Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (15)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (15)

15. FEJEZET

A ROMLANDÓ EMBEREK VEREJTÉKES FÁRADSÁGÁVAL ELÉRT ROMOLHATATLAN TISZTASÁG VAGYIS ÖNMEGTARTÓZTATÁS

       1. Most hallottuk a dühöngő némbertől, hogy a testi kísértés az ő magzata. Nem is csoda, hiszen ezt tanítja hajdani ősatyánk, Ádám példája is. Mert ha gyomra le nem győzte volna, akkor az élettársát, mint olyant nem ismerte volna meg. Akik tehát az első parancsot megtartják, nem szegik meg a másodikat sem. Megmaradnak ugyan Ádám fiainak, de anélkül, hogy megismernék Ádám bukás utáni állapotát, amint volt, és csak alig kisebbek az angyaloknál. Ez pedig azért van így, hogy semmiképp se maradjon halhatatlan a rossz. Így mondja az, akit Hittudósnak hívnak.

       2. A tisztaság a test nélküli természet elsajátítása: a tisztaság Krisztus kedvenc lakása, a szív földi mennyországa. A tisztaság természetünk természetfölötti módon történő megtagadása, a halandó, a romlandó test csodálatos versengése test nélküli lényekkel. Tiszta az, aki szerelemmel hárítja el a szerelmet; aki a szenvedély tüzét szellemi tűzzel oltja ki.

       3. Az önmegtartóztatás minden erény általános neve. Önmegtartóztató az, aki még álmában sem érez semmi nemi izgalmat vagy változást a maga normális állapotában. Önmegtartóztató az, aki mindig teljesen érzéketlen a testek nemi különbsége iránt. A tökéletes, a legtisztább tisztaság eszménye, meghatározása a következő: Egyforma érzést táplálni élő és élettelen, értelemmel rendelkező vagy értelem nélküli lények iránt.

       4. A tisztaság elsajátítói közül senki ne tulajdonítsa annak megszerzését saját magának, hiszen saját természetünket legyőzni lehetetlenség. Ahol természetünk vereséget szenved, ott kitűnik a természetfölötti jelenléte, mert egyáltalán nem vitás, hogy az alacsonyabbrendűt a magasabbrendű hatástalanítja.

       A tisztaság kezdete: ha nem ért egyet az ember az eszébe jutó (bűnös) gondolattal, s hogyha időnként van is még magömlése, de fantáziaképek nélkül. Középső foka: képzetek nélkül beálló és magömléstől mentes nemi izgalom, többnyire akkor, ha sokat eszik. Tökéletessége pedig: ha a (bűnös) gondolatok elpusztítása után már a test is elsorvad.

       5. Igazán boldog, aki eljut a teljes érzéketlenségig minden test és külszín és szépség iránt.

       6. Nem az a tiszta, aki ezt a porhüvelyből teremtett testét szenny nélkül őrzi meg, hanem csak az tökéletes, aki annak tagjait a léleknek aláveti.

       7. Nagy az, aki még érintésre is úr marad a szenvedély fölött, de még nagyobb, aki látástól nem sebesül meg, vagyis aki a mennyei valóság szépségének gondolata által fölülemelkedik a szenvedélyre tüzelő látványon.

       8. Aki imával űzi el ezt a kutyát, az hasonlít az oroszlánnal küzdő emberhez. Aki ugyanezt viszonzott mondással cáfolja, az már olyan, mint aki még üldözi is ellenségét. Aki pedig annak a támadását egyáltalán semmibe sem veszi, az noha még testben él, már feltámadt a sírból.

       9. Amennyiben az igazi tisztaság ismérve az, ha az álomképek hatására nem jövünk izgalomba, akkor nyilván már bujaságra vall, ha valaki a magömlést ébren, ilyen jellegű gondolatokkal foglalkozva várjuk.

       10. Aki verejtékes munkával küzd ez ellen az ellenfél ellen, az olyan, mint aki ellenségét gyékénnyel köti meg. Aki viszont mértékletességgel és virrasztással, az olyan, mint aki azt megbilincseli. Aki pedig alázattal, higgadt szelídséggel és szomjúsággal, az olyan, mint aki ellenségét megöli és homokba temeti. Homokon egyébként itt az alázatot értsd: ez ugyanis, minthogy már csak por és hamu, nem ad alkalmat a szenvedélyekre.

       11. Másféle ember az, aki küzdelmek, más aki megalázkodás, és újra csak más, aki isteni megnyilatkozás következtében tartja megkötve ezt a zsarnokot. Az első a hajnalcsillagra, a második a teliholdra, a harmadik pedig a ragyogó napra hasonlít; de mindhárom a mennyország állampolgára. A hajnalból fény derül föl, a fényből pedig a nap – így értsük, hiszen így is tapasztaljuk majd a mondottakat.

       12. Alvást színlel a róka, a test viszont, illetve a démon, tisztaságot. Az előbbi azért, hogy a baromfit tévessze meg, ez pedig, hogy lelket tegyen tönkre.

       13. Ne higgy a porhüvelynek, amíg élsz: ne bízz benne addig, míg Krisztussal nem találkozol.

       14. El ne bízd magad azt képzelve, hogy ha mértékletes maradsz, akkor már nem is bukhatsz el. Hiszen van, aki semmit sem evett, mégis kivetették az égből.

       15. Jól határozza meg némely tudós szent a világról való lemondást ezekkel a szavakkal: ellenségeskedés a testtel és harc a has ellen.

       16. A kezdők többnyire a dőzsöléstől szoktak elbukni, a halandók gőg miatt (persze ettől a kezdők is); a tökéletességhez közeledők pedig kizárólag csak attól, ha embertársukat elítélik.

       7. Némelyek szerint szerencsések, akik házasságra alkalmatlannak születtek, mert szabadok a test zsarnokságától. Én azonban azt mondom, hogy azok boldogok, akik napról napra tudják feladni férfiúságukat, tehát akik szinte késként használva elhatározásukat, gondolattal csonkítgatják meg magukat.

       18. Megfigyeltem, hogy némelyek akaratuk ellenére buktak el, ám azt is, hogy némelyek szántszándékkal el akartak bukni, s mégsem tudtak; hát ez utóbbiakat a nap nap után bukdácsolóktól is nyomorultabbaknak ítéltem, mert tehetetlen létükre áhítoztak a mocsokra.

       19. Szánalmas, aki elbukik, de még szánalmasabb, aki más bukását is okozza, mert a két bukásnak és a másik gyönyörének a terhét is ő viseli.

       20. Ne akard ellenérvekkel és mentegetőzéssel megcáfolni a bujaság démonát, hisz az ő érvei ésszerűek, mert természetünkre támaszkodva harcol!

       21. Aki a saját teste ellen a maga erejéből akar harcolni, vagy azt egymagában akarja legyőzni, hiába igyekszik, mert ha az Úr nem bontja le a test házát és építi a lélekét, hiába böjtöl és virraszt, aki azt le akarja bontani.

       22. Tárd az Úr elé természeted gyarlóságát, ismerd be nyíltan a magad gyöngeségét, úgy majd észrevétlenül is megkapod a tisztaság kegyelmét!

       23. Van a kéjencekben (amint azt nekem egyikük, aki tapasztalta, kijózanodása után elbeszélte) a nemi vágynak egy bizonyos érzése, egy szemérmetlen, kíméletlen szellem, amely nyilván a szív legmélyén lappang és rábírja az áldozatát, hogy tüzes kemencéhez hasonló testi szívfájdalmat érezzen. Istent nem féli, a pokol gondolatát semmibe sem veszi, az imától irtózik, és ha már-már magának a tettnek az elkövetésére kerül sor, még a holttestek látványát is annyiba veszi, mint az élettelen kövekét: mintegy esztelenné, tébolyodottá teszi a tőle szenvedőt; megrészegíti értelmes és értelemmel nem rendelkező lények után sóvárgó folytonos vággyal. Ha ennek a napjai meg nem rövidültek volna, nem üdvözülne egyetlen lélek sem, amely ezt a vérrel és szennyes váladékkal kevert porhüvelyt viseli. De érthető is, mivel minden teremtmény kielégíthetetlenül vágyik a vele rokon lény után: vér a vér után, féreg a féreg után, porhüvely a porhüvely után. Tehát az érzéki test is az érzéki test után, még ha mi, akik erőt veszünk természetünkön és Isten Országa után vágyódunk, igyekszünk is bizonyos fogásokkal megcsalni a csalót.

       24. Boldogok, akik nem tapasztalták az imént említett bajt. Imádkozzunk mi is, hogy teljesen megmeneküljünk az ilyen tapasztalattól: akik ugyanis az említett verembe esnek, távol állnak az ismert létrán le s fel járóktól. Ahhoz meg, hogy onnan kikerüljenek, sok verítékre és igen kemény koplalásra van szükségük.

       25. Fontoljuk meg, hátha szellemi ellenségeinknek is kiadták a parancsot, mint a valóságos háborúban, hogy velünk szemben álló csatarendjükben mindegyikük a maga hadicselét alkalmazza! Ez aztán ámulatra méltó dolog!

       26. Körülnéztem a kísértésben bukdácsolók körében, és súlyosabbnál súlyosabb vétkeket láttam. Akinek esze van, értsen a szóból! A démonnak az a szokása, hogy sokszor (különösen is a küzdők és magányos életet élők között) minden erejét, igyekezetét, furfangját, agyafúrtságát, találékonyságát természetellenes, nem természetes dolgokra fordítja, és így éri el, hogy azok még súlyosabb kísértésekbe essenek. Ezért még az is megesik, hogy némelyek női társaságban forogva semmiféle vágy zaklatását nem érzik, és boldogoknak mondják magukat nem tudják a szerencsétlenek, hogy ahol nagy romlás sújt, ott kicsi már nem kell.

       27. Úgy vélem, a „gyilkosok” a következő két okból szoktak minket nyomorultakat természetellenes dolgokkal zaklatni és tönkretenni: egyrészt mindenütt bőven akad alkalmunk a bukásra, másrészt mert ezért szigorúbb büntetést kapunk. Tudja az, miről van szó, aki először parancsolt a vadszamaraknak, végül pedig szánalomra méltó módon maguk a vadszamarak parancsoltak neki, mert kijátszották, vagy aki előbb mennyei kenyérrel táplálkozott, de végül az áldástól meg lett fosztva.

       És az még különösebb, hogy az illető bűnbánata után mondta keseregve Antal, a mesterünk: „Hatalmas oszlop dőlt ki.” A bukás módját viszont elhallgatta a bölcs, mert tudta, hogy van paráznaság testileg, de van más teste nélkül is.

       28. Van bennünk egy bizonyos végzetes, halálos esendőség. Mindig magunkkal hordozzuk, főleg fiatal korunkban. „Amit ugyanis némelyek titokban tesznek, azt még kimondani”, leírni és meghallgatni „is szégyen”.

       29. Ezt a testet, mely egyszersmind barát és ellenség, az enyém is, meg nem is, Pál „halálnak” nevezte: „Ki vált meg – mondja – e halálra szánt testtől?” Egy másik hittudós pedig a szenvedélyek, az éjszaka bábjának, rabszolgának. De miért illették ilyen nevekkel? Azt magam is szeretném megtudni.

       30. Ha a test halál, ahogy előbb mondtuk, akkor biztos, hogy aki azt legyőzi, nem hal meg. De van-e olyan ember, aki már úgy él, hogy nem ismeri testének magömlés jelezte halálát? Vizsgáljuk meg, kérem, ki nagyobb: aki meghalt és feltámadt, vagy aki meg sem halt? Hát aki az utóbbit tartaná boldogabbnak, az téved, hiszen Krisztus meghalt, majd feltámadt. Aki pedig az előbbit tartaná boldogabbnak, az azon van, hogy a haldoklók, helyesebben a bukdácsolók esetében szóba se jöhessen a kétségbeesés.

       31. Kegyetlen ellenségünk, a bujaság mestere azt mondogatja, hogy kegyelmes az Isten és nagyon elnéző ezzel a hibával szemben, mert hát természetes. Ám figyeljük meg a démonok hadicseleit: azt találjuk, hogy a tett elkövetése után már igazságosnak, részvétlennek nevezik őt. Előbb ugyanis azért sugallják azt, hogy rávegyenek a bűnre, most pedig már, hogy kétségbeesésbe döntsenek. Míg a levertség, a kétségbeesés tart, nem kárhoztatjuk, nem hibáztatjuk magunkat, nem is szabunk ki büntetést a vétekért. Mihelyt pedig az megszűnt, újra az emberszeretetet hangsúlyozó démon kezébe kerülünk.

       32. Romolhatatlan és testetlen az Úr örömét is leli testünk tisztaságában és romlatlanságában. Némelyek azt is mondják, hogy a démonok semmi másnak sem örülnek úgy, mint a bujaság bűzének, azaz egy hibának sem ujjonganak annyira, mint a test ilyen beszennyeződésének.

33. A tisztaság Istennel való rokonság, hozzá való hasonulás amennyiben az embernek lehetséges. A jó íz szülője a talaj és a harmat, a tisztaságé viszont a csöndes nyugalom és az engedelmesség.

       34. A magány segítségével csöndben elért testi higgadtság a világgal való gyakori érintkezésnek kitéve nem marad megingathatatlan. Az viszont, ami engedelmességből ered, mindenütt megbízható, rendíthetetlen.

       35. Láttam olyan kevélységet is, amely alázat szerzője lett, és eszembe jutott az, aki így szólt: „Vajon ki látta át az Úr gondolatait?”

       36. A gőg verme és magzata a bűnbeesés. Sokszor ugyanis az elbukás, ha úgy akarjuk, az alázatnak szolgál alapul.

       37. Aki falánksággal, azaz jóllakással akarja legyőzni a bujaság démonát, az olyan, mint aki olajjal oltja a tűzvészt.

       38. Aki viszont csupán mértékletességgel próbálja megszüntetni ezt a zaklatást, az olyan, mint aki fél kézzel úszva igyekszik a tengerből kimenekülni. Párosuljon benned az önuralom alázattal is, mert ez utóbbi nélkül amaz hasztalan!

       39. Ha látjuk, hogy egy bizonyos hiba elhatalmasodott rajtunk, mindenekelőtt egyedül az ellen fegyverkezzünk és főként a belső ellenség ellen, mert ha azzal nem végzünk, a többiek fölött aratott győzelemből semmi hasznunk nem lesz.

       Ha viszont mi is leütjük ezt az egyiptomit, akkor biztos, hogy az alázat csipkebokrában meglátjuk majd az Istent. Én magam észleltem kísértés idején, hogy ez a farkas csalárdul indokolatlan örömöt, könnyeket és vigaszt szerez a léleknek, és gyerekesen azt véltem, hogy gyümölcsöt, nem férget fogok.

       40. Ha minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, „a parázna pedig a tulajdon teste ellen vét”, ez biztosan azért van így, mert a magömléssel magát a test lényegét szennyezzük be, ami más bűn esetében nem fordulhat elő. Én egyébként még ezt szeretném megtudni: Hogyhogy minden más bűnünkre csak azt szoktuk mondani, hogy megbotlanak az emberek, ha azonban valakiről azt halljuk, hogy paráználkodott, fájdalommal mondjuk: „Ez meg elbukott!”

       41. Fürgén kerüli a hal a horgot, élvhajhász lélek is fut a csöndes nyugalomtól.

       42. Mikor a sátán két személyt szemérmetlen szálakkal akar egymáshoz fűzni, mindkettőjüket kipróbálja, majd ennek alapján szítja a tüzet.

       43. Úgy látszik, mintha sokszor az érzékiségre hajlamos emberek együttérzők, irgalmasok és gyöngédek lennének, azokban viszont, akik a tisztasággal törődnek, nem annyira vannak meg az ilyen tulajdonságok.

       44. Egy igazán okos ember ijesztő kérdést tett föl nekem: „A gyilkosságon és istentagadáson kívül – kérdezte – melyik a legsúlyosabb bűn?” És mikor én erre azt mondtam: „Eretnekségbe esni”,. ő így szólt: „Hát akkor az hogy lehet, hogy a katolikus egyház mikor befogadja az eretnekeket, eretnekségük őszinte megtagadása után a szentségek felvételére méltatja őket, mikor pedig azt fogadja be, aki meggyónja, hogy paráználkodott, még ha el is állt a bűntől, azt az apostoli törvénykezés értelmében évekig eltiltja a szeplőtelen szentségektől?” Bizony ez engem úgy megdöbbentett, hogy a kérdés megoldatlan maradt.

       45. Fürkésszük, latolgassuk, figyeljük meg, hogy zsoltározás közben melyik édes érzés származik bennünk a Lélek igéitől, azaz bennünk lévő kegyelméből és erejéből!

       46. Ne menjen el az eszed, fiatal barátom! Láttam ugyanis egyeseket, akik lelkük mélyéből imádkoztak kedvesükért, ámbár érzékiség késztette rá őket, mégis úgy tűnt, mintha a szeretet törvényét teljesítenék.

       47. Puszta érintés folytán is beszennyeződhetünk testileg, mert nincs is ennél veszélyesebb érzék.

       48. Jusson eszedbe az, aki kendőt tekert a kezére, és tedd fizikailag érzéketlenné a kezedet mind a saját magad, mind a mások testrészei iránt!

       49. Szerintem egyáltalán senki sem mondható igazán szentnek, amíg csak előbb ezt a földből való testet szentté nem változtatja, ha ugyan meg lehet változtatni.

       50. Akkor ügyeljünk, amikor lefekszünk, mert olyankor az elme a test nélkül birkózik a démonokkal, és ha kéjsóvár, könnyen árulóvá válik.

       51. A halál gondolata aludjon el és ébredjen veled, és az egymondatos Jézus-ima, mert meglátod, semmi más nem segít majd álmodban úgy, mint ezek.

       52. Némelyek határozottan állítják, hogy a nemi inger és a magömlés kizárólag ételek hatására fordul elő. Én azonban megfigyeltem, hogy a legsúlyosabb betegek és a legszigorúbban böjtölők is erősen beszennyeződtek tőlük.

       53. Megkérdeztem egyszer az egyik ugyancsak kipróbált, belátó szerzetest ezekről a dolgokról, és az áldott férfi nagyon világosan kifejtette: „A magömlés alvás közben – mondta ez a kiváló férfi – a sok ételtől vagy a nagy kényelemtől van, máskor a kevélységtől, mikor a magömléstől való mentesség egy hosszabb időszaka után felfuvalkodunk, másrészt embertársunk elítélése miatt. Az első kettő – mondta – megtörténhet betegekkel is. Vagy talán mind a három. Ha viszont valaki azt látja, hogy minden fent említett hibától mentes, boldog, aki a szenvedélytelenség ilyen fokán áll, mert csupán a démonok irigysége miatt történt vele az, ami történt. Isten ugyanis megengedi, hogy ez egy idő múltán megtörténjen vele, azért, hogy bűntelen baleset által elérje a legmélyebb alázatot.

       54. Ne akarja senki nappal felidézni magában álomképeit, hiszen a démonoknak is éppen az a célja, hogy minket álmaink alapján ébren is megfertőzzenek.

       55. Halljuk csak ellenségeinknek egy másik fortélyát is: Ahogy a testre ártalmas ételek rendszerint egy bizonyos idő, akár egy nap múltán okoznak bennünk betegséget, így van az sokszor a lelket megfertőző hibákkal is.

       56. Láttam olyan dőzsölőket, akik szórakozás közben nem estek rögtön kísértésbe. Olyanokat is, akik nőkkel együtt étkeztek, és velük időztek, de akkor nem támadt egyetlen rossz gondolatuk se. Csakhogy a csalárdság ezen áldozatai igen elbízták magukat, hanyagokká váltak, és amikor úgy vélték, hogy békében és biztonságban vannak, hirtelen a kunyhójukban érte őket utol a romlás. Mi ez a romlás? Az, ami egyes egyedül csak minket ér testileg és lelkileg! Aki tapasztalta, az tudja, aki meg nem tapasztalta, annak nem szükséges tudnia.

       Olyankor nagy segítségünkre van a szőrzsák, a hamu, vagy az egész éjszakán át tartó virrasztás, a kenyérre éhezés, aztán a szomjúságtól égő, de csak mértékletesen nedvesített nyelv, illetve a sírokban lakás, de mindenekelőtt a szívbeli alázat, és ha lehet, egy atya vagy egy buzgó, érett gondolkodású testvér, aki támogat. Mert kétlem, hogy bárki egymaga hajót menthet a tengerből.

       57. Sokszor ugyanaz a hiba a mód, hely, haladásunk és sok minden szempont alapján százszorosan súlyosabb ítélet alá esik, mint amikor azt valaki más követi el.

       58. Valaki a tisztaság rendkívüli, legkitűnőbb példáját beszélte el nekem: „Egy szépség láttán valaki – úgymond – hangosan dicsőítette érte a Teremtőt, és maga a látvány Isten szeretetére és könnyhullatásra indította.” Meglepő volt látni, hogy ami az egyik ember számára verem, az a másik számára természetfölötti koszorúk szerzője lett. Ha az ilyen embernek ilyen körülmények között mindig ilyen az érzülete és magatartása, akkor már feltámadt romlatlanul az általános feltámadás előtt.

       59. Alkalmazzuk ugyanezt a szabályt a dalokra és énekekre is. Az istenfélő ember derűre, istenszeretetre, könnyhullatásra szokott hangolódni mind a világi, mind a vallásos énekek hatására, az érzékies viszont épp ellenkezőleg.

       60. Némelyek, mint már előbb említettük, csöndes magányukban rendszerint a többieknél is súlyosabb zaklatásnak vannak kitéve. Nem is csoda, hiszen a démonok igen szívesen tanyáznak ott, mivel az Úr, a mi üdvünkre, a pusztaságokba meg a mélységbe száműzte őket.

       61. Kemény harcot folytatnak a bujaság démonai a magányos remete ellen, hogy azt, mintha a puszta mit sem használna neki, a világba csalják. Mikor aztán a világban időzünk, visszavonulnak tőlünk, hogy – mintha már támadásuktól is mentesek volnánk – a világiakkal együtt maradjunk.

       62. Ahol támadnak minket, ott harcoljunk mindenképpen keményen az ellenséggel szemben, mert ha mi nem támadjuk, az is barátunknak bizonyul.

       63. Ha valami szükség miatt a világban tartózkodunk, az Úr keze oltalmaz minket, talán lelkiatyánk imája következtében, hogy ne káromolják az Urat miattunk. De néha az véd meg, hogy eltompultak vagyunk, vagyis már előzőleg bőséges tapasztalatunk, sőt csömörünk is van a látottak, mondottak és elkövetett tettektől. De az is meglehet, hogy a démonok önként visszavonulnak, és otthagyják nekünk az önteltség démonát, aki mindnyájukat helyettesíti.

       64. Valahányan szabad elhatározásból gyakoroljátok a tisztaságot, halljátok ennek a csalónak egy másik fogását, és vigyázzatok magatokra! Valaki, aki már kiismerte az ő csalárdságát, az mondta el nekem, hogy a testiség démona igen gyakran a végsőkig meghúzza magát, mélységes áhítatra indítja a szerzetest, alkalomadtán talán még könnyekre is, mikor az női társaságban van vagy velük beszélget, és azt ajánlja neki, hogy épp a halál gondolatára, az ítéletre, az önmegtartóztatásra figyelmeztesse az asszonyokat, hogy a beszéd és a hamis jámborság hatására a farkashoz fussanak a szerencsétlenek, mintha az pásztor volna; majd pedig ha már kialakult a szokás és a bizalmas viszony, akkor bukik el a nyomorúságos,

       65. Mindenáron kerüljük azt, hogy lássuk a gyümölcsöt, illetve hogy halljunk róla, melyet ígéretünk értelmében többé már nem ízlelünk. Csodálom, hogy Dávid prófétánál erősebbnek tartjuk magunkat; ami képtelenség. A tisztaság olyan magasztos, olyan fennkölt és dicséretre méltó, hogy az atyák közül némelyek már egyenesen szenvedélymentességnek merték nevezni.

       66. Egyesek azt mondják, hogy a bűn megízlelése után már szó sem lehet tisztaságról. Én azonban őket megcáfolva kijelentem: igenis lehet. Sőt ha akarjuk, könnyű is vad olajfát nemes olajfába oltani. Ha testileg szűz emberre bízták volna a mennyország kulcsait, a fönt említett egyének talán helyesen vélekednének, mivel azonban ez nem így volt, pirítson rájuk maga az, akinek anyósa is volt, majd pedig tiszta lett és magához vehette az Ország kulcsait.

       67. Sokféle lakot ölt a testiség kígyója; azoknak, akik nem próbálták, azt suttogja: csak próbáld ki, majd aztán abbahagyod; azokat pedig, akik már megpróbálták, emlékezéssel ingerli a nyomorult, hogy megismételjék ezt a tapasztalatot. Az előbbiek közül sokan, mivel tudomásuk sincs a rosszról, háborítatlanul élnek, míg az utóbbiak, mivel már tapasztalták ezt a fertőzést, zaklatásnak és háborúságnak vannak kitéve. De sokszor ennek ellenkezője is megesik.

       68. Mikor álmunkból kelve jól érezzük magunkat, tudtunkon kívül a szent angyalok vigasztalnak; főleg ha éppen sok ima és böjt után aludtunk el. Néha azonban álmunkból kelve nem érezzük jól magunkat, mert gonosz álomképtől és látomásoktól szenvedünk.

       69. „Láttam a bűnöst: büszkén fennhéjázott”, háborgott és dühöngött bennem, mint a Libanon cédrusa, fenn hordta a fejét, „ám újra arra jártam” mértékletesség útján, „és lám”, nem dühöngött úgy, mint azelőtt, megalázva elmémet „kerestem” őt, de sehol még csak nyomát sem találtam magamban.

       70. Aki legyőzi testét, az a természetét győzi le; ám aki legyőzi a természetét, az okvetlenül természetfölöttivé válik; aki pedig azzá lesz, az csak kevéssel – vagy hogy úgy mondja, semmivel sem – lesz kisebb az angyaloknál.

       71. Az nem csoda, hogy szellem szellemi lénnyel harcol. Az már viszont igenis csoda, hogy anyagi lénye ezzel az ellenséges, becsapó anyaggal együtt harcolva szellemi ellenfeleket futamít meg.

       72. Jóságos Urunk különös gondot fordítva ránk ebben a dologban, a szeméremmel mint valami zabolával megfékezte a szégyentelen asszony arcátlanságát. Ha ugyanis az szabadon kikezdene a férfival, egyetlen egy sem üdvõzüne.

       73. A belátóbb atyák meghatározása szerint lelkünkre nézve más és más a démoni támadás, az érintkezés, a beleegyezés és a rabság, ugyancsak más a tusa és az úgynevezett szenvedély. Azt állítják ugyanis a boldogok, hogy a támadás még csak egyszerű gondolat vagy bárminek a képe, ami éppen felötlik a szívben. Az érintkezés annyi mint szenvedéllyel vagy éppen szenvedélytelenül szóba állni azzal, ami fölmerült. A beleegyezés a lélek élvezettel való hozzájárulása ahhoz, ami megjelent. A rabság már a szív erőszakkal, akaratunk ellenére történő elhurcolása vagy tartós együttléte a felötlött dologgal, ami véget vet legnemesebb állapotunknak. A tusakodást így határozzák meg: a küzdőféllel egyenlő erejű képesség önkéntes győzelme vagy veresége. A szenvedély pedig, azt mondják, lényegében az, ami hosszú időn át kórosan a lélekben lappang, és azt magához szoktatva már mintegy magatartássá fejleszti, hogy az önként szabad akarattal csakugyan átpártoljon hozzá.

       Mindezek közül az első még nem bűnös, a második nem mindenképpen, a harmadik az lehet, a küzdő ember állapotának mértékében. A tusa még vagy jutalom vagy pedig büntetés szerzője, a rabság pedig más és más megítélés alá esik imádság idején vagy máskor, és közömbös vagy gonosz gondolatok esetében. Végül a szenvedélyért már mindenki egyértelműen vagy megfelelő vezeklést vagy a jövendő büntetést érdemel. Akinek tehát kezdetben szenvedélytelen a gondolata, az az összes többit egyszerre elvágta.

       Az igaz ismerettel rendelkező szent atyáknál van még egy más, a fentieknél is finomabb fogalom. Némelyek szerint az elme kicsapongásának hívják, egy pillanatba, egy szóba, egy képbe se kerül. Egész hirtelen szokta jelezni a szenvedélyt az áldozatnak.

       Nincs ennél sebesebb vagy tünékenyebb szellemi folyamat: egy puszta, nem érintkező, időtlen, kifejezetlen, sőt némelyeknél még föl sem fogott emlékkel nyilvánítja ki jelenlétét a léleknek. Hát aki bűnbánata során képes felfogni ennek ezt a finom voltát, az megtaníthatja nekünk, hogy lehet léleknek csupán szemmel, puszta tekintettel, a kéz tapintásával és dallam hallatára is minden fogalom és gondolat hiányában is szenvedélyesen paráználkodnia.

       74. Némelyek azt állítják, hogy a buja gondolatoktól jutunk el a testi szenvedélyekig, mások viszont fordítva, hogy a test érzéki benyomásaiból születnek a gonosz gondolatok. És az előbbiek azt állítják, hogy ha elménk nem siet előre, testünk nem követi; az utóbbiak meg a testi szenvedély álnokságára hivatkoznak. „Sokszor egy gyönyörű lény láttán, vagy a kéz érintésére, egy finom illat érzésére vagy édes hang hallatára tolakodnak be a szívbe a gonosz gondolatok.” Aki tud, az hadd tanítson csak ezekre az Úrban, mert az ilyesmi nagyon szükséges és hasznos azoknak, akik szakértelemmel folytatják a jó cselekvés gyakorlatát; de az egyszerű szívvel munkálkodóknak ezek mit sem számítanak, mert nincs mindenkiben ilyen tudás, ahogy az áldott egyszerűség, a gonosz cselfogásai elleni védő páncél sincs meg mindenkinek.

       75. Némely szenvedélyek bensőnkből terjednek ki a testre, mások viszont fordítva. A világiaknál az utóbbi gyakoribb, a szerzetesi élet követőinél pedig – érzéki ingerek hiányában – az előbbi történik meg. Én mindenesetre azt mondom erről: Kutass, és mégsem lelsz értelmet a gonoszoknál!

       76. Mikor a porhüvelyünkkel együtt járó démon ellen folytatott sok küzdelem után azt a böjtölés kövével és az alázat kardjával kínozva szívünkből kiűztük, akkor ez a nyomorult mint valami féreg a testünkben rejtőzve leselkedik és azon erőlködik, hogy bennünket oktalan és becstelen indulatokra ingerelve beszennyezzen. Ez leginkább azokkal szokott megtörténni, akik hallgatnak a gőg démonára. Minthogy szívükben már nem foglalkoznak folyton buja gondolatokkal, ehhez a szenvedélyhez közelednek.

       Akik látni akarják, hogy így van, vizsgálják meg magukat figyelmesen, mikor egy kis lelki nyugalomra tettek szert, bizonyára lelnek majd szívük mélyén egy gondolatot, mint valami trágyában rejtőző csúszómászót, mely azt sziszegi, hogy csekély szívbeli tisztaságuk erényét a maguk buzgó igyekezetével érték el. Nem is gondolnak a nyomorultak erre a mondásra: „Mid van, amit nem ingyen kaptál?” – vagy közvetlenül Istentől, vagy mások segítsége és imája közvetítésével.

       Ügyeljenek tehát, és az említett kígyót mély alázatossággal mielőbb megölve távolítsák el szívükből, hogy attól megszabadulva egyszer majd talán ők is levethessék a bőrruhát, és zenghessék az Úrnak, mint egykor a tiszta ifjak, a tisztaság győzelmi himnuszát, mert ha ezt már levetették, nem nélkülözik majd azok ártatlanságát és természetes alázatát.

       Ez a démon is csakúgy lesi az alkalmat, sőt még jobban, mint a többi, és főleg akkor próbál velünk megküzdeni az istentelen, amikor nem tudunk ellene testileg is imádkozni.

       Azoknak, akik még nem sajátították el az igazi belső imát, hasznukra van a test bekapcsolása az imába: a kar kitárását értem ezen, a mellverést, az égre irányuló, őszinte tekintetet, a sóhajok hangját, a folytonos térdhajtást. Minthogy mindezt sokszor a jelenlévők miatt nem tehetjük, leginkább olyankor harcolnak ellenünk a démonok, és mivel még nem tudunk a szellem erejével és az ima láthatatlan hatalmával ellenállni ellenségeinknek, meglehet, hogy kénytelenek vagyunk egy kissé engedni is nekik.

       El onnan rögtön, ha lehet: rejtőzz el egy kicsit észrevétlenül! Tekints föl lelki szemeddel, ha tudsz! Ha meg nem, legalább a testivel! Tartsd kezedet kereszt alakban, mozdulatlanul, hogy ezzel a jelképpel megszégyenítsd és le is győzd Amaleket! Kiálts ahhoz, akinek hatalma van megmenteni, de ne keresett szavakkal, hanem alázatos hangon előrebocsátva mindenekelőtt: „Könyörülj rajtam, mert gyönge vagyok!” Akkor tapasztalni fogod a Magasságbeli hatalmát, mert a Láthatatlan segítségével láthatatlanul elűzöd majd a láthatatlanokat.

       Aki megszokta, hogy így harcoljon, az hamarosan csupán lelkével is el tudja majd űzni ellenségeit. Az utóbbi ugyanis istenadta jutalom a törekvőknek az előbbiért.

       77. Egyszer egy gyülekezetben észrevettem, hogy egy buzgó testvért gonosz gondolatok zaklattak, és mivel nem volt imádságra alkalmas hely, félrevonult, mintha nagyon kellett volna neki a szükségét végeznie, és ott heves imával fordult ezek ellen a támadói ellen. Majd mikor én a hely illetlen volta miatt szemrehányást tettem neki, így szólt: „Mivel tisztátalan gondolatok üldöztek, hát tisztátalan helyen is imádkoztam, hogy megtisztuljak a szennytől.”

       78. Minden démon igyekszik elhomályosítani az értelmet, s azután áll csak elő kedvenc sugallataival – hiszen ha az ész nem huny szemet, nem rabolják el a kincset –, ám a bujaságé még a többinél is sokkal inkább. Ez sokszor elsötétíti a személyiségünket vezérlő elmét, majd olyan tettek elkövetésére késztet az emberek előtt, amilyeneket csak az eszelősök tesznek. Némi idő elmúltával már józan elmével, nemcsak azok előtt szégyenkezünk, akik láttak, hanem szégyelljük magunkat szemérmetlen tetteink, beszédünk vagy viselkedésünk miatt, és álmélkodunk korábbi elvakultságunkon. Nemegyszer aztán némelyek ezt belátva felhagytak a rosszal.

       79. Utasítsd el az ellenséget, mely a tett elkövetése után visszatart az imától, istentisztelettől, virrasztástól! Emlékezz arra, aki ezt mondta: Mivel terhemre van a bűnnel szerzett hajlamok zsarnoksága alatt sínylődő lélek, igazságot szolgáltatok neki ellenségeivel szemben.

       80. Ki győzi le a testet? Az, aki megtöri a szívet. Ki teszi töredelmessé a szívét? Az, aki megtagadja magát. Már hogyne törne meg az, akiben az akarat halott?

       81. Akad súlyosabbnál súlyosabb rabságot szenvedő rabja a szenvedélynek, aki még tisztátalan tettei megvallását is élvezettel, kéjesen végzi.

       82. A szívben támadó tisztátalan, ocsmány gondolatok többnyire a szív ámítójától, a bujaság démonától származnak. Orvosságuk a mértékletesség, illetve az, ha egyáltalán semmibe sem vesszük őket.

       83. Én nem is tudom, milyen úton-módon kössem meg ezt a barátomat és ítélkezzem fölötte a többiekre alkalmazott eljárásmód szerint. Mielőtt ugyanis megkötném, elszabadul, mielőtt ítéletet mondanék, már ki is engesztelődöm, mielőtt megfenyíteném, engedek neki. Hogy igázzam le, amit természetemnél fogva szeretek? Hogy szabaduljak meg attól, amivel örökre össze vagyok kötve? Hogy semmisítsem meg azt, ami velem támad fel? Hogy tegyem romlatlanná azt, ami romlandó természetet kapott? Milyen ésszerű érvet hozzak fel annak ami természettől fogva rendelkezik az ésszerű érvekkel?

       Ha böjttel kötöm meg, embertársamat elítélve újra kezébe kerülök. Ha az elítéléssel felhagyva győzöm le, szívemben felfuvalkodva esem hatalmába. Munkatárs is, ellenség is; segítség is, ellenfél is; oltalmazó, s egyszersmind cselszövő. Ha gondozzák, ellenségeskedik. Ha sorvasztják, elerőtlenedik. Ha pihent, rendetlenkedik. Ha viszont elcsigázzák, nem bírja ki. Ha bántom, bajba kerülök. Ha lesújtom, nincs mivel megszereznem az erényeket. Ragaszkodom is hozzá, el is utasítom.

       Miféle tehát ez az engem környező titok? Mi is az összetételem értelme? Hogy lettem barátja s ellensége önmagamnak?

       Mondd meg nekem, te mondd meg, élettársam, emberi természetem, mert rólad nem szükséges mástól tudnom, hogyan maradhatnék tőled sértetlen? Hogy kerülhetem el a természetes veszélyt? Hiszen már megfogadtam Krisztusnak, hogy ellenséged leszek. Hogy döntsem meg zsarnokságodat? Mert szabadon elhatároztam, hogy erőt veszek rajtad.

       Mire ő, a testi természet, mintegy önmagának válaszolva ezt mondta: „Nem mondok neked semmi olyat, amit ne tudnál magad is, hanem csak olyat, aminek mindketten tudatában vagyunk: Én büszkén mondom, hogy szülőanyám az önszeretet. A testi szenvedély fellobbanását bennem a test dédelgetése és általában véve a kényelem okozza. A belső tűz és a gondolatok gerjesztésére pedig a korábbi hanyagság és a múltban elkövetett tettek szülik az alkalmat. Miután fogantam, elbukásokat szülök; azok pedig születésük után kétségbeeséssel halált nemzenek. – Ha azonban világosan belátod nagy gyöngeségedet – ami az enyém is – , megkötötted a kezemet; ha visszafogod étkeztetésemet, ezzel megkötötted a lábamat, hogy tovább ne menjek; ha engedelmesség igáját viseled, az enyémtől megszabadultál; ha megszerzed az alázatot, akkor pedig fejemet vetted.”

       Tizenötödik díj: Aki testben lévén ezt elnyerte, az meghalt ugyan, de fel is támadt, és már itt a földön ízelítőt kapott a jövendő romolhatatlanságból.

Létrehozva 2017. április 18.