Az új teológiát katolicizmusnak hívják. A katolicizmus a civilizáció teljességét magába foglaló rendszer: olyannyira teljes, hogy mindent képes felölelni: isteni, angyali és emberi tudomány, a világmindenség tudománya. A hitetlent felfoghatatlan idegensége ragadja magával, a hívőt pedig szokatlanul átfogó nagyságának látványa. Ha akad is olyan, akinek csak átfut rajta a tekintete egy mosoly kíséretében, azok, akiket ezen ostoba közöny még inkább meghökkent, mint amaz kolosszális nagyság és felfoghatatlan idegenség, felemelik hangjukat és azt kiáltják: ,,Hagyjátok a bolondot!“

Az emberiség háta mögött tizenkilenc évszázad teológiai iskolái és azok doktorai állnak. Ennyi ismeret és tanulás ellenére, a mai napig sem ért el szondájával e tudomány a legmélyéhez. Amelyben megérthető, milyen módon és mikor kell véget érniük, hogyan és mikor vették kezdetüket a dolgok és idők: amelyben olyan csodás titkok fedezhetők fel, melyek a pogány filozófia vizsgálódásai, tudós emberei értelme elől mindig rejtve maradtak: amelyben feltárul minden dolog végső oka, az emberi dolgok összehangolt momentumai, a test természete, a lélek lényege, minden út, amelyen az emberek járnak, a cél, amerre haladnak, a pont, ahonnan elindulnak, vándorútjuk rejtélye, utazásuk menetiránya, könnyeik mögött rejlő ok, az élet titka és a halál misztériuma. A gyermekek, akik végtelen bőségű emlőin nevelkednek, többet tudnak ma, mint Arisztotelész és Platón, Athén ragyogó csillagai. Mindennek ellenére, a doktorok, akik e dolgokról szólnak, és ezekben a magaslatokban mozognak, alázatosak. Egyedül a katolikus világnak adatott meg, hogy olyan látóteret kínáljon a Földön, ami azelőtt csakis az angyalok birtokában állt: a tudomány olyan nézőpontja ez, ami alázatból meghajol Isten trónja előtt.

Katolikusnak hívják ezt a teológiát, mert egyetemes, minden értelemben és minden nézőpontból: egyetemes, mert minden igazságot felölel; mert felöleli mindazt, amit minden igazság tartalmaz; mert természete szerint arra hivatott, hogy téren és időn átíveljen; univerzális Istenében és dogmáiban is.

Istent ismerték egységként Indiában, kettősségként Perzsiában, többféle tulajdonságúként görög földön, sokaságként Rómában. Az élő Isten egy a lényegében, akár amaz indiai, személyében több, akár Perzsiában; többféle tulajdonsággal bír, mint a görög istenek; az Őt szolgáló szellemek (istenek) által pedig több, miképp a rómaiaknál. Isten mindennek oka, végtelen és érzékeken felül álló lényegiség, örökké levő nyugalom, ugyanakkor minden mozgás szerzője; legfelsőbb értelem, korlátlan akarat, nem tartalom, hanem tartalmazó. Mindent támasztott a semmiből, Ő az, aki az összes létezőt fenn tartja; angyali, emberi és pokolbéli dolgok kormányzója. Irgalom, igazság, szeretet, erő, hatalom, egyszerűség, szépség, bölcsesség legfelsőbb foka, legfelsőbb titok. Kelet ismeri a hangját, nyugat engedelmeskedik neki, dél tiszteli, észak aláveti magát törvényeinek. Az Ő szava által növekszik a teremtés, arcára csillagok borítanak fátyolt, szeráfok izzó szárnya az Ő fényét tükrözi, a mennyek szolgálnak trónul neki, a földkerekség az ő kezén függ. Mikor eljött az idők teljessége, a katolikus Isten megmutatta arcát; s akkor minden, emberek által teremtett bálvány összedőlt. Nem lehetett másképp, ha ránézünk arra, hogy az addigi teológiák a katolikus teológia csonka részletei voltak csupán, vagy arra, hogy az addigi, népekhez tartozó istenségek nem voltak mások, mint az igaz, bibliai Isten valamely lényegi tulajdonságának istenítései.

A katolicizmus birtokba vette az ember testét, érzékeit és lelkét. Dogmatika tudósai megtanították a helyes hitre, moralista tudósai a helyes cselekvésre, misztikusai pedig, mindezeken túl, megtanították rá, hogyan emelkedhet a magasba az imádság szárnyain, ez Jákob lajtorjája, fényes fokaival, amin Isten lesétál a földre, az ember pedig a mennybe fel, végül az ég és föld, Isten és ember eggyé olvad a szeretet tüzében.

A katolicizmus által a rend lépett az ember életébe, és az ember által az emberi társadalomba. A morális világ a megváltás napján rátalált a törvényekre, melyeket elveszített a bűnbeesés és a bűn napján. A katolikus dogma volt minden tudomány kritériuma, a katolikus morál a cselekvésé, a felebaráti szeretet pedig minden más szeretet kritériuma. Az emberi tudat, kilépve korábbi gátjai mögül, tisztán látott úgy a belső, mint a külső sötétségben, újra megismerhette a béke boldogságát, azt a fényt, ami a fenti három isteni ismérvből ered.

A rend pedig a vallás világából a moralitás világába lépett, abból pedig a politikai világba.Az egyetemes, minden dolgok teremtő és fenntartó Istene, mindezeket gondviselése alá vette és helytartói által kormányozta. Vagyis amint Szent Pál írja a Rómaiakhoz írt levelének 13. fejezetében: Non est potestas nisi a Deo2; és Salamon király mondja már a Példabeszédek könyvének 8. fejezetének 15. versében: Per me Reges regnant, et conditores legum justa decernunt3. A helytartói hatalomszentsége éppen abból származott, hogy tőle kívülálló volt, vagyis isteni. A hatalom méltóságának eszméje katolikus eredetű. Az ókor pogány uralkodói felségjogukat emberi alapokra helyezték: saját érdekeik alapján kormányoztak, és erőre támaszkodva kormányoztak. A katolikus uralkodók, önös érdekeiket semmibe véve, nem mást szolgáltak ily módon, mint Istent4, illetve lettek népeik szolgái5 is. Abban a percben, ahogy az ember Isten gyermeke lett, megszűnt az ember rabszolgája lenni. Nincs tiszteletreméltóbb, ünnepélyesebb és ugyanakkor fenségesebb azoknál a szavaknál, melyeket a felkent keresztény fejedelem fülébe ültetett el az Egyház: ,,Vegyétek ezt a (kormányzó) pálcát6, mint a megszentelt hatalom jelképét, hogy a gyengét erősítsétek, megtartsátok az ingatagot, megjavítsátok a bűnöst, a jót pedig az üdvösség útján vezessétek. Vegyétek ezt a jogart7, mint az isteni méltányosság jelképét, ami a jót vezérli, a bűnöst megbünteti: tanuljátok meg most: szeressétek az igazságot és irtózzatok az igazságtalanságtól!” Ezek a szavak tökéletesen egybehangzottak a legitim hatalom azon elvével, amit a mi Urunk Jézus Krisztus tárt a világ elé: Scitis quia hi, qui videntur principari gentibus, dominantur eis: et principes eorum potestatem habent ipsorum. Non ita vobis, sed quicumque voluerit fieri major, erit vester minister: et quicumque voluerit in vobis orimus esse, erit omnium servus. Nam et filius hominis non venit ut ministraretur ei, sed ut ministraret, et daret animam suam redemptionem pro multis.8 (Márk, 10, 42, 43, 44, 45.)

Mindannyian nyertünk eme áldott forradalom által: népek és vezetőik; utóbbiak, mert azelőtt nem uralkodtak, csupán testek fölött, az erő jogán, ezután viszont testeket és lelkeket egyaránt kormányoztak, mindezt a jog által támogatva; az előbbiek pedig azért, mert az embernek való engedelmességük Istennek való engedelmességgé vált, kényszerített engedelmességük pedig önkéntessé. Mindezek ellenére, ha mindenki nyert is e forradalom által, nem azonos módon nyert. A fejedelmek, csupán azáltal, hogy Isten nevében kormányoztak, olyan emberiséget képviseltek, mely saját maga által és saját nevében képtelen legitim autoritást teremteni; míg a népek, csupán azáltal, hogy a fejedelmen keresztül Istennek engedelmeskedtek, a legmagasabb és legdicsőbb emberi kiváltság képviselői voltak, amely abban állt, hogy fejüket nem más, csakis Isten igájába hajtották. Mindezt azért mondtuk el, hogy érthetőbbé váljon, egyrészt az az egyedülálló szerénység, amellyel azok az dicső9 fejedelmek kiragyognak a történelemből, akiket az emberek nagy uralkodóknak, az Egyház szenteknek nevez; más részről az az egyedülálló nemesi érzület és büszkeség, amely a katolikus népek arcán tükröződik. A béke, az öröm és az irgalom hangja felkelt a világban, és mély visszhangot vert az emberi tudatban. Ez a hang tanította meg az embereknek, hogy a kicsinyeket és hiányt szenvedőket születésük okán kell szolgálni, mégpedig éppen azért, mert kicsinyek és hiányt szenvednek; a gazdagoknak és nagyoknak születésük okán kell szolgálni, nem másért, mert gazdagok és nagyok. A katolicizmus által istenivé lett a tekintély, és megszentelt az engedelmesség. Miként az egyik istenivé, a másik pedig megszenteltté vált, elítélte az emberi gőg két legrettentőbb megnyilvánulását: az önkényuralom és a lázadás szellemét. E két dolog van, ami teljességgel lehetetlen egy valóban katolikus társadalomban: a despotizmus és a forradalom. Rousseau alkalmankénti váratlan és nagy megvilágosodásai egy alkalmával a következő figyelemreméltó szavakat írta: ,,A mi modern kormányzataink tagadhatatlanul a kereszténységnek köszönhetik tekintélyük megszilárdulását és azt a tényt, hogy változásaik megritkultak. A vallás őket magukat is kevésbé vérengzővé tette. Ezt maguk a tények bizonyítják. Elég, ha összehasonlítjuk ezeket a kormányzatokat a régi kormányzatokkal.” (Emil, 4. könyv10) Montesquieu-től pedig a következőt olvassuk: ,,Nincs kétség afelől, hogy a kereszténység teremtette meg köztünk amaz politikai jogrendet, amire ráismerünk béke idején, és a nemzetek közti jogot, amit tiszteletben tartunk háborúban, és amelynek a jótéteményeiért sosem lehet eléggé hálás az emberi nem.” (Esprit des lois, 29. könyv, 3. fejezet)

Maga Isten, aki a politikai élet szerzője és kormányzója, az emberi otthon szerzője és kormányzója is. A mennyek legrejtettebb, legmagasságosabb, legtisztább fényű szegletében lakozik a tabernákulum, amelyhez még az angyalok kara sem fér: ebben működik örökkön-örökké a legnagyobb csoda és titok. Ott lakik az egyetemes Isten, egység és hármasság, egylényegű és három személyű. Az Atya által örökkön-örökké megfogan a Fiú, az Atyától és a Fiútól pedig örökkön-örökké származik a Szentlélek. A Szentlélek: Isten, a Fiú: Isten és az Atya: Isten; Istennek nincs többes száma, mert nincs több, mint egy Isten, aki hármasság személyében és egy lényegében. A Szentlélek Isten, akár az Atya, de ő maga nem Atya; Isten, akár a Fiú, de ő maga nem Fiú. A Fiú Isten, akár a Szentlélek, de ő maga nem Szentlélek; Isten, akár az Atya, de ő maga nem Atya; az Atya Isten, akár a Fiú, de ő maga nem Fiú; Isten, akár a Szentlélek, de ő maga nem Szentlélek. Az Atya mindenhatóság, a Fiú bölcsesség, a Szentlélek szeretet; az Atya, a Fiú és a Szentlélek pedig végtelen szeretet, legfelsőbb erő, tökéletes bölcsesség. A szüntelenül kiterjedő egységből örökkön át ered a sokféleség; az szüntelenül összehúzódó sokféleség pedig örökkön át az egységben oldódik fel. Isten a dolgok alaptétele, ellentétele és foglalata; mindenek felett álló alaptétel, tökéletes ellentétel, a dolgok végtelen szintézise.11 Azáltal Isten, hogy egység; azáltal hogy Isten, tökéletes; azáltal, hogy tökéletes, végtelen bőséggel bír; s mert bősége végtelen, ő maga többféleség is; és mert többféle tulajdonsággal bír, ezáltal család is. Lényegileg vannak Őbenne, leírhatatlan és felfoghatatlan módon a teremtés törvényei, s minden létező mintaképei. Minden az Ő képmására teremtetett; ezért a teremtés egy, ugyanakkor többféle is. A ,,világmindenség” szó egyszerre utal egységre és többféleségre.

Szepesi Edit fordítása elolvasható itt.

Létrehozva 2017. június 3.