De elképzelhető az is, hogy egy idő után jó ismerősökké, esetleg barátokká válnak, akik a születésnapi látogatásokon túl is találkoznak.

Az évenként egyszeri találkozás önmagában is valami, hiszen egyfajta hidat jelent az egyház és a templomba nem járó család között. Ám ha sikerül a kapcsolatot mélyebbé és személyesebbé tenni, ezzel jó esélyt teremtenek arra, hogy ebben a személyes kapcsolatban a hitet és a keresztény élet értékeit természetes módon felkínálják a közömbös, de nem kifejezetten ateista családnak. Ráadásul ez a szolgálat, mint már említettük, nagyon egyszerűen megszervezhető, és a látogatást végző személyeknek sincs szükségük semmiféle teológiai képzettségre. Az viszont lényeges, hogy hiteles keresztény emberek legyenek, olyanok, akik szeretettel tudnak közeledni embertársaik felé.

12.2. A patronáló házaspár

Az egyházzal csak formális kapcsolatot tartó családok evangelizálásának létezik egy hatékonyabb, de sokkal “munkaigényesebb” formája is. Ezt a formát egy budapesti plébánián dolgozták ki évekkel ezelőtt, azóta többfelé alkalmazzák.^[18]

Lényege az, hogy a házasságkötéssel létrejövő új családot már a jegyesoktatás kapcsán egy erre a szolgálatra felkészített, példás keresztény életet élő fiatal házaspárra bízzák. Ennek a “patronáló” párnak lesz a feladata, hogy az új házasokkal személyes kapcsolatban maradva lépésről-lépésre elvezesse őket, és majd gyermekeiket is a keresztény életre.

A gyakorlatban mindez a következőképpen történik. Amikor egy ilyen jó szándékú, de a hitét nem gyakorló jegyespár házasságkötésre jelentkezik, nem a plébános foglalkozik velük az ilyenkor szokásos, néhány beszélgetésből álló, hagyományos jegyesoktatás formájában, hanem összehozzák őket azzal a bizonyos patronáló párral. Ez a pár szeretettel meghívja  a jegyeseket a saját otthonába, de ami ott történik, az egyáltalán nem nevezhető “oktatásnak.” Kötetlen, baráti hangú beszélgetések során nem elméletben, hanem egészen gyakorlati módon, a saját családi életük konkrét példáján keresztül igyekeznek bemutatni nekik a keresztény családi élet értékeit, szépségeit. A hitről sem mint elvont elméleti kérdésről esik szó közöttük, hanem mint a házaspár személyes, egész életét átjáró, formáló, meghatározó Isten-kapcsolatáról.

Ezeknek a házasságkötést megelőző beszélgetéseknek a szentség vételére való felkészítés mellett az a fő célja, hogy összehozza a két párt, hogy köztük személyes jó viszony, ha lehet, barátság alakuljon ki. Ha ez megvalósul, a patronáló párt nem csak az esküvőre és a lakodalomba hívják meg, hanem a kapcsolat később is megmarad. A nászútról hazatérve ismét találkoznak, és a továbbiakban is rendszeresen összejárnak. A tapasztaltabb pár sok mindenben segítheti a fiatalokat, nem csak jó tanácsaival, de gyakorlati, mindennapi dolgokban is.

A gyermek születésével kapcsolatuk tovább erősödik, a patronáló házaspár gyakran keresztszülő is lesz. Ez újabb kapocs közöttük. Ahogy a gyermekek nőnek, a két pár kapcsolata lassanként két család kapcsolatává alakul át. A patronáló család elsősorban élete példájával és szeretetével igyekszik az új családot Isten felé vezetni. A legtöbb esetben sikerrel: A tapasztalat szerint a patronáló család élő hite és tanúságtevő keresztény élete a rájuk bízottakban is hitet ébreszt, őket is elindítja az Isten felé vezető úton.

Sajátosan lelkipásztori szolgálat ez. Olyan szempontból is, hogy nagyon sok munkatársat igényel, hiszen minden újabb jegyespár számára újabb és újabb patronáló párt kell találni. Ez nem mindig lehetséges. Ilyenkor előfordulhat, hogy ugyanarra a házaspárra több jegyespár felkészítését és patronálását bízzák. A házaspár saját feladatainak ellátása, saját gyermekeinek nevelése mellett csak akkor győzi ezt idővel és energiával, ha nem egyenként foglalkozik a rábízott párokkal, családokkal, nem külön-külön tartja velük a kapcsolatot, hanem patronáltjait összehozza, összeismerteti egymással, és belőlük fokozatosan családközösséget hoz létre. (A családközösségekről részletesen a 17. fejezetben lesz szó)

Felmerülhet a kérdés, hogy a patronáló házaspárokat ki, hogyan, és milyen ismeretek átadásával készítse fel szolgálatukra?

Jó, ha felkészítőjük maga a plébános. Így rajtuk keresztül kapcsolatba kerül azokkal a fiatalokkal is, akiknek jegyesoktatását nem ő maga végzi. De megbízhat a felkészítéssel egy, a családpasztorációban járatos világi munkatársat is. A felkészítés lehetőleg csoportosan történjék. Egyrészt, mert a felkészítő számára így gazdaságosabb, másrészt, hogy a patronáló párok ismerjék egymást, kapcsolatba kerüljenek egymással. Ezt a kapcsolatot később is célszerű fenntartani legalább félévenkénti találkozók, további ötletek és bátorítást adó tapasztalatcserék formájában.

A felkészítés során a patronáló párokkal módszertanilag is át kell venni azokat a legalapvetőbb hitbeli ismereteket, amelyek a jegyesoktatás hivatalos anyagához tartoznak, továbbá el kell beszélgetni velük a párkapcsolat, a családi élet legfontosabb törvényszerűségeiről, gyakori problémáiról és azok megoldási lehetőségeiről. Ez utóbbiakhoz könyvünk 14. fejezetében találhat anyagot az érdeklődő.

Létrehozva 2017. szeptember 17.