Mit cselekszik az, aki halálos bűnt követ el?

Személy szerint hozzájárul ahhoz, ami okot adott az Úr Jézus könnyeire, szorongására, kínszenvedésére. Elmélkedtél-e már olykor a mi megváltásunk rettenetes titka fölött? Egy Isten szeretetének kimondhatatlan titka ez, aki engedi, hogy bántalmazzák, meggyalázzák, tövissel koronázzák, megostorozzák, halálra ítéljék, keresztre feszítsék a mi rosszaságunk, a mi bűneink engesztelésére.

Amit az Üdvözítő Jézus a bűnös emberiségért szenvedett, azt mindegyikünkért külön-külön viselte el. Így hát teérted szenvedte el Jézus a fájdalmat és a halált. A te bűneidért, a te lázadásaidért engesztelt, s nem csupán bűneidért általában, hanem minden egyes bűnödért külön-külön… a tegnapiakért s a maiakért is…

Ha úgy érzed, vonz a bűn, ha valami rossz dologra vágyakozol, szállj gondolatban Betlehembe, tekints a kisded Istenemberre, nézd, hogy sír a fájdalomtól, koldus módjára fekszik a hideg, kemény szalmán… Kövesd gondolatban életútján, mely tövisekkel, lemondásokkal volt tele… Állj mellette az Olajfák Hegyén, ahol vérrel verítékezett az eljövendő kínok s a te bűneid gondolatára. Hozzád fordul s megkérdi tőled: „Hát még te is vétkezni akarsz?”

Ha a tisztátalanság szelleme akarja leigázni testedet és szívedet, szállj gondolatban Pilátus udvarára és szemléld egy pillanatra a megostorozott, vérrel borított Jézust; kövesd a keresztúton, ahol elesik a fájdalmak súlya alatt… Mi az oka kínjainak? A te bűneid. Menj oda hozzá, ha mersz, és mondd meg neki, hogy te is szenvedélyeid szavát akarod követni. Vétkezni készülsz? Menj fel a Kálváriára. S ne feledd, hogy a bűnös az Üdvözítő hóhérainak szövetségese, minden bűn egy-egy kalapácsütés, mely keresztre szegezi Jézus élő testét; minden bűnös a gonosz farizeusok társaságából való, akik gúnyos, gyalázó szavakkal illették Őt; minden bűnös segédkezet nyújt elvetemült, könyörtelen hóhérainak. Gondolkodj egy kissé, fiacskám, fontold meg egy pillanatra, mit akarsz tenni… S akkor látni fogod, milyen irtózatos dolog a bűn s milyen következményekkel jár az Üdvözítőre, aki érted szenved. Isten, a végtelen igazságosság, nem találja soknak Jézus fájdalmait, kínszenvedését, sőt halálát Ádám vétkének engesztelésére! Milyen vezeklés jár akkor a te bűneidért? Mert látod, Jézus megváltotta ugyan lelkedet kereszthalálával, de a magad bűneiért, bukásaiért, neked kell vezekelned.

Egész bizonyos, hogyha gondolkodnánk egy keveset, nem követnénk el szándékos súlyos bűnt soha; ha pedig gyarlóságunknál fogva mégis elesnénk néha, oly nagy lenne bánatunk, hogy semmi más csapás vagy szerencsétlenség nem tölthetne el ekkora fájdalommal.

Ezek után mi a véleményed azokról, akik nyugodtan vétkeznek, mondván: „Nem baj, úgyis meggyónom?” Ugye te is ostobáknak tartod őket, s kételkedel bűnbánatuk őszinteségében?

Most már láthatod, mit cselekednél, ha tudatosan, szándékosan súlyos bűnt követnél el; látod, milyen gonosz, milyen hálátlan, milyen esztelen a bűnös ember!

A világi életben is szívesebben veszítünk el valami kedves tárgyat, mint egy drága barátot; ehhez arányítva jobb, ha életünket veszítjük el, mint Isten barátságát, jobb, ha magunk szenvedünk egy keveset, mintha hozzájárulunk legdrágább Barátunk fájdalmaihoz, kínjaihoz. Ez a gondolat óvta meg a bűntől a szenteket, akik előttünk jártak a szenvedélyek ellen vívott küzdelemben; ez a gondolat tölti el azokat a lelkeket, akik el akarják érni céljukat: nem a rövid, múló örömet, hanem az örök boldogságot.

Hogyan bünteti Isten a halálos bűnt?

A bűn már a földön elveszi büntetését. Megfosztja az embert nyugalmától s a lelkiismeret békéjétől. A gyötrő lelkifurdalás kiöli szívéből a derűt. Igaz, vannak olyan emberek is, akik nem éreznek lelkifurdalást. A szokásos bűnösök – akikről már beszéltem – bűnt bűnre halmoznak, egyre mélyebbre merülnek a gonoszságba, s végül teljesen érzéketlenek lesznek minden jó iránt. Isten elhagyja őket; ez a megátalkodott bűnösök, lázadók, romlott lelkek méltó büntetése. A lelkiismeret hangja már nem szólal meg bennük, de sokkal szörnyűbb büntetés vár rájuk: az örök kárhozat.

Az alkalmi bűnösök lelkifurdalásaiktól szenvednek, mely megfosztja őket a békétől s a derűtől, hogy észretérítse őket. A bűnnek még egyéb következményei is vannak. Elhervasztja az ifjú lelket, mint a korai fagy a virágot. Bizonyos bűnök még külsőleg is nyomot hagynak az emberen: eltűnik arcáról az őszinte mosoly, a tiszta, nyílt tekintet, a derűs öröm; helyébe valami mesterkéltség, zárkózottság kifejezése lép és hamarosan elárulja az erkölcsi bajt, elárulja, hogy a lelkiismeret elvesztette a kegyelem adta szépségét, egyszerűségét, ártatlanságát. Ezek a bűn romboló hatásának jelei, melyek olykor külsőleg is megnyilatkoznak.

Isten ezenkívül igen gyakran különféle szenvedésekkel, betegségekkel, megaláztatásokkal bünteti a bűnöst.

Ha megpróbáltatás ér, ha a fájdalom dönget kapudon, szállj magadba, fiacskám, és vizsgáld meg lelkiismeretedet, nem vádol-e valamivel. Ha lelkiismereted tiszta, fontold meg, hogy Jézus kínszenvedése óta sokszor a jóknak kell szenvedniök a gonoszokért és az ártatlanok részt vesznek Jézus nagy engesztelő művében az isteni Gondviselés tervei szerint, s a maguk nagyobb mennyei dicsőségére. Ha viszont lelkiismereted súlyos bűnnel vádol, amelyről Istenen kívül csak te magad tudsz, akkor zúgolódás, türelmetlenség helyett inkább imádjad Istened irgalmas igazságosságát, mely csak azért büntet itt a földön, hogy visszavezessen a jó útra. A megpróbáltatás büntetés vagy próba; ez a szenvedés titka és célja a földön; és bizony sokkal gyakrabban büntetés, mint próba.

De főként az örökkévalóságra halasztja Isten a büntetést. Akkor majd teljes szigorával és feltétlen igazságosságával sújt le a megátalkodott bűnösre. „Távozzatok tőlem, átkozottak az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett s az ő angyalainak.” Szörnyű átok! A megrögzött bűnösök számára Jézus már nem Üdvözítő, hanem Bíró, aki nem ismer mást, csak igazságosságot.

Akkor megbünteti a gonoszakat, akik nem akartak idejében megtérni, örök kárhozatra ítélvén őket. „Átkozott légy”, mondja, s ez az átok a pokol mélységébe taszítja a bűnöst, a sátán és szövetségesei tanyájára, az örök szenvedésbe. Ott örök tűz égeti, mely soha meg nem emészti áldozatát, mely szüntelenül gyötri a lelket és a testet, a bűn, a lázadás két szövetségesét. S ott ég az elkárhozott lélek a szörnyű, áthatolhatatlan sötétségben, kimondhatatlan kétségbeesés, kegyetlen önvád és lelkifurdalás kínjai között; gyűlöli önmagát s mindazt, ami bűnbe sodorta; gyűlöli és elátkozza önmagát és az összes teremtményeket, Istent s a könyörtelenül és örökre bezárult mennyországot. Ez a bűnös büntetése az örökkévalóságban.

Milyen esztelenség tehát értelmes teremtmény részéről, ha súlyos bűnével önként ítéli magát ilyen büntetésre. Pedig hány ember követi el ezt az ostobaságot! Hány ember készíti elő örök kárhozatát, amikor legaljasabb szenvedélyeit is kielégíti! Gyermekek! – mondta egyszer az arsi plébános a hittanórán növendékeinek – ha azt látnátok, hogy valaki fát és gyúlékony anyagokat gyűjt és kérdéstekre azt válaszolná, hogy tulajdon máglyáját készíti, mit gondolnátok róla? És ha azt látnátok, hogy meg is gyújtja a máglyát s fölébe áll, mit szólnátok ehhez? Nos, ha bűnt követünk el, mi is hasonlóan cselekszünk. Nem Isten taszít bennünket a pokolba, mi magunk taszítjuk oda önmagunkat bűneinkkel, őrültségeinkkel. Joggal mondhatja a kárhozott lélek: „Elveszítettem Istent, lelkem üdvösségét, a mennyországot, s mindezt az én vétkemből, az én igen nagy vétkemből!” Kétségbeejtő!

Így bünteti Isten a bűnt, a szándékos lázadást szent törvénye ellen!

Létrehozva 2026. január 22.