XIII. fejezet.
Hogyan harcoljunk az érzéki indulatok ellen és milyen gyakorlatokat végezzünk, hogy akaratunkat rászoktassuk az erényre?

Valahányszor egyik részről az érzéki, másik részről az isteni akarat azért küzdenek, hogy uralmukat biztosítsák az értelmes akarat felett, különböző gyakorlatokat kell végezned, hogy Isten akarata érvényesüljön.

Először: amint megtámadnak az érzéki indulatok, heves ellenállást kell tanúsítanod, hogy a felsőbbrendű akarat beleegyezését ne adja hozzájuk.

Másodszor: ha a támadás megszűnt, éleszd fel újra, hogy még nagyobb erővel és kényszerítő hatalommal nyomhasd el.

Majd hívd ki azonnal egy harmadik küzdelemre, hogy megszokd felháborodással és undorral elűzni magadtól.

Ezt az ismételt harcra tüzelést minden rendetlen kívánság jelentkezésénél meg kell tennünk, kivéve a test kívánságait, melyekkel később még majd külön foglalkozunk.

Végül pedig fel kell indítanod magadban a szokássá vált szenvedélyeddel ellenkező erény gyakorlását.

Mindezt a következő példával igyekszem megvilágítani. Tegyük fel, hogy a türelmetlenség indulatai támadnak fel benned. Ha benső összeszedettséggel megfigyeled, észreveszed, hogy ezek az indulatok állandóan a magasabb rendű akarat felé törnek, hogy azt beleegyezésre bírják és így magukhoz hajlítsák.

Vedd tehát elő az első gyakorlatot, s akaratod ismételt érvényesítésével szegülj ellene minden indulatnak és tégy meg minden tőled telhetőt, hogy az akarat beleegyezését megakadályozd.

Ne hagyd abba ezt a harcot mindaddig, míg azt nem látod, hogy az ellenség, mintegy fáradtan, kimerülten megadja magát.

De ne feledd soha, keresztény lélek, az ördög gonoszságát. Ha látja, hogy valamely szenvedély ingerléseinek bátran ellenállunk, akkor nemcsak nem ébreszti azt újra fel bennünk, hanem ha újra ébrednek, még ő maga igyekszik lecsillapítani azokat, egyrészt azért, hogy meg ne szerezzük gyakorlat útján az illető szenvedéllyel ellenkező erényt, másrészt azért, hogy miután ügyesen tudomásunkra hozta, hogy bátor harcosokhoz illően milyen gyorsan legyőztük ellenségeinket, ezzel a hiúság és öntetszelgés csapdájába vigyen bennünket.

Térj át ezután a második küzdelemre és pedig oly módon, hogy idézd emlékezetedbe és keltsd fel magadban azokat a gondolatokat, amelyek türelmetlenségre ingereltek, míg csak újra nem érzed előbbi érzéki felgerjedésedet; ezután azonban újult erővel és ismételt akaratnyilvánítással nyomd el ezeket az indulatokat.

De bármennyire hisszük is, hogy most már visszavertük ellenségünket, jót cselekedtünk és megnyertük Isten tetszését, még mindig abban a veszedelemben forgunk, hogy indulataink máskor győzedelmeskednek felettünk, mert még nem gyűlöljük azokat teljesen. Azért támadj rájuk harmadszor is, és ne csak bosszankodással, hanem felháborodással űzd el őket magadtól, s üldözd addig, míg csak gyűlöletesekké és utálatosakká nem váltak előtted.

Hogy pedig végül felékesítsd és tökéletesítsd lelkedet, ébreszd fel magadban azokat az erényeket, amelyek rendetlen szenvedélyeiddel ellentétben állanak.

Ha pl. tökéletesen el akarod sajátítani a türelem erényét, és van valaki, aki lebecsül, és ezzel türelmetlenségre ingerel, ne elégedj meg azzal, hogy az említett módon háromszorosan gyakorold magad a harcban, hanem ezenfelül akarnod és szeretned kell az átélt megvetést, amennyiben kívánod, hogy ugyanaz az ember ismét ugyanúgy bánjon veled, sőt el vagy készülve még súlyosabb megbántásokra is, és elhatározod, hogy türelemmel viseled el azokat is.

Az ellentétes erény tökéletesítésére szolgáló gyakorlatok azért szükségesek, mert különben, egyéb cselekedeteink bármilyen számosak és erősek legyenek is, nem elégségesek arra, hogy a bűnök gyökerét kiirtsák. Ha pl. a fenti esetben nem is egyezünk bele az elszenvedett megbántás nyomában ébredő türelmetlenség indulatába, hanem a megadott módon, háromszorosan küzdünk is ellene, de ha gyakran megismételt gyakorlatok útján nem szeretjük meg a megvettetést és nem találjuk örömünket benne, akkor sohasem szabadulunk meg a türelmetlenség hibájától, mely a megvettetéstől való félelemből és a nagyra becsültetéshez való vonzódásból ered.

Amíg a vétek gyökere él, mindig új és új magokat terem, s ezáltal gyengíti, sőt gyakran teljesen elfojtja az erényt, és emellett abban az állandó veszedelemben tart bennünket, hogy alkalomadtán elbukunk. Amiből következik, hogy a vétkes indulatokkal ellenkező gyakorlatok nélkül nem tehetünk szert igazi készségre az erényekben.

Nyilvánvaló továbbá az is, hogy ezeknek a gyakorlatoknak nagy számban és gyakran kell ismétlődniük, hogy a vétkes szokást tönkretehessék. Mert, mint ahogy a vétek is gyakori ismétlődés útján vette birtokába szívünket, éppúgy csak sok ellentétes erénygyakorlattal lehet annyira kipusztítani onnan, hogy az erényes szokást ültethessük a helyére.

Sőt, még többet mondok: az erényes szokás kialakításához sokkal több jó indítás szükséges, mint amennyi rossz kell a vétkeshez. Mert az előbbieket nem támogatja úgy, mint az utóbbiakat a vétekkel megrontott természet.

Az elmondottakhoz még hozzáteszem, hogy ha a gyakorlásra fölvett erény úgy kívánja, a belsőknek megfelelő külső cselekedeteket is igénybe kell vennünk. Hogy az előbbi példánál maradjunk, a türelem gyakorlásához pl. szelíd és szeretetteljes szavakat is használunk és megbántónk iránt, ha csak lehet, valami módon előzékenységet és szolgálatkészséget tanúsítunk. Bármilyen valódi, vagy látszólagos gyengelelkűséggel történjenek is ezek a belső, vagy külső gyakorlatok, s ha úgy érzed is, mintha teljesen akaratod ellenére történnének, azért mégsem szabad abbahagynod. Mert akármilyen gyengék is, mégis erőt adnak a küzdelemhez és utat vágnak a győzelemhez.

Igyekezz nagy lelki összeszedettséggel küzdeni nemcsak a nagy és hatásos, hanem a kicsiny és gyönge szenvedélyek kedvtelései ellen is. Mert ezek a kicsinyek egyengetik a nagyok útját és így keletkeznek bennünk lassankint a vétkes szokások.

Megtörtént olyanokkal, akik bizonyos szenvedély nagy indulatait leküzdötték, de nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy annak apró megnyilvánulásait is kiirtsák, hogy az ellenség ott, ahol legkevésbé számítottak rá, erősebben és károsabb hatással támadt rájuk, mint azelőtt.

Figyelmeztetlek továbbá arra is, hogy igyekezned kell kedvteléseidet a megengedett, de nem szükséges dolgokban is megtagadnod és megtörnöd. Ebből sok jó származik, s ezáltal egyre jobban hozzá hangolódol, hogy egyebekben is legyőzd magad. Erőt és tapasztalatokat gyűjtesz így a kísértések elleni küzdelemhez, kikerülöd az ördög különböző cselvetéseit és olyasmit teszel, amiben az Úrnak különösen kedve telik.

Biztosítalak, keresztény lélek, hogyha ezeket a rendszeres és szent gyakorlatokat a megadott módon folytatod, hogy általuk magadat megjavítsd és legyőzd, akkor rövid idő alatt messze előrehaladsz, és nemcsak név szerint, hanem valóban is lelki életet fogsz élni.

Más módon azonban és más gyakorlatokkal, még ha olyan kiválóaknak és ízlésedet kielégítőknek látszanának is, hogy teljesen összeszedettnek és az Úrban elmerültnek hinnéd magad, nem remélheted, hogy valaha is elnyered az erényt és a lelki élet igazi szellemét. Ez ugyanis – mint ahogy az I. fejezetben elmondtam – nem a természetünknek megfelelő, élvezetes gyakorlatokban áll és nem azokból fejlődik, hanem olyan erénygyakorlatokból, melyek a természetet minden megnyilatkozásával együtt keresztre feszítik és így az evangéliumi erényekkel fölékesített, s megújult embert fölfeszített Megváltójával és Teremtőjével egyesítik.

Kétségtelen, hogy éppen úgy, mint ahogy a vétkes szokások, az érzéki vágynak engedő felsőbb akarat sok, ismételt tényéből fejlődnek, úgy az evangéliumi erények megszokása viszont az isteni akarattal megegyező, minduntalan ismételt akarati tényekből származik, melyeket Isten hol erre, hol arra az erényre irányít.

Mert, ahogy akaratunk bármennyi támadást szenvedjen is el alacsonyabb tulajdonságoktól és a bűntől, nem válik vétkessé és földiessé mindaddig, míg meg nem adja magát és feléjük nem hajlik, éppúgy bármily hevesen hívja és küzd is érte isteni sugallataival a kegyelem, nem válik erényessé és nem kapcsolódik Istenhez, míg belső és – ha szükséges – külső tények útján nem azonosítja magát Isten akaratával.

XIV. fejezet.
Mit kell tennünk, ha úgy látszik, mintha az alacsonyabb akarat és az ellenség legyőzné és elfojtaná a felsőbbrendű akaratot?

Ha néha úgy találod is, mintha a magasabb akarat tehetetlen volna az alacsonyabbal és az ellenséggel szemben, mert nem érzed, hogy akaratod hatásosan lépne fel ellenük, azért csak tarts ki továbbra is, és ne hagyd abba a harcot. Arra gondolj, hogy a győzelem mindaddig a te oldaladon van, míg nyilvánvaló vereséged tudatossá nem vált benned.

Mint ahogy magasabb rendű akaratunknak nincs szüksége az alsóbbrendű vágyak megnyilvánulására ahhoz, hogy kifejezésre jusson, éppúgy nem kényszeríthetik ez utóbbiak a legnehezebb támadással sem arra, hogy legyőzőnként megadja magát. Isten ugyanis annyi erővel és szabadsággal látta el akaratunkat, hogy ha minden érzék, valamennyi ördög és az egész világ összeesküdnék és felfegyverkeznék is, hogy teljes ereje megfeszítésével rátámadjon és küzdjön ellene, az akarat teljesen szabadon akarhatja, vagy nem akarhatja, amit akar, vagy nem akar, éspedig annyiszor, annyi ideig, oly módon és olyan célból, amint neki tetszik.

És ha az ellenség néha olyan erővel támadna rád és annyira szorongatna, hogy akaratod, mintegy megfojtva, lélegzetét vesztené és képtelen volna az ellentétes akaratnyilvánításra, akkor se csüggedj, s ne dobd el fegyvereidet, hanem használd ez esetben nyelvedet és azzal védelmezd magad, mondván: „Nem adom meg magamat; nem akarlak”. Tégy úgy, mint az ellenség által üldözött és megragadott harcos, aki mikor már nem tudja tőrét ellenségébe szúrni, legalább annak markolatával vág oda.

És mint ahogy ez utóbbi úgy igyekszik a tőr hegyével támadni, hogy előbb hátra ugrik egy lépést, éppúgy vonulj te is vissza az önismeretbe, és miközben fontolóra veszed, hogy önmagadtól semmi sem vagy és semmire sem vagy képes, és minden bizalmadat Istenbe helyezed, aki mindenre képes, mérj az ellenséges szenvedélyre még egy ütést e szavakkal; „Uram segíts, Istenem segíts, Jézus, Mária segítsetek, hogy ne engedjek!”

Sőt, ha az ellenség időt enged, még támogathatod is gyenge akaratodat oly módon, hogy különböző pontokat állítasz értelmed elé, melyeknek megfontolásából az akarat új lélegzetet és erőt merít az ellenség ellen. Megtörténhet pl., hogy bizonyos üldöztetés vagy más nehézség folyamán olyan nagy türelmetlenség fog el, hogy akaratod már-már nem tud, vagy nem akar tovább kitartani. Azonnal megerősítheted, ha lélekben mérlegeled a következő, vagy hasonló pontokat:

Először is azt kutasd, vajon nem magad idézted-e elő, s így nem érdemelted-e meg a bajt, amely miatt szenvedsz? Ha megérdemelted, akkor az igazságosság azt követeli, hogy békével viseld a sebet, amelyet saját kezeddel ütöttél.

Másodszor, ha nem vagy benne hibás, irányítsd gondolataidat egyéb hibáidra, melyekért Isten még nem büntetett meg, s melyeket te magadtól sem vezekeltél le kellőképpen. S ha aztán úgy látod, hogy az örökké tartó büntetést, vagy legalább is a tisztítótűz ideiglenes szenvedéseit, melyeket hibáiddal kiérdemeltél, Isten irgalmassága a jelennek valami csekély szenvedésével cseréli fel, akkor ezt a büntetést ne csak önként, készséggel vállald, hanem még hálával is fogadd.

Harmadszor, ha úgy találnád, hogy már sokat vezekeltél és az isteni Felséget nem bántottad meg nagyon, (amit azonban sohasem volna szabad hinned) akkor arra gondolj, hogy csak a szenvedések szűk kapuján át lehet bejutni a mennyországba.

Negyedszer, még ha be is juthatnál más úton, a szeretet törvénye megtiltaná ennek a lehetőségnek még a gondolatát is, hiszen Isten Fia összes barátaival és tagjaival együtt töviseken és a kereszten át ment be oda.

Ötödször, amit – úgy ezúttal, mint minden más alkalommal is – kiváltképpen szem előtt kell tartanod, az nem más, mint a te Istened akarata. Azé az Istené, aki irántad való szeretetében kimondhatatlan tetszését találja minden olyan erénygyakorlatban és önmegtagadásban, melyet mint hűséges és nagylelkű harcosa azért végzel, hogy méltó légy szeretetére. Légy meggyőződve róla, hogy minél alaptalanabb a téged ért megbántás, minél méltatlanabb azok részéről, akik azt okozták, s minél terhesebb és nehezebb számodra – éppen ezért – annak elviselése, annál jobban tetszel általa Istennek. Mert hiszen így még az önmagukban véve rendetlen és számodra keserű dolgokban is elismered és szereted Isten akaratát és gondviselése irányítását, ami minden, még a legszabálytalanabb eseményt is szabályossá tud tenni és a legtökéletesebb rendbe hozni.

Létrehozva 2025. május 6.