XL. fejezet.
Ne kívánjunk megszabadulni a bajoktól, melyeket türelemmel kellene elviselnünk. Miképpen szabályozzuk kívánságainkat?

Ha nehéz helyzetben vagy és azt türelemmel szenveded el, vigyázz, hogy az ellenség, vagy önszereteted a szabadulás vágyát ne öntse beléd. Mert ebből két nagy hátrány származhatnék számodra.

Az első az, hogy ha nem is venné el mindjárt türelmedet, lassankint mégis türelmetlenségre hangolna.

A második pedig, hogy türelmed hiányos volna, s Isten csak a szenvedés idejét számítaná be érdemedül. Viszont, ha nem kívánod a szenvedéstől való szabadulásodat, hanem teljesen átengeded magadat az isteni Jóság határozatának, akkor, ha csak egy óráig, vagy még rövidebb ideig szenvedtél is, Isten ezt hosszú szolgálatnak tekinti és aszerint is jutalmazza.

Ezért általában minden dologban szabálynak tekintsd kívánságaidnak olyan teljes távoltartását minden egyébtől, hogy azok egyedül és kizárólag csak Isten akaratára, valódi és egyetlen céljukra irányuljanak. Így lesznek kívánságaid helyesek és igazságosak, s csak így élhetsz a bajok és szenvedések közepette is nemcsak nyugodtan, de megelégedetten. Mert semmi sem történik a Legfölségesebb akarata nélkül. Ha tehát azt akarod, amit Ő akar, akkor mindened meglesz, amit akarsz, és csak az történik, amit kívánsz.

Az elmondottak természetesen nem vonatkozhatnak sem a magad, sem a mások bűneire, mert azokat Isten nem akarja. De vonatkoznak minden egyéb bajra és szenvedésre, bárhonnan jöjjenek is, még ha olyan rettenetesen hatalmasak volnának is, hogy egészen szíved mélyéig hatolnának, sőt talán életedet is veszélyeztetnék. Mert Istennek néha úgy tetszik, hogy ilyen keresztekkel tüntesse ki legkedvesebb barátait.

Ha megkíséreltél fájdalmaidra enyhülést keresni és felhasználtál minden megengedett eszközt megszüntetésére, de az változatlanul, vagy legalább részben megmaradt továbbra is, akkor még nagyobb megadással és türelemmel viseld, mert Isten akarja, hogy szenvedj.

De Isten akaratához kell igazodnod ezeknek az eszközöknek a felhasználásában is, mert Ő akarja, hogy az általa rendelt eszközöket igénybe vegyük. Ne önmagad iránti rendetlen ragaszkodásból használd azokat, hanem azért, hogy Isten akaratát teljesítsd, s csak annyiban kívánj megszabadulni kínos szenvedésedtől, amennyiben az Istennek tetszik és az Ő dicsőségére szolgál.

XLI. fejezet.
Miképpen szálljunk szembe gonosz ellenségeinkkel, ha vigyázatlanságunkat akarja felhasználni arra, hogy tőrbe csaljon?

Ha a gonosz ellenség látja, hogy élénk és jól rendezett kívánságokkal, határozott léptekkel haladunk előre az erény útján, s nyílt csalással nem téríthet a maga útjára, akkor a világosság angyalának a képét ölti magára és kedves gondolatok sugallásával, a Szentírás bizonyos helyeinek bemutatásával, a szentek elénk állított példájával, minden elővigyázat mellőzésével és gyöngeségünkre való tekintet nélkül űz bennünket a tökéletesség legmagasabb csúcsára irányuló kívánság felé, hogy azután annál mélyebb bukásba taszítson.

Példák nyomán arra hajszol bennünket, hogy testünket böjtöléssel, ostorozással és más hasonló önsanyargatásokkal kínozzuk, hogy azután abban a hitben, (ami különösen nőknél igen könnyen megtörténik) hogy valami nagyot cselekedtünk, gőgösekké váljunk, vagy olyan betegséget szerezzünk, mely elveszi erőnket más jócselekedetektől, vagy a túlságos megerőltetéstől kimerülve kedvetlenséget, sőt undort érezvén a lelki gyakorlatok iránt, mindig hanyagabbá váljunk Isten szolgálatában, végül pedig annál nagyobb vágyakozással vessük magunkat a földi élvezetek és gyönyörök karjaiba. Sajnos, igen sokan jártak már így. Elbizakodottságukban engedtek az elővigyázatlan túlbuzgóság ösztönzésének, túlságba vitt önsanyargatásaikkal túllépték erejük határát, minek következtében azután beleestek az önmaguk készítette csapdába, ahol az ördög foglyaivá és játéklabdáivá váltak. Mindez nem történt volna meg velük, ha megfontolták volna, amit az előbbiekben már elmondottunk, hogy az ilyen külső önsanyargatások, bármily dicséretesek és hasznosak legyenek is azok számára, akik megfelelő testi és lelki alázatossággal rendelkeznek, mindig bizonyos mérséklést kívánnak, kinek-kinek természete és alkalmassága szerint.

Aki nem követheti a szenteket a vezeklésnek ezen a kemény útján, annak bőséges alkalma nyílik erényeiket más módon követni, s az törekedjék erőteljes és hathatós vágyakozással és bensőséges imával megnyerni a Jézus Krisztus igaz harcosai számára fönntartott dicsőségteljes koronát. Igyekezzék a szentekhez hasonlóan megvetni a világot és önmagát, szeretni a magányt és a csendet, szelíd és alázatos lenni mindenkivel szemben, a megbántásokat békével elviselni, az ellenségeitől elszenvedett rosszat jóval viszonozni, s minden, még a bocsánatos bűntől is tartózkodni. Mindez sokkal inkább tetszik Istennek, mint a testi sanyargatások. Azért ez utóbbiakat csak óvatos mérséklettel használd, nehogy azoknak túlságba vitelével annak a veszélynek tedd ki magad, hogy kénytelen légy őket teljesen elhagyni, ahelyett, hogy kellő óvatosság mellett idővel talán inkább fokozhatnád azokat.

Mert remélem, azok tévedésébe sem akarsz esni, akik úgynevezett lelki életet akarnak ugyan élni, de a legnagyobb gonddal őrködnek, hogy testi egészségük valahogyan, a legkevésbé is kárt ne szenvedjen.

A furfangos természet annyira félrevezeti őket, hogy féltékenyen és aggodalmasan vigyáznak egészségükre, s már a legcsekélyebb kényelmetlenség is félelemmel tölti el őket. Gondolataiknak és beszélgetéseiknek legkedvesebb és főtárgya az, hogy milyen életmódot kövessenek egészségük fenntartására. Állandóan ételeikkel foglalkoznak, de nem annyira a gyomor követelményeivel, mint inkább az ízletességgel törődnek, s gyakran megtörténik, hogy éppen a túlságos kényeztetés következtében, gyomruk teljesen tönkre megy.

Mindezt azonban azzal az ürüggyel teszik, hogy Istennek jobban szolgálhassanak. A valóságban pedig oda irányul a törekvésük, hogy a két engesztelhetetlen ellenséget, a testet és a lelket összeegyeztessék egymással, ami múlhatatlanul mindkettő romlására vezet. A test elveszti egészségét, a lélek pedig áhítatát.

Ezért mindenképpen biztosabb és üdvösebb kevésbé aggályoskodva és kevésbé elkényeztetve élni. Emellett azonban nem szabad megfeledkeznünk az előbb említett elővigyázatról sem, és tekintettel kell lennünk a testi adottság különbözőségére, mely kisebb, vagy nagyobb ereje szerint más és más elbírálás alá esik. Hozzáteszem, hogy nemcsak a külső önmegtagadásokkal kell ilyen mérséklettel eljárnunk, hanem a belső erénygyakorlatok szabályozásával is, amennyiben, amint föntebb kifejtettük, ott is fokról-fokra kell fölfelé haladnunk.

XLII. fejezet. Rossz hajlamaink és az ördög sugallatai könnyen felebarátaink vakmerő megítélésére vezethetnek. Miképpen kell ennek ellene szegülnünk?

Az önmagunk nagyrabecsüléséből eredő gőg egy másik, nagyon káros bűnt hoz létre, tudniillik a vakmerőséget, mellyel megítéljük, lebecsüljük, megvetjük és megalázzuk felebarátainkat. Büszkeségünk, mely ezt a bűnt létrehozta, még tovább is szítja és táplálja. Minél nagyobb mértékben uralkodik bennünk és téveszt meg bennünket észrevétlenül a gőg, annál jobban fokozódik a vakmerőség is. A vakmerőség növekedésével pedig újból erősbödik a gőg. Mert öntudatlanul is önmagunkat véljük emelni, amikor véleményünkkel másokat kisebbítünk, abban a hitben, hogy önmagunk távol állunk attól a hibától, amellyel mást vádolunk.

Amint az alattomos gonosz lélek észreveszi bennünk ezt a hajlandóságot, ugyancsak rajta van, hogy figyelmünket mások hibáira irányítsa és azokat lehetőleg nagyobbaknak mutassa, mint amilyenek valójában. Az ember pedig könnyelműségében nem ismeri fel, nem is sejti, mennyi fáradságot vesz magának a gonosz lélek, hogy ennek, vagy annak a felebarátunknak a vétkét, nagyobb hiján, egészen jelentéktelen kis hibáját is belevésse tudatunkba.

De ha ellenséged ilyen ravasz és ennyire kész megrontásodra, légy te is élelmes csapdáinak a felfedezésében és kikerülésében. Amint szemed elé állítja felebarátod valamelyik hibáját, gyorsan fordítsd másfelé gondolataidat, s ha ennek ellenére mégis ítéletet akarna kierőszakolni belőled, ne hallgass rá. Gondold meg, hogy erre egyáltalán nincs jogod, de még ha volna is, akkor sem tudnál helyes ítéletet alkotni, mert hiszen szenvedélyeid elvakítanak és igen nagy a hajlandóságod arra, hogy elégséges ok nélkül rosszat gondolj másokról.

Hathatós eszköz e hajlandóság ellen, ha saját lelked hiányosságaival és gyarlóságaival foglalkozol. Így csakhamar belátod, hogy sokkal több dolgod akad magadban, saját hibáid körül, semhogy ráérnél és kedved lehetne mások hibáival törődni. S ha egyébként megfelelő módon foglalkozol az erénygyakorlatokkal, lelked szeme egyre megtisztul azoktól a rossz nedvektől, melyekből ennek a véteknek a mérge fejlődik.

Azt is jegyezd meg, hogyha valami rosszat gondolsz felebarátodról, akkor bizonyos, hogy ugyanannak a rossznak a gyökere benned is megvan. Mert amilyen a szív, olyan a kép is, melyet hasonló dolgokról alkot.

Ha tehát eszedbe jutna felebarátodat valami hibával vádolni, fordítsd felháborodásodat önmagad ellen és abban a tudatban, hogy magad sem vagy mentes ugyanattól a hibától, így támadj magadra: „Hogyan hordhatnám én nyomorult, aki ugyanebben és még sokkal súlyosabb hibákban vagyok vétkes, magasan a fejemet csak azért, hogy meglássam és elítéljem mások hibáit.”

Az így magad ellen fordított fegyver meggyógyítja sebeidet, míg ellenben, ha felebarátod ellen fordítod, akkor magadat sebesíted meg vele.

Ha felebarátod hibája világos és nyilvánvaló, részvéttel mentegesd őt, és gondolj arra, hogy erények is rejtőznek benne. Isten bizonyára éppen azért engedte meg bukását, hogy ezzel megtartsa erényeit, vagyis, hogy saját gyarlóságából és megaláztatásából alázatosságot merítsen és kedvesebbé váljék Isten előtt. A Gondviselés bölcs tervei szerint vesztesége így nyereségre fordul.

Ha az elkövetett vétek nemcsak nyilvánvaló, hanem gonosz és megátalkodott szívre vall, idézd emlékezetedbe Isten rettenetes ítéleteit, és meglátod, hogy sokan, akik azelőtt nagy gonosztevők voltak, a szentség magas fokára jutottak, míg mások, akik látszólag magasztos tökéletességet értek el, a legsajnálatosabb nyomorúságba süllyedtek.

Azért sokkal inkább félj és remegj önmagadért, mint másokért. Légy meggyőződve róla, hogy amikor jót gondolsz felebarátodról és jóindulattal viseltetel iránta, az a Szentlélek műve benned, ellenben minden megvetés, minden vakmerő ítélet és felebarátunk ellen irányuló minden elkeseredés saját gonoszságunkból és a gonosz lélek sugallatából származik. Valahányszor tehát fennakadnál valaki másnak a tökéletlenségén, ne nyugodj, és álmot ne engedj a szemedre addig, míg ki nem irtottad azt szívedből.

Forrás PPEK

Létrehozva 2025. augusztus 4.