Jézus öntudatos emberként járt a földön, tekintéllyel lépett föl, nyugodt magabiztossággal tanított és cselekedett. Biztonságát az Atya folytonosan megtapasztalt szeretetéből merítette. Ugyanakkor így szól hozzánk: “Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és aláza­tos szívű” (Mt 11,29). Alázata három dologban nyilvánul meg.

[1] Totális függés az Atyától:

Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki kül­dött (Jn 4,34).
Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig (Fil 2,8).

[2] A szolgálat vállalása az emberekkel szemben:

Én, az Úr és Mester megmostam lábatokat (Jn 13,14).
Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak (Mt 20,28).

[3] A bántalmak nagylelkű elviselése:

A főpapok és az írástudók kezére adják az Emberfiát (Mt 20,18).
Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját (Iz 53,7).

A bukott emberi egzisztenciát kényszeres önállítás, gőg jellemzi. Az újjáteremtett egzisztencia mindenestül tudatosan Istentől függ, ezért alapbeállítottsága az alázat.

A keresztény alázat nem negatív énkép. Önmagunk gyalázásával a Teremtőt bántanánk meg, aki saját képére alkotott bennünket. A megváltott ember Isten kedves gyermekének öntudatával járkel a világban. Örvendező biztonsággal tartozik Istenhez. A depresszió a negatív énképen alapuló kedélybetegség, amiből a kereszténynek az Atya szeretetének elfogadása segítségével ki kell gyógyulnia. A keresztény alázat a függés vállalása. Mint teremtmények, minde­nestül relatív, Istentől függő lények vagyunk; mint bűnösök, Isten ingyenes irgalmából kaptunk bocsánatot; mint társas lények, füg­günk egymástól; mint Jézus követői, szolgálatra vagyunk hivatva; mint a Megfeszített sorstársainak, bántalmazás, kereszt a részünk, s nekünk jóval kell viszonoznunk a rosszat.

A könyvrészlet elolvasható itt.

Létrehozva 2014. február 6.