Vannak pillanatok az életedben, amelyek olyan sötétek és szívszorongatóak, hogy azt hiszed: lelked egy sötét sírüregben fekszik…

Vannak helyzetek az életedben, amelyek olyan kiábrándítóak és szörnyűek, hogy hetekig nem tudsz kikászálódni belőlük. Szíved ilyenkor végtelenül szomorú, és nem vagy képes semminek és senkinek sem örülni. Olyan érzés ez, mintha egy mély sírgödörben feküdnél…

Vannak olyan napok az életedben, amikor – bár vakítóan kacag fölötted a napsugár, Te mégis – mindent sötéten látsz, mert megoldhatatlannak tűnő dolgok nehezednek a lelkedre, és kétségek között vergődve nem találsz kiutat. Úgy érzed, halotti légkör vesz körül…

És hol van ilyenkor Isten? – kérdezed.

Szeretném, ha tudnád, hogy nem létezik egyetlen egy sírhalom sem, amelyről Isten ne tudna. Nincs egyetlen egy jeltelen sírgödör sem, amelyet Ő ne tartana számon. Sőt, az egész földön nem létezik egy olyan sírüreg, amelyben valaki fekszik, és Ő ne vigyázna ott is poraira – vagy álmaira. És ez érvényes a lelki sírhantokra is!  Isten mindegyik fölött ott tartja kinyújtva életosztó kezét!

A Te lelkivilágod „háromnapos“ sírja fölött is…

Isten azonban nem azt ígérte Neked, hogy életedtől minden sötétséget távol tart. Azt sem, hogy mindig elkerülnek majd a kiábrándító és szörnyű helyzetek…

Még csak azt sem, hogy nem kell szenvedned… és néha-néha „meghalnod”…

Az írás elolvasható Fr. Szilveszter blogján.

Létrehozva 2016. április 2.