Márton Áron Kiadó, Budapest,1989.
Az angol eredeti címe és kiadója:
Spiritual Direction and Meditation. The Liturgical Press 1960
The Order of. S. Benedict. Inc., Collegeville, Minnesota
Fordította: SZABÓ JÓZSEF
Egyházi engedéllyel

Előszó

Ez a könyvecske javított és jelentékenyen bővített változata annak az anyagnak, amely a „Sponsa Regis” c. folyóiratban jelent meg folytatólagosan a lelkivezetésről és elmélkedésről. Az első rész annak a kereszténynek szól, aki lelkivezetőt keres, vagy már talált is, és utóbbi esetben teljes mértékben ki akarja aknázni szerencsés helyzetét. Ugyanakkor abban a reményben készült, hogy egyes papok, akik túlságosan félénkek ahhoz, hogy lehetséges „lelkivezetőnek” tekintsék magukat, e lapok olvasása közben talán megtanuljak legyőzni természetes habozásukat, és Isten segítségére támaszkodva tanácsot és biztatást mernek adni a gyóntatószékben, ha van rá idő.

Azt is reméljük, hogy ez a könyvecske részben talán eloszlatja a lelkivezetésről alkotott túl merev és sablonos fogalmakat. Hiszen – többek között – azt bizonyítja, hogy a lelkivezetőt nem bűvös gépnek kell tekinteni, amely megoldja a problémákat, és megfellebbezhetetlenül tudtunkra adja Isten szent akaratát, hanem bizalmas jó barátnak, aki a rokonszenves megértés légkörében segítségünkre van, és izmosítja tapogatózó erőfeszítéseinket, hogy közreműködjünk a Szentlélek kegyelmével: mert egyedül Ő az igazi Vezető a szó teljes értelmében.
Egy másik hangsúlyos pont: a kegyelem a természetre épít. Ezért a lelkivezetés akkor válik leginkább hasznunkra, ha felbátorít természetes egyszerűségünk, őszinteségünk, lelki becsületességünk és egyenességünk kifejlesztésére, egyszóval arra, hogy „önmagunk” legyünk a szó legjobb értelmében. Így a tökéletesség e jelentős eszközének egészséges és széleskörű használata segíteni fogja a keresztényeket abban, hogy eleven érintkezésben maradjanak valóságos életükkel és hivatásukkal, ahelyett, hogy elvont ájtatos képzelődések labirintusába vesznének.
A könyv második része az elmélkedésről írt jegyzeteket tartalmaz; ezek 1951-ben íródtak a „Mi a szemlélődés” c. könyv kíséreteképpen. Utána legépeltem, félreraktam, és a feledés homályába merültek. Most kiegészítésekkel és javításokkal nyomdába kerülnek. Az elmélkedést nem lehet könyvből tanulni. E 1 m é 1 k e d n i kell hozzá. De azért abban mindnyájan egyetérthetünk, hogy néhány jókor és megfelelő módon adott útbaigazítás esetleg igen nagy különbséget jelent.
Talán valaki a tárgyról szóló egyéb könyvekben még nem tudta megtalálni azt, amire szüksége volt. Az ilyennek ez a néhány oldal remélhetőleg segítségére lesz. Ez elegendő ok közzétételükre, föltéve, hogy a témához való közeledésünk nem alapvetően téves. De miért lenne az? Hiszen álláspontunk teljesen hagyományos és megszokott. Egyedüli feltűnő sajátossága: a ceremóniátlanság és a konvencionális és merev rendszerektől való idegenkedés. Nem mintha az elmélkedési rendszerek rosszak lennének – és a rendszerektől való idegenkedést semmiképpen sem szabad a fegyelem iránti ellenszenvnek tekinteni. A fegyelem roppantul jelentős, komoly elmélkedés enélkül lehetetlen. De legyen az ember s a j á t fegyelme, nem kívülről a nyakába varrt gépies rutin.
Fogadják hát szívesen ezeket a lapokat. Nem tartanak igényt teljességre, még alapos vagy kimerítő tárgyalásra sem. Egyszerűen néhány jelentős pontot érintenek, amelyet mindenkinek meg kell értenie, mielőtt igazán jól tudna elmélkedni. Ezekben a jegyzetekben sehol sem hangsúlyoztam az elmélkedés jelentőségét, és sehol sem próbáltam rásózni valakire ezt az „árut”.

Mindezt ugyanis köztudomásúnak vettem. Ez a könyv nem olyan embereknek szól, akik nem óhajtanak elmélkedni. Csak olyanoknak, akik már érdeklődnek a tárgy iránt, és szeretnének mindennap elmélkedni. A v á g y természetesen roppant jelentős tényező. Ha egyesek elkezdenek elmélkedni, és aztán semmire sem jutnak, annak egyik legfőbb oka, hogy csak úgy féligmeddig, komoly érdeklődés nélkül fognak hozzá. Magától értetődik: aki nem kíván igazán elmélkedni, bizonyára nem ér el sikert, mert ha valahol, itt kell mindenekelőtt magadnak megfogni a munka végét, Isten kegyelmével. Senki sem végzi el helyetted.

Getszemáni apátság, 1959 őszén

A könyvecske elolvasható itt.

Létrehozva 2014. január 22.