Javaslatok 2016-ra

2015 nyarán a napjainkban oly sürgető új szolidaritás útjait kerestük Taizében. A világszerte megjelenő új bajok és emberi szenvedések – népvándorlás, környezeti katasztrófák, társadalmi egyenlőtlenségek – egyszerre szólítják meg a különböző vallások hívőit és a nem hívőket.

A fegyveres erőszak embertelen ideológiákra hivatkozva szörnyű pusztítást végez. Megőrizve tisztánlátásunkat, ellenállunk a bizonytalanság keltette félelem kísértésének és folytatjuk „a bizalom zarándoklatát”. Azoknak, akik várják és segítik a szolidaritás világméretű kibontakozását, most még nagyobb szükségük van egymás támogatására.

Amikor a vihar elszabadul, a sziklára épült ház állva marad (Máté 7,24-25). Életünket Krisztus szavaira szeretnénk építeni: a mi sziklánkat azok az evangéliumi valóságok fogják alkotni, melyek mindenki számára hozzáférhetőek – öröm, egyszerűség, irgalmasság. Roger testvér taizéi közösségünk középpontjába helyezte ezeket az értékeket, így válhatott lehetővé, hogy a legnehezebb pillanatokban is előbbre jussunk. Annyira azonosult velük, hogy napról napra ezekből merített.

Az előttünk álló három évben ez a három fogalom kíséri majd vándorlásunkat. 2016-ban az irgalmassággal kezdünk, annak szellemében, ahogy Ferenc pápa hirdette meg az irgalmasság évét.

Az Evangélium arra hív fel minket, hogy Isten együttérzésének tanúságtevői legyünk. Az alábbi öt javaslattal szeretnénk az irgalmasság bátorságát felébreszteni a szívünkben.

Alois testvér

Első javaslat
Bízzuk magunkat Istenre, aki maga az irgalmasság

„Te azonban a megbocsátó, kegyes, könyörületes, türelmes és nagy irgalmasságú Isten, nem hagytad el őket.” (Nehemiás 9,17)

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok irgalmas.” (Lukács 6,36)

A Biblia szerint Isten irgalom, azaz maga az együttérzés és jóság. Jézus az apáról és két fiáról szóló példabeszédében (Lukács 15) azt szeretné megvilágítani, hogy Isten szeretetét nem a jócselekedeteink váltják ki belőle, hanem azt feltétel nélkül kínálja fel számunkra. Az Atya szereti a hozzá egész életében hűséges fiát. És a másik fia felé, aki elhagyta őt, már akkor kitárja karját, amikor az még távol van tőle.

Isten az emberiséget saját képére teremtette. „Akkor válsz azzá, akit Isten saját hasonlatosságára teremtett, ha jó vagy. Könyörületes és jó szándékú szívet teremts magadban, hogy magadra ölthesd Krisztust ” (Nagy Szent Vazul, IV. század).

Isten szeretete nem egyes pillanatokra szól, hanem örök. Együttérzésünk ezt tükrözheti mások felé. Keresztényként a többi vallás megannyi hívőjével vállvetve azon a közös célon fáradozunk, hogy az irgalmasságot és jóságot helyezzük életünk középpontjába.

++ Fogadjuk be Isten szeretetét! Isten soha nem zárja be előttünk a szívét, hűséges jósága megtart minket akkor is, amikor hibáink miatt megbotlunk. Ha eltávolodtunk tőle, ne féljünk visszatérni hozzá, újból bízni benne, mert ő mindig találkozásunkra siet.

++ Ne úgy tekintsünk az imádságra, mint valami fáradságos keresésre, hanem fogadjuk be úgy, mint a megpihenés, fellélegzés idejét, amikor a Szentlélek betölt minket Isten szeretetével, és alkalmassá tesz arra, hogy az irgalmasság útját járjuk.

Második javaslat
Megbocsátani mindig és örökké

„Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen!” (Kolosszei levél 3,12-13)

„Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.«” (Máté 18, 21-22)

Isten soha nem mulasztja el a megbocsátást. Jézus egész életében, még a kereszten is megbocsátott, tartózkodott attól, hogy bárkit is vádoljon.

Ha Isten megbocsát, nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak: a megbocsátás az egyik legfelszabadítóbb öröm tapasztalatát tartogatja számunkra.

Az Egyháznak, amely a Krisztust szeretők közössége, az a hívatása, hogy vesse alá magát az irgalmasság átalakító erejének. „Amikor az Egyház meghallgat, gyógyít, kiengesztel, akkor küldetése lényegét valósítja meg: a szeretet, az együttérzés, a vigasztalás közösségévé, a feltámadt Krisztus áttetsző tükrévé válik. Ekkor már nem távolságtartó, védekező, hanem felszabadul a szigorúság kényszere alól, hogy immár a hit alázatos bizalmát sugározza úgy, hogy megérinti vele az emberi szíveket” (Roger testvér).

Isten megbocsátásának üzenetét nem lehet eltorzítva a rossz vagy az igazságtalanságok jóváhagyásaként értelmezni. Ellenkezőleg: szabadabbá tesz minket arra, hogy megkülönböztessük saját hibáinkat éppúgy, mint a környezetünkben, illetve a világban létezőket. Nekünk kell orvosolni, amit csak lehetséges.

++ Próbáljunk megbocsátani… hetvenszer hétszer. Ha túl nagy az okozott seb, haladjunk lépésenként. Mielőtt felébredne a megbocsátás vágya, gyakran sokáig szinte megsemmisülten szunnyad az elszenvedett rossz lidércének súlya alatt.

++ Mutassuk meg, hogy az Egyház az irgalmasság közössége: legyünk megkülönböztetés nélkül befogadóak a körülöttünk élőkkel, úgy, hogy gyakoroljuk a vendégszeretetet, tartózkodunk mások végleges megítélésétől, védelmezzük az elnyomottakat, s a szívünk kapuit nagylelkűen szélesre tárjuk…

Harmadik javaslat
Ismerjünk meg egy nehéz emberi helyzetet – köteleződjünk el egyedül vagy másokkal összefogva

„Ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény” (Izajás 58,10).

„Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban Isten szeretete?” (1János 3,17)

Az irgalmasság ikonjáról szeretettel tekint ránk Krisztus, és az Irgalmas szamaritánus történetét meséli el (Lukács 10): egy embert félholtan az út szélén hagytak. Egy pap és egy levita járt arra, de tovább mentek. Egy idegennek is arra vitt az útja Szamáriából. Ő odalépett a sebesülthöz, ellátta, és egy fogadóba vitte.

Az irgalmasság megnyitja szívünket a másik ember gyötrelme, ki nem mondott szenvedése előtt, a fizikai nélkülözés és minden más szegénység előtt: ilyen lehet egy szükséget szenvedő gyerek, egy nehézségekkel küszködő család, egy hajléktalan, az élet értelmét nem találó fiatal, egy magányos idős ember, egy számkivetett… de idetartoznak azok is, akiknek nincs esélyük a továbbtanulásra, nem férnek hozzá a művészetekhez, a kultúrához.

A nélkülözőben Krisztus várja együttérzésünket, és ezt mondja nekünk: „Éheztem, és ennem adtatok” (Máté 25). „Az együttérző Krisztus magára veszi minden ember szenvedését. Jósága odáig terjed, hogy titokzatos módon osztozik minden szenvedő fájdalmában a világ végezetéig” (Hitvalló Szent Maximos, VII. század).

Amikor minket sebez meg egy próbatétel, Krisztus gondot visel ránk. Gyengéd tekintetével találkozhatunk egy figyelmes szempárban, lehet ez akár egy peremre szorult emberé is, a példabeszédben szereplő idegené.

++ Merjünk közel menni egyedül vagy másokkal egy nehéz emberi helyzethez a környezetünkben, az útszélen. Az irgalmasság nem szenvelgő, hanem igényes, méghozzá végtelenül. A törvény behatárolja a kötelezettséget, az irgalmasság azonban soha nem mondja ezt: „Kész, megtettem a magamét.”

Az írás elolvasható a Taizé közösség magyar oldalán.

Létrehozva 2016. szeptember 28.