„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.”  (Zsid 4,15-16)

Ezt kérem nektek erre a karácsonyi-újévi időszakra:

Bárcsak felismernétek az Úr Jézus szelíd irgalmasságának akárcsak egyetlen felvillanását is! Mert az Úr irgalmának egy cseppje többet ér, mint egy óceánnyi vigasztalás a világtól.

Az élhetetlennek tűnő házasságban. Az egyensúlyt vesztett anyagi helyzetben. A halványan felcsillanó reményben, melynek mérhetetlen távolságától rosszul leszel. Az aggódásban gyermekedért, aki lefelé indult a lejtőn.

A diétában, aminek a gondolatától is hányingered van már. Barátod be nem tartott ígéretében. Az igaz barátok hiányában.

Az örökös felfordulásban, mely megakadályozza, hogy létrejöjjön otthonodban a béke, amire annyira vágysz. A türelmetlenségben és ingerültségben, a haragban és csalódásban, hogy újra elvesztetted önuralmadat.

Bár tudnánk, milyen mélyen megért, és mennyire törődik velünk Jézus! Bár látnánk szeretetének csodáját! Az eget, amit Ő fest fel, a virágokat, amiket Ő bont ki, a világot, amit Ő rendez be nekünk. A szerelmes levelet, amit nekünk ír a Biblia lapjain.

Ezek mind az Ő irgalmasságának jelei.

A világ figyelemeltereléssel vigasztal. Regényekbe menekülünk, filmekbe, magazinokba, bevásárlóközpontokba, csokoládéba, nyaralásba, barátaink dicsérő szavaiba. Nem mintha ezek bármelyike rossz lenne. Dehogy. Csak nagyon rövid életűek. Pillanatnyilag jól érezzük magunkat, de ez az érzés sosem tartós. Egyre újabbra, egyre többre vágyunk. Ha ezekkel a dolgokkal próbáljuk gyógyítani sebzett szívünket, az olyan, mintha kanállal akarnánk kimerni az óceánt. Sosem elégszünk meg. Ezért hát ökölbe szorított kézzel, megfeszített erővel próbálkozunk tovább.

Bárcsak ellazítanánk az öklünket, és nyitott tenyerünkkel elkapnánk Isten irgalmának cseppjeit! Bár tudnánk, hogyan kell elengedni annak terhét, hogy nekünk kell mindent megoldanunk! Bárcsak le tudnánk állni, és azt suttogni: „Jézusom, segíts!” Az Ő szent nevére formált suttogásnyi lélegzet magában foglalja mindazt az erőt, irgalmat, bölcsességet és kegyelmet, amire szükségünk van az adott probléma kezeléséhez.

Bár tudnánk!

Ha ma olyan helyzetbe kerülsz, hogy kedved volna a világ valamiféle vigaszához fordulni, előbb szánj rá egy kis időt, hogy kérd Jézus segítségét, iránymutatását. A Zsid 4,15-16 rámutat, hogy Ő mindig elérhető, megérti küzdelmeinket, segítséget és reménységet nyújt: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,15-16).

Most azt kérd főleg, hogy segítsen, tudd észrevenni irgalmának gyengéd jeleit. Akkor látni fogod, hogy az Úr irgalmának egy cseppje valóban többet ér a világ rövid távú vigasztalásainak óceánjánál.

Uram, nem szeretném többé olyan örömök hajszolására pazarolni az időmet, melyek sosem elégítenek ki. Add inkább, kérlek, hogy igazán megláthassam irántam való szereteted mélységét és magasságát. Segíts, hogy el tudjam kapni irgalmasságod cseppjeit, és taníts teljesen megnyílnom szeretetednek. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2016. január 1.