„Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.” (Lk 15,20)

A lányom a két barátnőjével és jómagam bepakoltunk az autóba, hogy felmenjünk a hegyekbe egy ottalvós csúszdázásra. Azt terveztük, hogy útközben felvesszük a fiamat is, aztán irány a hócsúszdapálya. Gyönyörű napot töltünk majd fenn, s szép, havas emlékekkel térhetünk haza. A valóság viszont tele volt csalódással.

1. csalódás: Mikor megérkeztünk fiam lakásához, kiderült, hogy más programot választott.

2. csalódás: A csípős szél miatt legszívesebben a kocsiban kucorogtam volna.  

3. csalódás: A lányok nem élvezték annyira, mint ahogy szerettem volna.

4. csalódás: Nem volt kitakarítva a házikó, mikor megérkeztünk.

Ezen a ponton a csalódás már teljesen úrrá lett rajtam. Úgyhogy, mikor a lányok rákérdeztek, hogy van-e más vacsora-alternatíva, mint a lasagna, amit ezért sütöttem otthon, úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem üvöltöttem velük, de tudok úgy nézni, ami hangosabb az üvöltésnél.

A sok apró kellemetlenség egy nagy bosszúsággá állt össze bennem. Arra számítottam, hogy ez a kirándulás a hegyre feltölt majd, megújít, felfrissít – és ez nem történt meg.

A másoktól való elvárások gyakran teszik döcögőssé kapcsolataimat. Néha ilyenkor várni szoktam a továbblépés előtt. Várom a hívást, az sms-t, az emailt, amiben az illető bocsánatot kér.

A Biblia mást tanít. Mennyire másként viselkedik az apa a tékozló fiú történetében a Lukács 15-ben!

A tiszteletlenség netovábbja volt, mikor a fiú kikérte örökségét még apja életében. Szülőként sokféle értelmezést adhatunk ennek a hozzáállásnak. Biztos vagyok benne, hogy az apa sokkal, de sokkal csalódottabb volt, mint én azon a havas kiránduláson. Hogy tovább rontsa a helyzetet – és ezáltal még nagyobb fájdalmat okozott -, a fiú elherdálta a teljes vagyont, és földönfutó lett. Kétségbeesésében hazaindult.

Az apa ezután leírt c selekedete az, amely alázatra késztet, és arra, hogy újraértékeljem saját reakciómat a csalódásokra. „Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve.” Amikor még messze volt.

Az apa nem tudhatta, miért jön haza a fiú. Talán pénzt akar kérni, vagy követeli a vagyon többi részét. A fiú céljától függetlenül az apa szeretete megindul, amint meglátja a fiát. Nem vár, amíg megtudja, mit akar a fiú, azonnal szeretetét nyújtja felé.

Nem tudom, az apa hajlamos volt-e rá, mint én, hogy mérlegre tegye, ki mennyit ad a kapcsolatba. Nemcsak hogy nem lenne egyezés, de a fiú oldaláról óriási lenne a deficit. Ha az apa oldalán 100, a fiú oldalán -100.

Hálát adhatunk, hogy Isten, Mennyei Édesapánk, olyan, mint az apa a Lukács 15-ben. Egyfolytában nyújtja szeretetét függetlenül attól, mi magunk mennyit adunk a kapcsolatba. Lezárta a mérleget, amikor Jézus a kereszthalálával elvette bűneinket.

Mivel Isten ingyen és feltétel nélkül árasztja rám szeretetét, én ugyanúgy adhatom tovább mások felé. Én is abbahagyhatom a mérlegelést – a családtagjaimmal, barátaimmal, még a mogorva ügyfélszolgálatos nővel is.

Mivel nekem megbocsátottak, szeretnek és átölelnek, én is megbo csáthatok, szerethetek, átölelhetek.

Az apa kimutatta szeretetét. Futott, ölelt, adott. A kimutatott szeretetet lehet érezni. János 15,13: „Nagyobb szeretete pedig senkinek nincs annál, aki életét adja barátaiért.”

Én a magam részéről úgy igazolhatom szeretetemet, ha nem támasztok több elvárást mások felé, és nem vezetem az adok-kapok mérleget. Könnyebb mindez, ha megértem Isten nagy, feltétel nélküli szeretetét irántam.

Köszönöm, Atyám, hogy rámutattál egy másik útra. Szereteted rajtunk keresztül lehetővé teszi, hogy mi is szeressünk másokat. Segíts, hogy ne tartsam számon mások szeretetadósságát, nyíljon meg a szemem, hogy lássam rám áradó szeretetedet. Segíts, hogy erre a szeretetre támaszkodjam, és ezt tudjam nyújtani mások felé. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. január 19.