KI ŰZHET ÖRDÖGÖT?

Úgy gondolom, elég világosan kimondtuk már, hogy Jézus az ördögűzés hatalmát mindazoknak megadta, akik hisznek benne és az ő nevében cselekszenek. Ez a magánimádságokat   jelenti,   amelyeket   együttesen „szabadító imáknak” nevezhetünk.

Ehhez képest kiemelkedő hatalommal rendelkeznek az ördögűzők, vagyis azok a szerpapok, akik erre a szolgálatra kapnak kifejezett megbízást püspöküktől. Ők, a szertartáskönyv idevonatkozó imádságainak segítségével egy szentelményt szolgáltathatnak ki,  amely, a magánimádsággal szemben, az Egyház könyörgő közbenjárását is biztosítja.

Mindehhez azonban minden esetben nagy hitre, sok imádságra és böjtre van szükség, úgy az áldást adó, mint az azt fogadó személy részéről. A legjobb megoldás az lehetne, ha minden ördögűzési szertartással egyidőben, amely zárt körben zajlik, egy csoport együtt imádkozna valahol a beteg gyógyulásáért.

Hozzáteszem még ehhez, hogy különleges hatalommal rendelkezik valamennyi pap, a nem ördögűzők is, papi szolgálatukból következően, ami nem a személyünknek szóló tisztelet, hanem a hívek lelki üdvének szolgálata. Ehhez pedig nyilvánvalóan hozzátartozik a gonosz befolyástól való megszabadítás, nemcsak az exorcizmus útján, hanem egyéb szent eszközökkel is: például az érintett személy fejére feszületet, rózsafűzért vagy egy szent ereklyéjét helyezve. A szent kereszt azért hatékony, mert Krisztus a kereszttel győzte le a sátánt. Hatásos az olyan szentek ereklyéje is, akik iránt különös tiszteletet táplálunk. Gyakran jól lehet alkalmazni az egyszerű szentképeket is, például Szent Mihály arkangyalét, akitől különösképpen félnek az ördögök.

Azt gondolom azonban, hogy nem felelnék meg olvasóim várakozásainak, ha nem ejtenék szót a seregnyi és mind növekvő számú karizmatikusról, látnokról, szenzitívről, pranoterapeutáról, kuruzslóról és jós cigányról. Számuk már csak azért is ilyen magas, mert a püspökök és a papság a lelkipásztori gondoskodásnak erről a területéről könnyed hitetlenséggel és tudatlansággal vonult ki. Ennek a kérdésnek is szeretnék egy külön fejezetet szánni, ám előbb hadd szóljak a fentemlített emberekről.

Valamit elöljáróban: ezek mind el tudják érni (legalábbis azt állítják magukról), hogy egy embert elhagyjon a gonosz lélek, mégis inkább gyógyítással foglalkoznak. Nehéz élesen különbséget tenni a kettő között. Az ördög van ott minden rossz, fájdalom, halál gyökerénél, hiszen ezek mind a bűnből következnek, de vannak olyan bajok is, amelyeket közvetlenül az ördög idéz elő: magában a szentírásban is olvashatunk néhány ilyen esetet: például a 18 év óta meggörbülten járó (talán paralízises) asszony és egy süketnéma történetét. Mindkét esetben az ördög jelenléte okozta a betegséget, s ezért az Úr úgy gyógyította meg őket, hogy kiűzte azt belőlük. Általában érvényes a szabály, amit már említettünk: ha egy betegség ördögi okra vezethető vissza, akkor a gyógyszerek nem használnak, ám eredményt lehet elérni a gyógyító imádsággal és az ördögűzéssel. Az is igaz, hogy az ördög hosszas jelenlétének hatására egy személyben főleg lelki természetű problémák léphetnek fel, s ezért a bekövetkezett gyógyulás után is szüksége lehet az illetőnek orvosi kezelésre.

Azt is szeretném előre bocsátani, hogy itt arra a területre lepek, amelyhez olyan szakértelem szükséges, amivel egy ördögűző nem feltétlenül rendelkezik. Az ördögűzőnek annyira kell ismernie az elmebajokat, hogy világos legyen számára, ha pszichiáterre tartozik egy eset; nyilvánvalóan nem kell annyit értenie ezekhez a betegségekhez, mint egy pszichiáternek. Ugyanígy rendelkeznie kell alapfogalmakkal a parapszichológia és a paranormális jelenségek területén is, de nyilván itt sem érthet annyit a dolgokhoz, mint a kérdéskör szakértői. Az ő szakterülete mindig a természetfeletti szféra marad, pontosan ismernie kell azokat a jelenségeket, amelyek ezzel vannak összefüggésben, és tudnia kell, mik a természetfölötti gyógymódok. Ezt a megjegyzést azért volt fontos előrebocsátanunk, mert most olyan területre érkeztünk, amely egyaránt érinti a természetfeletti világot, a paranormális, a preternaturális vagy ördögi jelenségeket.

A karizmatikusok. A Szentlélek isteni szabadsága szerint annak és úgy osztja karizmáit, ahogy akarja, ám ezeknek nem az egyes ember dicsőségét vagy hasznát kell szolgálniuk, hanem a felebarátok szolgálatát. Ezek között az adományok között szerepel a gonosz lelkek kiűzése és a gyógyítás. Ezeket az adományokat kaphatják egyes személyek, de egész közösségek is. Alapvetően nem az életszentségtől függően osztja ki őket Szentlélek, hanem Isten szabad választása alapján. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy Isten ezeket az adományokat általában a becsületes, kitartóan imádkozó, példás keresztény életet élő (ami nem egyenlő persze a hibátlansággal), kipróbáltan alázatos személyeknek szokta adni. Napjainkban annyi a karizmatikus, akiket a szenvedők serege keres fel, hogy szinte inflációról beszélhetünk. Hogyan lehet megkülönböztetni az igazi karizmatikusokat az álkarizmatikusoktól? Alapvetően az egyházi tekintély feladata ennek eldöntése, ám ez bevonhatja döntésének meghozatalába az összes olyan szakértőt, akit szükségesnek és alkalmasnak talál erre.

Ismerünk olyan eseteket, amikor az egyházi tekintély felemelte a szavát, hogy figyelmeztesse a híveket csalók és álkarizmatikusok működésére – viszont nem jutott tudomásunkra olyan eset, hogy valakinek a karizmáját hivatalosan elismerte volna az Egyház. A probléma igen összetett és egyáltalán nem könnyű. Azért is így van ez, mert a karizmáknak vége is szakadhat és az is lehetséges, hogy a kiválasztott személy méltatlanná válik az adományra. Nincs olyan élő személy, aki megállapodhatna a kegyelem állapotában.

Négy alapvető irányelvet mondhatunk el ezzel kapcsolatban: 1. az illető személy (vagy közösség) éljen az evangélium szellemében; 2. szolgálatát végezze teljesen önzetlenül (önkéntes adományokat sem szabad elfogadnia, hiszen azokból is milliárdos lehet az ember); 3. olyan eszközöket használjon, amelyeket az Egyház általában megenged, ne folyamodjon furcsaságokhoz és babonákhoz (vagyis imádkozzon és ne varázsigéket használjon, keresztvetéseket, kézrátételt alkalmazzon, a szertartásban semmi se sértse a közszemérmet, anélkül éljen a szenteltvízzel, az ereklyékkel, hogy bármiben eltérne az általános egyházi szokásoktól); 4. a végzett tevékenység pozitív gyümölcsöket hozzon. Az evangéliumi szabály: „a gyümölcséről lehet a fát megismerni” (Mt 12,33.) mindig a legfontosabb mérce.

A karizmatikus úton elért gyógyításokkal kapcsolatban további ismérveket lehet felsorolni: minden betegség ellen használnak, a gonosz lélek okozta bajok ellen is; nem az emberi ügyességen vagy erőn alapszanak, hanem a hittel, Jézus nevében mondott imádságon, a Szűzanya és más szentek közbenjárásán. A karizmatikus a gyógyítás miatt nem veszít energiájából, nincsen szüksége utána feltöltődésre, pihenésre (amint a kuruzslóknál előfordul), nincsenek rajta fizikai jelek, csupán a kegyelem tevékeny eszközéül szolgál.   A karizmatikusok gyógyításai nem arra szolgálnak, hogy jó színben tüntessenek fel egy-egy karizmatikus személyiséget, hanem arra, hogy Istent dicsőítsék, növeljék az emberekben a hitet és az imádságot.

Hozzá kell még tennünk ehhez valamit, amit a II. Vatikáni Zsinat jelentett ki, de még nem ment át a gyakorlatba. A naturalizmus és a racionalizmus befonták az emberek gondolkozását; nem szívesen, hanem bizalmatlanul hallanak a csodákról, a szentek jelenlétéről, a jelenésekről, úgy ítélkeznek ezekről a dolgokról, hogy meg sem vizsgálják azt, amiről beszélnek. Már egyetlen egy templomban sem imádkozzák az őskeresztényeknek ezt az imáját: „Add meg szolgáidnak, hogy teljes bizalommal hirdessék igédet. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által!” (ApCsel 4,29-30). Manapság, úgy tűnik, csak zavarják az embereket ezek az adományok.

A II. Vatikáni Zsinat azt állítja, hogy a Szentlélek különleges kegyelmekben részesíti a híveket… „Ezeket a karizmákat, legyenek bár különlegesek vagy a legegyszerűbbek, hálával és jámborsággal fogadják el”. A dokumentum azzal folytatja, hogy emlékeztet rá: nem szabad oktalan dolgokért kérni ezeket a különleges adományokat. Ami e karizmák hitelességének és szabályos használatának megítélését illeti, kijelenti, hogy ez „az egyházi tekintélyre tartozik, amelynek feladata főképpen az, hogy a Lelket ne oltsa ki, hanem, hogy mindent megvizsgáljon, és megtartsa azt, ami jónak bizonyul” (LG 12). Ezen irányelvek alkalmazásában mutatkozó hiányosságok nyilvánvalóak és szinte általánosnak mondhatók. Éppen ezért puszta szó marad a zsinatnak az az elve is, hogy mindenkinek, aki a Szentlélektől karizmát kapott, legyen bár világi hívő, joga és kötelessége, hogy használja ezt (AA 3) a püspökök irányítása és ellenőrzése alatt. Örömmel látom, hogy születnek olyan művek, amelyeknek célja, hogy a püspököknek segítséget nyújtsanak az ítéletalkotásban, ilyen például az Assisi-i Karizmatikus Mozgalom. A tér adott, lépni kell.

Látnokok és érzékelők. Együtt beszélek róluk, mert alapvetően megegyeznek a jellemzőik. Az előbbiek látnak, az utóbbiak éreznek és mindnyájan kifejezésre is juttatják, amit az emberekkel vagy a tárgyakkal kapcsolatban megtapasztalnak. Azért, hogy túlságosan ne húzzuk el e témakör tárgyalását, arra szorítkozom most, hogy csak az én szakterületemmel összefüggésben beszélek róla, vagyis a személyeket, tárgyakat és hajlékokat érintő ördögi jelenléttel kapcsolatban. Többször is kapcsolatba kerültem ilyen személyekkel; nem egyszer magam kértem segítséget tőlük vagy hívtam meg őket, hogy imával vegyenek részt ördögűzéseimen s utána megkérdezhessem tőlük, hogy mit láttak vagy éreztek ezalatt. Az a tapasztalatom, hogy a kapott válaszok értéke a bölcsesség szellemével volt összefüggésben.

Vannak köztük olyanok, akik amint ördöngös vagy az ördögtől zaklatott személy közelébe kerülnek, azonnal érzékelik ezt a tényt, esetleg rosszul is érzik magukat. Megesik, hogy meglátják pontosan, milyen rontás ül az illetőn és le is tudják azt írni. Elegendő a kezükbe adni egy fényképet, egy levelet vagy egy tárgyat, ami a szóban forgó személyhez tartozik, hogy megtudjuk, mi a helyzet: semmi baja sincsen, vagy ördögi rontás ül rajta, illetve hogy olyan veszélyes személy-e az illető, aki maga hoz létre gonosz szellemi befolyást más embereknél. Néha az is elég, ha meghallják az illető hangját. Például ha valaki azt szeretné megtudni, hogy az ördög hatalmába került-e, egy ilyen személynek telefonálnak és azonnal megkapják rá a választ. Ha elhívják őket olyan házakba, ahol gyanús az ördög jelenléte, mert furcsa dolgok történnek benne, képesek rá, hogy érzékeljék: van-e ténylegesen rontás a házon vagy nincsen; meg tudják mutatni, hol vannak elrejtve az rontást hozó tárgyak, hogy el lehessen ezeket égetni, például biztonsággal megmondják, ha fel kell nyitni egy párnát vagy matracot és ilyenkor valóban előkerülnek azok a dolgok, amiket fentebb már leírtunk. Persze, elképzelhető az is, hogy tévednek, állításaikat ellenőrizni kell. De előfordul olyan is, hogy végigtekintenek egy ember életén és megdöbbentően világos módon megállapítják, milyen életkorban szenvedte el az rontást az illető, milyen módon és miért történt az eset és milyen hatást váltott ki belőle mindez. Egyes esetekben meg tudják nevezni a dolog elkövetőjét is.

Egyszer éppen bevezettem a beszélgető szobába egy férfit, aki megkért, hogy áldjam meg, amikor eszembe jutott, hogy telefonálnom kell egy látnoknak. Szaladtam a telefonhoz, és a látnok ezt mondta nekem: „Maga most egy ötven év körüli embert készül megáldani. Tizenhat éves volt, amikor gyűlöletből megátkozta a saját apja: megátkozott bort kínáltak neki és a kútja mélyén is elrejtettek egy elátkozott szert. Akkortól kezdve ez a férfi egyre rosszabbul érezte magát és minden orvosi kezelés hiábavalónak bizonyult nála. Néhány évre rá meghalt az apja, és a férfi azonnal javulást érzett az állapotában. Az átok azonban olyan szilárdan ül az agyán, hogy képtelen bármilyen munkát elvégezni. Próbálkozzon meg az áldással, de a probléma gyökere nagyon mély és régi, attól tartok, semmit sem fog elérni nála”. A dolog pontosan úgy állt, ahogy elmondta nekem ez a látnok. Más alkalmakkor, amikor az ördögűzést érzékelésre képes személyek jelenlétében végeztem, ezek mutatták meg nekem, hogy a testnek melyik pontját kell megáldanom a stóla segítségével, vagy a szent olajjal megkennem, ahol a baj legjobban átitatta a testet. Az ilyen alkalmak végeztével az érintett személyek maguk is megerősítették, milyen pontosan meghatározták ezek a látnokok a legjobban fájó pontokat.

Vég nélkül tudnám sorolni az idevágó példákat. Elmondhatom, hogy azok a személyek, akiket kiválasztottam erre a szerepre a sok-sok látnok közül, igen imádságos lelkű, önzetlen, jóságos és szeretetteli, legfőképpen pedig alázatos emberek voltak: ha nem fedeztem volna fel én magam   vagy mások ezt a képességüket, ők sohasem árulták volna azt el maguktól. Miről van itt tehát szó? Karizmáról? Paranormális képességről? Én leginkább azt hiszem, ez egy paranormális adomány, amelyet az azt megkapó személynek a jó érdekében kell felhasználnia. Azt sem zárom ki, hogy ez a képesség egyeseknél párosulhat karizmával is. Ezeknél a személyeknél ugyanis soha nem tapasztaltam a fáradtság jeleit, mintha nem a saját energiájukból vesztegettek volna el. Azt viszont megtapasztaltam, hogy a használat révén képességük mind tökéletesebb lett, és ebből arra következtettem, hogy e jelenség alapja paranormális képesség lehet. Hozzáteszem azonban, hogy igen nehéz dolog hiteles látnokokat találni, de nagyon nagy azoknak a személyeknek a száma, akik annak tartják magukat, vagy akiket esetleg mások is annak tartanak. Szemeinket nyitva kell tehát tartani!

Gyógyítók. Itt azokról a személyekről szeretnék szólni, akik energiaátadás (általában: kézratétel) útján érnek el gyógyulásokat. Ez már a paranormális jelenségek területe, amelyeknek Olaszországban van egy kitűnő szakértője Emilio Servadio professzor személyében. Erről csak annyit szeretnék mondani, nem lévén az én szakterületem, hogy a gyógyítóknak semmiféle befolyásuk sincsen az ördögi eredetű betegségekre, ahogy az orvostudomány és az emberi tudás is általában tehetetlen az effajta bajokkal szemben.

Pranoterapeuták: ők is nagyon elszaporodtak az utóbbi években, csakúgy, mint a gyógyítók. Nem tekintem feladatomnak véleményt nyilvánítani a prana- azaz bioplazma elméletről. Mindenesetre olyan területről van szó, amelyet egyelőre nem fogad el a hivatalos tudomány, csak tanulmányozza. Idézem, milyen következtetésre jutott ennek kapcsán P. La Grua A gyógyító imádság című könyvében: „Bárhogyan következnek is be ezek a gyógyulások: olyan energiák révén, amit a gyógyító a betegre összpontosít, lelki töltés segítségével vagy más energiák hatása alatt, tény, hogy nincsen semmi közük a karizmatikusok gyógyításához. Ráadásul fennforog a spiritiszta befolyás veszélye. Ezért nagy óvatosságra van szükség.”

Volt alkalmam megismerni valóban önzetlen, mélyen hívő pranoterapeutát, aki képességeit valóban szeretetből bocsátotta felebarátai szolgálatára. Az ilyenek azonban olyan ritkák, mint a fehér holló („ezerből ha kettő akad” mondta Don Pellegrino Ernetti, a velencei ördögűző). Ez a tény azonban semmivel sem csökkentheti óvatosságunkat, amivel a pranoterápiát kezeljük. Főként az alaposan megvizsgált gyümölcsökből és a módszerekből ismerhetjük meg a fát.

Varázslók (mágusok). Már beszéltünk róluk kellő terjedelemben. Legyen elegendő emlékeztetnünk arra a tényre, hogy a gyógyulás bekövetkezhet az ördög közreműködésével is, esetleg földöntúli szellemek vagy vezető lelkek neve alatt. Maga Jézus figyelmeztetett bennünket: „Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna” (Mt24,24). A valódi mágusok mellett szólnunk kell a hamis varázslók, egyszerű sarlatánok, csalók tömegéről, akik talizmánok, szalagok, zacskók árulásával csapják be az embereket. Elégettem egyszer egy füzetlapot, ami érthetetlen szavakkal volt teleírva és egy összetekert zsinór volt belecsomagolva: ez a talizmán valakinek tízmillió lírájába került! Jött hozzám egyszer egy olyan ember is, aki zacskónyi haszontalanságért, amit azért vett, hogy megszabaduljon minden problémájától, húszmillió lírát fizetett ki.

A cigányok. Úgy gondolom, hasznos néhány szót szólnunk róluk is, mivel mindig találkozunk velük. Most nem a kártyavetőkről és csalókról akarok szólni, őket már érintettük. Van egy másik, különleges része ennek a népcsoportnak, amely érdekes a számomra, és amit először példákkal szeretnék megvilágítani. Exorcizáltam egyszer egy ördögtől megszállott asszonyt, aki jó ideje szenvedett már mindenfélétől, de nem gondolt rá sokáig, hogy a gonosz lelek jelenléte okozhatja ezeket. Egyszer azután, amikor egy kis pénzt adott egy cigánylánynak, az ezt mondta neki: „Asszonyom, maga azért van rosszul, mert megátkozták. Hozzon nekem egy friss tojást”. A nő elvitte a tojást a cigánylányhoz, az ráhelyezte a mellére és ismeretlen nyelven (talán romául) egy rövid imádságot mondott és utána kinyitotta a tojást. Egy apró kígyó bújt elő belőle. Néhány hónap elmúltával ugyanez az asszony egy másik cigánylánynak adott alamizsnát, aki máshonnan származott, mint az előző. Ez is megismételte szinte ugyanazokkal a szavakat: „Asszonyom, maga azért szenved évek óta, mert valaki megátkozta. Le kell magáról vétetnie az átkot. Hozzon nekem egy friss tojást”. Ez alkalommal a férjével együtt ment vissza az asszony. A cigánylány a tojást ráhelyezte a nő mellére, elmondott egy rövid szöveget, ami imádságnak tűnt, azután kinyitotta a tojást. Egy hajtincs volt benne.

Egy római orvos barátomhoz odalépett egy cigányasszony, amikor kilépett a Szent János bazilikából, és alamizsnát kért tőle. Ott mindig akadnak cigányasszonyok. A férfi elővette a pénztárcáját, hogy adjon neki ezer lírát, de csak tízezresei voltak. Na nem baj, gondolta, és odanyújtott egyet a cigányasszonynak. Az ránézett és ezt mondta: „Maga nagyon nagylelkű volt velem, én is akarok tenni magával valami jót”. Azonnal megmondta neki, milyen betegségekben szenved, és hogy gyógyíttatnia kellene magát (az orvos tudott a bajról, mégis elhanyagolta…talán éppen, mert orvos volt). Ráadásul azt is elmondta, hogy be fogják csapni, ha nem vigyáz. Minden igaznak bizonyult.

Hogyan lehet megmagyarázni ezeket az eseteket? Nem könnyű dolog. Úgy tűnik, bizonyos cigány embereknek vannak paranormális képességeik, amelyeket ősidők óta adnak tovább nemzedékről nemzedékre. Ezek azonban egészen különleges esetek; általában nagyon elterjedt a cigányok között a mágia és mindenfajta babona. Ez a vérükben van évszázadok óta és anyáról lányra száll (mindig is a nők gyakorolták).

Végezetül hadd fűzzek meg egy megjegyzést ezekhez a rövid összefoglalókhoz: van egy olyan kísértés, ami egyformán jelent veszélyt a karizmatikusokra, a látnokokra és magukra az ördögűzőkre is (sőt, talán leginkább rájuk): a gyógyulás leggyorsabb módjának a keresése, a szent eszközök megkerülésével, többé-kevésbé akaratlagosan a mágiával szövetkezve. Például megtapasztalja valaki, hogy ha egy tányérkányi vízre olajat csöpögtet és bizonyos neveket szólít, választ kap valahonnan. Így aztán szép lassan belesodródik az illető a mágikus rítusokba. Láttam már karizmatikusokat, akik eltávolodtak az igazságtól a mágia kedvéért, majd újra visszatértek, de nem mindenki képes visszafordulni onnan. Láttam nem ördögűző papokat is, akik sikerrel alkalmaztak bizonyos módszereket, és nem vették észre, hogy valójában mágiát űznek. Az ördög igen ravasz: mindig kész felkínálni e világ uralmát, ha leborulunk és imádjuk őt!

Létrehozva 2025. november 9.