Már nem bűn, hanem bűntény

…”Tegnap este kivártam a Kék Fénynek az utolsó esetét. Igen, most már van olyan törvény, hogy 12 éves kortól kezdve lehet büntetni. És a legelső ilyen ítélkezést most a Kék Fény közölte: egy 13 és egy 15 éves fiú , akik egy harmadik kisfiúnak elvették valamijét. Rablásként kapták a büntetésüket , amit ugyan fölmentéssel kaptak, de már büntetett előéletűek szegénykéim.

Ezt azelőtt, az ilyen esetet egy jó atyai pofonnal el lehetett intézni. Most a pszichológus elmélkedik róla, hogy micsoda lelki problémák vannak ezek mögött. Amióta nem ismerjük a Tízparancsolatot, amióta nem tanítják, azóta jönnek a pszichológusok, és kénytelenek törvényt iktatni. A botrány az, hogy egy fél évvel ezelőtt két, kis alig kamaszodó gyerek egy faluban mindenütt kikapcsolta a villanykapcsolót. Egy öregasszony, 80 év körüli kijött, és megrótta a gyerekeket, mire ez a két gyerek agyonverte az öregasszonyt. Két gyilkos! Akikről azt mondta a bírónő, hogy az a szerencséjük, hogy egy fél évvel előbb történt ez, amikor még ez nem volt törvény! Mert a Ne ölj!-t már nem ismerjük. A gyilkosság manapság már nem bűn, hanem bűntény, amit a törvény büntet és a pszichológusok magyaráznak! Most már 23 év eltelt azóta, hogy az ateista párturalomnak vége van, de az Isten törvényeiről még mindig nincs szó, és szégyenszemre, mi, papok sem kiáltunk úgy, ahogy a Szentírásban van: Kiálts, és ne hallgass! Mert addig ez a világ gyilkos világ lesz, és az erőszak és az ösztönök fognak uralkodni, és a pénz fog dirigálni, amíg a Tízparancsolatot újra meg nem tanítjuk, és a lelkiismeretnek az ellenőrzését nem vezetjük be, nem tanítjuk meg a gyerekeknek. A riporter még azt is bemondta, hogy ez a kisebbik gyerek katolikus iskolába jár. Igaz, hogy csak magántanuló, de katolikus iskolába jár. Ezt ki kellett mondani. Nem jár iskolába, mert magántanuló. Szégyenszemre, amiért ki van írva, hogy katolikus iskola, az még nem biztos, hogy katolikus iskola. Ha nem tanítják benne a Tízparancsolatot, ha a katolikus iskola gyerekei nem tartják meg Isten első parancsolatait, ha nincsen gyerek vasárnap a szentmisén, akkor hiába járatják „katolikus iskolába” , akkor nem lesz a gyerek istenfélő ember, és igazi ember, csak ösztönlény…”
Részlet Pálos Frigyes váci kanonok, múzeumigazgató előadásából, amely ITT megtekinthető.

Forrás

Létrehozva 2014. március 15.