Az igazi jámborság
Az igazi jámborság azt jelenti, hogy szívünk mindig készen áll, mindent, mégpedig kivétel nélkül mindent, úgy tenni és úgy elszenvedni, ahogy azt Isten számunkra elrendelte. Ez a készség a Szentlélek legragyogóbb ajándéka, melynek elnyeréséért nem lehet elég sokat és elég forrón imádkoznunk. És soha nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy egészen és teljesen birtokoljuk, mert ez a készség soha nem lehet tökéletes, hanem mindig nagyobbnak kell lennie a már egyszer elértnél, mind nagyságában, mind kihatásaiban.

Ebből a meghatározásból máris kiderült, hogy a jámborság valami bensőséges, mégpedig mélyen bensőséges állapot. Hiszen a lélek legmélyével kapcsolatos, és abban is azzal, ami benne a legszellemibb, vagyis az értelemmel és az akarattal; tehát az igazi jámborságot nem gondolatok, képzeletek vagy érzések alkotják.

Ezek szerint tehát valaki nem azért jámbor, mert mindarról, ami Istent érinti, könnyedén el tud meditálni, sem nem azért, mert nagyszerű gondolatai támadnak Istenről vagy a szellemi dolgokat szép képekben tudja elképzelni, és még csak nem is azért, mert olykor könnyekig meg tud hatódni. A jámborság nem valami átmeneti, múlékony érzés, hanem állandó állapot, maradandó és tartós, mely életünk minden pillanatára kihat, és melynek egész viselkedésünket meg kell határoznia.

A jámborság alapja Isten. Ő a szentség egyetlen forrása és okozója.

Az értelmes teremtménynek mindenben Tőle kell függenie, és teljesen alá kell rendelnie magát az Ő szellemének, lelke legbelsejének mindig össze kell fonódnia Istennel, mindig figyelmesnek kell lennie, hogy Őt meghallhassa, hogy mindig a legnagyobb hűséggel azt tegye, amit Ő abban a pillanatban elvár tőle. Lehetetlen tehát valóban jámbornak lennie annak, aki nem él belső lelki életet, aki nem szokott magába szállni, vagy még inkább, aki nincs mindig ebben a tartózkodó állapotban, vagyis akinek lelke nem békében él.

Aki átadja magát érzéseinek, elképzeléseinek, szenvedélyeinek, nem csak bűnös dolgokban, hanem olyanokban, melyek önmagukban nem rosszak vagy tilosak, soha nem lesz igazán jámbor ember. Hiszen az igazi jámborság első hatása éppen az, hogy az érzéseket, a képzelőerőt és a szenvedélyeket rabul ejti, és soha nem tűri el, hogy az akarat ezeknek játékszere legyen. Aki nem tud egyedül maradni, aki kíváncsi, mindig elfoglalt, kifelé élő, nyughatatlan, mások ügyeibe avatkozó, gáncsoskodó, rosszmájú, gúnyolódó, heves, másokat megvető, nagyképű, érzékeny mindabban, ami saját személyét érinti, aki saját véleményéhez konokul ragaszkodik, vagy aki az emberektől tart, őket veszi mércének, aki a nyilvánosság előtt fejet hajt, és ennek következtében gyenge, elveiben és cselekedeteiben állhatatlan és ingadozó, nos, az ilyen soha nem lesz igazán jámbor ember.

A valóban jámbor ember az imádság embere, aki örül, ha Istennel társaloghat. Az imádsághoz nincs se könyvre, se utasításokra szüksége.

Nem kell sem agyát, sem akaratát az imához megerőltetnie, mindössze csöndben magába kell mélyednie. Ott megtalálja Istent, a békét, a belső, valódi békét. A valóban jámbor ember nem magát keresi valamely Isten ügyét szolgáló munkában. A valóban jámbor ember állapotának minden kötelességét, és mindent, amit az illem és a jólneveltség tőle követel, igyekszik a legtökéletesebben elvégezni, miközben hűséggel végzi a jámborság gyakorlatait. De ezért nem válik ezek rabjává, ha kell vagy valamilyen nyomós okból kívánatos, félbeszakítja vagy akár egy időre be is szünteti őket. A döntő az, hogy soha nem saját akaratát cselekszi: így mindig biztos lehet abban, hogy Isten akaratát teljesíti.

A valóban jámbor ember nem szalad a jó tettek végzése után, hanem megvárja, amíg alkalom adódik az ilyenekre.

Bár mindent megtesz, hogy célhoz érjen, de a kezdeményezést átadja Istennek. Szívesebben végez jót ott, ahol ezt rejtetten teheti, mint ott, ahol ez feltűnik. De ez elől sem tér ki, ha Isten dicsősége és a felebarát java ezt követeli. Nem terheli meg magát szóbeli imákkal és gyakorlatokkal, melyek lélegzetvételnyi időt sem hagynak neki.

Mindig megőrzi szellemi szabadságát, nem nyugtalankodik vagy aggódik saját maga miatt. Egyszerűséggel és Istenbe vetett bizalommal járja a maga útját. El van szánva rá, hogy Istentől semmit sem tagad meg, semmi módon nem tesz engedményeket önszeretete felé, és saját akaratából egyetlen hibát sem követ el. De emiatt élete nem válik kínná. Egyszerűen és elfogulatlanul megy mindig előre. Nem kicsinyes; ha mégis hibát ejt, nem hagyja magát ettől megrendíteni.

Megalázkodik, de újra feláll, és nem gondol rá többet. Nem csodálkozik gyengeségein és tökéletlenségein. Soha nem veszti el bátorságát. Tudja, hogy egyedül nem képes semmire, de azt is, hogy Isten mindenre képes. Nem bízza magát saját elhatározásaira és jó feltételeire, hanem csakis Isten kegyelmére és jóságára. És ha százszor elbukik egy nap, akkor sem csügged el, hanem szeretettel nyújtja kezét Isten felé, és arra kéri Őt, hogy emelje fel újra, és legyen irgalmas hozzá.

A valóban jámbor ember megveti a rosszat, de a jót ennél jobban szereti. Inkább azzal van elfoglalva, hogy a jót tegye, mint hogy a rosszat kerülje.

Nagylelkű és nemes szívű. Nem fél az esetleges sérülésektől, melyeket Istenért szenvedhet el. Egy szóval kifejezve; inkább jót cselekszik, még akkor is, ha fennáll a veszélye, hogy közben valami tökéletlenséget követ el, minthogy a jót egy esetleges bűn elkövetésétől való félelmében elmulassza. A jámbor ember egyszerű, egyenes, nyílt, nem nagyképű, barátságos, előzékeny, megbízható és igaz. A valódi jámborság nem szomorú, se magában, se másokkal. Hogyan is lehetne bánatos, aki állandóan az igazán Jót, az ember egyetlen valódi Kincsét birtokolja?

A szenvedélyek azok, amik az embert szomorúvá teszik. A kapzsiság, a becsvágy és a szerelem. Hogy azoktól a gondoktól megszabaduljunk, melyek a szívet marcangolják, izgató szórakozásokba vetjük magunkat; hol ezzel próbálkozunk, hol azzal, de ezek csak kimerítik lelkünket, megelégedettséget nem adnak.
Az eszközök, melyek az igazi erényekhez vezetnek a következők: az első, mely egyúttal a legnehezebb is, holott a legkönnyebbnek látszik, az igazi erény akarása. Ehhez

•    kitartásra van szükség;
•    szigorú napirendre,
•    Isten jelenlétében való létre, a szigorúan betartott
•    mindennapi imára,
•    a szentségek vételére,
•    rendszeres lelki olvasmányokra,
•    a szív elfojtására,
•    a Szűzanya tiszteletére és
•    egy jó lelkiatyára.

(forrás: katolikus-honlap.hu)

Létrehozva 2023. szeptember 17.