A Seregek Ura bőséges lakomát rendez…

„A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek az ő szent hegyén.”
Vagyis Sion hegyén, mely az ő választott népét, az Egyházat jelenti. Az Egyházon kívül ugyanis nem lehetséges az emberiség egysége szeretetben, ünnepi lakomában, legfeljebb csak jogi, politikai tömörülésben.
Minden olyan ábrándozás, amely az Egyházon kívül akarja egységbe foglalni a nemzeteket, az egész földkerekséget egyetlen birodalomba, nem más, mint őrült vállalkozás, profán ökumenizmus, civil messianizmus.
Ezt a minden nemzetet egyesítő birodalomépítést támogatni annyi, mint követ hordani a bábeli torony építéséhez, mert ebből a világbirodalomból, világünnepből kimarad a Seregek Ura… Nélküle, sőt ellene és Fölkentje ellen gyűlnek össze a nemzetek.
Viszont minden olyan ábrándozás, amely az Egyházba úgy akarja összegyűjteni a nemzeteket, mint egy földi birodalomba, nagyon is evilági képzelgés az emberről, akiről Isten elhatározta, hogy csak a legmélyebb mélységben kapcsolódhat a másik emberhez. Olyan illúzió, amelyből ideje lenne már kiábrándulni annyi kudarc után.
Az elmélkedés elolvasható itt.

Létrehozva 2013. december 6.