10. FEJEZET

A MEGSZÓLÁS

       1. Úgy vélem, nincs értelmes ember, aki tagadná, hogy a megszólás gyűlöletből és haragtartásból születik. Ezért ide, elődei után soroltuk be. A megszólás a gyűlölet fajzata: rafinált nyavalya, ám vaskos, titkon lappangó nadály, mely kiszipolyozza, megrontja a szeretet vérét. Szeretet színlelése, a szívre nehezedő teher és szenny szerzője, a tisztaság romlása.

       2. Vannak olyan fajzatok, akik pirulás nélkül művelik a rosszat, és vannak mások, akik titokban, szemérmeskedve az előbbieknél súlyosabbakat követnek el.

       Ezt látni a gyalázatos szenvedélyek esetében is. Ilyen lányok: az alakoskodás, rosszindulat, sértődöttség, haragtartás, a szívben táplált rágalom. Látszatra sugallnak valamit, tekintetük azonban másra figyel.

       3. Egyszer a fülem hallatára megszóltak valakit, és dorgáló szavaimra a bűntett elkövetői mentségül azt hozták fel, hogy a megszólt személy iránti szerető gondból tettek úgy.

       Hagyjátok már az ilyen szeretetet – mondtam nekik –, hogy meg ne hazudtoljátok azt, aki így szólt: „Aki titokban megszólja embertársát, azt elűzöm.” Ha azt állítod, hogy szereted, imádkozz érte észrevétlenül, és ne gúnyold, mert a szeretetnek az iménti módja kedves az Úr előtt.

       4. Még valamit ne hagyj figyelmen kívül, s akkor biztosan észhez térsz és nem ítéled meg a vétkezőt: Júdás a tanítványok közé tartozott, a lator pedig a gyilkosok közé. Megdöbbentő, hogy egyszerre hogyan cserélődött fel a helyzetük.

       5. Aki a megszólás szellemét le akarja győzni, az ne a vétkezőknek, hanem az ötletet sugalmazó démonnak rója fel a hibát. Hiszen senki sem akar szántszándékkal Isten ellen véteni, bár igaz az is, hogy mindnyájan kényszer nélkül esünk bűnbe.

       6. Láttam, hogy valaki nyilván vétkezett, ám titokban megbánta, úgyhogy akit mint paráznát elítéltem, az Isten előtt már tiszta volt, mert őt megtérésével igazán kiengesztelte.

       7. Sose szégyelld magad az előtt, aki hozzád beszélve megszólja embertársadat, hanem inkább mondd meg neki: „Hagyd abba, testvér! Én naponta súlyosabb hibákat követek el. Hát már hogy ítélhetném el őt!” Így ugyanis kétszeresen nyersz: egyetlen sebtapasszal mind magadat, mind embertársadat meggyógyítod.

       8. Amennyiben igaz a mondás: „Ne ítéljetek, hogy titeket se sújtson elítélés!”, a bűnök bocsánatára vezető egyik rövid út ez is: nem ítélni. Nem fér össze a tűz a vízzel, de a bűnbánó szándék sem az ítélkezéssel.

       9. Még ha kimúlása pillanatában látsz is valakit vétkezni, akkor se ítéld el, mert az emberek előtt nem ismeretes az Isten döntése! Némelyek a nyilvánosság előtt nagy bűnöket követtek el, ám titkon még nagyobb jótetteket vittek végbe. Csalódtak hát a gúnyolódók, mert nap helyett csak füstöt fogtak.

       10. Jól figyeljetek rám mindnyájan, mások számadásának gonosz ellenőrzői: Ha igaz – márpedig igaz – , hogy „amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítélnek majd benneteket is”, akkor biztos, hogy amilyen hibákat kifogásolunk embertársunkban, ugyanolyanokba esünk bele magunk is, akár testi, akár lelki hibák legyenek is azok. Nem is lehet ez másként.

       11. Az embertársuk hibáinak kemény, szigorú bírálói azért jutnak ebbe a bajba, mert még nem hajlandók a saját vétkeikre elmélyülten visszaemlékezni és azokat teljesen átgondolni. Mert ha saját rossztetteinket az önszeretet leplének fölfedése után pontosan láthatnánk, nem törődnénk már a világon senki mással, mert számításunk szerint az önmagunkért végzett vezeklésre sem volna elég az életidőnk, még ha száz évig élnénk is, még ha magát az egész Jordán folyót is látnánk a szemünkből könnyként kicsordulni.

       12. Megfigyeltem a bánkódást, és nyomát sem leltem benne megszólásnak vagy elítélésnek.

       13. A démonok vagy erővel rávesznek, hogy vétkezzünk, vagy, ha nem vétkezünk, hogy megítéljük azokat, akik vétkeznek, hogy az utóbbival beszennyezzék az előbbi tulajdonságot, ezek a gyilkosok.

       Tudd meg, hogy a haragtartók, az irigyek ismertetőjele ez is: a gyűlölet szellemétől nyomorultul áthatva szíves-örömest gáncsolják és ócsárolják embertársuk tanítását, tetteit és teljesítményeit.

       14. Megfigyeltem, hogy némelyek észrevétlenül, titokban, szörnyű bűnöket követnek el, de ugyanakkor állítólagos tisztaságuk ürügyén keményen támadják azokat, akik jelentéktelen kis dolgokban vétenek, de úgy, hogy az mások előtt ismertté válik.

       15. Ítélni annyi, mint Isten kiváltságát pimaszul bitorolni. Mást elítélni pedig annyi, mint önnön lelkünket romlásba dönteni.

       16. Ahogy az önhittség minden más hiba nélkül is elveszítheti az embert, úgy az ítélkezés is már egymagában is teljesen elveszíthet bennünket. Hiszen az ismert farizeus is emiatt eset ítélet alá.

       17. A jó böngésző az érett szemeket eszi, nem az éretleneket szedi össze. Az értelmes, a belátó elme arra figyel fel, ami erény található másokban, és ezeket jól megjegyzi. Az oktalan viszont egyre csak a hibákat és fogyatékosságokat fürkészi. Meg is van írva róla: „a gonoszságot fürkészik, s a folytonos fürkészéssel erejüket fölemésztik.”

       18. Még ha saját szemeddel látod, akkor se ítéld el! Hiszen sokszor még az is téved!

       Tizedik fok: A győztes már a szeretet vagy a bűnbánat gyakorlója.

Létrehozva 2017. március 11.