„Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.” (Lk 16,25)

Naponta találkozunk velük. A gazdagokkal, akik dúskálnak a földi javakban, akiket rövidlátóvá, érzéketlenné tesz az öncélú és sokszor ízléstelen, pöffeszkedő luxus. A másik oldalon meg a nyomorgó Lázárokkal. No és a kutyákkal.

A fényes szőrű, egészséges, fajtiszta példányokkal, melyeknek étrendjéről és vitaminszükségletéről tudományos alapossággal gondoskodnak a megfelelő kutatóintézetek és állatklinikák. Az elkényeztetett ölebekkel, melyeket kozmetikusok ápolnak… miközben az utcai kukákban „gazdátlan” kisgyermekek turkálnak, a tereken mosdatlan hajléktalanok ténferegnek.

Nem a bibliai Keleten járunk, nem is a kasztos Indiában. Nem az ókorban, nem a sötét középkorban, nem a szívtelen vadkapitalizmus hajnalán. (Vagy talán mégis?) – Itthon vagyunk: Magyarországon, a harmadik évezred küszöbén. Jézus tehát ma sem beszél el a fejünk fölött. Akinek inge, nyugodtan vegye magára!

Jó, jó – azért az evangéliumot nem lehet szociális kiáltvánnyá egyszerűsíteni. Nem prédikálhatjuk vulgár-marxista hevülettel: a gazdagság automatikusan a kárhozatba vezet, a szegénység viszont a legrövidebb út a Paradicsomba. Elvégre a Jóisten igazságos, kárpótlást kell nyújtania a földi élet során elszenvedett hátrányokért, sérelmekért… Nem áltathatjuk a lelkiismeretünket: bár a kisujjunkat se mozdítjuk a társadalom peremére szorultakért, ők mégis kezükben szorongatják a mennyország kulcsát. Hiszen jól tudjuk: a képlet sokkal bonyolultabb. Tapasztaljuk: a nyomor mennyi torzulás, mennyi bűn forrása lehet.

Sok keresztény talán egy vállrándítással elintézné a példázatot: nem érint a dolog, aligha vonatkoznak rám ezek az intelmek. Nem vagyok ugyan koldus, de gazdagsággal sem vádolhatnak. Örülök, ha nem sodródom hónap végére a szakadék széléig, ha a családomnak biztosítani tudom a legszükségesebbeket. Hagyjanak engem békén a karitász-akciókkal, jótékony alapítványokkal!

Ebben az esetben sem bújhatunk azonban ki a felelősség alól. Más-más mértékben, más-más módon, de igenis figyelnünk kell egymásra, felelősek vagyunk egymásért. A gazdagokért is, hogy – az evangélium szavaival – „barátokat szerezzenek a hamis mammonból”: hogy jó célokra fordítsák fölöslegüket, hogy ne menjenek el behunyt szemmel a szeretet nagy kihívásai mellett. S felelősek vagyunk a szegényekért: hogy a nyomor ne taszítsa őket bűnbe, kiszolgáltatottságba, kétségbeesésbe, ne fossza meg emberi méltóságuktól, ne züllessze őket az állati lét szintjére. Nem mindegy, hogy az anyagi szűkösséget lelki gazdagság ellensúlyozza, vagy pedig fizikailag és szellemileg végképp lerongyolódnak a mi Lázárjaink.

Létrehozva 2013. december 28.