Megfontolandó eszmefuttatás egy barátom fordításában. Eredeti szöveg itt.

Az Amoris Laetitia pápai buzdítás nyomán hithű katolikusok könnyen ellentétben találhatják magukat Ferenc pápa tanácsaival és megjegyzéseivel. Ezeket a hívőket, noha ők csak az Egyház örökérvényű tanításához ragaszkodnak, elkerülhetetlenül azzal fogják vádolni, hogy „magukat katolikusabbnak tartják a pápánál.” 

Ezt a régi kifejezést, hogy „katolikusabb a pápánál” történetileg az olyan katolikusokra használták, akik (általában akaratlanul) a hit egy sajátos korlátozott vagy hibás értelmezésére támaszkodva és kedvelt ájtatosságukat és hitbuzgalmukat mérceként használva ítélték meg mások hithűségét. Ha valakire azt mondták, hogy azt gondolja, vagy úgy viselkedik, mint aki „katolikusabb a pápánál”, akkor ez azt jelentette, hogy az ember egy álszent, önhitt, begyöpösödött ember, aki feltehetően aggályos lelkiismeretben szenved – ahogy legalábbis a vádolók mondanák. 

A kifejezés természetesen kapcsolatban van a pápai tekintély, a tévedhetetlenség és a joghatóság katolikus hittételeivel. Szó szerint használva a kifejezés, hogy „katolikusabb a pápánál” azt feltételezi, hogy a katolikusok az alapján határozzák meg, hogy mi a katolikus vallás és mi nem az, hogy mit tesz és mond a pápa a hétköznapi életében. 

Azonban ez nem is lehetne távolabb az igazságtól. Ahogy az Első Vatikáni zsinat dogmatikus konstitúciója a Pastor Aeternus kimondja: az Egyház szilárdan hiszi, hogy „[3070] Péter utódai ugyanis nem abból az okból kapták a Szentlélekre vonatkozó ígéretet, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem, hogy segítségével az apostolok által átadott kinyilatkoztatást, vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék, és helyesen magyarázzák.” 

A katolikus hit nem olyasmi, amit minden pápa újonnan kitalál a saját véleménye, részrehajlása, megértése vagy hangulata alapján. A pápa jóformán tényleg olyan, mint egy „vonalzó”, amikor hivatalosan tanítja a „hitet, amely egyszer a szenteknek adatott.”, ahogy Szent Júdás apostol írta. 

Amikor Libériusz pápa hozzájárult Nagy Szent Atanáz igazságtalan kiközösítéséhez, és amikor közreműködött egy kétértelmű hiszekegyhez, melyet az ariánus vagy fél-ariánus eretnekséghez is lehet alkalmazni, akkor minden hívő katolikus „katolikusabb volt a pápánál”. 

Amikor I. Honóriusz pápa hamis teológiai véleményeket mondott ki, majd nem javította ki és ítélte el a monothelétista eretnekeket, minden hívő „katolikusabb volt a pápánál”. Annyival katolikusabbak voltak, mint Honóriusz, hogy Egyház posztumusz eretnekként elítélte őt, mely döntést utódja II. Szent Leó jóváhagyott. „Kiátkozzuk az új tévtanítás kitalálóit, név szerint, Theodórt, Sergiuszt … és Honóriuszt, akik nem szentelték meg az Apostoli Egyházat az Apostoli tradíció tanításával, hanem profán árulással engedték tisztaságának bemocskolását.” Az Egyház történelmének nagyobb részében a papok napi zsolozsmájuk során elismételték Honóriusz pápa kiátkozását is. 

Amikor VII. István pápa megszentségtelenítette Formózusz pápa holttestét az undorítóan szégyenletes Synodus Horrenda (a „hullazsinat”) alatt, minden katolikus, aki igyekezett az igazságosságot gyakorolni, és tisztelte az emberi test szentségét, „katolikusabb volt a pápánál”. 

Amikor XII. János pápa gyakorlatilag „bordélyházzá változtatta a Lateráni palotát” ahogy a korabeli történészek írják, és amikor XI. Benedek pápa kiszolgáltatta magát a paráznaságnak és vérontásnak, minden hívő katolikus, aki igyekezett ápolni magában a tisztaság, erkölcsösség, irgalom és békeszeretet erényeket, az „katolikusabb volt a pápánál”.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. június 1.