Mit tegyen az az ifjú, aki súlyos bűnbe esett?

Ha szerencsétlenségedre súlyos bűnbe estél, azonnal ki kell jutnod a szakadékból, meg kell szabadulnod a bűntől. Egyetlen percet sem szabad veszítened; ha megmaradsz a bűnben, ép oly súlyosan vétkezel, mint amikor bűnbe estél. Ezt nem hangsúlyozhatom eléggé.

Ha figyelmetlenségből elesnél az úton s a sár beszennyezné ruhádat, bizonyára azonnal felkelnél, és szégyenkezve sietnél haza, édesanyádhoz; azt sem bánnád, ha megdorgálna érte. Addig nem lenne nyugtod, míg ruhát nem váltottál és tisztán, elfogadható külsővel nem állhatnál az emberek elé. Így cselekedj akkor is, ha a halálos bűn sarába estél. Mindenáron fel kell kelned s habozás nélkül bocsánatot kell kérned irgalmasszívű Üdvözítődtől, hogy lelked megtisztuljon. Ez a szabály nem tűr kivételt, aki nem tartja meg, ellensége lesz Istennek s vétkezik az első parancs ellen, az istenszeretet parancsa ellen. Ha megmaradsz a bűnben, az istentávolságban, ez azt jelenti, hogy megveted az Ő szeretetét, hogy nem bánt, ha ellensége vagy.

Hogyan szabadulhatunk meg haladéktalanul a halálos bűntől? A gyakorlatban két helyzet adódhat; vagy meggyónhatunk azonnal, vagy nem.

A második esetben, ha tehát nem mehetünk azonnal gyónni (s ez gyakran előfordul, különösen olyan gyermekeknél, akik nem járhatnak-kelhetnek szabadon, tetszésük szerint), szálljunk magunkba. Gondoljuk meg, mennyire megbántottuk Istent, alázkodjunk meg előtte, és kérjünk őszinte szívből bocsánatot. Forduljunk a jobb lator példájára szégyenkezve, de teljes bizalommal az Üdvözítő Jézushoz, akit annyira megbántottunk és megszomorítottunk vétkünkkel, s könyörögjünk, hogy irántunk való szeretete és értünk elviselt szenvedése kedvéért bocsásson meg nekünk, méltatlanoknak. Hívjuk segítségül a boldogságos Szűz Máriát, kérjük, nyerje el számunkra Isten irgalmát. Mondjuk el töredelmes szívvel a bűnbánat szavait a lehető legtökéletesebb módon; tehát ne csupán örök üdvösségünk elveszítésének félelme, a megérdemelt büntetéstől való rettegés vezessen bennünket, hanem az a gondolat, hogy lázadásunkkal, engedetlenségünkkel mennyire megsértettük Istent s az Ő szent és igazságos törvényét, milyen nagy fájdalmat okoztunk az Ő szentséges Szívének. Az Egyház tanítása szerint a tökéletes bánat s az az elhatározás, hogy mihelyt lehet, meggyónjuk vétkünket, megtisztítja lelkünket a bűntől, visszaadja a megszentelő kegyelmet, s váratlan halál esetén, ha már nem gyónhatnánk meg előzőleg, lelkünk üdvözül, bármilyen súlyos volt is az a bűn. Visszaélések és tévedések elkerülése végett azonban az Egyház tiltja a szentáldozást, mielőtt meg nem gyóntuk vétkünket, mielőtt tehát biztosak nem lehetünk a megszentelő kegyelem visszanyeréséről.

Meg kell még jegyeznünk azt is, hogy a jó keresztények, akik általában a kegyelem állapotában vannak s igazán szeretik Jézust, sokkal könnyebben indítanak tökéletes bánatot, mint hinnők; ellenben a szokásos bűnösök, akik távol állnak Isten szeretetétől, bizony nehezen jutnak el a tökéletes bánatig, amely pedig nélkülözhetetlen, ha nem gyónhatunk meg. Íme, fiacskám, ezért szükséges, hogy édes meghittségben éljünk Üdvözítő Jézusunkkal, gyakran bizonyítsuk előtte szeretetünket az erények gyakorlásával, mert ez a szeretet igazi próbája. Jézus iránti szereteted őriz meg legbiztosabban a halálos bűntől s ha gyarlóságból mégis elbuknál, ez segít, hogy azonnal megszabadulj tőle.

Ha azonnal meggyónhatunk, a gyónás az egyetlen biztos eszköz a bűntől való szabadulásra. Milyen jóságos is a mi Jézusunk, nyomban megbocsát nekünk! A gyónás az Úr jóságának és irgalmasságának leghatalmasabb megnyilatkozása, az Üdvözítő végtelen szeretetének kiáradása, mérhetetlen mélysége. Még az Oltáriszentségnél is világosabban mutatja, hogy Isten az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás szerzője.

Bármilyen sok, bármilyen súlyos bűnünk legyen is, vessük vétkeinket a bocsánatnak és irgalmasságnak ebbe a mélységébe, és világért se ismételjük Kain szavait: „Az én bűnöm olyan súlyos, hogy azt Isten nem bocsáthatja meg!”

De visszaélnünk sem szabad az isteni irgalmassággal. Pedig mindazok visszaélnek vele, akik így szólnak: „Ha már egyszer vétkeztem, vétkezhetek másodszor és harmadszor is; egy fáradságba kerül a gyónás.” Ezek a hálátlan, elfásult lelkek nem méltók a végtelen irgalomra, amelyre számítanak, midőn megsokszorozzák bűneiket. Az ilyenek nem élnek az isteni irgalmassággal, hanem visszaélnek vele; szinte képtelenek az őszinte bánatra, pedig enélkül nincs bűnbocsánat.

Mások ismét csak hiúságukkal törődnek. „Ezt a bűnt nem merem meggyónni – mondják. – Mit szól majd a gyóntatóm?” A jó keresztény nem így beszél, nem így cselekszik. Nem halasztja másnapra komoly ügyeit, de legkevésbé legkomolyabb ügyét: lelke üdvösségének kérdését. Erőt vesz magán és lelkiismerete kedvéért feláldozza hiúságát.

Járuljunk tehát azonnal a bűnbánat szentségéhez és örüljünk, hogy engesztelésül kissé megalázkodhatunk. Ha pedig ott térdelünk Jézus lábainál, Isten szolgája előtt, vádoljuk magunkat lelkiismeretesen és fogadjuk hálásan, alázatosan a feloldozást; ez a bűnös feltámadása. A gyónás után kerüljük a bűnt, sőt a bűn alkalmat is.

Ezek tehát a halálos bűn orvosszerei: vagy a tökéletes bánat azzal az elhatározással, hogy mielőbb meggyónunk, vagy pedig a bűnbánat szentsége a szükséges feltételek mellett. Isten irgalmassága nem egy, vagy több alkalomra adta ezt a gyógyszert; mindannyiszor rendelkezésünkre áll az, valahányszor szükségünk van rá. Milyen végtelen is az Isten jósága! S mi, szegény bűnösök, kik nem szeretjük a rosszat, de elkövetjük, kik szeretjük a jót, de nem tesszük, mennyire hálásak lehetünk Isten határtalan irgalmáért! Csak vissza ne élj, barátom, Isten jóságával; nem teheted büntetlenül; Isten azért bocsát meg oly könnyen, hogy el ne csüggedj, kétségbe ne ess, ha jófeltételeid ellenére, gyarlóságból újra vétkeznél.

Aki szégyelli, hogy újból meg kell gyónnia visszaesését, annak halvány fogalma sincs sem Jézus, sem az Anyaszentegyház természetéről. Valahányszor elesik az ember, igyekszik felkelni. Ugyanígy a bűnös is. Nem élhetünk vissza a bűnbánat szentségével, ha kellő lelkülettel fogadjuk, amennyiben őszinte bánattal s azzal a szilárd elhatározással gyónunk, hogy a jövőben kerülni akarjuk a bűnt s a bűnalkalmat. Jegyezd meg jól: a pap feladata küldetése az, hogy az isteni igazságosság eszköze legyen: a pap sohasem állít akadályt az isteni irgalom s a te őszinte bánatod közé.

A főbűnök

Főbűnöknek nevezzük azt a hét bűnös hajlamot, melyből vétkeink fakadnak. Ezek a bűnös hajlamok olyanok, mint a gyümölcstermő fák: a fa a bűnös hajlam, a gyümölcs a hajlamból fakadó bűn. A gőg, a kevélység pl. bűnös hajlam; ha pedig szabadon átengedjük magunkat ennek a hajlamnak, ha gondolatban, szavakban, cselekedetben nyilatkozik meg a kevélységünk, ilyenkor a kevélység bűnébe esünk. Ugyanez áll az irigységre, kapzsiságra, haragra, bujaságra, torkosságra, restségre. S a bennünk elvetett rossz magokból, melyeket az ördög gondoz éjjel-nappal, kikel, kicsírázik, s hatalmasra nő a rossz gyümölcs.

Figyelmeztetni akarlak azonban egy tévedésre, mely általánosan elterjedt az ifjúság körében. Sok fiú azt hiszi, hogy a főbűn egyenlő a halálos bűnnel. Ez szerencsére nincs így: a kevélység, a kapzsiság, a harag stb. bűne lehet halálos és bocsánatos, mint minden más bűn is. Ez a kisérő körülményektől, a már több ízben említett két feltételtől: a tudatosságtól és szándékosságtól függ. Így pl. a kisebb hiúság, az irigység érzése, türelmetlenség, stb. mindez távolról sem halálos bűn. Annyi bizonyos, hogy az irigység, a harag, stb. kisebb megnyilatkozásai is helytelenek és veszedelmesek, de magukban véve nem lehetnek halálos bűnök.

Létrehozva 2026. január 29.