„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Szia. Julie vagyok. Hosszú-hosszú ideig joggal hívhattak volna Félős Julie-nak. Sok döntésem alapult félelmen. A képzeletemet is rossz irányba befolyásolta – mindig a legsötétebb forgatókönyv szerint álltam hozzá a lehetséges történésekhez.

Még abban is meg tudott akadályozni a félelem, hogy lépéseket tegyek olyan cél felé, amiről éreztem, hogy Isten tűzött ki elém.

Azt tettem hát, amit a bölcs hívő emberek szoktak: imádkoztam. Évekig szorgalmasan könyörögtem, hogy Isten vegye el a félelmemet. Hogy ne kínozzon már, tűnjön el a félelem. Távozzon tőlem messzire.

Rájöttem azonban, hogy ehhez üvegkalitkában kellene élnem, visszahúzódva az emberekkel való interakcióktól, nem fogva soha semmibe, ami egy kicsit is kockázatos. Legjobb, ha ki sem lépek a házból.

Háát…

Az igazság az, hogy Krisztus visszajöveteléig a félelem része lesz a földi életnek. Ijesztő világban élünk, sok rossz dolog történik. Elég csak a hírek címein végigfutni.

A Jn 10,10 szerint az ellenség azért jön, „hogy lopjon, öljön, pusztítson”.  Ennek egyik elsődleges módja a félelem. Az ellenség célja, hogy szemünket a félelmeinken tartsuk, és ne bízzunk Istenben. Ne hozzunk bölcs döntéseket. Ne higgyük, hogy a dolgok jóra fordulhatnak. Ne kergessük szívünk megvalósíthatatlannak látszó álmait.

Rájöttem, hogy van egy jobb módja az imádkozásnak. Hiába imádkozom a félelem ellen, karjai továbbra sem engednek, befolyása életemre még mindig túl erős. Ha Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, ahogy alapigénk kijelenti, akkor érezni akarom azt, amit adott. Bátor és erős akarok lenni, hogy a félelemnek ne legyen hatalma rajtam.

Megváltoztattam hát az imádságomat. Drasztikusan. Nem a félelem ellen imádkoztam már, hanem speciális vonásokért. Istentől kapott vonásokért. Bátorságért, bizalomért, felfoghatatlan békességért.

Nem leszünk mindig félelemnélküli emberek, de ha az Ige alapján Istentől nekünk szánt lelkületért imádkozunk, kevesebbet fogunk félni. Ha te is rettegsz valamitől, szeretnélek hívni, tégy így te is.

Mikor érezzük a rettegést, ahelyett, hogy azért könyörögnénk, hogy űzze el a félelmeinket, kérjük Istent, adjon erős és bátor szívet (Józs 1,9).

Ahelyett, hogy azt kérnénk, vegye el a félelmet a lelkünkből, kérjük kegyelmét, hogy bátran fussunk neki az előttünk tornyosuló nagy és félelmetes dolgoknak  – mint Dávid a filiszteusnak (1Sám 17,48).

Ahelyett, hogy a félelem ellen imádkozunk, kérjük, hogy bízni tudjunk Istenben, mikor félünk – „Ha félek is, Benned bízom!” (Zsolt, 56,4).

Ahelyett, hogy azt kérnénk, múljon el az életünkből minden félelem, kérhetjük, hogy a békesség, „mely minden értelmet meghalad”, őrizze meg szívünket és elménket Krisztus Jézusban, és írja fölül félelmünket (ld. Fil 4,6-7).

Az ilyen imádkozás változást idéz elő. Engem is megváltoztatott. Már nem a félelem alapján hozok döntéseket. Felismerem, mikor a legrosszabb kimenetelen kezdek gondolkozni, elkapom, és elfojtom még csírájában. Engedelmesen megteszem a lépéseket, amikre úgy érzem, Isten hív.

Isten nem ígéri, hogy mindig minden félelemtől megszabadít. Ám erőt ad, szeretetet és önuralmat, hogy elfogadjuk az Ő életre szóló igazságait. Amikor élő Igéjét olvassuk, valami felfoghatatlan történik: Isten megerősíti a szívünket. Segít, hogy bízzunk Benne, átjár minket az emberi értelmet meghaladó békessége, és segít, hogy bátran folytassuk az utunkat.

És kevesebbet fogunk félni.

Szia. Julie vagyok. Bátor Julie.

Uram, segíts, hogy a félelem ne bénítson le, hanem amikor félek, tudjak bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. augusztus 12.