I. A történelem tanúsítja…

Amióta ember él a földön, az emberiség keresi a világ rendezőjét, keresi a Végtelen Személyt, aki értelmet ad életének. A történelem egy korszakában azonban egy nép egyszer csak azt kezdte állítani, hogy ő találkozott is azzal, akit keresett: A Végtelen Szeretet, Isten megszólította őt. Ábrahámmal kezdődött…

Ábrahám, a zsidó nép ősatyja, nyugodt életet élt Mezopotámia északi részén. Egyszerre váratlan fordulat következett be életében. Elhagyta addigi hazáját, s elindult a “vak világba” , mert azt állította, hogy Isten hívta. Hasonló fordulatok gyakoriak voltak a zsidó nép nagyjainak életében. Mindannyian állították, hogy az Úr szólt hozzájuk.
Sokszor vitába szálltak az isteni hivatással, mert az elviselhetetlenül súlyosnak tűnt számukra. Mózes alkudozott az Úrral, hogy ne kelljen teljesítenie a neki szánt küldetést. Jeremiás próféta egyenesen perlekedett Istennel és szemére vetette, hogy túl sokat kíván tőle. Jónás elmenekült az Úr elől.
Nyilvánvaló tehát, hogy ezek az emberek nem tekintélyt akartak szerezni maguknak azzal, hogy állították: – Az Úr szólt hozzájuk. Hiszen sokuknak folytonos gúnyt vagy éppenséggel a halált kellett vállalniuk Isten szavának hirdetéséért. És mégis újra és újra e szavakkal léptek a nép elé: “Halljátok az Úr szavát” (Iz 1,1). A zsidó nép viszont, ha időnként el is űzte, vagy megölte Isten küldötteit – egész történelmében mégis meg volt győződve, hogy az Úr szól hozzá. És megrendülten hallgatta Isten szavát a próféták szájából, vagy leírt szavát a Szentírásból (MTörv 5,23-27; Neh 8,6-9).
Ez a meggyőződés folytatódott a kereszténységben: Isten szólt. A Szentírás Isten leírt szava. – Az egyik oldalon vértanúk ezrei haltak meg ebben a bizonyosságban, a másik oldalon minden korban találkozunk emberekkel, akiket úgy megrázott ez a Szó, mint valaha a prófétákat, és új életre indította el őket.
De vajon lehetséges, hogy Isten szóljon az emberhez? És lehetséges, hogy a Biblia szavai Isten megszólítását tartalmazzák a mai ember számára is?

II. Isten szól a kinyilatkoztatásban

1. Lehetséges, hogy Isten szóba álljon az emberrel?

Elképzelhető-e, hogy a végtelen Isten szóba álljon a kicsinyke emberrel? – Láttuk, hogy az ember végtelenbe nyúló keresését csak maga Isten ültethette az emberbe. Célja az volt, hogy az ember keresse Őt és eljusson Hozzá. De ha ez így van, akkor érthető az is, hogy Isten segít az embernek a keresésben: szól hozzá, utat mutat neki. Ezt hívjuk kinyilatkoztatásnak.
A Krisztus előtti korban élt egy nép, amelyik különös odaadással figyelt Isten hívására. Isten ezt a népet, a zsidóságot választotta ki; számára fedte fel, nyilatkoztatta ki titkait, s általa vezette el a világot az igazság mélyebb megismerésére. Isten e nép által készítette fel az emberiséget a kinyilatkoztatás beteljesedésére, Krisztus eljövetelére. A kinyilatkoztatás tehát a zsidó nép életében kezdődött, ahol Isten a próféták által szólt a néphez; majd Jézus Krisztusban teljesült be, akiben Isten a Fia által szólt hozzánk (Zsid 1,1).

2. A kinyilatkoztatás isteni eredetét jelek igazolják

Vajon Isten üzenetének közvetítői milyen bizonyítékokkal igazolták, hogy éppen az ő tanításuk tartalmazza Istennek az emberekhez intézett szavát? Mi bizonyítja, hogy az isteni kinyilatkoztatás éppen a Szentírásban van leírva és nem más vallások könyveiben?
Ha Isten szólt, akkor valamiképp tanúskodnia kellett azok mellett, akik által szólt, azaz a próféták mellett és Jézus mellett. Ezért érthető, ha a kinyilatkoztatás isteni eredetét Isten jelekkel igazolta az emberek előtt. E jelek közül legfontosabbak a) a csodák és a jövendölések, b) valamint a kinyilatkoztatott tanításnak isteni bölcsessége.

a) Csodák és jövendölések

A csoda a világ megszokott rendjétől eltérő jelenség, amely jelzi Isten jelenlétét és erejét. – A jövendölés valamilyen, a jövőben bekövetkező és természetes módon előre nem látható esemény megmondása.
Isten csodákkal és jövendölésekkel igazolta az embereknek azt, hogy küldötteinek tanítása isteni eredetű. Az ószövetségi zsidóság látva a csodákat, ismételten megállapította: Nincs még egy nép, amely olyan isteni jeleket és csodákat tapasztalt volna meg, mint mi (MTörv 4,32-38; Iz 64,2). Jézus hallgatói közül is sokan levonták a következtetést a csodák láttán: “Te vagy az Isten Fia… Te vagy a Messiás… Ilyet még sohasem láttunk.” (Mt 8,27; 9,8; 9,26 stb)
Az ószövetségben sok csodáról olvasunk. Pl. Mózes előtt kettévált a tengervíz, és ő átvezette rajta a népet. Majd vizet adott nekik a pusztaságban (Kiv 14;17,1-7). Illés tüzet kért az égből, s az elégette a pogány papok előtt áldozati állatát (1 Kir 18,30-38) stb. Jézus ugyancsak számtalan csodával, gyógyítással s végül feltámadásával igazolta az isteni erejét. – Mind a próféták, mind Jézus ismételten előre hirdettek olyan eseményeket, amelyek később be is következtek (vö. 10. rész).

b) A tanítás bölcsessége

A kinyilatkoztatást igazolja a tanítás bölcsessége. Az ószövetségi zsidóság sokféle vallással, sokféle tanítással találkozott. De biztos meggyőződéssel állította, hogy az a tanítás, amelyet szent könyvei tartalmaznak, egyedülálló isteni bölcsességekről tanúskodik: “Nincs még egy nép, amelynek oly tökéletes parancsai volnának mint nekünk” (MTörv 4,8) – vallották. Ugyanezt állapították meg Jézus hallgatói: “így még soha nem tanított senki”. Érezték, hogy ez minden eddigitől eltérő “új tanítás”, amelyben “hatalom és erő van”.
Miben áll az újdonság? Már az ószövetség is, majd különösen Krisztus tanítása olyan kérdésekre is választ tudott adni, amelyeket az emberiség történetében soha senki sem tudott kielégítően megoldani, amelyekre csak Isten adhat választ. Például, hogy a bűnös ember hogyan kezdhet új életet. Hogy mi a szenvedés és halál értelme. Hogy a szeretet miként győzhet a gyűlöleten és önzésen stb. (Minderről még részletesen szólunk.) A történelemben sok nagy gondolkodó és sok egyszerű ember lett úgy kereszténnyé, hogy belemélyedtek a Szentírásba, s megrendítette őket annak egyedülálló isteni bölcsessége.

A könyvrészlet forrása (dr. Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel)

Létrehozva 2014. szeptember 4.