19. FEJEZET

A VIRRASZTÁS (A TESTI VIRRASZTÁS, ÉS HOGYAN VÉGEZZÜK)

       1. A földi uralkodók színe előtt némelyek fegyvertelenül, díszruha nélkül jelennek meg, míg egyesek pálcát, pajzsot vagy kardot tartva. Nagy a különbség az előbbiek és az utóbbiak között, óriási. Amazok ugyanis tulajdonképpen az uralkodó vérrokonai és hozzátartozói. Ez tehát így van.

       Rajta, lássuk mi is, hogyan jelenünk meg Isten, az Uralkodónk előtt az esti, az éjjeli és a nappali szertartások alkalmával! Némelyek az esti virrasztás alatt átszellemülten, minden gondtól szabadon imára tárják ki kezüket. Mások ugyanakkor zsoltároznak, mások inkább olvasásra fordítják az időt, míg némelyek gyöngeségük folytán kétkezi munkával küzdenek keményen az álom ellen, ismét mások pedig a halál gondolatával foglalkoznak, mert azzal akarják elmélyíteni töredelmüket.

       Mindezekből az első és utolsó csoport Isten előtt kedves virrasztásnak szenteli magát, a második szerzetesi zsolozsmát végez, míg a harmadik már távolabbi úton halad. Mindenesetre Isten szándékunknak és képességünknek megfelelően fogadja el és számítja be fölajánlásainkat.

       2. Az éber szem megtisztítja az elmét, a sok alvás viszont eltompítja a lelket. Az éber szerzetesnek ellensége, az aluszékonynak pedig élettársa a bujaság.

       3. A virrasztás az érzéki vágy tüzének lelohasztása, szabadulás az álomképektől, nedves szem, gyöngéd szív, őrség a gondolatok fölött, ételellenőr, szenvedélyszelídítő, nyelvfegyelmező, ábrándűző.

       4. Az éber szerzetes a gondolatok halásza: az éj csöndjében könnyen meg tudja figyelni és el tudja fogni a gondolatokat. Mikor imára szól a kürt, az istenszerető szerzetes azt mondja: „Hála Istennek!”, a hanyag viszont: „Jaj, de kár!”

       5. Terített asztal teszi próbára a torkosokat, az imádság végzése pedig az istenszeretőket. Az előbbi annak láttán alig bír a jókedvével, az utóbbi viszont elkomorodik.

       6. A túl sok alvás feledékenység forrása, a virrasztás viszont megtisztítja az emlékezetet.

       7. Szérűn, présben vagyon gyűlik a gazdának, vagyon, azaz tudás gyűlik a szerzetesnek is az esti, illetve az éjjeli szertartások és szellemi elfoglaltságok idején.

       8. A sok alvás hamis házastárs: elrabolja a hanyag ember életének felét, vagy még többet is.

       9. A kipróbálatlan szerzetes éber, míg fecseghet, ha azonban eljön az imádság ideje, majd leragad a szeme. A lanyha szerzetes buzgón szaporítja a szót, de ha olvasásra kerül a sor, olyan álmos, hogy képtelen a szemét nyitva tartani. A végső harsona hangjára a halottak támadnak fel, az üres fecsegés beálltával pedig a szunyókálók ocsúdnak fel. Hamis barát az álom zsarnoka. Ha jóllakunk, sokszor visszavonul, ha pedig éhesek meg szomjasok vagyunk, erősen ostromol. Azt javasolja, hogy imádság közben folytassuk a kétkezi munkát, mert másképp nem tudja tönkretenni a virrasztók imáját.

       10. A nyúlnak ősi ellensége a kutya, az alvásnak pedig a hiúság démona.

       11. A kereskedő a nap elteltével ül le és számítja ki nyereségét, a jó munkás pedig a zsolozsma után fog neki a számvetésnek.

       12. Ima után várj éberen, s akkor majd meglátod, hogy démonok egész raja (mert hát megtámadtuk őket) próbál az ima után ocsmány képzelődéssel behálózni bennünket. Ülj nyugton, figyelj, és majd meglátod, kik szokták elragadni a lélek zsengéit.

       13. Meglehet, hogy elalvás után is még tovább elmélkedünk a zsoltárok szövegén, ám megesik, hogy a démonok ösztökélnek rá, azért, hogy kevélységre vegyenek rá. A harmadik lehetőséget pedig nem is akartam említeni, de valaki erőnek erejével rávett. Az a lélek, amely folyton az Úr igéjén elmélkedik, többnyire még alvás közben is annál szeret időzni. Az utóbbi ugyanis jutalom az előbbi szokásáért, mégpedig a vétkes képzetek elhárítása végett.

Tizenkilencedik fok: aki elérte, fényt fogadott a szívébe.

Létrehozva 2017. június 5.