„Jézus ezt felelte: ’Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.’” (Mt 22,37-39)

„Bárcsak lenne egy fiú, aki szeret!” – sóhajtott. Ismerem ezt a vágyakozást. Ültem az asztalnál kiscsoportom tagjaival, gimnazista korú lányokkal, és megint rájöttem, hogy van, ami sosem változik.

Mind vágyunk arra, hogy valaki vágyjon ránk. Fiatal lányként talán azt reméljük, hogy osztálytársunk elhív randira, később egy barátunkról vagy munkatársunkról ábrándozunk. Ugyanaz hajt: szeretnénk, ha szeretnének. Hogy számítsunk valakinek. Hogy minket válasszon valaki.

Jó az, ha vágyunk arra, hogy vágyjanak ránk. Ez nem eltúlzott igény. Normálisak vagyunk. Ami azt illeti, Isten teremtett minket ezzel a vággyal. Kettős célja volt vele:

1/ Hogy vágyjunk a Vele való kapcsolatra.

Isten a szeretetkapcsolat ért teremtett minket. Annyi szeretet van Benne, amit meg akar osztani! Kapcsolatban akar lenni velünk. Kiválasztott minket. Most mi választjuk Őt.

2/ Hogy vágyjunk a másokkal való kapcsolatra.

Isten belénk teremtette a vágyat, hogy megosszuk életünket másokkal, hogy családunk és barátaink legyenek.

Könnyen zavarossá, nehézzé tesszük az életünket, ha megcseréljük e vágyak sorrendjét – ez pedig gyakran előfordul.

Megtelik gonddal az életünk, ha előbb akarjuk, hogy a barátunk, egy barátnő vagy akár a férjünk szeressen minket, ha arra vágyunk, hogy a nagy ő töltse be minden szükségünket, mielőtt az Egyetlenbe beles zeretnénk.

Mai alapigénk Mátétól igazolja ennek a sorrendnek a fontosságát. Egy törvénytudó kérdezi meg Jézust, mit tart a legfontosabb parancsnak. Jézus így válaszol: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39).

A sorrend egyértelmű. Az első parancs, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel az Urat szeressük. Azután szeressük a többieket.

Isten nem azt akarja, hogy emberek töltsék be szívünket szeretettel. Még ha megpróbálnák, sem volnának képesek rá! Nem kaptunk elég felszerelést ekkora munkához, mert Isten sosem akarja, hogy más foglalja el az Őt megillető helyet.

Ha először egész lényünkkel Isten szeretjük, szeretetünk kitágul, megsokszorozódik, és jutni fog belőle másoknak is. És az egészséges szeretet lesz, mert lelkünk szükségleteit Isten kielégítette.

Ha viszont megfordítjuk az Isten szándéka szerint való sorrendet, és Ő elé helyezünk másokat, szeretetünk forrása és tisztasága csökkenni fog. A szeretet énközpontúvá válhat, egészségtelenné akár, mert az Isten által teremtett vágyaink nem elégültek ki. Isten olyan szeretet-teret alkotott belénk, amit csak Ő tud kitölteni. Ha másokat saját emberi szeretetünkkel akarunk szeretni, könnyen kiürül szeretetraktárunk. Egy idő múlva már csak elvárásaink lesznek másoktól, ahelyett hogy mi tudnánk adni nekik önmagunkból.

Isten sorrendje a legjobb. Először töltekezz fel Belőle. Azután ezt továbbadhatod másoknak.

Uram, könnyebbnek tűnik, ha a körülöttem lévőktől várok szeretetet, azoktól, akiket látok, akiket meg tudok érinteni. Segíts, hogy meg tudjam tartani a sorrendet, először téged szeresselek egész lényemmel, és aztán hagyjam, hogy ez a szeretet túlcsorduljon mások felé. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. március 24.