HOGYAN VISELKEDIK AZ ÖRDÖG?

Kezdjük rögtön azzal, hogy az ördög mindenre képes, hogy fel ne fedezzék, nagyon szűkszavú és mindent elkövet, hogy elbátortalanítsa az érintett személyt és az ördögűzőt. Hogy világosabb legyen a mondanivalóm, magatartását négy szakaszra osztom fel: mielőtt felfedeznék, az ördögűzések alatt, távozását közvetlenül megelőzően és a megszabadulás után. Aláhúzom, hogy nincsen soha két egyforma eset. A gonosz lélek viselkedése kiszámíthatatlan és változékony: amit az alábbiakban leírok, csupán viselkedésének leggyakrabban megmutatkozó jellemzői.

1) Mielőtt felfedeznék.

Az ördög fizikai és pszichikai bántalmakkal idéz elő, amelyekkel az illető orvosokhoz fordul, és senki sem sejti a betegség valódi okát. Olykor az orvosok egészen hosszasan kezelik a beteget, többféle gyógyszert próbálnak ki rajta, amelyek rendszerint hatástalannak bizonyulnak. Ezért szinte általánosnak mondható, hogy ezek az emberek többször orvost váltanak, mert úgy érzik, nem értenek az ő betegségükhöz. Még ennél is nehezebb a pszichikus jellegű problémák kezelése; a szakorvosok gyakran semmit sem találnak (bár ez a testi bajokkal is sokszor előfordul) és így aztán e személyeket „képzelt betegként” könyveli el a család. Talán éppen az a legnagyobb keresztjük, hogy nem hisz nekik és nem érti meg őket senki. Nem csoda, ha előbb-utóbb, miután hiába kopogtattak a hivatalos orvostudomány ajtaján, elvetődnek a kuruzslókhoz, vagy, ami még rosszabb, varázslókhoz, jósokhoz, boszorkányokhoz. Ekkor pedig a baj csak növekszik.

Általában azok, akik ördögűzőhöz fordulnak (valamilyen jóbarát tanácsára, a legritkább esetben egy-egy pap iránymutatása nyomán), már végigjárták az összes orvost, kiábrándultak belőlük és a legtöbbször már jártak valamiféle varázslónál is. A hitetlenség, vagy legalábbis a nem gyakorolt hit, amely együtt jár az Egyház hatalmas és megindokolhatatlan mulasztásaival ezen a téren, megmagyarázhatják az emberek magatartását.

A legtöbb esetben valódi véletlen, ha a szerencsétlennek egyáltalán tudomására jut az ördögűzők létezése.

Fontos tudnunk, hogy az ördög még a teljes megszállottság esetében sem tevékenykedik folyamatosan (amikor ő cselekszik és beszél az ördöngös személy tagjaiban), hanem működését (amit általában „válságos pillanatnak” nevezünk) hosszabb-rövidebb pihenésekkel szakítja meg. A legsúlyosabb esetektől eltekintve az illető személy nyugodtan tanulhat vagy dolgozhat úgy, hogy mindenki normálisnak tartja, még ha valójában csak ő maga ismeri erőfeszítéseinek árát.

2) Az ördögűzések alatt.

Kezdetben mindent megtesz az ördög, hogy fel ne fedezzék, vagy legalább a megszállottság súlyosságát elrejtse, még ha ez nem mindig sikerül is neki. Az ördögűző imádságok erejétől kényszerítve olykor már a legelső áldásnál megmutatkozik jelenléte, máskor több imádság szükséges ehhez. Emlékszem egy fiatalember esetére, akinél az első áldás során csak egy-két gyanús jel volt tapasztalható, s azt gondoltam magamban: „Ez könnyű eset lesz: megoldom néhány áldással.” A második alkalommal már őrjöngött és attól kezdve el sem tudtam kezdeni az ördögűzést, ha nem volt ott négy erős ember, hogy lefogja.

Vannak alkalmak, amikor a szükséges időt csak Isten ismeri. Emlékszem egy személyre, aki több ördögűzőnél is járt, nálam is, és egyikünk sem figyelt fel nála semmi különösre. Egyszer aztán megmutatkozott az ördög igaz valójában és attól kezdve került csak sor az ördöngösök megszabadításához szükséges gyakoriságú áldásokra. Vannak esetek, amikor már az első vagy második áldásnál teljes erejében kitűnik a gonosz lélek jelenléte, ez aztán személyről személyre változik. Van, amikor fokozatosan derül fény jelenlétének erejére, sőt olyan ördöngösök is vannak, akiknek látszólag minden egyes alkalommal más panaszuk van. Szinte olyan, mintha mindaz a rossz, ami bennük lakozik, lassan bukna felszínre.

Az ördög nagyon változatos módon reagál az imádságokra és parancsokra. Sokszor arra törekszik, hogy közömbös színben tűnjön fel, de valójában szenved, és egyre jobban kínlódik, amíg el nem érünk a megszabadulásig.  Más ördöngösök csendben és mozdulatlanul maradnak, csak a szemükön látszik valami, ha provokáljuk őket.   Vannak azután, akik rángatóznak, vannak, akiket le kell fogni, hogy ne tegyenek kárt magukban. Mások panaszkodnak, ha például a stólát rányomjuk a fájó testrészre, ahogy a szertartáskönyv javasolja, ha keresztet rajzolunk rá, vagy szenteltvízzel hintjük meg. Kevesen őrjöngenek, ezeket viszont jól le kell fogni az ördögűző segédeinek vagy a családtagoknak.

Ami a beszédét illeti, az ördögök általában igen szűkszavúak. Helyesen figyelmeztet rá a szertartáskönyv, hogy ne tegyünk fel kíváncsiskodó kérdéseket, csak olyat, ami hasznos a megszabadulás szempontjából. Az első dolog, amit meg kell kérdezni, az ördög neve; a gonosz lélek számára, aki nem kíván színre lépni, nevének felfedése már vereség. Ha már egyszer viszont kimondja a nevét, a további ördögűzések alkalmával mindig ellenáll, hogy még egyszer felfedje magát. Azután arra kényszerítjük a gonosz lelket, hogy árulja el, mennyi ördög lakozik abban a testben. Lehetnek sokan, lehetnek kevesen is, de mindig van közöttük egy vezető, akit elsőként említenek. Ha az ördögnek olyan neve van, amely szerepel a szentírásban vagy a hagyományban (például: Sátán, Belzebub, Lucifer, Zebulon, Meridián, Aszmodeusz, stb…) akkor a „nagy kutyákkal” van dolgunk, akiket nehezebb legyőzni. Az igazi nehézség azonban abból az erőből származik, amivel egy-egy ördög birtokba vett egy személyt. Ha több ördög van jelen, mindig a vezető távozik utoljára.

Az ördöngösség foka megmutatkozik abból is, hogyan reagál a gonosz lélek a szent nevekre. Általában ezeket a neveket az ördög nem ejti ki és nem is képes kiejteni, mindig más kifejezésekkel helyettesíti: „Ő” Istent vagy Jézust jelenti, az „asszony” a Szűzanyát. Máskor úgy beszélnek róluk, mint „a te főnököd” vagy „a te úrnőd”. Ha azonban a megszállottság igen erős és az ördög magasan áll a hierarchiában (emlékeztetünk rá, hogy az ördögök megőrzik azt a rangot, amelyet angyalként kaptak: erősségek, hatalmasságok, trónusok…), akkor elképzelhető, hogy kiejtik az Isten vagy a Szűzanya nevét, szörnyű káromlásoktól kísérve.

Sokan azt hiszik, ki tudja miért, hogy az ördögök fecsegő természetűek, és ha az ember elmegy egy ördögűzésre, ott majd szépen elsorolja az ördög az összes bűnét. Ez téves gondolat: az ördögök tartózkodnak a beszédtől, ha pedig beszélnek, felesleges dolgokról szólnak, hogy elvonják az ördögűző figyelmét és kitérjenek kérdései elől. Ez alól persze lehetnek kivételek. Egyszer meghívott P. Candido az ördögűzésre egy olyan papot, aki kérkedett, hogy semmit sem hisz az egészből. Eljött hát ez a pap, és megvetően viselkedett, karbatett kézzel állt ott, nem csatlakozott az imádsághoz (amit minden jelenlevőnek meg kell pedig tennie), ajkán gúnyos mosoly bujkált. Egyszercsak odafordult hozzá az ördög: „Te azt mondod, nem hiszel bennem. De azért a nőkben hiszel, őbennük aztán igen, de még mennyire!” A szerencsétlen szép csendben, hátrafelé lépegetve jutott el az ajtóhoz, hogy sietősen kereket oldjon.

Egy másik alkalommal a gonosz lélek felfedte az ördöngös ember vétkeit, hogy eltántorítsa szándékától az ördögűzőt. Egy szép szál fiatalembert áldott meg éppen P. Candido, a benne lakozó bestia azonban még nála is hatalmasabb volt. Ezzel próbálta meg elijeszteni az atyát: „Nem látod, hogy csak az idődet fecsérled itt erre? De hiszen ez sohasem imádkozik, ide meg ide jár, ezt meg ezt csinál…” , és szépen elsorolt egy hosszú bűnlajstromot. Az exorcizmus végén P. Candido megpróbálta szép szóval rávenni a fiatalembert, hogy végezzen egy életgyónást, de az hallani sem akart róla. Szinte erővel kellett a gyóntatószékbe vontatni, ahol nagy sietve kijelentette, hogy nincsen semmi megbánni valója. „De hát nem tetted ezt meg ezt ezen és ezen a napon?” szorította sarokba P. Candido. A fiatalember megdöbbenve ismerte be, mit tett. „Hát ezt meg ezt, nem cselekedted?” kérdezte az atya, mire a szerencsétlen ördöngös egyre nagyobb zavarban egyenként kénytelen volt beismerni minden bűnt, amit az atya a fejére olvasott az ördög árulkodása nyomán.  Végül elértek a feloldozáshoz. A fiatalember szinte szédült, amikor hazaindult:

„Hát én ezt nem értem! Ezek a papok mindent tudnak az emberről!”

A szertartáskönyv által javasolt további kérdések arra vonatkoznak, hogy mióta lakozik az ördög az illető testben, milyen okból, és hasonlókra. Még fogunk szólni arról, hogy miként kell viselkedni akkor, ha átok ül az illetőn, milyen kérdéseket kell feltenni és mit kell tenni. Azonnal ki kell azonban jelentenünk, hogy az ördög a hazugság fejedelme. Semmibe sem kerül a számára, hogy valakit megvádoljon, hogy ezzel gyanút vagy ellenségességet keltsen. Ezért a gonosz lélek válaszait óvatosan kell kezelni. Elég, ha annyit mondok, hogy az ördög kikérdezésének nem nagy a jelentősége. Volt rá példa, hogy az ördög, amikor látta, hogy már erősen megrendült a helyzete, kijelentette, hogy mikor fogja elhagyni az illetőt, azután esze ágában sem volt megtenni. P. Candido ismert egy ördögűzőt, aki maga is ki tudta találni tapasztalatánál fogva, milyen ördöggel van dolga és gyakran a nevét is eltalálta; ezért hát keveset kérdezősködött tőlük. Olykor, ha megkérdezte a gonosz lélek nevét, ezt a választ kapta: „Tudod te azt.” És valóban igaz volt.

Gyakran maguktól is beszélnek az ördögök a súlyos megszállottság esetében, hogy ezzel elbátortalanítsák vagy megijesszék az ördögűzőt. Gyakran vágtak a fejemhez ilyeneket: „Te semmit sem tehetsz ellenem”; „Ez az én lakásom; jól érzem itt magam és itt is maradok”; „Csak az idődet vesztegeted”. Gyakran volt dolgom fenyegetésekkel is: „Megeszem a szívedet”; „Ma éjjel le sem fogod hunyni a szemedet a félelemtől”; „Kígyó képében jövök az ágyadba”; „Kitúrlak az ágyadból”… Azután, ha visszavágtam neki, elhallgatott a gonosz. Például azt felelem ilyenkor: „A Szűzanya köntöse   védelmez:   mit   tehetsz   te   ellenem?”; „Védőszentem Gábor arkangyal; vedd csak fel vele a harcot”; „Van őrzőangyalom, aki azért virraszt, hogy bajom ne essék; te semmit sem tehetsz”; és hasonlókat.

Mindegyiknek meg lehet találni a gyenge pontját. Vannak ördögök, akik nem viselik el, ha keresztet rajzolunk a stólával a fájó testrészre; van olyan, aki nem szenvedheti, ha az ördöngös arcába fújunk; olyan is van, amelyik minden erejét latba veti, hogy elkerülje a szenteltvízzel való meghintést. Vannak azután olyan mondatok az ördögűző imákban és más imákban is, amelyre az ördög erőszakkal reagál, vagy éppen azzal, hogy elveszti erejét. Ekkor ezeket a mondatokat kell ismételgetni, ahogy a szertartáskönyv javasolja.   Az ördögűzés lehet rövid vagy hosszú, aszerint, hogy az ördögűző számos tényező figyelembevételével hogyan tartja jónak.

Gyakran igen hasznos egy orvos jelenléte, nemcsak a kezdeti diagnózis felállítása miatt, hanem ahhoz is, hogy tanácsot adjon az ördögűzés időtartamára vonatkozólag. Különösképpen akkor, ha az ördöngös ember beteg (például szívbeteg), vagy az ördögűző érzi magát rosszul, az orvos javasolhatja az ördögűzés felfüggesztését. Általában azért az ördögűző érzi, ha kár tovább folytatni a küzdelmet.

3) Közvetlenül a távozása előtt.

Ez igen nehéz és érzékeny pillanat, amely hosszúra nyúlhat. Az ördög egyrészt már nyilvánvalóan sokat vesztett erejéből, mégis igyekszik még támadásba lendülni. Gyakran az az érzésem: míg az átlagos betegségeknél a beteg fokozatosan javul a gyógyulásig, itt éppen az ellenkezője zajlik: az ördöngös személy egyre rosszabbul van és amikor már szinte nem bírja tovább, akkor következik be a megszabadulás. Ez persze nincs mindig így, de ez a leggyakoribb eset.

Az ördög számára egy emberi test elhagyása és a pokolba való visszatérés, ahol szinte mindig ítélet vár rá, egyenlő az örök halállal, vagyis ezáltal elveszti minden eshetőségét, hogy továbbra is tevékenyen bántalmazza az embereket. Ezt a kétségbeesett állapotot ki is fejezik az ördögűzés alatt gyakran hallható mondatok formájában: „Meghalok, meghalok”; „Nem bírom tovább”; „Hagyd abba, mert elpusztulok”; „Gyilkosok, hóhérok; minden pap gyilkos” és hasonlók. Ezeknek a tartalma egészen más, mint az első áldások alkalmával elhangzó mondatok. Akkor azt mondta: „Te semmit sem tehetsz ellenem”, most pedig „Te megölsz engem, legyőztél”. Ha korábban azt állította, hogy nem fog onnan eltávozni, mert jól érzi magát, ilyenkor kijelenti, hogy borzasztóan érzi magát, és hogy el akar menni. Tény, hogy minden egyes ördögűzés olyan az ördög számára, mintha egy embert bottal ütnének: igaz, hogy maga is szenved, de kínozza azt a személyt is, akiben tartózkodik. Azt is elárulja néha, hogy az ördögűzés alatt rosszabbul érzi magát, mint odalent a pokolban. Egyszer P. Candido exorcizált egy embert, aki már közel állt a szabaduláshoz, ekkor mondta meg neki nyíltan az ördög: „Azt hiszed, elmennék, ha nem volna itt rosszabb a számomra?”. Az ördögűzés már elviselhetetlen volt a számára.

Van egy dolog, amit figyelembe kell vennünk, ha segíteni akarunk a szabadulás felé haladó embereknek: az ördög igyekszik átültetni beléjük a saját érzéseit. Ha a gonosz nem bírja már tovább, ezt fogja sugallni az ördöngösnek; ha kétségbeesett, igyekszik kétségbe ejteni azt a személyt, ahol lakozik; ha a végét érzi, és belátja, már kevés ideje van hátra és már gondolkozni sem tud, a megszállottnak sugallja azt az érzést, hogy mindennek vége, élete nemsokára befejeződik és hogy megőrült. Hányszor, de hányszor fordulnak ezek az emberek az ördögűzőhöz: „Mondja meg őszintén, ha bolond vagyok!” A megszállott személy számára mind nagyobb terhet jelentenek az exorcizmusok, és ha nincs, aki elkísérje, szinte odakényszerítse, bizonyosan elmarad. Voltak olyan, eseteim, hogy a szabaduláshoz már-már közel álló személyek abbahagyták az ördögűző áldásokon való részvételt.

Amint ezeknek a „betegeknek” szükségük van rá, hogy segítséget kapjanak az imaéletben és a templomba való eljutásban, a szentségek vételében, hiszen egyedül nem képesek erre, ugyanígy arra is szükségük van, hogy rávegye őket valaki az ördögűzésen való részvételre, főképp ennek az utolsó időszakában. Folyamatosan bátorítani kell őket.

Kétségkívül hozzájárul még az elmaradáshoz az a fizikai fáradtság és elerőtlenedés, amit a folyamat elhúzódása okoz, ami miatt szinte úgy tűnik fel, mintha gyógyíthatatlan volna a baj. Az ördög testi és főként lelki betegségeket is okozhat, ezeket orvosi úton kell kezelni, esetleg a megszabadulás után is. Néha azonban a gyógyulás és a megszabadulás egyszerre következik be.

4) A megszabadulás után.

Nagyon fontos, hogy a szabadságát visszanyert ember ne lanyhuljon az imaélet, a szentségek vétele és a keresztény életvitel területén. Jól teszi, ha néha kér még egy-egy áldást. Viszonylag gyakran előfordul ugyanis, hogy az ördög újra támad, igyekszik visszakerülni. Nem szabad egyetlen ajtót sem nyitva felejteni előtte. Nem is lábadozási időszak ez, inkább a felerősödésé, amivel biztosítani lehet a már bekövetkezett szabadulást. Történt a gyakorlatomban néhány visszaesés is, néha nem az illető hanyagsága volt ezért okolható, vagyis változatlanul intenzív lelkiéletet élt és így viszonylag gyors volt a második szabadulás. Amikor azonban a visszaesés az imaélet elhanyagolásának volt a következménye, vagy, ami még rosszabb, a bűn állapotába történő visszasüllyedésből fakadt, akkor sokkal rosszabb a helyzet a korábbinál, amint ezt Szent Máté is leírja evangéliumának 12. fejezete 43-45. versében: az ördög hét még gonoszabb lélekkel együtt tér vissza.

Bizonyára nem kerülte el az olvasó figyelmét, amit újra és újra elmondtunk: az ördög mindent elkövet annak érdekében, hogy ne fedezzék fel jelenlétét. Ez a tulajdonsága segíthet abban, hogy megkülönböztessük az ördögtől való megszállottságot olyan pszichikai természetű bajoktól (természetesen nem elégséges hozzá), amikor az illető mindent elkövet, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Az ördög ezzel éppen ellentétes módon viselkedik.

Létrehozva 2025. október 5.