Nemrégen a parkban a feleségemmel és a fiammal szemtanúja voltam a legszomorúbb látnivalónak. Egy körülbelül öt vagy hat éves kisfiú volt ott az apjával. Általában ez egy csodálatos dolog, de a tragédia az, hogy az időt nem egymással töltötték. Az apa elmerült a telefonjában – nem a gyermekére figyelt.

Bármit akart ez a kisfiú, nem tudta felkelteni apja figyelmét. Fel- és leugrált, kiabált: „Apa! Apu! Ide nézz!” Felmászott a mászókán, lecsúszott a csúszdán, száguldozott körbe abban a reményben, hogy talán elkap egy gyengéd pillantást az apjától. De az nem is nézett fel a telefonból. Ha valamit, akkor egy figyelmetlen morgást kapott válaszul.

Végül depressziósan és leverten, a kisfiú egyedül ráült az egyik hintára. Nem hintázott, csak ült. Öröme és lelkesedése már kialudt apja figyelmetlensége miatt, pedig az ő figyelmére nagyon nyilvánvalóan vágyott. Nem kétséges, hogy a gyermeki szív bánkódott, megsebesítette a relatív jelentéktelenség egy mobiltelefonhoz képest.

Az apának is lehetett különleges oka, hogy mással volt elfoglalva, de nekem is nehéz volt rájönnöm, hogy az alkalmazások és e-mailek digitális világában van-e bármi fontosabb vagy sokkal érdekesebb, mint az ő drága gyermeke, egy gyermek, aki felnézett rá, és szerette őt. Egyszerűen csak játszani akart az apjával.

Ahhoz, hogy az apa legyen valaki, különösen egy olyan apa, aki élvezi az apaságot, a mostani kulturális miliőben lázadónak kell lennie. A férfiak szinte bármihez nagyobb lelkesedéssel állnak neki, mint a gyerekeikhez: karrier, sport, televízió, online interakció vagy amit akarsz.

Nem tudok semmi mást, ami engem jobban kielégít, mint az apaság – nem másodlagos, hanem elsődleges elhívásként. Nem szabad, hogy ez csak kiegészítése legyen az életednek. Az apaság legyen az életed. Semmi sem éri meg jobban az idődet és energiádat, mint azt befektetni egy élő lélekbe – egy végtelen értékű emberbe.

Nézem a kisfiamat, Pétert, aki éppen fordult egyet, anyjával együtt figyeljük őt. Vitathatatlanul egyedi, teljes személyiség. Egy véget nem érő szórakozás figyelni őt játszani, ami azt jelenti, hogy nézünk valakit, akit betölt a boldogság érzése és a felfedezés izgalma.

Nem is beszélve arról a nyilvánvaló izgalomról az arcán, mikor hazajövök a munkából, amit én is alig várok. Lába rúg egyet, arca világít a fogas vigyortól, és nyújtja a karját ölelésig. Lehetne bármi is csodálatosabb, mint ez? Ez mámorítóan boldog érzés.

Statisztikák tették világossá, hogy semmi sem helyettesítheti az apa jelenlétét otthon. De a legtöbbünknek nincs szüksége statisztikákra. Tudjuk tapasztalat alapján, hogy volt egy szerető és figyelmes apa, egy hiányzó vagy távoli apa. Persze egyik apa sem tökéletes, és sokan vannak, akik valahol e két véglet között vannak. De vannak domináns minták, és ezek nyomot hagynak.

Apák, ha vannak fiaitok, felszólítalak benneteket – nem, könyörgök nektek-, hogy velük töltsétek az időt. Ismerjétek meg, hogy mit szeretnek és mit nem, a szenvedélyüket, és a szerelmüket. Invesztáljátok beléjük magatokat és ápoljátok az egyedi ajándékokat. A szívedben kötelezd el magad, hogy soha nem leszel olyan apa, akit jobban érdekel egy telefon – egy értéktelen, élettelen szemét, amit néhány hónap vagy év múlva cserélni kell -, mint a saját gyermeke. Soha nem utasítsd vissza a gyerekeket önzésből vagy ha zavar, ők kapcsolatteremtésre várnak.

Soha ne felejtsd el, hogy a gyermek egy kényes és törékeny személy, hogy sokkal könnyebb megbántani, mint meggyógyítani.

Ez a lélek, tele ártatlansággal és szeretettel, nyitott szívvel pillant rád. Tudjad jól, hogy össze lehet törni ezt a szívet egy zavaró pillantással, durva szóval vagy figyelemeltereléssel, ha úgy gondolod, hogy valami más sokkal fontosabb.

És hidd el, a gyerekek megjegyzi, hogy mit találsz sokkal fontosabbnak, mint őt. Könyöröghetnek, hogy játsszál velük, ehhez csak el kell engedned a focimeccs nézését a televízióban. Ha több időt töltesz azzal, hogy a karrieredet egyengesd, mint hogy élvezd az ő társaságát, emlékezni fog erre.

Ez a szomorúság mély gyökeret ereszt, és ennek csúnya gyümölcse lehet a lázadás és a neheztelés a későbbi években. A keserűség, amit egy érdektelen apa jelent, élethosszig tartó hegeket okozhat. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egy felnőtt minden sebét saját apja adta korábban. Messze nem így van. De egy apa hatása sokkal mélyrehatóbb, mint azt sokan gondolják.

Kimerítő lehet a gyermekre teljes figyelmet fordítani különösen akkor, ha több van. Valós értelemben ez egy áldozat és sokba kerül. Lehet, hogy kimerült leszel, de soha se boldogtalan. Semmilyen anyagi ajándék nem helyettesítheti az apa szeretetét és nagylelkűségét, és akkora jutalom lesz érte a fizetség, hogy a megtett áldozat jelentéktelennek fog tűnni.

Egy szerető és atyai jelenlét a legnagyobb ajándék arra vonatkozóan, hogy változatlan az Atya szeretete, kinek képét mindannyian hordozzuk: a fáradhatatlan Atyáét, aki a nagy öröm csókjaival fut hozzánk abban a pillanatban, amikor, ha bizonytalanul is, egy lépést teszünk Felé.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2019. október 11.