Raniero Cantalamessa kapucinus atya második adventi beszéde

A szónok folytatta  a Szentlékről szóló sorozatát és ez alkalommal a „Szentlélek és a lelkek megkülönböztetése” témáról elmélkedett.

Az apostoli egyház megkülönböztetés teológiai jellegű, elválasztja az igaz tanítást a hamistól

Bevezetőjében Pál apostol tanítására hivatkozott, aki a Szentlélek karizmájának nevezi a lelkek megkülönböztetését, mely eredetileg azt az ajándékot jelentette, amivel megkülönböztették a Krisztus Lelkétől eredő sugalmazott vagy prófétai szavakat a közönséges emberi szellemtől, a  gonosz lélektől vagy evilág szellemétől. János apostol is alapvető jelentőséget tulajdonít ennek az adománynak, mellyel próbára teszik a sugallatokat, hogy megízleljék és eldöntsék, vajon azok tényleg Istentől erednek-e. Amíg Pál számára a lényegi megkülönböztető szempont annak a megvallása, hogy „Krisztus az Úr”, addig János számára a szempont a megtestesülés: „az Úr testben jött el”. E megkülönböztetés teológiai jellegű, elválasztja az igaz tanítást a hamistól.

Félelem a változtatásoktól, melyek kompromittálhatják a tanítóhivatal tekintélyét           

Első nagy gondolategységként a kapucinus atya a lelkek megkülönbözetését az egyház életének összefüggésében vizsgálta. Ezt a küldetést a tanítóhivatal tekintélyi módon folytatja, de mindig figyelembe kell vennie a „sensus fidelium”-ot, a hívek hitérzékét. Kiindulásként az idők jeleinek a megkülönböztetésére utalt, melyről a zsinat megállapította, hogy „az egyháznak állandó kötelessége az idők jeleinek a vizsgálata és magyarázata az evangélium fényénél, hogy minden nemzedék tudjon válaszolni az örök kihívásokra a jelen és az örök élet érteleméről. Az egyház feladata, hogy vizsgálja az idők jeleit az evangélium fényénél, így tehát ne alakítsa azt az időkhöz, hanem adjon választ, megoldást, szabályt a társadalomban fölmerült kérdésekre. Az út során azonban félelem bukkanhat fel, félelem attól, hogy olyan változtatásokat fogadnak el a megnyilatkozásokban, melyek kompromittálhatják a tanítóhivatal tekintélyét.  

Az Újszövetség döntő szempontja az evangélium folyamatos újraolvasása a mindig új kérdések fényében   

A Pápai Ház szónoka hasznos megfontolásként bocsátotta előre, hogy az egyház és a pápa tévedhetetlensége nem áll fölötte a kinyilatkoztatott Szentírás tévedhetetlenségének. A Szentírást pedig annak szerzői adott korban írták, ahogy számukra ez adott körülmények között lehetséges volt. A Biblia igazsága lassan és fokozatosan fejlődött tovább. Példaként említette, hogy amíg a Kivonulás könyve még az atyák vétkeit a gyerekeikben büntette, addig Jeremiás és Ezekiel szerint mindenki saját maga felel a tetteiért. A szónok egymás mellé helyezte az Ó- és Újszövetség megkülönböztető szempontjait, mely az Ószövetségben magának a szövetségnek és a Tórának a jobb megértése, ellenben az Újszövetségben az elbírálás szempontja  az evangélium folyamatos újraolvasása a mindig új kérdések fényében. Ezt tükrözi nagy Szent Gergely mondása: A Szentírás azokkal együtt növekszik, akik olvassák. 

Jézus aranyszabálya: nem a bűnre, igen a bűnösre, mert ő Isten teremtménye, de a bűn nem

Jézus tetteinek állandó szabálya morális értelemben így hangzik: Nem a bűnre és igen a bűnösre! Hiszen mindig szigorúan elítéli a bűnt, de irgalmasan megbocsát a bűnösnek. Elítéli a házasságtörést, de megvédi a házasság felbonthatatlanságát, és szóba áll a szamariai asszonnyal. Sőt, egyedül neki tárja fel különös módon, hogy ő a Messiás (Jn 4,26). Hogy mikét is lehet teológiailag igazolni ezt a szabályt, P. Cantalamessa a következő választ adta: A bűnös Isten teremtménye, az ő képmására teremtve, és ezért megőrzi a saját méltóságát összes eltévelyedései ellenére. A bűn ellenben nem az Isten műve, nem tőle ered, hanem az ellenségtől. Ugyanaz a motívum, ami által Jézus hozzánk hasonlóan ember lett, a bűnt kivéve (Zsid 4,15).   

Mindig a Szentlélek vezeti az egyházat, hol karizmatikus hol testületi úton        

Az idők jelei megkülönböztetése feladatában jelentős tényező a püspökök kollegialitása. A Lumen gentium zsinati dokumentumot idézi a kapucinus atya, ami szerint „sokak hozzászólása által kiérlelt határozattal közösen intéztek el jelentős ügyeket” (LG 22). A kollegialitás hatékony gyakorlása a problémák  megkülönböztetésében és megoldásában magával hozza a helyi adottságok és szempontok sokszínűségét, aminek hordozója minden egyház és minden püspök. A szónok utalt az első jeruzsálemi zsinat példájára, ahol helyet adtak két egymással ellentétes – a zsidózó és pogánykeresztény – nézetnek, mely egy parázs vita után megengedte számukra, hogy így nyilatkozzanak: „A Szentlélek és mi úgy döntöttünk…” (ApCsel 15,6f). Összefoglalóan Cantalamessa atya megállapította, hogy a Lélek kétféle módon vezeti az egyházat: egyrészt közvetlenül és karizmatikus módon, prófétai kinyilatkoztatás és sugalmazás révén, másfelől pedig kollektív, testületi úton, türelmes és nehéz szembesülés révén, egészen a felek közötti kompromisszumig menően. Példa az elsőre Péter pünkösdi beszéde, míg a másodikra a Kornéliusz házában tartott érvelése és hivatkozása. Az utóbbi gyakorlásához mindig nyitott, bizalommal teli szív szükséges, azzal a bizonyossággal, hogy a Teremtő Lélek „előttünk jár mint Vezér és nem éri népét veszély”.

Megkülönbözetés a személyes életben, örökké fejlődik

A személyes életben történő megkülönböztetése a lelkeknek, folyamatosan fejlődik. Kezdetben mások sugalmazott megnyilvánulásai elbírálására irányultak, de később egyre inkább a saját prófétai meglátások megkülönböztetésére. A lelki írók az elsőt a „jótanács lelke” összefüggésében értelmezték és így a Szentlélek segít értelmezni és kiértékelni a különféle helyzeteket, nem csak emberi belátás és bölcsesség alapján, hanem a hit természetfeletti erejénél fogva is. Azt első szempont a lelkek megkülönböztetésében a Szentlelket az evilág lelkétől különbözteti meg. Pálnál, Jézust követve a megkülönbözetés alapjául a gyümölcsök szolgálnak. A régi ember bűnös vágyaival szemben állnak a Szentlélek gyümölcsei.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2020. december 13.