Korábban már ismertettük Margaritha nővér legutóbbi könyvét. Kedvcsinálónak közreadunk egy újabb fejezetet ebből, a tőle megszokott közvetlen stílusban, sok-sok apró tanúságtétellel. A szerk.

15. fejezet: Dicsőítés

Nagy örömömre szolgál és különleges szándékom is, hogy a „dicsőítés” témájáról írjak. Szeretném bemutatni Önöknek, hogyan kell és hogyan szabad dicsőítenünk a mi Istenünket és teremtőnket a mindennapi imánkban.

Katolikus Egyházunkban mindig is megvolt ez a dicsőítés, amely a szentmisében válik különösen is jelentőssé. Az Eucharisztia megünneplését azzal kezdjük, hogy megadjuk Istennek a dicsőséget: Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Az Eucharisztia szó hálaadást jelent. A Glóriában / Dicsőség / a betlehemi angyalokhoz csatlakozunk, úgy ahogy azt a Lk 2,13-14 – ben olvassuk: „Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!”

A mindennapi liturgiában sok dicsőítő ének található. Az egyház breviáriumában zsoltárokat imádkozunk..Például a 63. zsoltárt: „2.Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld. 3 Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam. 4 Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. 5 Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. 6

Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet. 7 Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem. 8 Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom. 9 Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.”

Mindig is tudta az Egyház, hogy dicsőítenünk kell Istenünket az Ő nagy tetteiért, melyeket értünk vitt végbe, vagy ahogy a zsoltáros mondja a 71. zsoltárban: „… csak a te nagy és igazságos tetteidet dicsőítem.”

Ám ne csak a szánkkal és a szívünkkel dicsőítsük Őt, hanem örömmel magasztaljuk Őt kezeink felemelésével is.

A Biblia megtanítja nekünk, hogy mi Isten akarata: Az élet legyen telis-tele dicsőítéssel! Aki ismeri a Bibliát, az tudja, mi a dicsőítés, hogyan dicsérhetjük magasztalhatjuk naponta Istent, a Mindenhatót, a Teremtőt. Fontos, hogy a dicsőítésnek konkrét helye legyen az életünkben. Ahogy az Ó-, úgy az Újszövetségben is gyakran olvashatunk a dicsőítésről, főleg a zsoltárokban.

A Dán 6,11 – ben olvassuk: „Dániel naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette.” Itt azt látjuk, hogy Dániel naponta háromszor dicsőítette és magasztalta Istent. A zsoltáros azt mondja a Zsolt 119,164 – ben: „Napjában hétszer zengem dicséreted..” Nos, eldönthetik, hogy Istent naponta háromszor vagy hétszer akarják-e dicsőíteni, ahogy a Egyház breviáriumában is van.

Az 1 Tessz 5,16-18 – ban olvassuk: „Legyetek derűsek minden időben. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” „A minden időben” azt jelenti, hogy minden élethelyzetben, akár jól vagyunk, akár nem, akár sikeresek vagyunk, akár nem.

Éppen az első dicsőítéssel kapcsolatos tapasztalatomra gondolok, melyet a betegágyban szereztem. Egy napon meglepetésszerűen a kórházba kellett mennem a lábamban lévő csontfájdalmak miatt. Az orvosok megállapították, hogy már másnap szükséges lesz egy nagy műtét. Miután az orvos közölte velem, hogy milyen komoly a helyzet, nagyon megijedtem. Tekintetem a falon függő keresztre esett. Ekkor felnyíltak a szemeim és azt mondtam: Eddig két egészséges lábat ajándékoztál nekem. Soha nem adtam ezért Neked hálát.

Hirtelen tudatosult bennem, mi mindent ajándékozott már nekem Isten az életemben, amit én figyelemre se méltattam. Minden, ami vagyok és amim van, a teremtőmtől jött. Érdemtelenül adott nekem oly sok mindent! Csodálatosan szőtt és formált engem anyám méhében.

Ekkor elkezdtem az én Istenemet teljes szívemből dicsőíteni és magasztalni ezért a jelenlegi állapotomért is. Ez volt az első tudatos dicsőítés az életemben. Ilyen módon dicsőítek mind a mai napig. Hirtelen eltűnt belőlem minden félelem. Nagy nyugalom töltött be. Dicsőség az Úrnak. Alleluja!

Tulajdonképpen mit jelent az alleluja? Dicsőítés Istenünk részére. A szó a héber nyelvből származik. Egy felhívás, egy felszólítás arra, hogy Jahwet, azaz Istent dicsőítsük. „Hallelu”= Dicsérjétek „jah”-t, Helyesen németül/ magyarul: „ Dicsérjétek az Urat! Ez a „jah” egy rövid alakja Isten nevének, Jahwe-nak; ezen a néven nyilatkoztatta ki magát az Úr Mózesnek az égő csipkebokorban a pusztában, és amelyről ő maga mondta: „Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” Kiv 3,15

Az egész világon ez az egyetlen szó, amely ugyanúgy hangzik minden nyelven és amelyet mindenki megért fordítás nélkül: Alleluja.

Így könnyű az evangelizációs munkám során az embereket a sok- sok országban egy Allelujával köszöntenem.

Amikor az első alkalommal tartottam Romániában lelkigyakorlatot, egy idős bácsit Allelujával köszöntöttem. Nem tudott válaszolni. Bátorításként még egyszer mondtam neki, hogy„ Alleluja”. Ekkor megláttam, hogy sír. A feleségétől megtudtam, hogy az agyvérzése óta nem tud beszélni., így aztán „Alleluja”-t sem mondhatott. Megsajnáltam és szerettem volna imádkozni érte. Ezért hívtam a papot és az összes résztvevőt, és együtt átmentünk a templomba. Ott eszembe jutott, hogyan szólt hozzánk Isten Jeremiás próféta által, Jer 33,3: „Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.” Erősen hittem ebben az ígéretben. Ekkor mindannyian együtt hangosan imádkoztunk ezért a nagyapáért. Nagy bizalommal imádkoztunk érte, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Aztán odahajoltam hozzá és hallottam, amint óvatosan kimondta, hogy Al-le-lu-ja. Örvendeztek mindannyian, akik ezt megélték, és nagy lelkesedéssel hangosan dicsérték és áldották Isten. A felesége küldött nekem később egy lefordított újságcikket is, amelyben arról tudósítanak, hogyan nyerte vissza a férj teljesen a hangját/ nyelvét. Az asszony még azt is írta, hogy a férje most már nem csak „alleluja”-t tud mondani, hanem rózsafüzért is tud imádkozni, és egészen normálisan tud beszélni is.

Ekkor arra a sok emberre kellett gondolnom, akinek egészséges a nyelve, tud beszélni,, ám Istent mégsem dicsőíti és hálát sem ad Neki semmiért.

János írja a Jelenések Könyvében ( Jel 19,1): „Aztán hallottam, hogy nagy sokaság zengi a mennyben, ezt mondva: „Alleluja!” A 6. versben olvassuk: „És hallottam, mint hatalmas tömeg moraját, mint nagy vizek zúgását, mint zengő mennydörgés robaját: „Alleluja!” Sokan meglepődnek, amikor az imanapjainkon meghallják a hangos dicsőítésünket. Azonban mi már itt a Földön akarunk gyakorolni a mennyei dicsőítéshez, és már most ebben a világban a dicsőítésünkkel szeretnénk kifejezni Istennek, a teremtés Urának a tiszteletünket, hódolatunkat.

A Jel 7,9-10 ben olvassuk: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!”

Ilyen dicsőítésben lesz részünk a Mennyben – nekünk is, miután meghaltunk. Itt nem azt nézik, hogy milyen a bőrünk színe, vagy melyik nemzethez tartozunk; hogy magasak vagyunk-e vagy alacsonyak, mert azt olvassuk a Jel 19,5 – ben: „És a trónról hang tört elő, s így szólt: „Dicsőítsétek Istenünket, akik szolgáltok neki és félitek, kicsik és nagyok!”

Így hát tudjuk, mi lesz a Mennyben a feladatunk.

A saját szándékaiért szívesen imádkozik sok hívő keresztény: gyógyulásokért, félelmektől, depressziótól, rossz szokásoktól való szabadulásért. Anyagi nehézségek esetén is imádkoznak.

Ahelyett hogy hálát adnának Istennek mindazért, amit már megkaptak, amiatt nyafognak, amijük még nincs.

Hogyan lehet Istent mindenért dicsérni, hogyan lehet Neki mindenért hálát adni – a problémákért és nehézségekért is? Emberileg nézve ez nagyon nehéz.

Tapasztalatom szerint minden betegséggel és egyéb problémával Isten közölni akar velünk valamit és közelebb akar vonni bennünket magához. Egy mondás szerint „ a szükség megtanít imádkozni” , és ez így is van , még ma is. A betegségemen keresztül megértettem, hogy meg kell változnom. Ma már, ha visszatekintek, értékelni tudom az akkori betegségemet; mert anélkül ma nem dolgoznék az evangelizációért.

A Rom 8,28 – ban olvassuk? „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Ma látom Istennek az akkori tervét. Azért vitt el odáig (betegágy), hogy ma sok országban hirdethessem az Ő Igéjét.

Dániel könyvének a 3. fejezetében a 21. igeverstől a következőt olvashatjuk a három ifjúról, akiket a hitükért tűzbe vetettek: „Azon nyomban meg is kötözték a férfiakat nadrágostul, köpenyestül és süvegestül, és bevetették a tüzes kemencébe. Ott jártak-keltek a lángok között, dicsőítették az Istent és áldották az Urat.” A következőképpen tették ezt: „Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene, és minden dicséretre méltó; neved magasztos mindörökké.” És mi történt? „Az Úr angyala pedig leszállt a kemencébe Azarjához és társaihoz, és kiverte a tüzet a lángoló kemencéből. Olyanná tette a kemence belsejét, mintha harmatos szellő fújdogált volna benne. Őket a tűz egyáltalán nem érte, nem sértette és nem háborgatta.”

Látjuk, hogyan dicsérte, áldotta a három ifjú ebben az állapotban is – sőt még a tűzben is – Istent.

Ez a dicsőítés felhatolt a Mennybe, olyannyira, hogy Isten egy angyalt küldött hozzájuk. Hozzáteszem: Méghozzá egy légkondicionálóval! A dicsőítésükre válaszolva csodálatos módon megmentette őket Isten!

A zsoltáros így fogalmaz a Zsolt 22,4 – ben: „Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében, dicsőítésében, lakik.” Azaz: Isten az ő népe dicsőítésében lakik.

Az imanapjainkon is megtapasztaljuk, hogy milyen erő rejlik a dicsőítésben. Ha néhány száz ember együtt dicséri, áldja Istent, megérezhetjük, hogy az Úr ott lakik a dicsőítésünkben, a jelenlétét pedig testi és lelki gyógyulások által tapasztaljuk.

Hogyan dicsérjük, magasztaljuk Istenünket?

Lehet hangosan, halkan, a szívünkben, tapssal, fölemelt kezekkel, és így tovább.

Sokan gátlásosak, félnek hangosan dicsőíteni és felemelni a kezeiket.

A Jézus Sirák 43,30 – ban olvassuk: „Magasztaljátok őt dicsőítő énekkel, ahogy csak tudjátok, mert még annál is nagyobb. Ha hozzákezdetek, merítsetek erőt, és ne lankadjatok, mert nem értek soha a végére” Néha, amikor fáradt vagyok, bemegyek a kápolnába és hangosan dicsőítek. Ekkor új erőt érzek magamban és elmúlik a fáradtságom. Azt látjuk: Isten annyi erőt ad nekünk, hogy azt mi magunk fel sem tudjuk fogni. Nem akarják Önök is hangosan dicsérni, magasztalni Istent?

A Zsolt 47,2 – ben olvassuk: „Tapsoljatok, népek, mindnyájan kezetekkel, zengjetek Istennek ujjongó éneket!” Minden nép tapsoljon kezével Istennek az Ő tetteiért. Elég,ha csupán azt szemléljük, hogy milyen szépek a növények, virágok; különösen, amikor a tél elmúltával minden újra kizöldül és új pompával virágba borul. Honnan jön mindez, ha nem Istentől! Nem méltó minden dicséretre?

Egy tiroli család vett részt lelkigyakorlaton a Raphael Házban, itt ismerkedtek meg a dicsőítéssel.

Azóta otthon is dicsőítenek a családjukban. Amikor az egyik lányuk férjhez ment, a nászmisét fél óra dicsőítéssel kezdték. Először döbbenten néztek egymásra a vendégek, mert nem ehhez voltak szokva egy esküvőn, aztán lassacskán ők is csatlakoztak. Csodálatos dicsőítés kerekedett belőle, már- már azt hihette az ember, hogy a Mennyországban van. A dicsőítés által a násznép sokkal intenzívebben élhette át az azt követő szentmisét.

Kedves Olvasóim- szeretnének Önök is ilyen esküvőkön részt venni?

Ehhez eszembe jut a Jézus Sirach könyvének egy igehelye ( Sir 39,15 ): „Adjatok nevének illő tiszteletet, és magasztaljátok dicsérő énekkel, húros hangszeren kísért dallamokkal, ujjongjatok és zengjetek éneket.” Isten tehát azt akarja, hogy minden ünnepet dicsőítéssel kezdjünk. A Zsolt 66, 1-2 ben olvassuk: „ Ujjongjatok Istenemnek, földek mind, zengjétek nevének dicséretét! Járuljatok eléje dicsőítő énekkel!” Újra és újra azt olvassuk: minden földek ( országok ) – nemcsak a nemzetek egy része! Néha úgy vélekednek az emberek, hogy a hangos dicsőítés nem illik Európához, ez indiai mentalitás. A Szentírás azonban az egész emberiségnek szól.

Már idéztük a zsoltárost, amint a 63. zsoltár 5. versében mondja: „ Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.” Ha nem tudom az én Istenemért felemelni a kezemet, akkor kiért másért tudom megtenni? Egy sportolóért, egy slágerénekesért? Dr. Blocknak is, aki az evangelizáció céljából nekünk adományozta a házát, elsőként a dicsőítést kellett megtanulnia. Kezdetben csak vonakodva tudta felemelni a kezét, ám most már meg sem lehet állni mellette a dicsőítéskor, mert örömében egészen magasra felemeli a kezeit és lengeti is őket. Amint látják, ha valóban örülünk, akkor a dicsőítésnél egészen magasra fel tudjuk emelni a kezünket.

Egy münsterlandi kisváros egykori polgármestere vett részt egy lelkigyakorlatunkon. Az elején nem csatlakozott a hangos dicsőítésünkhöz. Az utolsó nap tanúságot tett, azt mondta: Első nap azt gondolta, hogy egy óvodába került. Nem tudta felemelni a kezét.

Aztán az előadásokon keresztül megértette, hogy egy polgármesternek is kicsivé kell válnia Istennél.

Mert a Szentírásban ez áll:„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” ( Máté 18,3 ) „Gyereknek lenni” azt jelenti, hogy mindent rábízunk Istenre. Akkor vagyok gyerek, amikor személy szerint a kezemet az én Istenemért felemelem és azt gondolom: Igen Uram, tegyél velem azt, amit akarsz, az mindig jó lesz, mert Te mindig jót akarsz nekem.

Milyen hasznunk van a dicsőítésből?

1. Nem remélt békét ad a dicsőítés. A Fil 4,6 – ban olvassuk: „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” Semmiért ne aggódjunk, mert ha mindent Őrá bízunk, akkor Ő mindent helyre tesz. És ne feledkezzünk meg a hálaadásról. A103. Zsoltárban a dicsőítés különböző hatásairól szerezhetek ismereteket. A 2. vers azt mondja: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!”

2. .Ha dicsőítjük és magasztaljuk Istent, akkor meggyógyulunk a betegségeinkből, és bocsánatot nyernek a vétkeink A 3. versben ugyanis ezt olvassuk: „Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged.”

3. Miközben Isten magasztaljuk, Ő az irgalmával ajándékoz meg bennünket. A 4. versben olvassuk: „Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz.”

4. Az 5. versben így folytatódik: „Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod.” Az Úr mindent nekünk adományoz, hogy a szívünkben fiatalok maradjunk. Azoknak az emberek, akik naponta, rendszeresen dicsőítenek, erős pozitív kisugárzásuk lesz.

     5.   Megszabadulunk a bilincseinktől.

Az ApCsel ‘6, 25-26 – ban olvassuk: „Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs.” Bár a hitük miatt börtönbe vetették , megbilincselték és megverték őket, ők mégis elkezdték dicsőíteni Istent. És Isten csodálatos módon kiszabadította őket.

Több tapasztalatomról szeretnék ehhez kapcsolódóan beszámolni:

Egy bizonyos Richárd Wurmbrand úr börtönbe került Romániában. 14 évig bilincsben tartották, mert Isten Igéjét hirdette. Bilincsbe vert kezét magasba emelve magasztalta Istent nehéz helyzetében. Szinte csodával határos módon szabadult később.

Egy másik tapasztalatom a dicsőítésről: Részt vett egy lelkigyakorlatunkon Anton, aki alkoholista volt. A felesége és a gyerekei hozták el oda. A lelkigyakorlat utolsó napján tanúságot tett arról, hogy Jézus megszabadította őt a függőségétől. Amióta a lelkigyakorlatos központban volt, nem volt szüksége alkoholra. Nagy örömmel ment haza. A felesége és a gyerekei kíváncsiak voltak, és titokban, feltűnés nélkül meglesték őt, hogy újra az üveghez nyúl – e. Eljött az este. Ekkor a család egy furcsa viselkedésnek lett a szemtanúja: Anton le – föl járt a pincelépcsőn. Hirtelen elkezdett hangosan dicsőíteni, aztán hozott egy üveg szódavizet és megitta. Aztán elmesélte a családjának: Azt érzékelte, hogy valami azt mondja benne neki: Anton, eljött az ideje, hogy lemenj és igyál, ahogy szoktad. Senki sem lát téged. Nyugodtan megteheted. Aztán egy másik hangot hallott: Anton, meggyógyítottalak. Arra már nincs szükséged. Aztán ezt a két hangot hallotta váltakozva. Ebben a pillanatban a dicsőítésről szóló előadásra gondolt:

Ha kísértésünk van, akkor dicsőítsünk- a gonosz el fog takarodni.

Ezért hangos dicsőítésbe kezdett. Aztán már nem érezte, hogy szüksége lenne az alkoholra. Istennek legyen hála, máig szabad tőle.

Látjuk, mennyire jó, ha tudunk dicsőíteni, amikor problémáink vannak, hogy távol tartsuk as támadásokat. Különböző módokon érezhetjük magunkat megkötözve. A dicsőítés szabaddá tehet a kötelékeinktől.

Dicsőítéssel akár háborút is nyerhetünk. Az amalekiták és az izraeliták között háború volt. Joshua Amalek ellen harcolt. Mózes és Áron felemelt kézzel imádkoztak a győzelemért. A Kiv 17, 11-13 – ban olvassuk: „Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így a karja napszálltáig kitárva maradt. Józsue kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket.”Azt látjuk itt, hogy mennyire fontos felemelt kézzel kiáltani Istenhez. Ha felemelt kézzel hódolunk Istennek, akkor megnyerjük az életünket is.

Az 1 Krón 23, 5 – ben arról olvasunk, hogy miként osztotta be Dávid az embereit a különböző szolgálatokra. A dicsőítéshez ezt olvassuk: „4000-en az Urat dicsőítették olyan hangszerekkel, amelyeket Dávid készíttetett. Hálaadó imáját eképpen fejezi be Dávid a 29. fejezet 20. versében: „Azután Dávid így szólt az egész gyülekezethez: „Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket!” Erre az egész közösség magasztalta az Urat, atyáik Istenét. Arcra borultak és hódoltak az Úr előtt és a király előtt.” Már akkoriban felismerték, hogy milyen fontos a dicsőítés.

A dicsőítésben a következő történik:

Teljesen szabaddá válunk Isten és az Ő szeretete számára, megérezzük a közelségét és a melegét, befogadjuk a békéjét. Újra betölt bennünket a Szentlélek és ezáltal újból erőre kapunk és bátrakká válunk. Ha Ön is szeretne a dicsőítéssel kapcsolatban hasonló tapasztalatokra szert tenni, szakítson rá időt, hogy minden nap dicsőítéssel és hálaadással magasztalja Istent az Ő nagy tetteiért.

Édesanyánk, Mária csodálatos példakép számunkra, milyen fenségesen magasztalta Istent, amikor Erzsébettel, nagynénjével találkozott. A Lukács evangélium 1.fejezetében a 46. igeverstől olvassuk:

„Lelkem magasztalja az Urat,

és szívem ujjong megváltó Istenemben,

mert rátekintett szolgálója alázatosságára.

Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék,

mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.

Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.

Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket,

letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.

Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el.

Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról,

amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”

Mondjuk el gyakran a Szűzanyával ezt a dicsőítést!

A könyv megvásárolható a Marana Tha Kiadónál.

Létrehozva 2022. október 28.