Akarsz radikális katolikus lenni?

Talán igen, talán nem. Végtére is a radikális szó a kontextustól függően lehet jó vagy rossz. Néha a szenvedélyes elkötelezettség vagy a csodálatos buzgalom kicsengését hordozza. Máskor azt jelentheti, hogy fanatikus, furcsa, esetleg veszélyes odaadást értünk alatta valami miatt.

Én azt állítom, hogy radikális katolikusnak kell lennünk. Ennek oka az, hogy a radikális a legszigorúbb és legigazibb értelemben egyszerűen azt jelenti, hogy gyökeres. A szó a latin radix-ból származik, aminek jelentése valami gyökere vagy alapja.

A férfiak értik, mint jelent, hogy belegyökerezni. Vágyjuk, és értékeljük a minőségi dolgokat, melyeknek tiszteletre méltó története van, melyek kipróbáltak és megalapozottak. Szeretjük az acélból és nem műanyagból készült régi autókat, az ajándékokat, melyek apáról-fiúra szállnak generációk óta, az ősi szertartásokat, a viharvert épületeket, amelyek erősnek és igaznak bizonyultak.

Katolikusként radikálisnak kell lenni, mert kellenek a gyökerek. De mibe kapaszkodjanak a gyökerek? Az egyházi hagyományokba. Nem csak a tévedhetetlen Szent Hagyományokba, hanem a kis h betűs, odaadó hagyományokba, melyek megszentelték elődeinket generációk óta.

Olyan korban élünk, amely dicsőíti, sőt imádja az autonómiát és a személyes választást. „Mit akarsz? Melyik tetszik jobban? Mi tesz boldoggá?” Ezekre a kérdésekre mindenki akar felelni. Mégis, a katolikus és apostoli hit nem olyasmi, amit módosíthatunk az elvárásainknak megfelelően. Ez nem a saját képünkre formált hit. A katolikus hit az, amit kapunk. Nem választhatjuk jobban meg ezt sem, mint ahogy a születésnapunkat vagy családi származásunkat sem.

A hagyomány szó kissé beszennyeződött katolikus körökben. Elutasítóan vagy akár gúnyosan használják. Egy katolikusnak hagyomány nélkül lenni értelmetlen – olyan, mint egy férfi, aki felébred kómából és észreveszi, hogy nem emlékezik arra, ki is ő valójában. A hagyomány az Egyház memóriája. E nélkül elveszünk. Nincs identitásunk. Mi a szó szoros értelmében gyökértelenek vagyunk, hánykolódunk ingatag korunk minden múló hóbortja és szeszélye által.

A katolikus hit nem egy opcionális menü, egy svédasztalos választás. Nem valami modernség, ami tegnap, 50 évvel ezelőtt, vagy 500 évvel ezelőtt kezdődött. Ez az a Hit, amit egyszer a szenteknek adatott. „Álljatok erősen, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amit kaptatok,” mondja Szent Pál – és így kellene tennünk.

Ha mi katolikusok erősek lennénk, ha ellenállnánk az ellenség támadásainak, ha szeretnénk bebizonyítani magunknak, hogy hűek és igazak vagyunk, nincs más választásunk, mint beáztatni magunkat hitünk hagyományaiba. Alázattal kell fogadnunk a hitet, magunkba szívni, hagyni, hogy beszivárogjon a csontokba. Hagyni kell, hogy a gyökerek mélyre hatoljanak, mert csak akkor fogjuk megtudni, kik is vagyunk valójában.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2020. szeptember 16.