Lorenzo Scupoli: Lelki harc (11)
XXXII. fejezet. Még néhány fontos figyelmeztetés a vétkes szenvedélyek legyőzésére és új erények megszerzésére
Bár az eddigiekben már többféle módról és eszközről szóltam, mellyel legyőzheted és erényekkel ékesítheted magad, még van egynéhány pont, amire fel akarom hívni figyelmedet.
Először: Ha el akarod sajátítani az erényeket, ne oszd szét azokat, mint ahogy mondani szokás, gépiesen, a hét különböző napjaira olyképpen, hogy egyik napra ezt az erényt, a többire pedig a többit tűzöd ki gyakorlásul. A küzdelemnek a helyes rendje az, hogy mindenekelőtt azoknak a szenvedélyeknek üzenj hadat, amelyek eddig állandóan hatalmukban tartottak, és amelyek még most is minduntalan megtámadnak, s kínoznak és az ezekkel ellenkező erényekben igyekezz a lehető legtökéletesebb fokot elérni.
Ha azután sikerült ezt az erényt megszerezned, a többieket már könnyű szerrel és kevesebb gyakorlattal elsajátíthatod, csak a gyakorlásukra kínálkozó alkalmakat, melyek sohasem hiányoznak, kell felhasználnod. Mert az erények szoros kapcsolatban állanak egymással, és ha egyiküket tökéletes mértékben bírjuk, a többiek már belépésre készen állanak szívünk küszöbén.
Másodszor: Sohase határozd meg az erény megszerzésére szánt időt. Se napokat, se heteket, sem éveket ne tűzzünk ki. Mindig úgy harcolj, mint az újonc, aki még nem látta szemtől szembe az ellenséget. Így emelkedj egyre följebb a tökéletesség magaslatára.
Soha egy pillanatra se állj meg az erény és a tökéletesség útján. Mert a megállás nem juttat levegőhöz és erőhöz, s aki nem megy előre, az visszafelé megy, és gyengébb lesz, mint azelőtt volt. Megálláson azt értem, hogy azt hisszük, az erényt már tökéletesen elsajátítottuk, aminek következtében azután, nem használjuk fel többé az erény gyakorlására kínálkozó új alkalmakat, a kisebb botlásokra pedig kevés figyelmet fordítunk. Légy tehát gondos, buzgó és ügyes, hogy az erény gyakorlására kínálkozó legkisebb alkalom se kerülje el figyelmedet. Szeress mindent, ami annak gyakorlására alkalmat ad, kiváltképpen pedig azt, amelyik nagyobb önlegyőzésbe kerül. Mert a nehézségek legyőzése céljából végzett gyakorlatok gyorsabban szokássá teszik az erényt, és elősegítik, hogy mélyebb gyökeret verjen. Fogadj szívesen mindenkit, aki ilyen alkalmat nyújt neked. Csak az olyan alkalmakat kell gyors léptekkel, teljes igyekezetünkkel és ügyességünkkel elkerülnünk, amelyek érzéki kísértésekre vezethetnek.
Harmadszor: Légy mértékletes és elővigyázatos a testre ártalmas erény gyakorlatokban, amilyenek a vezeklő övék, ostorozások, böjtök és virrasztások, megerőltető elmélkedések és más hasonlók. Mert ezeknek az erényeknek a gyakorlatában lassan és fokozatosan kell előre haladnunk. Erről különben majd később még részletesen fogunk szólni.
Ami ezzel szemben a teljesen benső erényeket illeti, mint amilyen Isten szeretete, a világ megvetése, a megalázkodás saját magunk előtt, a vétkes szenvedélyeknek és a bűnnek az utálata, a türelem és szelídség, a szeretet mindenki, még megbántóink iránt is stb., ezeket nem tanácsos lassankint, lépésről-lépésre megszerezni, hanem igyekezni kell az elérésükre irányuló indulatokat mindjárt a lehető legtökéletesebben felkelteni.
Negyedszer: Minden gondolatod, kívánságod és törekvésed arra irányuljon, hogy legyőzd azt a szenvedélyedet, mely ellen harcolsz, és megszerezd az azzal ellenkező erényt. Legyen ebben szolgálatodra az egész világ, az ég és a föld, de minden csak Isten tetszéséért.
Akár eszel, vagy böjtölsz, akár dolgozol, vagy pihensz, virrasztasz, vagy alszol, akár otthon időzöl, vagy a házon kívül, akár elmélkedel, vagy más munkát végzel, mindig álljon szemed előtt a cél, hogy azt a bizonyos szenvedélyt le akarod győzni, és az azzal ellenkező erényt meg akarod szerezni.
Ötödször: Légy általában ellensége a földi élvezeteknek és a kényelemnek. Mert ezeken keresztül könnyebben hozzád férkőzhetnek a bűnök, melyeknek közös gyökere bennünk van. Ha ezt a gyökeret önmagunk gyűlöletével elvágjuk, akkor elvesztik hatásukat és erejüket. De ha egyfelől harcolni akarsz bizonyos bűn és élvezet ellen, másfelől azonban megengedsz magadnak olyan földi élvezeteket, amelyek, ha nem is súlyos, de bocsánatos bűnnel járnak, akkor küzdelmed nehéz és véres lesz, győzelmed pedig ritka és bizonytalan. Azért tartsd magad az isteni kijelentéshez: „Aki szereti életét, elveszti azt; és aki gyűlöli életét ez életben, megőrzi azt az örök életre.” (Jn 12,25)
„Így tehát, testvérek, nem tartozunk a testnek azzal, hogy a test szerint éljünk. Mert ha a test szerint éltek, meghaltok; Ha ellenben a lélek által a test cselekedeteit megöldöklitek, élni fogtok.” (Róm 8,12–13)
Hatodszor: Végül figyelmedbe ajánlom, hogy jó, sőt talán szükséges volna, hogy mindenekelőtt, a megfelelő föltételek mellett általános gyónást végezz, ily módon nagyobb biztonságot szerzel afelől, hogy kegyelemben állasz Az előtt, akitől egyedül várhatsz segítséget és győzelmet.
XXXIII. fejezet.
Az erényeket fokozatosan kell megszerezni, oly módon, hogy annak különböző lépcsőin gyakoroljuk magunkat, és előbb egyikre, majd a másikra fordítjuk figyelmünket
Bár Jézus Krisztus igazi harcosának, aki a tökéletesség csúcsára törekszik, sohasem szabad határt szabnia lelki előmenetelében, mégis bizonyos okossággal mérsékelnie kell lelki buzgósága tüzét, mely kezdetben rendszerint nagy hevességgel lángol föl, később azonban lelohad, és akárhányszor feleúton elhamvad. Azért ahhoz, amit előbb a külső gyakorlatok mérsékléséről mondtunk, hozzá kell tennünk, hogy a belső erényeket is fokozatosan kell megszereznünk és a különböző fokozatoknak megfelelően gyakorolnunk. Mert csak így erősödnek meg és állanak szilárd tartós alapzaton. Így pl. a bennünket érő kellemetlenségeket ne akarjuk mindjárt kívánni és örömmel fogadni, hanem előbb az erény alsóbb fokozatában, a türelemben gyakoroljuk magunkat.
Ugyanezen elv alapján nem tanácsolom, hogy valamennyi, vagy legalább is több erényt végy egyszerre munkába. Először különösen egyre irányítsd figyelmedet, majd azután, lassankint a többire, hogy az erény megszokása így könnyebben és mélyebben verjen gyökeret a lelkedben. Mert ugyanannak az erénynek folytatólagos gyakorlatánál az emlékezet alkalomadtán gyorsabban vissza tud térni arra, az értelem egyre élesebb látással fedezi fel a felébresztésre szolgáló okokat és eszközöket, az akarat pedig erősebb indulattal hajlik felé, mintha egyszerre sok más erény is igénybe venné.
Mint ahogy e három lelki képesség tényei megerősödnek, ha egyszerre csak egy erényre kell irányulniuk, úgy a bennük rejlő egyöntetűség folytán kevésbé fáradságosak is. Mert egyik előhívja és támogatja a hozzá hasonló másikat. Ugyanennek a hasonlóságnak a következtében nagyobb hatást is tesznek ránk, mert szívünk, mely az első benyomást befogadta, már készen áll, és kellőképpen felhangolódott a következő fogadására.
Az elsorolt okok mellett szól az a meggondolás is, hogy aki helyes módón gyakorolja magát az egyik erényben, az egyúttal azt is megtanulja, miképpen gyakorolja majd a másikat. Egyik erény növekedésével nagyobbodnak a többiek is mind, mert hiszen valamennyien elválaszthatatlan kapcsolatban állanak egymással, mint olyan sugarak, amelyek ugyanazon isteni fényből áradnak szét.
XXXIV. fejezet.
Az erény megszerzésére szolgáló eszközök. Miképpen használjuk ezeket egy ideig, egyetlen erény elsajátítására?
Az elmondottakhoz még hozzáteszem, hogy az erények megszerzéséhez nemes és nagy szív, valamint nem gyenge és hanyag, hanem határozott, erős akarat is kell. Szükséges továbbá, hogy különös hajlandóságot és szeretetet ébresszünk magunkban az erény iránt és e célból gyakran kell elmélkednünk arról, mennyire tetszik az erény Istennek, milyen nemes és kiváló önmagába véve, s mennyire hasznos és szükséges számunkra, mert hiszen ebben áll minden tökéletesség kezdete és vége.
Minden reggel el kell tökélnünk, hogy napközben minden kínálkozó alkalmat felhasználunk az erények gyakorlására és a nap folyamán többször megvizsgáljuk lelkiismeretünket, vajon megvalósítottuk-e elhatározásunkat, vagy sem, s ugyanekkor erőteljesebben megújítjuk azt. Mindez azonban elsősorban arra az erényre vonatkozzék, melyet különösen kitűztünk magunk elé.
A szentek példái, imáink, valamint az Úr Jézus szenvedéseiről való elmélkedéseink is, melyek a lélek gyakorlatainál annyira szükségesek, mind annak a bizonyos erénynek elérésére irányuljanak, amelyet különösen gyakorolunk. Az erény külső és belső gyakorlatainak annyira szokásunkká kell válniuk, hogy végül már olyan gyorsasággal és könnyedséggel végezzük azokat, mint ahogy azelőtt természetes hajlamainkat követtük. És minél erősebb ellentétben állanak ezekkel a hajlamainkkal, annál gyorsabban megszilárdítják lelkünkben a jó megszokását.
A Szentírás isteni szavai, ha azokat szóval, vagy legalább lélekben, megfelelő módon kimondjuk, csodálatos erővel támogatnak bennünket ezekben az erénygyakorlatokban. Azért tartsunk készen belőlük minél többet, különösen olyanokat, amelyek az éppen gyakorolt erényre vonatkoznak, és ismételjük azokat napközben többször, főként, amikor az ellentétes szenvedély erőt akar venni rajtunk. A türelem erényének megszerzése érdekében a következő, vagy hasonló mondásokat használhatjuk:
„Fiaim, viseljétek türelmesen a haragot, mely kitört fölöttetek.” (Bar 4,25)
„Nem vész el mindvégig a szegények tűrése.” (Zsolt 9,19)
„Többet ér a türelmes, mint az erős, és aki uralkodik hangulatán, jobb a győzelmes hadvezérnél.” (Péld 16,32)
„A béketűrésben fogjátok megőrizni lelketeket.” (Lk 21,19)
„Béketűréssel igyekezzünk a nekünk kijelölt viadalra.” (Zsid 12,1)
Ugyanezen célból mondjuk el a következő, vagy hasonló rövid imákat:
„Mikor, ó Istenem, mikor vértezed fel szívemet a türelem páncéljával? Mikor fogok végre nyugodt lélekkel elviselni minden viszontagságot az én Uram kedvéért? Ó drága szenvedések, amelyek hasonlóvá tesznek az érettem szenvedő Jézushoz! Ó lelkem élete, mikor lesz már, hogy tiszteletedre megelégedetten tudjak élni a szenvedések közepette is? Ó mily boldog volnék, ha a fájdalom lángjában szeretet és vágyódás égne bennem még nagyobb szenvedések után!”
Az áhítatnak ilyen és hasonló imádságait használjuk aszerint, amint azok legjobban megfelelnek az erényben való előhaladásunknak. Röpimáknak is nevezik ezeket, mert mint az elhajított lándzsák, vagy nyilak repülnek föl az ég felé. Erejük az erényre való buzdításban igen nagy, és egyenesen az Isten szívébe hatolnak, feltéve, hogy két dolog, mint két szárny viszi őket előre: egyik annak a fölismerése, hogy Isten örömét találja az erénygyakorlatunkban, a másik pedig az az őszinte bensőséges vágy, hogy azzal kizárólag csak Isten tetszését akarjuk megnyerni.
XXXV. fejezet.
Lankadatlan szorgalommal haladjunk előre az erény gyakorlásában
Hogy a magunk elé tűzött célt, vagyis az erényt elérhessük, mindenekelőtt fontos és szükséges, hogy megszakítás nélkül állandóan haladjunk előre. Mert, ha előre nem haladunk, akkor visszafelé megyünk. Amint abbahagyjuk, az erény indulatainak a felkeltését, természetes vágyóképességünk heves indulatai és más külső benyomások szükségképpen rendetlen szenvedélyeket hívnak elő bennünk, melyek vagy tönkreteszik, vagy legalább is erősen kisebbítik az erényeket. Ezenfelül sok olyan kegyelemtől és adománytól fosztanak meg, melyeket további előhaladásunk esetén kaptunk volna az Úrtól. A lelki élet útja sokban különbözik a földi utazástól. Míg ez utóbbin ugyanis az utas a megállással semmit sem veszít el a már megtett útból, a lelki életút vándorával az ellenkező történik. Ezenkívül a földi vándor fáradtsága lépésről-lépésre növekszik, míg az, aki a tökéletesség lelki útját járja, az előrehaladással egyre nagyobb erőt nyer.
Mert az erény minden egyes gyakorlatával gyengül az alacsonyabb vágyótehetség ellenállása, mely az utat göröngyössé és fáradtságossá tette, a magasabb vágyótehetség viszont, mely az erény székhelye, mindig jobban megszilárdul és erősebb lesz.
Ezért, a jóban való előhaladással fokozatosan kisebbedik az erénygyakorlattal járó fáradtság, s ugyanolyan arányban növekszik bizonyos titkos, belső gyönyörűség, mely Isten jóságából a fáradtságba vegyül. Így azután egyre nagyobb könnyűséggel és örömmel haladunk erényről-erényre, míg végül fölérünk a hegytetőre, a tökéletesség csúcsára, ahol a lélek már nem kelletlenül, hanem édes diadalérzéssel dolgozik. Mert ott már teljesen legyőzettek és megszelídültek a rendetlen szenvedélyek, a lélek minden teremtett lény, valamint önmaga fölé emelkedve pihen Isten szívében és édes foglalatossága közben kimondhatatlan boldogságot élvez.
Létrehozva 2025. július 3.