„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,10a)

Megesett már veled, hogy küzdened kellett az önbecsülésedért? Úgy látom, Isten nekem nagyon meg akarja tanítani ezt a leckét, mert újra meg újra át kell élnem. Azt akarja, hogy ne a körülmények, hanem Ő határozza meg, ki vagyok én.

Én Isten szent és szeretett gyermeke vagyok.

Tudom. Tanítom. Hiszem. És mégis olyan könnyen megcsúszom, ha a körülmények úgy hozzák.

Évekkel ezelőtt egyik drága, drága, drága, de épp-olyan-bűnre-hajló-mint-mi-mindnyájan gyermekemet behívatták az igazgatói irodába – épp azon a napon, amikor kaptam egy meghívót, hogy tartsak előadást egy országos szülői nevelési konferencián. A tudatom annak látta a helyzetet, ami volt: A gyermekem a formálódás időszakát éli. Erős akarata van, és bár ez jól fog jönni neki felnőtt korában, gyermekkorában még fegyelmezni kell ezt az erőt. Egy aranyos gyermek, aki aranyosnak nem nevezhető döntést hozott.

A lelkem viszont úgy érezte, kudarcot vallottam. Vissza akartam utasítani a felkérést, és elbújni valahová. Úgy éreztem, engem hívattak be az igazgatói irodába, és egy ítélkező hang azt harsogja: Rossz anya vagy. Rossz gyermeked van. Rossz az otthonod.

Csendesen sikerült félrehúzódnom Jézussal, és azt tettem, amit már oly sokszor azelőtt: csokorba fogtam ítélkező gondolataimat, és letettem őket Elé. Kértem, segítsen, hogy úgy ítéljem meg ezt a helyzetet, ahogy Ő szeretné. Nem úgy, ahogy mások látják, nem úgy, ahogy a szívem hajlamos látni, hanem úgy, ahogyan Ő látja.

A Máté 7,24-27-ben kaphatunk egy kis eligazítást: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”

Tudod, mi az, ami megfogott ebben a részben? Mindkét emberre, arra is, aki helyesen cselekedett, arra is, aki helytelenül, jönnek nehéz idők. Mindkettőjük életébe betörnek a viharok, ömlik az ár, süvít a szél, és nekizúdul a háznak. Az, hogy mi igyekszünk Isten útmutatása szerint élni, nem jelenti, hogy megússzuk a nehézségeket.

Isten Lelke így szólt hozzám azon a napon: „Engedd, hogy áthassam természetes reakciódat. Ne hagyd, hogy gondolataid felpörögjenek, foglalkozz egy kicsit velem. Csendesedj el, és tudd: én vagyok az Isten.”

Így hát ültem és imádkoztam. A rossz-anya-vagyok tudatból átváltottam abba, hogy imádkozó anya vagyok, aki szembe tud nézni Istennek tetsző módon a nehézségekkel. Idegességem elmúlt azzal, hogy Isten szemszögéből akartam nézni a helyzetet.

Isten igazsága visszaadta önbizalmamat. Nem vagyok rossz anya. A gyermekem nem rossz gyermek. Az otthonom nem rossz otthon.

Ez a helyzet arra szolgál, hogy cselekvésre indítson.

Jelentkezett egy jellembeli probléma a gyermekemnél, amit rendbe kell tennem. És természetes a gyermekeknél, hogy jelentkeznek náluk jellembeli problémák, amiket rendbe kell rakni. Ezért adott Isten nekik szülőket. Ezért adta Isten nekem ezt a bizonyos gyermeket. Isten engem tökéletesnek lát arra, hogy felneveljem ezt a gyermeket.

Ha nehéz idők szelei süvítenek, és nekicsapódnak biztonságunknak, mindig forduljunk Isten igazságához, és cselekedjünk aszerint. Akkor semmi sem döntheti le békességünket, biztonságunkat, valódi önmagunkat.

Nem tudom, van-e még valaki, akinek szüksége volt ezekre a szavakra, de azt tudom, hogy nekem igen. Töröld hát fel könnyeidet, te drága édesanya. Új nap kezdődik. Olyan nap, amikor csak Isten igazsága határoz meg minket, miközben a szülői szerep útvesztőiben botorkálunk.

Istenem, segíts, hogy ma olyan anya legyek, amilyennek Te szeretnél. Minden tettemben Téged szeretnélek megdicsőíteni. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. május 15.