AZ EXORCIZMUSOK

„A hívőket ezek a jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöt űznek…” (Mk 16,17.): ezt a hatalmat Jézus minden hívőre ráruházta, és mind a mai napig érvényben van. Ez általános képesség, amely a hiten és az imádságon alapszik. Egyes személyek vagy közösségek is végezhetik, mindig és minden külön felhatalmazás nélkül. Csak a kifejezést kell pontosítanunk: ebben az esetben megszabadító imádságról van szó, és nem exorcizmusról, vagyis ördögűzésről.

Az Egyház, hogy hatékonyabbá tegye a Krisztus által adott képesség gyakorlását, és hogy a híveket megvédelmezze a varázslóktól és a csalóktól, szentelményt alapított erre a célra, amelyet kizárólag a püspökök és az erre a püspök által kifejezett és sajátos módon felhatalmazott papok szolgáltathatnak ki (tehát világiak soha). Ezt így rögzíti a Kánonjogi Kódex (1172. kánon), amely (figyelmeztet, hogy a szentelményekben az Egyház könyörög, nem úgy, mint a magánimákban (1166. kánon); valamint arra, hogy e szentelmények kiszolgáltatásakor szigorúan az Egyház által jóváhagyott szertartásokat és szövegeket kell használni (1167. kánon).

Ebből az következik, hogy kizárólag a püspök által felhatalmazott papot és magát az ördögöt űző püspököt (bár volnának ilyenek!) illeti meg az ördögűző név. Napjainkban értéket vesztette ez a megnevezés. Sok pap és világi mondja magát ördögűzőnek, jóllehet nem az. Sokan azt állítják, hogy ördögöt űznek, pedig csak szabadító imákat mondanak, hacsak nem valamilyen mágiát űznek…

Az ördögűzés kizárólag az Egyház által létesített szentelmény. Megtévesztőnek és félrevezetőnek tartok minden más elnevezést. Ha pontosak akarunk lenni, nevezzük egyszerű exorcizmusnak azt, amelyre a keresztségben kaptunk hatalmat és ünnepélyes exorcizmusnak azt a szentelményt, amelyet csak az ördögűzők végezhetnek, ezt mondja ki az új katekizmus. Tévesnek tartom azonban, ha egyszerű, vagy közönséges ördögűzésnek nevezünk egy olyan imát, amely egyáltalán nem az, csupán szabadító ima, ezért ezzel a névvel kell illetni.

Az ördögűzőnek a szertartáskönyvben szereplő imákhoz kell magát tartania. Van azonban egy dolog, amely megkülönbözteti ezt a szentelményt a többitől. Egy-egy ördögűzés tarthat csak néhány percig és több órán át is. Nem kell tehát a szertartáskönyv minden imádságát elmondani, de ha szükséges, még sok más imát hozzá lehet fűzni, amint ezt maga a szertartáskönyv is sugallja.

Az ördögűzésnek kettős célja van. Egyrészt az ördögtől gyötört emberek megszabadítása (ezt az oldalát említi minden könyv, amely a témával foglalkozik), ezt megelőzi azonban egy vizsgálat, és erről igen gyakran megfeledkeznek. Az ördögűző, mielőtt hozzáfogna az exorcizmushoz, kikérdezi magát az érintett személyt, vagy családtagjait, hogy megállapítsa: fennállnak-e azok a körülmények, amelyek a szentelmény kiszolgáltatását indokolják.

Mégis igaz, hogy csak magának az ördögűzésnek a segítségével lehet megbizonyosodni afelől, hogy fennáll-e az ördögi beavatkozás, vagy sem. Minden jelenségnek, még a legfurcsábbnak és látszólag legmegmagyarázhatatlanabbnak is lehet ugyanis természetes magyarázata. Még a pszichiátriai és parapszichológiai jelenségek együttes felbukkanása sem nyújt kellő alapot a diagnózis megállapításához. Csakis magával az ördögűzéssel lehet biztonsággal megállapítani, hogy ördögi befolyással állunk-e szemben.

Itt érintenünk kell egy olyan kérdéskört, amelyről sajnos hallgat a szertartáskönyv és ismeretlen mindazok előtt is, akik valaha e témáról írtak. Azt állítottam az imént, hogy az ördögűzés elsőrendű célja a pontos diagnózis felállítása, vagyis annak meghatározása, hogy van-e a bajnak valamilyen ördögi oka, vagy jelen van-e a gonosz az illető személyben? Időrendben ez az első számú cél, amit el kell érni; fontossági sorrendben viszont elsőrendű az érintett személy megszabadítása a gonosz szellemek jelenlététől vagy az ördög zaklatásaitól. Ugyanakkor észben kell tartanunk a logikai sorrendet (első a diagnózis, ezt követi a gyógyítás), csak ekkor tudjuk helyesen értelmezni azokat a jeleket, amelyekre az ördögűző tevékenységét alapozza. Mondjuk ki azonnal, hogy ezek a jelek hatalmas jelentőséggel bírnak, legyen bár szó az ördögűzést megelőző, az azt kísérő vagy az azt követő jelekről, vagyis az ördögűzés folyamatában jelentkező bármilyen jelről.

Úgy tűnik nekem, hogy ha közvetett módon is, a szertartáskönyv figyelembe veszi ezt a sorrendet, hiszen előírja az egyik pontban (a 3-as számúban), hogy az ördögűző ne higgyen könnyen az ördög jelenlétében. Ezután azonban egy egész sor pontban figyelmezteti az ördögűzőt azokra a cselekre, amelyek segítségével az ördög leplezni tudja jelenlétét. Fontos is számunkra, ördögűzők számára, hogy ne dőljünk be mindenféle lelkibetegnek és bolondnak, ahol lényegében semmilyen ördögi jelenlét nem forog fenn és semmi szükség ördögűzésre.

Figyelmeztetnünk kell azonban az ellenkező veszélyre, amely napjainkban gyakrabban fordul elő, és ezért jobban kell tőle tartani: arra, hogy nem vagyunk képesek felismeri a gonosz szellemek jelenlétét és ezért nem végzünk ördögűzést olyankor, amikor viszont szükség volna rá.

Eddig minden ördögűző, akit csak megkérdeztem egyetértett velem abban, hogy soha egy fölöslegesen elvégzett ördögűzés sem ártott meg senkinek (az első alkalommal és a kétes esetekben mindnyájan igen rövid  ördögűzési formákhoz folyamodunk, amelyekkel halkan mondunk és ezért egyszerű áldásformáknak tűnhetnek fel). Emiatt soha nem kellelt megbánnunk, amit tettünk. Ezzel szemben megbántuk, ha nem voltunk képesek felismerni az ördög jelenlétét, és ezért nem végeztünk ördögűzést olyan esetekben, amikor világos jelekből nyilvánvalóvá vált a gonosz befolyása, és addigra már mély gyökeret eresztett a baj.

Éppen ezért hadd ismételjem el, mekkora jelentősége és értéke van a jeleknek: elegendő kevés és bizonytalan jel ahhoz, hogy ördögűzést végezzünk. Ha már az exorcizmus alatt újabb jeleket észlelünk, logikus módon meg kell azt hosszabbítani, bár az első alkalom általában viszonylag rövid szokott lenni. Lehetséges, hogy az ördögűzés alatt semmilyen jel sem észlelhető, de később a beteg beszámol róla, hogy érezte jótékony hatását. Ilyenkor eldöntjük, hogy tovább végezzük az ördögűzést, és ha a hatása változatlan, előbb-utóbb bekövetkeznek a jelek az exorcizmus alatt is. Nagyon hasznos megfigyelni a jelek fejlődését az egyes ördögűzési alkalmakkor. Olykor a jelek fokozatosan csökkennek; ez a kezdődő gyógyulás jele. Más alkalommal a jelek száma nő és szeszélyesen változik; ez azt jelenti, hogy belülről megérintettük a bajt, ami korábban rejtve volt, s csak akkor kezd visszahúzódni, ha már biztos kézzel megragadtuk.

Ezekből a szavakból kiviláglik, mekkora hiba az ördögűzéssel addig vámi, amíg az ördöngösség biztos jelei megmutatkoznak. Ugyancsak a tapasztalatlanság sugallhatja, hogy olyan jelekre várjunk az ördögűzés megkezdése előtt, amilyenek csak az alatt, vagy után szoktak mutatkozni. Voltak olyan eseteim, amikor több évnyi ördögűzés volt szükséges ahhoz, hogy a baj teljes mélységében feltárulkozzon. Hasztalan volna ezen a területen szabványos modellekre szűkíteni az eseteket. Minél több tapasztalata van valakinek, annál nagyobb biztonsággal ismeri fel az ördögi megnyilvánulások legkülönbözőbb formáit. Előfordult már velem, és minden más ördögűzővel, hogy egy-egy jelentős eset eredetét kutattam.

Az ördöngösségnek három jelét jelzi a szertartáskönyv: idegen nyelveken való beszéd, emberfeletti erő és a titokzatos dolgok ismerete, amelyek mindig az ördögűzés folyamán és soha nem előtte mutatkoznak. Bolondság lett volna arra vámi, hogy előbb mutatkozzanak meg e jelek, és ördögűzést csak azután végezni.

A fentiekhez hozzá kell tennünk, hogy nem lehet mindig biztos diagnózist felállítani. Lehetnek olyan esetek, amelyekkel szemben tanácstalanok maradunk. Ez azért is így van, mivel a legsúlyosabb esetekben olyan személyekkel van dolgunk, akiknél egyszerre áll fenn pszichikus probléma és a gonosz szellemek befolyása. Ezekben az esetekben nagyon hasznos, ha az ördögűzőnek segítségére van egy pszichiáter. P. Candido is többször segítségül hívta Mariani professzort, egy híres római elmegyógyászati klinika főorvosát, hogy legyen jelen az ördögűzés során. Máskor viszont Mariani Professzor hívta P. Candidót az általa igazgatott klinikára, hogy tanulmányozzon eseteket és alkalmasint működjön közre egyes betegei gyógyításában.

Nevetnem  kell  azokon  a nagyokos  modern teológusokon, akik hatalmas újdonságként tálalják, miszerint bizonyos elmebajokat össze lehet keverni az ördögtől való megszállottsággal. Ugyanez az eset bizonyos pszichiáterekkel és parapszichológusokkal, akik ilyesmiket hangoztatnak és azt hiszik, ők találták fel a spanyolviaszt. Ha csak egy cseppet jobban értenének hozzá, tudhatnák, hogy első szakértőként az egyházi hatóság óvott mindenkit ennek a hibának az elkövetésétől.

Már 1583-tól, vagyis a reimsi –zsinat határozataitól kezdve figyelmeztetett az Egyház ennek a tévedésnek a lehetőségért, s kijelentette, hogy az ördöngösség bizonyos kétes esetei egyszerű elmebajjal lehetnek összefüggésben. Igaz, ekkor meg nem született meg a pszichiátria és a teológusok is hittek még az evangéliumban.

A diagnózison túlmutatóan az ördögűzés célja a beteg gyógyítása, megszabadítása. Olyan út ez, amely gyakran nehézségekkel jár és hosszúra nyúlik. Szükséges hozzá az illető személy együttműködése, ám az erre sokszor nem képes; sokat kellene imádkoznia, és nem tud; gyakran kellene a szentségekhez járulnia, de képtelen rá; olykor ahhoz is leküzdhetetlennek látszó akadályokon kell átverekednie magát, hogy eljusson az ördögűzőhöz és a szentelményt felvegye. Ezért az ilyen embernek nagy szüksége van mások segítségére, és az esetek nagyobb részében éppen hogy senki sem mutat iránta megértést.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy megszabadítsunk valakit az őt gyötrő ördögtől? Ez olyan kérdés, amire senki sem tud válaszolni. Aki a szabadulást adja, az az Úr, aki isteni szabadságában cselekszik, bár bizonyosan figyelembeveszi az imádságokat, különösen, ha az Egyház közbenjárása társul hozzá. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a szükséges idő a megszállottság kezdeti erejétől függ, valamint attól az időtartamtól, amely a megszállottság kezdete és az ördögűzés között telik el. Egyszer egy 14 éves kislányt hoztak hozzám, akinél csak néhány napja kezdődött a megszállottság. Bár őrjöngött: rúgott, harapott és karmolt, elegendő volt egy negyedórás ördögűzés a teljes szabadulásához. Először földrezuhant, mint egy élettelen test, éppen úgy, mint az a fiatalember, akiből Jézus űzte ki az ördögöt, miután az apostolok nem tudtak vele megbirkózni. Néhány perc múltán magához tért, szaladgált az udvaron és újra a kistestvérével játszott.

Az ilyen esetek azonban igen ritkák, vagy csak akkor jelentkeznek ebben a formában, ha enyhe a gonosz szellemek befolyása. Az esetek többségében az ördögűzőnek nehéz helyzetekkel kell szembenéznie. Ez azért van, mert ördögűzőre már senki sem gondol manapság. Hadd mondjak el egy tipikus esetet: egy kisgyermeken furcsa jelek mutatkoznak, de a szülők nem tulajdonítanak ennek különösebb jelentőséget, mondván, hogy majd kinövi a gyerek. Annál is inkább, mivel kezdetben igen enyhék a tünetek. Amint aztán ezek súlyosbodnak, a szülők kezdenek orvosokhoz fordulni, hol ehhez, hol ahhoz, minden eredmény nélkül. Járt nálam egyszer egy 17 éves lány, akit már Európa valamennyi híres klinikáján megvizsgáltak. Később egy barát vagy nagyokos tanácsára felmerült a gondolat, hogy a problémának nem természetes gyökere lehet, és hogy valamiféle kuruzsló mágushoz kellene fordulni. Ekkor a kezdeti tünetek megkétszereződtek. Csak véletlen folytán, valakinek a jótanácsa nyomán (és az ilyen tanácsok szinte sohasem papoktól származnak) fordultak végül ördögűzőhöz. Ezalatt azonban évek teltek el, és a baj mélyen „gyökeret vert”. Helyesen mondja az első exorcizmus: az ördög „gyökereit ki kell tépni és meg kell futamítani őt”. Ilyenkor azután az ördögűzés évekig is eltarthat és nem mindig vezet el a szabaduláshoz. Ismétlem azonban: az időket Isten ismeri. Nagy segítséget jelent az ördögűző és a gyógyítandó személy hite; hasznos az érintett személy imádsága, a családjáé, másoké is (klauzúrában élő szerzetesnőké, plébániaközösségeké, imacsoportoké, különösen azoké, akik a szabadító imát gyakorolják).

Sokat használhat az áldó imákban meghatározott célokra használt három szentelmény: az exorcizált víz (vagy legalább szenteltvíz), az exorcizált olaj és az exorcizált só. A víz, olaj és só exorcizálásához nem kell ördögűző, bármely pap elvégezheti, de fontos, hogy olyan személyt válasszunk erre, aki hisz ennek hatásában és tudja, hogy a szertartáskönyvben vannak erre a célra szolgáló áldásformák. Manapság az olyan papok, akik ismerik ezeket, ritkák, mint a fehér holló, és minél kevésbé ismeri valaki, miről van szó, annál inkább hajlamos kinevetni azt, aki ilyesmit kér tőle. Még fogunk beszélni ezekről a szentelményekról.

Alapvető fontosságú a szentségek gyakori vétele és az evangélium szerinti élet. Szinte kézzel tapintható a rózsafüzér ereje és általában a Szűzanyától kért segítség hatása. Igen hatásos az angyalok és a szentek közbenjárása, hasznosak a különböző kegyhelyekre vezető zarándoklatok, amelyek gyakran az ördögűzés által előkészített szabadulásra Isten által kiválasztott helyszínül szolgálnak. Ahol az evangéliumok elmondják, hogyan kísértette meg Jézust a sátán, arról is szólnak, hogy Krisztus mindig egy Bibliából vett mondattal felel meg neki. Nagyon hatékony Isten igéje, szintúgy a dicsőítő imádság, a spontán módon mondott imák, és különösen a bibliai dicsőítő énekek és zsoltárok. Mindezzel együtt az ördögűzés hatékonysága nagy alázatot követel meg az ördögűző részéről, hiszen kézzelfoghatóan előtte áll kicsinysége, teremtmény volta.

Az ördögűzés az azt végzőt és az azt befogadót is kiteszi a reményvesztettség kemény próbáinak, hiszen az érezhető gyümölcsök lassan és fáradságosan érlelődnek. Ezzel szemben értékes lelki gyümölcsöket nyerhetünk, melyeknek segítségével megérthetjük, miért engedi meg az Úr ezeket a fájdalmas próbatételeket. A hit sötétségében haladunk, bár abban a tudatban, hogy közeledünk az igazi fény felé.

Hozzáteszem ezekhez a szentképek adta védelem jelentőségét mind a személyekre, mind a helyekre vonatkoztatva: a lakás ajtaján, a hálószobában, az ebédlőben, vagy abban a legkedveltebb helységben, ahol a család általában összegyűlik. A szentkép nem egyenértékű a pogány szerencsehozó amulettekkel, hanem az ábrázolt személy követésére buzdít és az ő védelmét kéri.

Manapság gyakran előfordul, hogy olyan otthonokba lépek, melyek ajtaján egy vörös szarv éktelenkedik, s amikor körbejárok, hogy minden szobát megáldjak, alig-alig találok szentképet. Súlyos hiba ez.

Hadd mutassak rá Sziénai Szent Bernardin példájára, aki népmissziói végén emlékeztetésül azt kérte a családoktól, hogy otthonuk ajtajára rakjanak ki egy érmet Jézus nevének kezdőbetűivel (JHS, Jesus Hominum Salvator, Jézus az emberek megváltója).

Gyakran tapasztaltam magam is a hittel viselt érmék hatékonyságát. Elég csak a csodás éremről beszélnünk, amely több millió példányban terjedt el a világon, miután a Szűzanya megjelent Laboure Szent Katalinnak (1830-ban, Párizsban). Ha csak ennek az egyszerű éremnek a csodás kegyelmeit mondanánk el, soha nem érnénk a végére. Számos könyv taglalja ezt részletesen.

Az ördöngösség egyik legáltalánosabban ismert esete (számos könyv idézi, hála a pontos történelmi dokumentációnak, mely megörökítette számunkra az eseményeket), a Burner testvérek esete, amely Illfurtban (Elzászban) történt. A két testvér egy sor ördögűzés után 1869-ben nyert szabadulást. Nos, egy napon, az ördög számtalan gonosz cselekedete közt éppen abban mesterkedett, hogy felborítsa a szekeret, amelyen az ördögűző érkezett egy pap és egy apáca kíséretében. Az ördög csődöt mondott kísérletével, mert a kocsis induláskor kapott valakitől egy Szent Benedek-érmet, hogy az védelmezze őt, s a kocsis jámborul zsebretette azt.

Emlékeztetek végül arra a négy bekezdésre, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa az ördögűzésnek szentel. Ha együtt elolvassuk ezeket, összefüggéseiben áll elénk a kérdés.

Az 517. pont alatt a Katekizmus a Megváltó Krisztusról szólván beszél gyógyításairól és ördögűzéseiről. A kiindulópont tehát az, amit Jézus tett.

Az 550. pontban kijelenti, hogy Isten országa legyőzte a sátán birodalmát és idézi Jézus szavait: „Ha én Isten ujjával űzök ördögöt, akkor elérkezett hozzátok az Isten országa”. Ez az ördögűzések végső célja: az ördögtől megszállottak megszabadulása révén Krisztus győzelme mutatkozik meg e világ fejedelme fölött.

A következő két pont kiemeli az ördögűzések két tényezőjét: azt, amelyik a keresztség része és a megszállottak megszabadítására kapott hatalmat.

Az 1237. pont emlékeztet rá, hogy mivel a keresztség megszabadít a bűntől és a sátán rabszolgaságából, a keresztséget felvevő felett egy vagy több ördögűző imát is mondanak, aki pedig kifejezetten ellene mond a sátánnak.

Az 1673. pont kijelenti, hogy az ördögűzésben az Egyház nyilvánosan kéri Jézus Krisztus nevében, hogy egy személy vagy egy tárgy védelmet nyerjen a gonosz befolyása ellen és szabaduljon ki annak hatalma alól.

Az exorcizmus célja az ördögök elűzése illetve az ördögi befolyás megszüntetése.

Kiemelem ez utóbbi pont fontosságát, amely pótolja a szertartáskönyv és a Kánonjogi Kódex két hiányosságát. Ugyanis nem csupán a személyek megszabadításáról beszél, hanem a tárgyakéról is (ez az általános fogalom a hagyomány alapján jelenthet házat, állatokat, dolgokat). Ezenkívül az exorcizmust nem csupán az ördögtől való megszállottság esetére alkalmazza, hanem minden ördögi befolyás ellen.

Létrehozva 2025. szeptember 17.