Budapest, a Szent István Társulat kiadása, 1906

Még mindig sokan vannak, akik egyáltalában nem ismerik, s még többen, akik nem tudják kellőkép méltányolni azon kiváló búcsúengedélyt, melyben Szentatyánk, X. Pius pápa, az egész világ katholikus híveit 1904 márczius 9-én részesítette. Azért röviden kifejtjük ezen búcsúengedély mibenlétét, nagy előnyeit és egyszersmind elmondjuk keletkezésének történetét.

Miben áll ezen búcsúengedély?

Röviden a következőkben foglalható össze a felelet: Szentatyánk a búcsú-kongregácziónak 1904. márczius 9-én kelt határozatával az összes hívők számára haláluk órájakor megnyerhető teljes búcsút engedett azon csekély föltétellel, hogy valamikor életükben, tetszésszerinti napon, méltó szentgyónás és áldozás után buzgó, őszinte szívvel ezen rövidke imát elmondják:

«Oh édes Istenem, teljes megnyugvással és készségesen fogadom már most a halál azon nemét, mely neked tetszik, az összes velejáró gyötrelmekkel, szenvedésekkel és fájdalmakkal együtt.»

1. Teljes búcsú van ezen imához kötve, tehát a halálunkkor·bűneink miatt ránk nehezedő összes ideiglenes büntetések elengedése; minek folytán aki ezen búcsút elnyerte – és természetesen halála perczében nincs halálos bűn állapotában – és összes bocsánandó bűneit is igazán megbánja, tisztítótűz nélkül azonnal a mennyországba juthat.
2. Halálakor nyeri el az ember ezt a teljes búcsút, vagyis: magát a búcsút nem már most, előre kapja meg, hanem föltételeit teljesítheti előre; magát a búcsút pedig a halál pillanatában nyerjük meg, tehát a legkedvezőbb időben, melyet csak kívánhatunk, s így mármost, egészséges napjainkban gondoskodhatunk a legfontosabb, legválságosabb óránkról.
3. Feltételei csekélyek. Mint rendszerint egyéb teljes búcsúnál, akként ennél is az első feltétel: méltó szentgyónás és áldozás. Úgy hiszem, katholikus embernek talán mondani sem kellene, hogy halálos bűn állapotában egyáltalában semmiféle búcsút nem nyerhetünk, következéskép ebben sem részesülhetünk a megszentelő malaszt híján. Hogy is lehetne szó·valakinél a bűn ideiglenes büntetéseinek elengedéséről, mikor még maga a bűn és a súlyos bűnnel járó örök büntetés terheli lelkét!

A második feltétel pedig csak abban áll, hogy a szentségek töredelmes, buzgó vétele után őszinte ájtatossággal, habár nem hallhatóan, de magunkban kiejtve (ezt azért említem, mert tapasztalásból tudom, hogy akadnak, kik azt hiszik, elég ha pusztán szemmel elolvassák, vagy csak gondolatban végzik el az előírt búcsúimát. Általában minden búcsúimára áll, hogy nem elég gondolatban, hanem szóval kell azt elimádkozni.) elmondjuk a fennebi imát, még pedig lehetőleg buzgón, a benne kifejezett odaadás, Isten szent akaratán gyermeki megnyugvás érzelmével. Ezen két feltételnél egyéb nincs előírva.

Előnyei.

Ezen oktató magyarázat után fontoljuk meg e búcsúengedély nagy előnyeit.

1. Már az is nagy szerencse ránk nézve, hogy a búcsúk által kevés imával, böjttel, alamizsnával stb. törleszthetjük ez életben a különféle ideiglenes büntetéseket, melyeket a bűn maga után von; kivált pedig nagy jótétemény a teljes búcsú, mely által az összes fennálló ideiglenes büntetéseink elengedésében részesülünk. Ámde az ember sohasem érzi a teljes búcsúnak oly nagy szükségét. mint éppen halála pillanatában. Mert ekkor minden ideiglenes büntetés, amelyért az élet folyamán eleget nem tettünk, a tisztítótűzre marad: ennek rettentő kínjai pedig a földi szenvedéseket hasonlíthatlanul felülmúlják. Még a szentek is remegtek a tisztítótűztől, s a küzdő egyház szüntelen sarkalja híveit, hogy a szenvedő egyháznak, a tisztítótűzben lévő lelkeknek kínjait a szentmise-áldozat, búcsúk, jócselekedetek stb. felajánlásával csillapítani és megrövidíteni igyekezzenek. November havát is az ebbeli buzgalom gyakorlatára szenteli, s az egész év folyamán minden szentmisében megemlékezik a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Az egyház eme szorgoskodó gondja, a szentek aggodalma nem hiábavaló, hanem komoly figyelmeztetés a tisztítótűztől való üdvös félelemre! És íme, ha valaki halála perczében teljes búcsút nyer, akkor tisztítótűz nélkül azonnal bemehet az örök boldogságba!
2. Bár az egyház egyes búcsúengedélyei eddig is lehetővé tették ezen nagy szerencsét, ámde a halálos órára engedett teljes búcsú elnyerése korántsem volt annyira megkönnyítve, mint most. A feltételek szerint ugyanis szükséges volt, hogy a haldokló bűnbánólag szóval vagy legalább szívében Jézus szent nevét kiejtse. Csakhogy hányszor már oly gyenge a beteg, hogy utolsó perczeiben nem képes egyetlen szót sem kiejteni, vagy elcsigázottsága és fájdalmai folytán már elernyedt lelki ereje, hiányzik a lélek üdesége és nem bírja egykönnyen a kellő bánat és szeretet gerjedelmét szívében felgerjeszteni. És ismét hányat ér váratlanul a halál?! Egészséges napjaiban azonban bárki könnyen és nyugodtan teljesítheti a fent elsorolt csekély feltételeket. Sőt választhat valami kedvező alkalmat, amidőn különösen áhítatra van hangolva, mint például szent missió idején, lelkigyakorlatok végeztével,·valamely kiváló ünnepen, gyermekek első szentáldozásuk után stb. Több ízben is elvégezhetjük és biztonság kedvéért ajánlatos is több szentgyónás és áldozás után azon imácskát elmondani. ha netalán attól tartunk, hogy gyarlóságból első ízben nem tettünk a föltételeknek eleget, különösen, hogy az Úr szent akaratán való megnyugvás érzelme hiányzott.
3. Ha valaki bármikor életében egyszer kellő módon teljesítette a feltételeket, csak egyetlenegy esetben veszítheti el a búcsút, ha t. i. halála pillanatában súlyos, halálos bűn terheli lelkét. Ily állapotban az ember Isten ellensége, a sátán rabja; ily állapotban rá nézve a halál az örök pokol kapuja; ily állapotban meghalni annyit tesz, mint elkárhozni. De nem vész el az említett teljes búcsú azzal, ha a föltételek teljesítése után az a nagy szerencsétlenség ér, hogy ismét halálos bűnbe esel, csak az szükséges, hogy legalább a halál pillanatában újból a kegyelem állapotában légy.

Ezek megfontolása után legyünk hálásak Szentatyánk iránt és imádkozzunk érte gyakran, ki az anyaszentegyház lelki kincstárát megnyitva ily könnyűszerrel oly nagy kegyelemhez juttatott!

Története.

Lássuk végül ezen búcsúengedély történetét.

A múlt század közepén élt Turinban egy Carasso József nevű buzgó pap, a Consolata-templom és a vele kapcsolatban lévő kollégium elöljárója. Ezen hivatalán kívül még azzal volt megbízva, hogy az elitélteket a kivégzés előtt készítse elő a halálra. Nagy buzgalmát a jó Isten igen nagy kegyelmekkel jutalmazta, mert a szerencsétlen foglyok közül senki sem halt meg anélkül, hogy lelkiismeretét idejekorán rendbe ne hozta volna. Még a legkonokabb gonoszlevőket is sikerült megindítania, kikben a legtöredelmesebb bűnbánat mellett oly erős bizalmat ébresztett Isten irgalmassága iránt, hogy nyugodt, sőt csaknem örömmel telt szívvel léptek a bitófa alá. Megmagyarázta ugyanis nekik, hogy a halálnak Isten akaratán megnyugvással fogadása hitünk egyik legnagyobb és legérdemszerzőbb ténye s ezt gyakorolhatják ők most, a halál küszöbén. A fenti rövid imát szerkesztette számukra s velük imádkozgatva igyekezett tartalmát velük átéreztetni. A világ ugyan még mindig szerencsétleneknek tartja őket, pedig ily érzülettel Isten előtt már nem gonosztevők, hanem nagyon is kedvesek. Mert hisz Isten nem a külsőt, hanem a bensőt nézi s «a megtörődött szívet nem veti meg». (Zsolt. 50, 19.)

Carasso akárhányszor hálatelt lélekkel tért vissza a vesztőhelyről. «Most ismét egy lélekkel több van az égben – kiállott fel örömében – és már imádkozik értünk; mert ilyen elitéltnek nincs szüksége a tisztítótűzre. Aztán fejcsóválva hozzáfűzte: És miért menjünk mi többiek a tisztítótűzbe?» – és sokat töprengett magában, hogy menthetne meg másokat is az elégtétel eme kínos helyétől.

Végre rájött a nyitjára. Liguri szent Alfonz írt a gyóntató atyák számára egy·vezérkönyvet, amelyben említi, hogy Isten előtt legkedvesebb penitenczia és legtökéletesebb áldozat az ember részéről, ha büneiért engesztelésül az Úr akaratán megnyugvással szívesörömest fogadja el a halált. Ezt fontolgatva elhatározta magában a szentéletű pap, hogy a pápához megy és kérni fogja, engedjen minden hívőnek teljes búcsút az általa szerkesztett imára, melyet a foglyokkal szokott imádkoztatni. IX. Pius ült akkor szent Péter székén s a csodáiról híres Don Bosco terjesztette eléje 1858. április 9-én Carasso kérelmét. A Szentatya beleegyezett ugyan, de nem általánosan, hanem csak szűk körre, többek között a turini szent Ferencz kollégium tagjaira terjesztette ki búcsúengedélyét.

Ezen csekély szerencsések és Carasso halála után az egész ügy feledésbe ment volna, ha egy kiváló turin-egyházmegyei pap újra fel nem karolta volna Carasso gondolatát. Negyven évi kitartó fáradozással egyre szorgalmazta kérelmét különböző befolyásos egyéneknél, hogy az ú. n. «Congregatio Indulgentiarum» útján a híveket e nagy kegy és kiváló búcsú részeseivé tehesse. Majd a beterjesztett iratok vesztek el, majd meg elhaltak azok, kiknek kezébe volt az ügy letéve. Más kevésbé apostoli lélek buzgalma rég lelohadt volna, de ez a derék pap nem szűnt meg imádkozni és imádkoztatni és reményleni, mígnem X. Pius trónra lépett. Azonnal ismét, immár ötödször újította meg kérelmét és mint tudjuk, sikerrel.

Ha ezen apostoli férfiú 40 éven át nem nyugodott, hogy a híveknek, tehát neked is megszerezze e nagy búcsú lehetőségét, saját lelked érdekében ne mulaszd el, hanem buzgón használd fel elnyerésére a legközelebbi alkalmat: és kérlek, e sorok írójáért is röpíts egy fohászt az ég felé, hogy boldog halállal hagyva el a világot, veled együtt dicsőítse Isten végtelen bőkezű irgalmát az égben.

A. M. D. G.

Köszönet Klári testvérnek a publikálás előkészítéséért. A szerk.

A könyvecske eredeti verziója (pdf) megtalálható itt.

Létrehozva 2025. október 9.