Miről maradsz le éppen?
„Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent.” (Zsolt 14,2)
Egyik nyáron, pár évvel ezelőtt, Mark fiam egy családi táborba ment dolgozni. A hegyek lélegzetelállítóak voltak, sok barát vette körül, és a menüt a tinédzserek álmai szerint állították össze, az otthon mégis hiányzott neki. Nem borzasztóan, csak épp annyira, hogy néha belenyilalljon a lelkébe.
Tudtam, hogy jól esne neki valami, ami az otthon jelenti. Összepakoltam hát néhány szükséges dolgot, s hozzátettem ezt-azt, amiről tudtam, hogy örömöt okoz és a szeretetüzenetemet közvetíti, majd elpostáztam a csomagot.
Néhány nap elteltével egyre türelmetlenebbül lestem, mikor érkezik a mosolygó fejes, köszönő sms, „Azta! Te vagy a világ legjobb anyukája!” Mi lányok mindig álmodozunk… Nem jött üzenet.
Ahogy teltek a napok egyre jobban zavart, hogy nem reagál az ajándékomra. Hátha nem kapta meg? Megkértem józanul gondolkodó páromat, Artot, hívja fel a fiúnkat, és kérdezze meg egyszerűen, világosan, kapott-e csomagot az anyjától. A válasz: „Ja, igen, jött egy doboz anyától, de még nem bontottam fel.” Uff.
Ki az, aki kap egy szeretetajándék-csomagot, és még csak fel sem bontja?
Abban a pillanatban úgy éreztem, a Szentlélek megkocogtatja a lelkemet. „Lysa, te is szoktad ezt csinálni. Ha tudnád hány élményt csomagolt már be és küldött el neked Isten, és te nem szántál rá időt, hogy felbontsd!
Hányszor rendezett az utad mellé vadvirágcsokrot, hogy mosolyra késztessen, de te elrohantál mellette anélkül, hogy észrevedd!
Vagy hányszor rejtett kincseket az Igéjébe, várva, hogy megtaláld, és ezzel felkészítsen valamire, ami aznap érni fog, de te csak átfutottál a szavakon.”
Mai alapigénk eszünkbe juttatja: „Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent” (Zsolt 14,2).
Úgy szeretném, ha ez a mondat másképp hangzana: „Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa milyen sokan értő lelkűek, milyen sokan keresik az Istent.” De ennek az igének más a valósága. És sajnos, nagy igyekezetemben, hogy mindent elintézzek, amit feladatomnak tartok, sokszor nem tartozik az én életem valóságába sem.
Pedig szeretném, ha így lenne. A lelkem figyelme viszont nagyon könnyen elkalandozik.
A keresés – a valódi keresés – nem annyit tesz, hogy reggel elolvasok néhány sort a Bibliából, és igyekszem jó ember lenni napközben. A keresés azt kívánja tőlem, hogy áldozzam fel a rohanást valami más után, és tegyem magam alkalmassá arra, hogy észrevegyem Isten világos útmutatását. Az, amit kergetünk, tetszik vagy nem, teljes figyelmünket követeli.
Vajon miért érzek egy kis bizonytalanságot, egy kis nyugtalanságot, egy kis csalódottságot olyankor, mikor valamitől boldog kellene lennem. Talán azt válaszolhatnád, hogy azért, mert olyankor nekem is honvágyam van.
Szeretek itt vakációzni ebben a világban, ahány évig Isten rendeli, de tudom, hol van az igazi otthonom, és tudom, Ki az, aki vár haza engem. És tudom, hogy most épp összekészít egy kis gondoskodást jelző otthoni csomagot – néhány dolgot, amire szükségem van, néhányat, amit tovább kell adnom másoknak, és néhány olyat is, amiről tudja, hogy egyszerűen csak örömöt okoz.
Azután várakozik Isten – hogy lássa – észreveszem-e – eszembe jut-e – talán ma lesz a nap – amikor felemelem az arcom – abbahagyom a rohanást – és valóban keresem Őt.
Uram, bocsáss meg, hogy annyiszor elrohanok ajándékaid mellett, nem veszem észre áldásaidat. Szeretnék ma megállni, és egész valómmal Téged keresni. Szeretlek, Uram. Jézus nevében, Ámen.
(forrás: lelekerosito.hu)
Létrehozva 2015. augusztus 22.