IV. Vétkek a VI. és IX. parancs ellen

A keleten utazó zarándok a Jordán-folyó mentén délfelé haladva – kisebb tengernek is beváló – nagy tavat ér. Ez a csendes és mély víztömeg halottként terül el magas és kopár sziklapartjai között. Vidékén ember nem lakik, de még a néma halnak sincs benne semmi nyoma, pedig elég helyre találna benne.

A tó vize élvezhetetlenül keserűen fanyar s inkább szomjan pusztul minden élő lény, semhogy abból innék. Ha megízleled, mintha csak darázs csípte volna meg nyelvedet.

Időnkint koromfekete szurok (aszfalt) emelkedik fel mélyiből lomhán a part felé úszkálva.

Amint beszélik, a tó gőzölgő párái oly fojtók és mérgesek, hogy még a föléje tévedt madár is repülés közben élettelenül hull alá „a holt tengerbe”.

Csendes vízállással, tiszta időben, mintha falakat is lehetne látni a fenekén.

Ezen elátkozott hely az idők végéig hirdetni fogja az egymást követő nemzedékeknek a végtelenül szent és igazságos Isten tilalmát, melyet a VI. és IX. parancsban ünnepélyesen kihirdetett.

A holt tenger kietlen, kihalt vidéke egyszersmind hű képe az erkölcstelenség által tönkretett szívnek, léleknek. Borzalommal tekint reá mindenki, s ha vannak órák, midőn az ily szerencsétlen komolyan magába száll, lehetetlen, hogy borzalommal ne tekintsen önmagára, midőn észreveszi „a pusztulás utálatosságát a szent helyen”, igen, azon a szent helyen, melyet egykor a Szentlélek templomnak választott, az Istenfia vérével lemosott s a szentáldozás által akárhányszor eleven szentségházává avatott. Valóban e körülmények a tisztaság megsértését katolikus emberre különösen rúttá s becstelenné teszik.

Szent Pál azt állítja a bujaságról, hogy „az ne is említtessék közöttetek”. És íme én mégis elég részletesen szándékszom róla szólni, amint a harangok is megszólalnak, midőn víz-, vagy tűzvész fenyegeti a talán csendes éji álomban szendergő lakosokat. A paráznaság dagálya, a fajtalanság tüze ugyanis szétárad a mai társadalmon, s a föld, mely az emberi nemet hordozza, ha tudna, elpirulna miatta.

Mint már említők, a fajtalan bűnök közt vannak olyanok, melyek bár Isten súlyos tilalma ellenére, de egyébként a természet rendje szerint, vagyis olyképpen mennek végbe, ahogy ez a házasság által megszentelt viszonyban megengedett volna; s vannak természetellenesek, vagyis olyanok, amelyekkel az ember nem csupán Istennek kijelentett akaratát sértik meg, hanem a természetbe írt rendet is.

Ez utóbbiak ugyan magukban véve súlyosabbak, mert a világ általános rendjébe inkább beleütköznek; – az előbbiek, ti. a természet rendje szerinti bűnök azonban gyakran nagyobb károkat okozhatnak s végzetesebb következményekkel járhatnak.

A fajtalan bűnök egy másik megkülönböztetése, hogy némelyek közülök befejezésig jutnak, mások pedig befejezetlenek maradnak. (Lásd 29. oldalon.)

Mindezt előre kellett bocsátanunk, hogy a fajtalan bűnök szomorú rendszerében – saját magunk s felebarátunk javára – jobban kiismerjük magunkat.

A) Befejezett bűnök

Bűnök a természet rendje szerint

1. Az egyszerű paráznaság (ágyasság, prostitúció)

Az egyszerű paráznaság: nemi érintkezés ez közös beleegyezéssel oly férfi s nő között, kik között nem forog fenn házassági akadály. „Egyszerűnek” nevezzük e bűnt, de nem azért, mintha ezzel súlyát lefokozni akarnók. Mert bizony katasztrófa az, az ember legdrágább lelki, sokszor testi kincseinek feláldozása, Isten templomainak csúfos rombadölte, a mennyország elárusítása, ördögi rabszolgaságba szegődés, emberi méltóságunk sárba tiprása, s mindez pillanatnyi hitvány, állatias kéjért.

Valóban, ha az a férfi meggondolná, hogy tette minő jellemtelen s lovagiatlan a női becsülettel szemben s úgy magára, mint áldozatára mily végzetes következményekkel járhat, s ha az a nő megfontolná, hogy ő, igen, főképp ő, mit dob oda egy önfeledett pillanatban, akkor nem úsznék a világ a bujaság fertőjében. Hányan vannak, akiket talán mindjárt az első botlás megmételyezett, kizárt a későbbi boldog családi élet paradicsomából, gyermek- s öngyilkosságba kergetett, pokolba taszított. Talán az első botlás hozhatta a férfi s nő fejére a törvénytelen szüléssel járó iszonyú felelősséget a rendesen többé-kevésbé szerencsétlen gyermekkel szemben.

Midőn tehát a paráznaságnak szóban forgó fajtáját „egyszerűnek” neveztük, ezzel csak azt akartuk jelezni, hogy vannak körülmények, melyek e bűnt gyökeresebbé változtatják, vagy pedig más bűnöket csatolva hozzá azt többszörössé tehetik. Mind a kétféle körülményt a gyóntatószékben meg kell említenünk, hogy gyónásunk teljes s érvényes legyen.

Az egyszerű paráznaságot gyökeresebbé s így nehezebben gyógyíthatóvá teszi, ha a bűn állandó viszonnyá fejlődik, amit ágyasságnak hívunk.

Ágyasságnak nevezünk valamely bűnös viszonyt nem csupán akkor, ha a férfi s nő egyszerűen „összeállnak” vagy pedig érvénytelen házasságban élnek (aminő Isten s a lelkiismeret színe előtt a tisztán polgári házasság a katolikusok között; vagy a vegyes házasság 1918. május 19-ike óta, melyet katolikus templomban meg nem kötöttek); hanem akkor is, ha a felek bár együtt nem laknak, de viszonyuk a bűn gyakori ismétlődése által állandó jelleget öltött.

Az ágyasság is paráznaság tehát, melyet azonban az állandó bűnalkalom s szokásosság módosít, elmérgesít.

Az ágyasok, minthogy hiányzik náluk a komoly bánat s erősfogadás, a gyóntatószékben fel nem oldozhatók, míg csak ügyüket nem rendezik s az okozott botrányt el nem hárítják. Így, csakis így adják jelét az őszinte megtérésnek, amely nélkül a feloldozás reájuk amúgy is érvénytelen, haszontalan, sőt kártékony volna.

Ügyüket pedig kétféleképpen hozhatják rendbe.

Vagy megesküsznek az Egyház törvényei szerint, s ez a legjobb, ha csak elháríthatatlan akadály nem forog fenn. De még ily esetben is lehetőleg – legalább rövid időre – szét kell válniok, nehogy a botrányos életből vonuljanak egyenesen az oltár elé. Vagy pedig el kell hagyniok egymást, s ez az egyetlen orvosság, ha a szentségi házasság bármily okból lehetetlen közöttük.

Nem tagadjuk, hogy ez a szakítás olykor óriási áldozatot követel tőlük. Ott a szerencsétlen, tönkretett asszony, a szegény, ártatlan gyermekek, akikről a bűnös apának kell valamiképp gondoskodnia.

Ámde mindezt a vétkes lépés előtt már előre lehetett s kellett volna látni. Éppen nem vádolható tehát kegyetlenséggel az Egyház, ha még ily rettentő körülmények között is éppen a lelkek megmentése érdekében az operáló késhez nyúl s az isteni örök törvénynek érvényt szerez: „Ha kezed, lábad, szemed megbotránkoztat téged, vágd el, illetőleg vájd ki azt”. Vagyis jobb neked anélkül az égbe jutnod, ki oly szükséges s kedves neked, mint a kezed, lábad s szemed, mint vele együtt „a gehennába jutnod, a kiolthatatlan tűzre”. (Vö. Mk 9,42–47)

Csupán olyankor, ha az egyik fél súlyos betegsége a bűnt amúgy is kizárja s másrészt a hirtelen szétválás lehetetlen, tűrhető, hogy az ágyasok a beteg felépüléséig együtt maradjanak. De még ily esetben is, mielőtt a szentségekhez járulnának, a botrány elhárítása miatt tanúk előtt kell megígérniök, hogy ügyüket az Egyház színe előtt rendbe hozzák, illetőleg szétválnak, ha meg nem esküdhetnek.

Az ágyasokat az Egyház, ha hivatalos figyelmeztetés után sem szűntetik meg botrányos állapotukat, kebeléből kizárja s tőlük a csupán hű gyermekeit megillető egyházi temetést megtagadja. (1240-ik kánon.)

Egy másik körülmény, mely az egyszerű paráznaságot gyökeresebbé teszi, az ún. prostitúció, vagyis a paráznaság üzletszerű folytatása. Nagy seb ez, mely részint szabadon burjánzik, részint hatósági patenttel ellátva tátong a társadalom testén.

Kétségkívül nem vétkeznek a hatósági közegek, ha nagyobb erkölcsi s egészségi károk elhárítása miatt a bűntanyákat hivatalosan tűrik s az orvosok, kik ily személyeket, kiket a köznyelv „perditák-nak” vagyis kárhozottaknak nevez, egészségi szempontból ellenőriznek. Ámde nagyon lehet vitatni, vajon nem forognak‑e fenn sokkal nagyobb okok, amely az effajta hivatalos türelem ellen harcolnak.

A hatósági engedély s ellenőrzés ugyanis a könnyelmű s léha férfivilágban azt a hamis meggyőződést fejleszti ki, hogy a bűn szükséges, s egészségi szempontból is nélkülözhetetlen.

Ez utóbbi balhit cáfolatára számtalan igazi szaktekintély véleményét idézhetnők. A sok közül álljon itt a christianiai egyetemi orvosi testület idevágó nyilatkozata:

„Az oly sokszor hangoztatott állítás, hogy az erkölcsös életmód, a nemi tartózkodás az egészségre káros lenne, egyező meggyőződésünk szerint teljesen alaptalan. Oly betegség vagy testi gyengeség egyáltalán nem létezik, mely az erkölcsös, önmegtartóztató életmódból származnék”.

Dr. Nékám Lajos, egyetemünk kiváló tudós tanára az Előszóban, melyet Temming Tivadar: „Sexualis élet és a férfivilág” c. művének magyar fordításához írt, azt állítja, hogy a nemi szervek váladékának felszivárgása a vérkeringésbe igen jótékonyan, frissítően s fejlesztően hat az emberi szervezetre; miért is nagy kárt csinál magának, főleg az ifjú, ha azt elpazarolja.

Ami pedig a rettentő vérbajoknak, nemi betegségeknek hivatalosan ellenőrzött prostitúció általi megakadályozását illeti, a statisztika ugyancsak rácáfol. Hiszen a nevezett jeles tanár állítása szerint a prostituáltak csaknem kivétel nélkül fertőzöttek. Innen van aztán, hogy az alkalom könnyűsége folytán a nemi baj óriási arányokban terjed, férfi világunk harmadát, negyedét s általuk a családokat megmételyezi, óriási kiadásokat okozva egyeseknek, de magának az államnak is.

Úgy az ágyasság, mint a prostitúció tehát, ha az csak az egyszerű paráznaságok összege, csupán annyiban érdemel külön említést, mert a közeli bűnalkalom s a megszokás, mely e két állapotnak szoros velejárója, a helyzetet sokkal veszélyesebbé teszi s a lelkiatya részéről sokkal gondosabb s szigorúbb elbánásmódot követel.

Áttérünk ezután azon esetekre, ahol a körülmények a paráznasághoz új más bűnt csatolnak s így a vétket megsokszorozzák.

Létrehozva 2015. január 9.