Az én Hitnyilatkozatom

„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.” (Róm 8,37)

Olyan nap volt, mint a többi. Felkelt, és kezdődött a szokásos program. Felkölti a gyermekeket. Elkészíti az uzsonnájukat. Becsomagolja a táskákat. Elkocsikázik velük az iskolába. Munkahely. Hazatérés.

Úgy, mint máskor. Mindaddig, míg a konyhába lépve meg nem hallotta, hogy sms érkezett. Nem az ő telefonjára, hanem a férjéére. Nem ismerős a név. Női név. Biztos egy új munkatárs. Vagy ügyfél. Bízott a férjében. Okkal?

Valami arra késztette, hogy megnyissa az üzenetet. Ahogy az intim szavakon végigfutott a tekintete, szédülni kezdett, s a gyomra felkavarodott. Régebbi üzeneteket is megnyitott – a szavak tőrként döftek a szívébe.

Hallotta, hogy a férje befejezte a zuhanyozást. Mit mondjon neki? Nem mondott semmit.

Este kitálalt. A férje vallomást tett, bocsánatot kért, ígérte, hogy véget vet a kapcsolatnak. Ő hinni akart neki, de tudta, mennyire nehéz lesz. Az a nő egy másik államban lakott. Gyakran dolgoztak, utaztak együtt.

„Fogok-e még valaha bízni benne?” – kérdezte magától.

Teltek a hetek, hónapok. Újabb üzeneteket, emaileket talált. Végül megkérte a férjét, költözzön el, legalább egy időre. Sírva csengetett be hozzám. Kiöntötte a szívét, elmesélte, hogy megcsalták. Az árulás lelke mélyéig megrázta. Nekem is nagyon fájt.

Elhagyatva, magányosnak érezte magát. Nem voltak vigasztaló szavaim. De tudtam, nem is az én szavaimra van szüksége. Annak az igazságai és ígéretei kellenek neki, Aki sosem fogja megcsalni, sosem fogja elhagyni, sosem távozik tőle. Ezért adtam neki egy Hitnyilatkozatot, ami mindig emlékezteti rá, hogy Krisztusban sosincs egyedül, Ő semmi körülmények között nem szegi meg ígéreteit.

Megosztom veletek, amit neki adtam:

Ő szeret téged

„Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).

A Mindenható Isten ismer téged

„Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük” (Zsolt 139,15-16 KNB).

Megbocsát neked

„Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket” (1Jn 1,9).

Élete árán megváltott téged

„Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20).

Isten céllal teremtett téged, a mesterműve vagy

„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk” (Ef 2,10).

Győzni fogsz

„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37).

Valaki összetörte a szívedet? Megcsalt? Hazudott neked? Kihasznált? Elveszettnek érzed magad? Magányosnak? Legyőzöttnek? Kétségbeesettnek? Aki már senkinek sem kell? Akit már senki sem szeret?

Nem vagy egyedül. Jézus megért téged, mert mindezt megtapasztalta. Azonosulni tud fájdalmaddal, szenvedéseddel. Azok árulták el, akiket Ő teremtett. Akiket szeretett, elhagyták. Jézus, a mi Megmentőnk és Szabadítónk érti, min megyünk keresztül. Élő és cselekvő Igéjének igazságaival és ígéreteivel gyógyítja tátongó sebeinket, reményt ad a reménytelennek tűnő helyzetekben, igaz szavakkal írja fölül a hazugságokat.

Kedvesem, imádkozd a fenti igéket a saját helyzetedért. Ültesd el az igazság e magvait a lelkedben. Isten majd megöntözi és táplálja őket, hogy a szeretet, a remény és a hit mélyre nyúló gyökereit nevelje benned.

Mennyei Atyám, saját életemért imádkozom ma ezt a Nyilatkozatot. Ültesd el mélyen a szívemben ezeket az igazságokat és ígéreteket, öntözd őket szereteteddel, és keltsd őket életre mostani helyzetemben. Fiad, Jézus Krisztus nevében kérem, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

 

Létrehozva 2014. május 13.