---

A tanítás szöveges átirata

Simon Dávid atya előadása az igaz és hamis reményről a Mária Rádió  támogatói vacsoráján 2025.01.17

Miben reménykedünk, hogy mitől leszünk boldogok? Azt is mondhatnánk, hogy ez egy  axióma, hogy minden ember a boldogságra törekszik. Minden embert leginkább az motivál,  hogy jól akarja érezni magát, és a szenvedést el akarja kerülni. Az a kérdés, hogy mi hol  keressük, meg miben keressük, meg mitől reméljük azt, hogy boldoggá fog tenni minket.

Az életemnek az egyik legnagyobb tragédiája az volt, hogy nekem eszembe nem jutott. Én nem  tudom, hogy önöknek mikor jutott eszébe először az, vagy mikor tudatosodott, hogy az Isten  önöket boldoggá akarja tenni. De egy zárójeles megjegyzés, hogy most én boldogság alatt mit  értek.

Tehát én boldogság alatt nem egy hangulatot értek, meg eufóriát értek, hanem úgy mondanám,  hogy békét, megelégedettséget, derűt. Tehát most én így használom a boldogságot. És hát ugye,  hogyha az Istent kivesszük a képletből, tehát hogyha valaki nem tőle várja a boldogságot, akkor  mi marad? Kérdezem én.

Mi marad? Maradnak a dolgok. Bagdi Emőkének hallottam egyszer egy előadását, és azt  mondta, hogy csináltak boldogságkutatást, és kiderült, hogy egy új autónak átlagosan három  hétig örül az ember. Aztán mitől várhatjuk még a boldogságot? Esetleg a hírnévtől? Társadalmi  státusztól? Hogy milyen embereknek a nevei vannak a telefonomban? Vagy hogy én sikeres  vagyok azon a hivatás területen, ahol működök? Esetleg ettől? Vagy esetleg az érzéki  kielégüléstől? Vagy esetleg várhatjuk a boldogságot még a pénztől, de a pénz az általában  mihez kell, hogy tárgyakat vegyünk, meg jó sokat tudjuk szórakozni.

Ugye mostanában ez egy ilyen lózung, hogy nem tárgyakat, hanem élményeket kell gyűjteni.  Most nagyon ezt próbálják szuggerálni. De, testvéreim, hol vannak azok az emberek, akik így  kielégülést nyertek? A dicsvágy hajkurászása közben, a becsvágy hajkurászása közben, az  élvezetek hajkurászása közben, vagy a pénz hajkurászása közben? Hol vannak a megelégedett  emberek? Nincsenek, ugye, mert nincs megérkezettség.

Ha van egy autó, akkor kell egy jobb, egy drágább. Hogyha az ember elér a saját szakmájában valahova, akkor följebb kívánkozik. Hogyha az embernek van valamiféle ismertsége, akkor  még nagyobb ismertséget akar. Hogy még több ember csodálja. Hogyha az ember kokainista,  akkor még több kokaint akar, ugye? Hogyha az ember rabja, mondjuk, a szexualitásnak, akkor  még nagyobb szexuális élményekre vágyódik. Nincs vége.

Az ember mindig fut utána, aztán mihelyt megvan, azon nyomba kicsúszik a keze közül. Ezt  Michael Phelps-től olvastam, hogy milyen depresszióba esett mindig a győzelmei után.  Megvan, fönn áll a dobogón, tapsol neki pár millió ember, vagy tízmillió, százmillió, és utána  mi kezdődik? A fölkészülés a következő aranyra. Mint a hülye, megint megy előre. Se vége,  se hossza.

De nézzük meg, hogy mit mondtak a szentek. Mert valójában ők ezt elmondták, hogy aki itt  keresi a boldogságot, az egy lúzer, az egy szerencsétlen. Azt mondja Sziénai Szent Katalinnak  az Isten, kinyilatkoztatásban: „Gondold meg, drága leányom, hogy ugyanaz történik a lélekkel: vagy nekem kell szolgálnia és bennem kell remélnie, vagy a világban és önmagában bízhat.” Azt mondja az Isten. Vagy bennem remél, vagy önmagában és a világban. „És annyira szolgál  a világnak, amennyire a saját érzékiségét szereti és szolgálja. Abban reménykedik, hogy ebből  a szeretetből és szolgálatból örömet és érzéki hasznot merít, mivel azonban reményét véges,

mulandó dologba vetette, ezért az elfogy, és ő valójában soha nem éri el azt, amire vágyott.” Tehát azt mondja az Isten, hogy ha valaki érzéki úton, a világtól várja a boldogságot, azt soha  nem tudja elérni. Ugye, mert ez a fajta boldogság, ez a bioszintjén van. Úgy, hogy az agyunk  jutalmazás-központjában fölszabadul egy kis dopamin. Örülünk neki, mint majom a farkának,  aztán utána megint lecsökken, és megyünk az újabb dopaminfröccs után. És tök mindegy, mi  a dopaminfröccsünk, a siker, a pénz, az érzéki örömök. Legtöbb ember így él, dopaminfröccstől  dopaminfröccsig.

Azt mondja Keresztes Szent János: „Ami kevesebb Istennél, az nem elégítheti ki a szívet.” Azt  mondja Nagy Szent Leó pápa: „Ha az ember földi dolgok után vágyódik, ha el is éri, akkor sem  teszik őt azok boldoggá, hanem szerencsétlenné.”

Aztán azt mondja Wilfred Stinissen karmelita szerzetes: „Az ember tényleg furcsa egy alak,  nem ismeri saját adottságait. Azt hiszi, hogy apró nevetséges dolgok képesek kielégíteni  vágyait. Pénz, társadalmi státusz, holmi csecsebecse. Bárcsak konzultálna emlékezetével, s  visszaemlékeznék bizonyos dolgokra, amelyeknek boldogsággal kellett volna szolgálniuk,

ehelyett a csalódás lett a vége. Gyorsan felfogná, hogy azt csak a végtelen képes kielégíteni, és  akkor az egyetlen felé fordulna, aki soha nem okoz neki csalódást.”

Na de valamiről még nem beszéltünk. Azt megállapítottuk, hogy a pénz utáni vágy, a hírnév  utáni vágy, a társadalmi státusz utáni vágy, az ismertség utáni vágy, az emberek elismerése  utáni vágy, az érzéki kielégülés hajkurászása, a tárgyak, azok nem tesznek boldoggá. De akkor  még mi jöhet számításba, a kutyán kívül? Mi jöhet még számításba? Hogy az emberek majd  boldoggá fognak tenni, ugye? Nagyon sokan azt gondolják, hogy majd megtalálják az igazit,  és onnantól kezdve nincs más dolguk, mint boldognak lenni. Ugye, itt sok régebb óta házas  van.

És nem azért nevettek, mert önöknek így nem sikerült ez. És hogyha jobban választottak volna,  akkor sikerülhetett volna, hanem ilyen formában ez képtelenség, hogy egy teremtmény betöltse  maradéktalanul egy másik embernek tartósan a szívét. Ugye aki elhiszi ezt a tündérmesét, vagy  nem tudom, ilyen infantilis, hogy van egy olyan ember, akit megtalál, és ő tökéletesen, tartósan,  maradéktalanul majd boldoggá teszi, az attól tartok, hogy túl sok romantikus hollywoodi filmet  nézett.

Igen, testvéreim, úgy általában addig érezzük, hogy a másik betölti maradéktalanul a szívünket,  amíg van szerelem, ami ugye két-három éven belül az esetek túlnyomó többségében elmúlik,  meg amíg van borzasztó aktív szexuális élet. És utána ezek elmúlnak, és akkor elkezdünk  gondolkodni, hogy jó választottunk-e. Igen, testvéreim, a helyzet az az, ez a fájdalmas valóság.

Az Isten azt szeretné, hogy rádöbbenjünk, hogy csak ő képes minket maradéktalanul  megelégedetté tenni. Teremtmény vagy teremtett dolog erre nem képes. De hogy nem csak én  mondom ezt, nálam okosabbak is ezt mondták. Aquinói Szent Tamás a következőt írta:  „Semmilyen teremtmény soha nem volt képes betölteni az ember szívét. Egyedül Isten töltheti  be azt végtelenül.” – Ugye? Lehet, hogy kevesebb lenne a válás.

Mert nagyon sok ember egész életében a szerelmet hajkurássza. Mert az miért jó, mert amíg  szerelmes, és az agyába megy a zsongás, addig egy pillanatra képes pár hónapig, évig  elfeledkezni a lelkének a nyomoráról. Mert az agyában lévő zsezsgés elnyomja azt, hogy  milyen kaotikus állapotban van a lelke.

És ugye ezért van az, hogy mennyien nem tudnak megállapodni. Mert azt várják a másiktól,  hogy a másik az ilyen eufórikus állapotban tartson engem életem végig. Jó, azt mondja C.S.  Lewis: „Az emberek nem tudják egymást igazán boldoggá tenni hosszú távon.”

És hát nézzük azt, hogy akkor van-e valami másik út? Ugye azok, akik így próbálnak boldogok  lenni, embereken keresztül, meg azokon a dolgokon keresztül, amit az előbb elemezgettünk és  felsoroltunk, ők azt mondják, hogy a boldogság az csak pillanatok. Nem tudják elképzelni,  hogy a boldogság az a lélek szintjén is képződhet. És minél inkább egyesül az ember a benne  lakó Istennel, annál inkább békés, derűs, megelégedett, boldog lesz.

Én is ezt nagyon sokáig nem tudtam elképzelni. És mindenhol kerestem a boldogságot, csak  Istenben nem. És ezért nem sikerült sehogy se. Eufóriákban volt részem, meg élményekben,  csak éppen tartós békét, kiegyensúlyozottságot, megelégedettséget, boldogságot nem éreztem.

Na de nézzük, hogy mit mondtak erről a szentek. Azt mondja Loyolai Szent Ignác: „Aki Istent  bírja, annak semmi sem hiányzik, még ha nincs is semmije.” Azt mondja Kronstadti Szent  János: „Ha Krisztus nincs jelen a szívünkben, az ember mindennel elégedetlen. Semmiben sem  talál boldogságot, sem az egészségben, sem a kényelemben, sem a rangban vagy a  megtiszteltetésben, sem a szórakozásban, semmiben sem.”

Hát csak képzeljünk bele, tegyük föl, hogy minden összejön, amit elképzeltünk. Az emberek  többségének nem szokott sikerülni, amit eltervez 20 éves korában, hogy minek kell  összejönnie. Hogy nem tudom, legalább akar keresni nettó 1 milliót home office-ban, 4 óra  munkával, és akar majd szépen, nem tudom, Zuglóban egy családiházat, akar egy golden  retrievert, meg akar két gyereket, meg egy csodálatos férfit, aki intelligens, jól kommunikál,  föl tud rá nézni, és nem kell szaudi sejknek lennie, de azért ő is keressen legalább nettó 1  milliót, és harmonikus, gyönyörű, csodálatos házasságban éljenek. És mi van, hogyha ez  bekövetkezik? Az emberek azt hiszik, hogy akkor boldog lennének, és mindig azon  gondolkoznak, hogy mi hiányzik a boldogsághoz. Bezzeg, hogyha nem ilyen főnököm lenne,  bezzeg, ha nem ilyen férjem, feleségem lenne, bezzeg, hogyha a gyerekem nem őrült volna  meg ennyire a pubertásban, bezzeg, hogyha egy kicsivel több pénzt keresnék, bezzeg, hogyha  a nagymamám nem lenne beteg, akkor végre boldog tudnék lenni.

Mindig azt lesik, hogy mi hiányzik, mi hiányzik az életben, vagy miért, minek kéne még  megvalósulni, hogy végre boldogok legyenek. De ha véletlenül megvalósulna, ez a vicc az  egészben, akkor is boldogtalanok lennének. Egyszer volt nálam egy hölgy, egyszer találkoztam vele, ilyen 40 év körüli, és azt mondta nekem, úgy szégyellem magamat, atya. Nekem megvan  mindenem, amiről régebben álmodtam, és mégis boldogtalannak érzem magam. És ezt mondja,  ezért úgy szégyellem magam. Aztán gyorsan felállítottam a diagnózist, mondom, mélyebb  kapcsolatba kéne lépni az Istennel.

Jó, aztán nézzük tovább. Mindig ez egy nagy dilemma, hogy mennyi idézetet hozzak, de ilyen  szofisztikált társaságnak sok idézet kell. Nehogy azt mondják, hogy én itt össze-vissza  beszélek.

Az elitet el kell kényeztetni szép, velős, tartalmas idézetekkel. Azt mondja Athoszi Porfíriosz  atya: „Amikor megtalálod Krisztust, elégedett vagy, nem vágysz semmi másra, nyugodt leszel, más emberré válsz.”

„A lélek nem nyugszik meg addig, amíg nem érzi magát közel a Teremtőhöz”, írja Matta el Meskin. Vianney Szent János: „Milyen nagy vagy te, ó lelkem, hiszen egyedül Isten képes

kielégíteni.” És végül egy utolsó, Athoszi Sziluántól: „Ám de manapság sokan úgy élnek, hogy  saját akaratukat és eszüket követik. Elhagyják a szent parancsolatokat, azt hiszik, hogy az Úr  nélkül is megtalálják földi örömüket, és nem tudják, hogy egyedül az Úr a mi örvendezésünk,  az ember lelke csak az Úrban találhat örömet.”

Igen, testvéreim, erre nagyon sokan nem jönnek rá. Attól tartok még keresztények is. Kíváncsi  lennék, hogy hány keresztény várja Istentől, hogy boldog legyen. Vagy éppen azt várja az  Istentől, hogy segítse megvalósítani azt, amitől ő úgy gondolja, hogy majd boldog lesz.

És hogy az imáinknak mi a tárgya, az, hogy az Isten intézze el azokat a dolgokat, amik úgy  gondoljuk, hogy a boldogságunknak az akadályai, és így megvalósuljon a saját akaratunk az  életünkben, vagy pedig az imában az Isten akaratát keressük, mert tudjuk, hogy csak az Isten  akaratának a megvalósulás az életünkben, az tesz minket boldoggá. Képzeljétek el, megnéztem  a reményt a katolikus lexikonban, hogy az ószövetségi nép az Istennel kapcsolatban miben  reménykedett. Azt mondja: „Kezdetben tárgya az ígéret földje, a tejjel-mézzel folyó Kánaán.” Tehát ez volt a reményének a tárgya. Hogy majd elmegyünk egy olyan helyre, ahol könnyebben  élünk.

Értitek-e, hogy nem lehet-e, hogy nekünk is körülbelül ilyen a reményünk tárgya. Hogy majd  sikeressé tesz minket az Isten az életben. Hogy könnyű életünk lesz, könnyű gond nélküli  életünk lesz.

Testvéreim, könnyű, gond nélküli életet nem ígért az Úr Jézus. Hanem azt ígérte, hogy nem  lesz szenvedés nélküle, ha belé kapaszkodunk. Azt ígérte, hogy ő nem óv meg a szenvedéstől,  hanem megerősít a szenvedésben. Ezt ígérte meg Jézus. Nem azért jött, hogy megszüntesse a  szenvedést. Nem azért, hogy megmagyarázza, hanem hogy megtöltse a jelenlétével. Ezt ígérte.  Ugye Amerikában megy, hogy is hívják, ez a sikerteológia. Hogyha te elkezdesz Istenhez  közelíteni, akkor ő prosperálóvá teszi gazdaságilag az életedet. Hát ez mese habbal, ez nem  evangélium.

Aztán az ószövetségi nép fiai abban reménykedtek, hogy a honfoglalás után a jólétet és a  veszedelemtől való szabadulást adja meg az Úr. Hogy mi most ebben reménykedünk, hogy  mindenki száz évig fog a családban, egészségesen élni, hogyha szépen jó sokat imádkozunk? Ez a reményünk tárgya? „Aki oltalmazza a benne bízókat.”

Lehet, hogy nagyon sok embernek ószövetségi a reménye az Istennel kapcsolatban. Na, de  hogy térjünk vissza arra, ezt mondták a szentek, de nem véletlenül mondták ezt a szentek a  boldogsággal kapcsolatban, mert a Szentírás is ezt mondja.

Már azért az Ószövetségben, a zsoltárokban is megjelenik, például a 37. zsoltárban: „Az Úrban  leld örömedet és ő betölti szíved, vágyát. Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne és ő irányít  majd.” A 64. zsoltár: „Az igaz, örvend az Úrban és Őbenne bízik, Őbenne dicsekszik minden  igaz szívű.”

Rómaiakhoz írt levél: „Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke  és öröm a Szentlélekben.”

Aztán Jakab apostol levele: „a tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben  magatokat csaljátok meg. Aki figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és  ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az a maga útján  boldogságot talál.”

És mit mondott Jézus? Azt mondta: „Az én békémet adom nektek, nem úgy, ahogy a világ  adja.”

Békét csak az Isten tud adni. Nehéz lemérni, hogy mennyire vagyunk közel az Istenhez, de a  békén keresztül le lehet mérni, mert azt mondta egy nagy dominikánus misztikus, Eckhart  Mester, (azt hiszem XIII. század), hogy „Minden lélek olyan mélyen van a békében, amilyen  mélyen Istenben, és olyan messze a békén kívül, amilyen messze Istenen kívül.”

És mit mondott még Jézus? „Ezt azért mondtam nektek, hogy örömötök legyen, és örömötök  teljes legyen.” És előtte mit mond? „Maradjatok meg az én szeretetemben.” Akár így is  fordíthatnám: maradjatok szeretetkapcsolatban velem. És akkor az én örömöm lesz bennetek.  És úgy tudtok szeretetkapcsolatban maradni velem, ha megtartjátok a tanításomat, akkor  szerettek engem. Ami egy erős kapcsolatra vonatkozik, a bűn kerülésére, ami a kapcsolatot  rohasztja, és valójában a kapcsolattartás eszközei a szentségek és az imádság, Szentírás

olvasás, böjt.

Tehát ezt mondja az Úr is. Maradjatok meg az én szeretetemben. Isten az szeretet, ugye János  apostol első levele, és azt akarja, hogy megnyíljunk az ő szeretetére, és csak ez a szeretet tudja  boldogítani a lelkünket, csak a végtelen isteni szeretet. Dolgoktól jövő élvezet meg embertől  jövő szeretet nem tudja megelégíteni az embernek a szívét tartósan.

Végül, ez a kedvenc idézetem, Sziénai Szent Katalinnak ezt mondta az Isten  magánkinyilatkoztatásban, a Dialógusban található: „Akik nem mondhatnak engem  magukénak, nem tudnak betelni akkor sem, ha övék a világ, mert a világ dolgai kevesebbek,  mint az ember, hiszen azok teremtettek az emberért, és nem az ember azokért, emiatt nem  tudják betölteni őt. Én tudom egyedül betölteni az embert.” Szoktam mondani, ha én lennék az  egyház marketingese, ezt írnám ki mindenhova: „Én tudom egyedül betölteni az embert.” – Isten. És aláírnám: napi egy óra ima, havi szentgyónás, napi szentírás-olvasás, minél több  szentmise. És kész. És aki eléggé nyomorog, és hisz neki, az elkezdi csinálni, és mi kezd el  történni benne? Elkezd egyesülni az Istennel, aki maga a szeretet.

Mert keresztény életünk célja: egyesülni a bennünk lakó Istennel. Átistenülni, teózis, engedni  Istennek, hogy Isten lehessen bennünk. Erről szól az egész kereszténység, nem dolgok  végzéséről, hanem egy szeretetkapcsolat ápolásáról, a szerető Istennel, hogy ez a szeretet, ez  betöltse a szívünket, és ezt a szeretetet ajándékozzuk tovább.

Két dolog tudja, idézőjelben mondom, hogy „dolog”, boldogítani az embert: az Istentől jövő  szeretet, ezért kell mély, intenzív Isten-kapcsolatot ápolni, és a szolgáló szeretet. Ez a kettő  tudja boldogítani az embert hosszú távon. Semmi más. És ugye, hogy kitérjek arra, hogy  hogyan leszünk boldogok, testvéreim, hát a kapcsolaton keresztül, az Istenhez való  kapcsolódáson keresztül. Szentségek és ima.

Azt mondja Jacques Philip atya: „Az imádság megelőlegezi számunkra a Mennyek Országát.  Egy olyan boldogságot pillanthatunk és ízlelhetünk meg általa, ami nem e világból való, és  amit itt a Földön semmi nem adhat meg, mert ez az Istenben való boldogság, amely  osztályrészünk, és amelyre teremtettünk.” Ugyancsak tőle: „A tapasztalat is az bizonyítja, ha

kitartóan imádkozunk, még ha nehezebb időszakokon is megyünk keresztül, ha a lélek  kiszáradt sivataga és különböző szenvedések is tesznek próbára minket, lassanként mégis  mélységet, békét és biztonságot találunk Istenben, megtaláljuk benne a boldogságot.” Igen,  testvéreim, és amikor azt kérdezzük, hogy miért nem érezzük Krisztus békéjét, vagy miért nem

érezzük Krisztusnak az örömét, akkor lehet, hogy azért, mert nem teszünk bele kellő energiát  az Isten-kapcsolatunkba. Mert minden kapcsolat idő és energia.

És ugye a félóra az a napunk két százaléka. Legalább, aki komolyan veszi az Istent, annak  legalább napi egy órát kell imádkoznia. És napi egy órát bárki tud imádkozni, ezt láttam tavaly. 48-an csináltuk az Exodus-t, láttam, hogy egy hatgyerekes családanya elmondta a Pompeji rózsafüzért, pedig az másfél óra ima.

Tehát napi egy órát mindenki tudna imádkozni valójában, csak ugye ehhez elszántság kell,  mert az imádság az nem szórakoztató. És ugye ez a mi nagy problémánk testvéreink, hogy  nagyon kevesen veszik igazán komolyan Krisztust. Nagyon keveseknek van az életének a  középpontjában Krisztus.

Nagyon kevesen vannak, akik sok időt töltenek Krisztussal. Nagyon kevesen vannak, akik  mondják a rózsafüzért, nagyon kevesen vannak, akik legalább az Újszövetséget elolvassák,  nagyon kevesen vannak, akik minden nap olvassák a Szentírást, legalább egy szakaszt. Nagyon  kevesen vannak azok, akik havonta gyónnak. Nagyon kevesen vannak azok, akik legalább még,  ha tudnak, elmennek vasárnapon kívül máskor is Szentmisére. Na, hát a böjtölésről meg ne is  beszéljünk, ugye? Tehát ez itt a probléma, testvéreim. A szentek ezért voltak boldogok. Mert  ők az imádság emberei voltak. Ők folyamatosan az Isten felé fordulva éltek és tőle várták a  boldogságot. A Szűzanya is, többek között, ezért is volt boldogságos. Tökéletesen be tudta  fogadni az Istent. Nemcsak a méhében hordta, hanem a szívében is. Igen, testvéreim, és ez az  út, és nincs más út.

És mindenki, aki Istenen kívül várja a tartós boldogságot, testvéreim, az meg fogja tapasztalni  előbb-utóbb, hogy azok a dolgok, amiktől várta a nagy boldogságot, nem hozták el. Mert csak  Isten tud minket tartósan boldoggá tenni.

Igen, testvéreim, imádkozni kell. Minden erőtlenségünk oka, minden hanyatlásunk forrása  elsősorban az imádságnak a hiánya. Kell-e sokat imádkozni? Mennyiség számít-e? Mit látunk?  Az első, amit látunk, az, hogy az Úr – Lukács 18,1 – példabeszédet mondott arról, hogy  szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Azt hiszem, az első tesszalonikaiakhoz

írt levelében mondja Pál: „imádkozzatok szüntelenül.”

Jó, a szüntelen imádság nem azt jelenti, hogy szüntelenül mondunk valamit, mint mondjuk az  ortodoxok, akik szó szerint vették, szüntelenül mondják a Jézus-imát, hanem szüntelen Isten  felé fordulásban élni. Azt mondta Lisieux-i Kis Szent Teréz: „én amennyire visszaemlékezni  tudok, nem telt el úgy három perc, hogy a jóságos Istenre ne gondoltam volna.” Isten felé  fordulásban élni.

Aztán Jézus, azt látjuk az evangéliumokban, hogy az éjszakát imában töltötte. Este hozták a  betegeket, ott a következő mondat, következő nap nagyon korán kelt, hogy elmenjen egy  elhagyatott helyre imádkozni, Márk evangéliumában. Azt látjuk, hogy a szentek mind az  imádság emberei voltak.

Olvassatok után Bódi Mária Magdolnának, mennyit imádkozott. De az összes szent mind  imádkozó ember volt. Nem az, hogy este egy kicsit fohászkodott.

És mi a megtérés? Radikális Isten felé fordulásban élni. Ezt a radikális Isten felé fordulást a  mindennapokban csak az imádságon keresztül tudjuk megvalósítani. Aki nem mélyen  imádságos, az nem mondhatja magáról, hogy megtért keresztény. Ez az igazság.

És testvéreim, a vasárnapi kereszténység, mély komoly ima élet nélkül még soha nem tett  senkit boldoggá. Ezért is van az, hogy egy csomóan azt mondják, mi ezt megpróbáltuk, nem  működött. Elmentük vasárnap misére, meg elmondtuk este, hogy én Istenem, Jó Istenem,  lecsukódik már a szemem, de ez nem segített.

Igen, testvéreim, mert ennyi imával nem lehet elnyerni Krisztusnak a békéjét. Úgyhogy, ha lesz  imádság, akkor kivirágzik a lelkünk, kivirágzik körülöttünk minden, és elkezdünk növekedni.  Mindenféle szinten. Közösségi szinten, plébánia szintjén, a magyar katolikus egyháznak a  szintjén, minden szinten.

Ha nem lesz imádság, mert azt mondta Jézus, hogy nélkülem semmit se tehettek. Abból két  dolog következik. Vagy Jézus nem akarja a növekedést, vagy lehet, hogy nélküle erőlködünk.  Isten nélkül megpróbálunk jó embereknek lenni. És az Isten csak arra van, hogy megveregesse  a vállunkat, hogy te mennyi jót tettél, nagyon jó.

Vagy pedig az imában teret engedünk Jézusnak, hogy ő használjon minket, hogy ő inspiráljon  minket, hogy ő vezesse a gondolatainkat. Nem csak így Krisztus nélkül sok jót akarunk tenni,  mert keresztények vagyunk.

És lezárom egy utolsó idézettel. Ez egy Blaise Pascal-idézet lesz: „Csak háromféle ember van.  Az egyik fajta az, amelyik megtalálta Istent és szolgálja. A másik, amely minden igyekezetével  keresi, de még nem találta meg. Végül a többi, aki úgy él, hogy nem keresi, és ezért nem is  találta meg. Az elsők, tudniillik, akik megtalálták és szolgálják, értelmesek és boldogok.

A legutóbbiak, akik ugye nem keresik, ezért meg se találták, azok balgák és boldogtalanok. És  a közbülsők, akik keresik, de még nem találták meg, azok boldogtalanok, de értelmesek.”

Köszönöm, hogy meghallgattatok. És adja meg az Isten mindannyiunknak, hogy Tőle várjuk a  boldogságot. És ne a világi csecsebecséktől, meg ne elsősorban a teremtményektől.

És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a keresztény embernél baj, hogyha törekszik arra,  hogy gyarapodjon. Mert ugye mi nem a Gangesz partján ülünk egész nap és a köldökünket  lesegetjük. Meg ezzel nem azt akarom mondani, hogyha valakinek van egy szövetségese az  úton, mert házas, akire támaszkodhat, aki elviseli, aki meghallgatja. Hogy ez nem egy óriási  dolog. És hogy ez nem tud hihetetlen sokat hozzátenni az ember életéhez.

Én csak azt mondtam, hogy az összes ilyen dolog, világi dolog, amire vágyunk, még ha meg is  szerezzük, az se fogja betölteni a szívünket. Mert egyedül Isten tudja. Amen.

Létrehozva 2025. szeptember 11.