“Atyám… Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük.” (Jn 17,26).

Az önátadás a szeretet következménye. Aki szeret, az állandóan arra vágyakozik, hogy még teljesebben adja magát annak, akit szeret. Aki viszont nem szeret, képtelen átadni magát.

Loyolai Szent Ignác valami nagyon fontos dolgot sejtett meg, amikor megtérése után ─ több hónapi böjt, imádság, Szentírási elmélkedések elteltével ─ egész gondolkodását, életcélját megfogalmazta felajánló imájában: “Suscipe Domine… Fogadd el Uram szabadságomat, értelmemet, akaratomat, mindenemet, amim van…“

Azóta elterjedt ez az ima, szinte minden imakönyvben megtalálható. Talán kevesen gondolnak arra, hogy ez a keresztény élet lényege.

A teremtéskor az ember számára az önátadás magától értetődő volt.

Tudta, hogy a legfőbb jó, Isten ─ ezért mindenben rá figyelt és engedelmeskedett Neki. A bűn elkövetésével azonban megszületett benne a bizalmatlanság.

Kiszakította magát Istenből! Nem hitte el, hogy Isten a legfőbb jó, ezért nem akarta átadni magát Neki. Félni kezdett Tőle és menekült Előle. Azóta nem Vele, nem általa, nem Benne él, hanem önmagában. Ezért lett a világ olyan, amilyen, telve gonoszsággal, gyűlölettel, gyilkossággal, szeretetlenséggel! Mindaddig, amíg vissza nem tér az ember Istenbe, addig egyre elviselhetetlenebb, gonoszabb lesz a világ és benne az ember. A megváltás célja, hogy az ember visszatérjen
Istenhez.

Jézus azért küldte el a Szentlelket, hogy az ember újra Istenben élhessen. A karizmatikus megújulás jól megsejtette ennek
fontosságát, ezért mielőtt imádkoznak valakiért, hogy a Lélek kiáradjon a szívében, megkérik, mondja el az önátadás imáját.

Mert a Szentlélek csak akkor tud az ember szívébe térni, ha az a szív elutasítja a rosszat és átadja magát Istennek!

Jézus azt mondta, hogy: “Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja… hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
A szentháromsági személyek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek tökéletesen átadják magukat egymásnak. A Fiú tökéletesen átadja magát az Atyának a Szentlélekben. Mivel szentháromsági életre vagyunk hivatottak, csak úgy tudjuk ezt az életet megvalósítani, ha a Szentlélek által mi is átadjuk magunkat Istennek.

Ez a legnagyobb tett, amit az ember végbevihet életében. Mert az átadás nemcsak a rossz elutasítását jelenti, hanem új életet, amelyben Isten a legfontosabb. Mindent Isten akarata határoz meg. Ez az akarat a legszebbet szeretné életrehívni belőled, kapcsolataidból és körülményeidből. Ez az akarat szeretne megőrizni minden rossztól és boldoggá tenni.

Emlékszem egy lányra (nevezzük Orsolyának), aki részt vett az “Élet a Lélekben” szemináriumon. Amikor a fölajánló imát elmondta és imádkoztak érte a Lélek kiáradásakor, szinte könnyekig meghatódott. Hetekig ragyogott az örömtől, azt mondta, élete teljesen megváltozott. Mindenkinek elújságolta, mennyire jó az Úr. Evangelizált, ahol csak alkalma nyílt rá. De valamire nem számított.

A sátán ott támadta meg, ahol a leggyengébb pontja volt: a hiúságánál.

Megismerkedett egy fiúval, aki nem volt hívő. Már a második héten szerette volna lefektetni. Orsolya ellenállt. “Szó sem lehet róla” ─ mondta. De a fiú elkezdte győzködni a világ gondolkodása szerint: “mindenki ezt csinálja”, “ami természetes, az nem bűn”, “amit szeretetből teszünk, az csak jó lehet”, stb.

Orsolya kezdte átvenni ezeket a világias gondolatokat. Két hét után feladta a harcot és a fiúnak adta magát. Legközelebb kisírt szemmel jött a közösségbe, azt mondta, hogy el fogja hagyni a fiút, de mindenki érezte, hogy már átállt az ellenséges oldalra. Rabja lett az érzéki vágyaknak.

Körülbelül egy évig tartott az együttélés, amikor a fiú egyik napról a másikra otthagyta, mert találkozott egy másik lánnyal, aki jobban tetszett neki. Orsolya pedig ott állt kifosztva, elhagyatva, elkeseredve és kiüresedett szívvel. Az irgalmas Jézus visszafogadta és újra életet adott neki. De nagyon hosszú volt a gyógyulása.

Emlékszem egy fiúra is (nevezzük Józsefnek), aki nagyon csendes, zárkózott volt. Érzelmileg kifejezetten visszafogott, de ugyanakkor látszott, hogy mélyen átgondolja az “Élet a Lélekben” szemináriumon hallott tanításokat. Utolsó éves egyetemista volt. Az életfelajánlást őszintén elmondta és nagy békét tapasztalt szívében a Szentlélek kiáradásakor.

Miután befejezte az egyetemet, jelentkezett a Hittudományi Főiskolára. Kitűnő eredménnyel végezte el és pappá szentelték.
A Szentlélek megáldotta őt sok-sok ajándékkal, jó pap lett belőle. Az életfelajánlást beteljesítette!

Íme két önátadás! Az egyik hűtlen lett ígéretéhez, a másik kitartott az Úr mellett. Az egyiknél győzött az önzés, a másiknál Isten megmaradt az első helyen.

Miért nehéz megtartani az életfelajánlást?

1.

Mert az ember életvágya sok mindenre irányul, emiatt állandó szétszórtságban él. Nincs középpontja. A mai világ mindent megtesz, hogy az ember figyelmét elvonja a természetfeletti értékektől és maga felé fordítsa. Nemcsak a médiumokra gondolok, hanem a sokféle hatásra, szórakozásra, újdonságra, szellemi támadásra, az értékrend szétesésére, a bűnnek középpontba állítására, nyílt hazugságokra, csalásokra, igazságtalan helyzetekre, stb.

Ha valaki nem vigyáz, máris beleesik a csapdába és onnét nehéz kikerülni. Nincs egy átfogó cél, amely segítené megállapítani
a tennivalók fontossági sorrendjét, emiatt a pillanatnyi benyomások és elvárások döntenek.

2. A természetes alapok hiánya

A természetfölötti élet természetes alapokra épít.

Ha valaki nem szerette meg önmagát vagy nem kapott jó nevelést a családban, nem alakult ki benne az erkölcsi tartás, akaraterő, becsületesség, őszinteség, hűség, tisztaság, készség az önmegtagadásra, akkor a természetfölötti élet nem tud mire fölépülni és könnyen összeomlik.

Sok családból hiányzik az apa, mint pozitív példa; az iskola nem ad sok esetben egységes erkölcsi nevelést. Ezeket nehéz pótolni! Csak nagyon erős akarattal és a keresztény értékrend betartásával lehet megteremteni az alapokat.

3.
Sokan elfelejtik, hogy a megtérés magába foglalja a gondolkodás átalakítását is. Pál apostol remekül összefoglalta: “Adjátok
testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul… Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodástok megújulásával, hogy fölismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi kedves Neki és mi a tökéletes.” (Róm 12,1-2).

Ez azért fontos, mert a helyes gondolkodás helyes vágyakat szül.

A rossz gondolkodás rossz vágyakat hoz létre.

A Lélekben megújult ember a világban él, de “nem a világból való” (Jn 17,14), hanem Istenből. Belőle meríti életét és gondolkodásmódját. Tőle kérdezi meg, hogy “mi a helyes… és mi a tökéletes” (Róm 12,2) és nem a világtól.
Pál apostolnál kulcsként szerepel a gondolkodás megújulása, ami nélkül nem lehet kitartani Krisztus mellett. A Szentlélek ad világosságot, vezetést, rámutat a Biblia üzenetére, de meghagyja az ember szabadságát.

Te döntesz, hogy milyen értéket követsz; te döntesz arról, hogy számodra most, ebben a pillanatban mi a fontosabb?!
Orsolyát bizonyára figyelmeztette a Lélek, hogy mi a helyes. Tudta, hogy a tisztaság felel meg az Úr akaratának. De engedett, hogy a világ gondolkodása (szemléletmódja) eltöltse. Ennek a gondolkodásnak az “én” áll a középpontjában: az én vágyam, az én élvezetem, az én hasznom, az én sikerem, stb. Ha ez kap első helyet, máris közel van a bukás.

Az életfelajánlás az előbbinek pont az ellenkezője: “Felajánlom neked mindazt, amim van és ami vagyok” ─ mondta Szent Ignác. Itt a középpont Isten. Tőle teszi függővé magát az ember. Ez a függőség az alapja a legnagyobb szabadságnak. Szabad lesz az ember a jóra és az igazra. Ha ezt nem teszi, akkor a rossznak lesz a rabja, tőle teszi függővé
magát. Ezért a legnagyobb jó az Istentől való függőség, ami felszabadít.

Mindezek mellett nagyon fontos még az alázat is. Pál apostol írja: “Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,13) Aki átadta
életét az Úrnak, ne bízza el magát, mondván, hogy: “most már semmi rossz nem történhet, mert Istené az életem.” Az ember mindig szabad marad!

Az életfelajánlás nem fegyverletételt jelent, hanem éppen ellenkezőleg: fegyver felvételt, harcot;

mindennapi harcot az önzéssel, a sátánnal, a világgal szemben. Imádsággal és önmegtagadással kell vívni ezt a harcot, lankadatlanul. Nem szabad, hogy ez elkedvetlenítsen, hanem éppen ez kell, hogy fölvidítson. Jézus az Ő követésében kalandos utat rajzol meg előtted, ahol sebeket is lehet kapni, de ez az út izgalmas és csodálatos. Van amikor könnyebb, van amikor nagyon nehéz. De minden győzelem örömöt ad, és egyre nagyobb egységet Istennel.

Mennél teljesebb az önátadás, Isten annál többet nyilatkoztat ki magából, ahogy Mózessel és a többi szenttel tette. Ő végtelenül gazdag. Egy hosszú élet sem elég, hogy befogadd azt a sok ajándékot, amit adni akar neked, ezért folytatja az adást egy örökkévalóságon át. Ha szíved Istenben van, minden nap meglepetést készít neked.

Az apostolok életében hármas fokozatú volt az önátadás. Az első, amikor Jézus meghívta őket követésére. Otthagyták addigi
életformájukat, a halászatot és Jézus után mentek. A második, amikor a kereszt alatt világossá vált előttük, hogy a jövőben
üldözést kapnak a világtól és nem méltósággal járó hivatalokat. A harmadik, amikor a Szentlélek kiáradt a szívükbe, és ekkor feladták életük irányítását. Attól kezdve oda mentek, ahová a Lélek vezette őket, bármilyen körülmények közé, bármikor. Első pillanatban úgy tűnik, hogy három évig tartott náluk a teljes önátadás. Valójában egész életükön át. Nagy szenvedések, próbatételek idején fölmerülhetett bennük a hazatérés vágya. De mindig fölismerték a körülményekből Isten akaratát és ragaszkodtak hozzá.

Nem tudom, hogy a te önátadásod milyen fokon áll! De gondolj arra, hogy Isten egészen neked akarja adni magát. Ezt azonban csak akkor tudja megtenni, ha te is Neki adod magad! A Szentlélek vezetni szeretne az önátadás útján, bízzál benne!

(In: Öltsétek magatokra Jézus Krisztust! Marana Tha. Budapest, 2001.)

Létrehozva 2016. június 6.