Becslések szerint Németországban már több mint hárommillió ember tetováltatta magát, és ez a szám állandóan emelkedik- A kígyóktól, tündérek és halálfejektől el a rózsákig ezerféle motívum létezik. Ezek a – divatos kifejezéssel nevezett – tetoválások különösen a fiatalok körében nagyon népszerűek.

Az egyik napilap már 1996-ban ezt írta -Bőrre menő képek” címmel: “A testkultusz rajongói a mintegy 2000 tattoo-stúdióban keresik az új kihívásokat, a végső kábulatot. Minden megengedett, ami tetszik; testfestészet (body painting), orrgyűrűk, piercing (testékszer) a test bármely részén.”

Egyidejűleg egyre bizarrabb formában kínálják ezeket a dolgokat, melyek részben fájdalmasak is. A legújabb irányzat a „branding” amelynél az „áldozatoknak” elég sokat el kell viselniük, amikor egy 1000 °C -ra felhevített pecsétet nyomnak a bőrükre. A még keményebbek számára létezik a „tuckering”, melynek során fémkapcsokat szúrnak a bőrbe. Következésképp: amit korábban büntetés, megalázás, csonkítás, rabszolgák megjelölésének módszereként alkalmaztak, és így is tartottak számon, az ma „menőnek” számit, és növekvő számú rajongói táborra tesz szert. Így megint csak egy világi lap ezt írja a piercing témáról: „Divatba jött az orrba, a köldökbe vagy az intim testrészekbe szúrt gyűrű.”

A zsidó nők fülébe vagy orrába helyezett karikák ellenben a Biblia szerint dísznek számítottak (Ezékiel 16,12), főként az orrkarika pedig a alávetettségét jelképezte a férje vagy valaki más tekintélyéve) szemben (1 Mózes 24,47). Ezt a képet aztán a Biblia egy másik helyen is használja, mint az ítélet jelét, ez esetben az asszírok seregével kapcsolatban. “Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat orrodba vetem” (2Királyok 19,28; Ézsaiás 37,29).

Ószövetségi időkben annak a rabszolgának, aki uránál akart maradni, önkéntes alávetettsége jeleként árral átfúrták a fülét, hogy legyen örökös rabszolgája (2 Mózes 21,6; 5 Mózes 15,17).

Szabad itt, nem dogmatikus kijelentésként, egy párhuzamot vonni? Elképzelhető, hogy ez az irányzat annak a Jele, hogy az ember tudatosan vagy nem tudatosan rabszolgaként valaki másnak a rendelkezésére bocsátja magát? A Biblia beszél egy láthatatlan rabszolgatartó létezéséről, aki a által magához láncolja az embereket, és akit„e világ istene” névvel is illet {János 8,34 és 2 Korinthus 4,4). A tetoválás korábban az alvilág védjegye volt, és különösen az elítélt rabok alkalmazták előszeretettel. Ezeket a szokásokat a természeti népektől vették át, akik mindenekelőtt vallási és kultikus okokból végeztek ilyesfajta beavatkozásokat a bőrükön.

Isten Igéje kifejezetten megtiltja a test bevagdosását is (3Mózes 19,28; 21,5), ami a mai kifejlett technikák és módszerek elődjének tekinthető. „Ti az Úrnak, Isteneteknek a gyermekei vagytok. Ne vagdaljátok hát össze magatokat halottakért, a homlokotok fölött se nyírjátok le a hajatokat.” (5Mózes 14,1)

Ilyesmit a pogány világban rendszerint egy halott miatti gyásszal összefüggésben cselekedtek.

A Szentírás intései nem alaptalanok, bár a Biblia nem magyarázza meg alaposabban ennek a tiltásnak az okát. Az ezekhez a mózesi igékhez fűzött kommentárok írói azonban eléggé egyöntetű véleményen vannak az értelmezésüket illetően. Egyikük, a Wychff Bíble Commentary így vélekedik a 3 Mózes 19,28 parancsáról: „Egy ember bármilyen módon történő akaratlagos megcsonkítását tiltotta meg. Mind a test bevagdosása, mind tetoválása pogány szokás volt.”

Egy másik kommentár ezt írja ugyanerről az igéről: „Az a gyakorlat, hogy a gyász jeleként bevagdossák arcukat, karjukat vagy lábukat, a pogányok között általánosan el volt terjedve. A halottak iránti tisztelet jelének tartották, egyben pedig engesztelőáldozatnak szánták a halál fölött hatalommal bíró isteneknek. A zsidók Egyiptomban tanulták meg ezeket a szokásokat, és az fenyegette őket, hogy ismét visszaesnek ebbe (Jeremiás 16,6; 47,5). A tattook démonok neveivel is összekapcsolódtak, és a hanyatlás, ill. a lázadás maradandó jelei voltak.”

Hogy tehetünk-e ilyen éles kijelentéseket, nem tudom megítélni. Annak viszont el kellene gondolkoztatnía bennünket, hogy a tetoválás terjedése együtt jár a pogány, ezoterikus áramlatok felvirágzásával. Ennél fogva figyelemre méltó, hogy a Biblia Istennek a népek feletti ítéletével kapcsolatban beszél ezekről a praktikákról (Jeremiás 41,5; 48,37}. Ezért a keresztényeknek tartózkodniuk kellene a tetoválás bármilyen formájától. Az egyik tájékoztató füzet így ír erről a témáról:

„Lelkigondozók a megmondhatói, hogy azok a tetovált emberek, akik Krisztushoz találnak, újra meg újra „ösztönösen” érzik, hogy bőrrajzolataik nem illenek Isten gyermekeiként elfoglalt helyzetükhöz.”

Az 5Mózes 14,1 verssel összefüggésben ugyanez a szerző a következőket írja: „Habár ezek a cselekedetek önmagukban véve ártatlannak tűnhetnek, olyan szokásokkal és hitbeli elképzelésekkel álltak összefüggésben, amelyek Isten számára utálatosak voltak.”

A bőrnek a vallásos elragadtatás fokozása céljából történő bevagdosását az 1 Királyok 18,28 írja le. Arról számol be, ahogy Baal papjai körültáncolták az oltárukat, közben pedig bevagdosták a húsukat, míg el nem borította őket a vér, és eksztázisba nem estek. A Wycliff Bíble Commentary arra a módszerre nézve, hogy tánc révén lelki-szellemi „elragadtatást” érjenek el, a kővetkezőt jegyzi meg: „Az ilyesfajta praktikák ma sem ismeretlenek egyes táncoló derviseknél.”

Még egy ijesztő gondolat jut óhatatlanul az ember eszébe. A Jelenések könyvében szerepel ugyanis a híres prófécia, miszerint az utolsó időkben mindenkinek magára kell vennie a fenevad bélyegét. Tehát bárhogyan is történik majd az emberek megjelölése, egyfajta „globális tetoválásra”, illetve „tömeges piercingre” kerül sor. A dolgok mai állása alapján az embernek az a benyomása, hogy ebben a nemzedékben egyre kisebb lesz az ódzkodás egy ilyesfajta „megbélyegzéssel” szemben.                                    

(forrás: Ethos, 2013/4. szám)

Létrehozva 2019. november 27.