„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.” Gal 2,20 (KG)

Mindig önbizalomhiánnyal küzdöttem, és ezen a házasság sem változtatott. Befolyásolta életem minden területét, és a gondolataimat is: gyermekeim boldogabbak lennének, ha belevalóbb anyukájuk lenne. Nem vagyok alkalmas az otthoni tanításra. Ha jobban meg tudnám szervezni a munkámat, nem volna mindig ekkora felfordulás itthon. A férjem boldogabb lenne valaki mással. Valamit biztos rosszul csinálok, azért nem bíztak rám semmi feladatot a közösségi esemény lebonyolításában.

Folytonosan azon rágódtam, hogy nem felelek meg. Néhány éve úgy éreztem, nő a távolság köztem és férjem között. Valaki más boldoggá tudná tenni, gondoltam újra meg újra.

Karba font kézzel, fejemet lehajtva vettem egy nagy levegőt, és bátran kijelentettem: „Érzem, hogy szeretnéd, ha másmilyen lennék.” A szívem vadul vert, miközben rettegve vártam a választ. Vajon megmondja, kihez kellene hasonlítanom, vagy el fogja titkolni? – szorongtam.

Felnézett a munkájából, és így szólt: „Igen, így van.” Összeszorult a szívem. Igazolódott, amitől féltem. A férjem nem akar engem. Valaki másra vágyik.
Próbáltam visszatartani a könnyeimet, és megkérdeztem: „Ki az, akihez hasonlítanom kellene?”

A szemembe nézett, és tudtam, hogy a válasza örökre meghatározza az életemet.

Megfontoltan, törődéssel a hangjában így szólt: „Szeretném, ha jobban hasonlítanál Jézusra”.

Nem erre számítottam. Sokan megfordultak a fejemben, de Jézusra nem gondoltam. A férjem nem azt akarja, hogy csinosabb legyek, aktívabb, összeszedettebb. Azt szeretné, ha jobban figyelnék Istenre.

Mindaz, amitől féltem, meg sem fordult a gondolataiban. Azon a napon eldöntöttem, hogy olyan leszek, amilyennek a férjem látni szeretne, amilyen feleségre vágyik. Tanulmányozni kezdtem a „kézikönyvet” (Isten tanácsait a Bibliában), hogyan lehetnék jobb feleség, anya, ember és keresztény.

Pál írásai sokat segítettek. Mai alapigénket a galatáknak címezte: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2,20).

Ez ma is áll. Amikor szívünkbe fogadtuk Krisztust, meghaltunk önmagunknak. Ehhez az „önmagunkhoz” tartoznak bűneink, szokásaink, gondolataink és még az önbizalomhiányunk is.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. július 31.