Bevezetés

A karizmatikus megújulás egyik  legnagyobb kísértése a vágy arra, hogy  önmagában “valamivé “váljon, (önmegvalósítás) egymást figyelve, számolgatva a taglétszámot, miközben lassan a tekintetünk a napról az árnyékra tevődik át. A Korintusi levél 1,27-28 írja:  “Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.”  A megújulásnak el kell döntenie, hogy megmarad–e emberi értelemben gyöngének és balgának, és ezáltal Isten eszközeként ellensúlyoz mindent, ami az erősséget a szervezetben és a számszerűségben látja, de Isten szemében jelentéktelen.

Lélek és test

Sajnos, be kell látnunk, hogy ez egy elkerülhetetlen folyamat. Ha Isten elkezd egy munkát és azt az emberek kezébe adja, azonnal emberivé válik és ezáltal a próféciák egyre inkább instrukciókká alakulnak át. Ezt történt a Galaták egyházában. És  Szent Pál apostollal együtt mi is felsírunk, hogy épp, hogy elkezdtünk vízen járni tiszta hitben és máris emberi módon dolgozunk rajta?  “Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? 2. Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? (Galatákhoz irt levél 3,1)
Be kell ismerni, hogy pontosan nem tudom mit jelent a “testben akarjátok bevégezni” kifejezés, de úgy érzem, hogy hasonlóan az őrségben levő katonához, kötelességem  meghúzni a vészharangot, hogy Isten minél tovább köztünk maradhasson, az Ő dicsőségére!

Jelek es csodák

Gyakran elcsodálkozom, hogy Jézus miért szereti annyira az imacsoportjainkat és  az újabb es újabb közösségeket, hogy ilyen erővel és csodákkal manifesztálódik a jelenléte bennük. Azt hiszem,  Jézus ezen csoportok abszolút lelki szegénységét szereti, ami abban rejlik, hogy  sem múltjuk, sem igazából biztos jövőjük nincs. Olyanok, mint egy felhő, ami miután lezúdítja a tartalmát a földre, ezáltal meg is szűnik.

Mit értek ez alatt?

Az intézményes egyháznak dicsőséges múltja és szilárd jövője van, amíg van világ, az egyház lesz. És ezt a Jóisten szereti az egyházban. De Isten mást is keres, olyanokat, akiket azonnal fel tud használni, anélkül, hogy bármit is kérnének cserébe azért, hogy Istent boldoggá tegyék, és hogy Isten akaratát megvalósítsák a földön. Akar-e a megújulás ilyen Isten előtt kicsinek maradni, ami kedves az Urnak, hogy az Úr a mi gyöngeségünket tudja használni az ő mindenhatóságában. Akarunk –e úgy szolgálni, hogy nem aggódunk a tagszám miatt és a megújulás jövője miatt, hanem egyszerűen csak vagyunk és szolgálunk?
Az egyház jövője már biztosított és ez legyen elég. Maradjunk meg kicsi, de prófétai hangnak, használjuk az egyház szentségeit, szolgálatait és maradjunk meg az egyház szolgálóinak: legyünk olyan felhő, ami miután mennyei esőt ereszt az egyházra, elenyészik.

Költsük mindenünket az egyházra

Pontosan látom, hogy mi történik az intézményes egyházban, mennyi energia es erő megy el az intézmények és szervezetek  fenntartására, így természetes, hogy nem marad idő és energia az egyház lelki kincstárának gyarapítására. Ezért a megújulás feladata, hogy mindent fizessen be az egyház kincsestárába! A megújulás első napjaiban a következő próféciát kaptam, amit azonnal le is írtam: „Az Atya újfajta módon  akarja megdicsőíteni, fiát, Jézus Krisztust a Földön és egy új utat talált fel erre. A  Szentlelket bízta meg ezzel a megdicsőítéssel, mert írva van, hogy “ Az Atya meg dicsőit, és megadja, ami az enyém.”
Keresztény élet, mely teljesen Istennek van szentelve, alapító nélkül, szabályok nélkül, új rendek nélkül

Alapító: Jézus Krisztus
Szabály: Az evangélium, a Szentlélek értelmezésében
Rend: Az egyház

Ne aggódj a holnap miatt, ne kívánj elismert szervezeteket, melyeket majd folytatatnak a követők. Jézus az alapító, aki soha nem hal meg, ezért nincs szüksége örökösre. Engedni kell, hogy új dolgok történjenek, akár holnap is.  A Szentlélek holnap is az Egyházban lesz!”

Nem a testben bevégezni

Említettem korábban, hogy nem tudom pontosan, hogy mit jelent számunkra az a kifejezés, hogy „nem a testben bevégezni”, ennek ellenére rávilágíthatunk evvel kapcsolatban néhány veszélyforrásra. Az általános veszély a Megújulás és magának a Szentléleknek a megszelídítése. A Megújulást mi magunk alkotjuk, s van, aki többé, van, aki kevésbé megtapasztalja Isten Szentségét, mint az „emésztő tüzet”. Elmondhatjuk, hogy a Katolikus karizmatikus megújulás is hasonló tapasztalatokból indult ki.

Egyik résztvevője a Duquesne-ben lezajlott híres hétvégének később úgy írta le a kápolnában történt megtapasztalásukat: „Isten félelme kezdett köztünk lebegni; egyfajta szent rémület megakadályozta, hogy felemeljük a szemeinket. Ő jelen volt, személyesen és tartottunk attól, hogy ennyi szeretetet nem fogunk tudni elbírni.  Dicsőítettük Őt és felismertük életünkben először, hogy mit is jelent a dicsőítés. Az elrettentő valóság égető érzése és Isten jelenléte volt köztünk. Attól a pillanattól új világossággal értettük meg Yahweh képét, aki a Sinai hegyen villámlik és dörög Létének tüzével és Izajás megtapasztalását és a mondatot, amit írt: „A mi Istenünk emésztő tűz”. Ez a szent félelem, valamiben ugyanaz, mint a szeretet, legalábbis nekünk így tűnt. Ez valami teljesen szerető és csodálatos volt, még ha egyikünk se kapott képet erről. Olyan volt, mintha Isten ragyogó és vakító, személyes jelenléte lett volna velünk, mely betöltött minket és a szobát egyazon időben. (R. Martin: A lélek és az Egyház, New York, 1976, 16. o)

De ember nem bírja sokáig ebben a klímában és jelenlétben, mely megítél, és mindent napfényre hoz. Izajással hirdetné: „Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?” (Iz.33.14) Ha nem tudja elviselni ezt az emésztő tüzet, mit csinál a bűnös ember? Próbálja megszelídíteni, tesz egy pajzsot köré és távolságból kezeli. Visszafordul a saját dimenziójába. A tűz egy véka alá kerül, a véka pedig az emberi szavak és iniciatívák sokasága. Az ember lépésről lépésre visszaveszi az uralmat a hektikus cselekedeteivel.

A kontroll visszaszerzése

Egy ideológiai fázis lép színre: ahelyett, hogy a dologgal foglalkoznánk, a dolgok képével foglalkozunk. Jelentős, hogy a Megújulás kezdetén, amikor két vagy három ember összejött, akkor az idő többségében imádkoztak; most, ha kettő vagy három ember összegyűlik, akkor az ima jelentőségéről beszélnek! Kis különbségnek tűnik, holott hatalmas, mert ez a különbség magának a Megújulásnak a sava és borsa. Ebben a fázisban egyfajta ritualizmus lép színre: azt tesszük, amit a múltban, de a múlt idők ereje nélkül, mert belül nincs Lélek és élet. Éppen ezért mi itt meghatározott céllal vagyunk, hogy aláhúzzuk Szent Pál szavait, hogy úgy harcoljunk, hogy ne testtel végezzük be, amit elkezdtünk, hanem harc azért folyik, hogy visszaadjuk Istennek az erőt. A test beférkőzése, amit észlelünk, nem vereség, mert ha már felismertük az ellenséget, azzal már nyertünk. Ez egy szabadító munka, melyet Isten Igéje végez el köztünk.

Túlságosan aggódni a külső kép miatt

A testben végződésnek egyik különleges esetét, „külsőségnek” hívják.
De ez alatt, nem azt értem, hogy valaki felemeli a kezét, vagy tapsol, vagy az imának más kísérő elemeit, hanem ellenkezőleg, azt, amikor túlságosan azzal foglalkozunk, hogy hogy is mutatunk kívülről, arról, hogy mit mondanak, vagy gondolnak majd rólunk. Vagy amikor rögtön megosztjuk azokat a dolgokat, amiket Isten a szívek mélyén visz végbe, holott ezeket jobb titokban tartani, mivel ezek a „király titkai”.

Néha Jézus olyan szavaira kellene emlékeznünk, mint: „ne kürtöltess magad előtt”, vagy a másik „ne tudja a bal kezed, hogy mit tesz a jobb”. Ha mindent közkinccsé teszünk (azon dolgok kivételével, melyekről tehetünk és kell is tanúságot tennünk, mert kölcsönösen építő hatásúak), a Lélek dolgait hasonló sorsra juttatja, mint amire az a mag jutott, amely az útfélre esett és jöttek a madarak és elvitték azokat és tudjuk, hogy kik ezek a madarak.

Embernek és nem Istennek megfelelni

Sokszor ez egy jó célból indul ki: tudatni az Egyházzal, hogy vagyunk és tanúságot teszünk Isten csodáiról. De ez olyan, mintha borotva élén táncolnánk. Az elismerés és engedély az egyház, Pápa és püspökök részéről jó dolog, Isten ajándéka, hiszen a nélkül nem tud az ember teljes egységben az Egyházzal együtt dolgozni és abban sem lehet biztos, hogy jó úton halad. De kívánni és túlzottan aggódni az elismerés és engedély miatt, lehet, hogy nem a legjobb és utalhat arra, hogy emberek és nem Isten kedvét keressük. (Gal.1,10).

Ugyanaz az apostol írta a Rómaiakhoz: „Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér:” (Róm.13.3.). „Tégy jót”: ez az, amivel nekünk foglalkoznunk kell; kapni vagy nem kapni dicséretet csak utána jön, és az nem attól függ, hogy mi járunk utána, hanem, magából a mi „jóságunkból” adódik, vagyis igazhitűségünkből, engedelmességünkből, alázatunkból és fegyelmünkből.

Nem kellene akarnunk látni a füstöt a tűz előtt, arra vagyunk elhívva, hogy az Egyház tüzével foglalkozzunk, s nem a füsttel; Isten dicsőségével, és nem a mi hírnevünkkel! Emlékeznünk kell és magunkáévá kell tennünk Jézus szavait: „noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon.” (Jn. 8,50), az Atya.

Kísértés és büszkeség

Másik formája, hogy testben végezzük az a kísértés arra, hogy mindent megtegyünk, olyan erővé válni, ami mindent átfog, amely a szektorban létezik. Vannak testvérek, akik nagy hitben, azt szeretnék, hogy a Megújulás szociális, kulturális, önkéntes, iskolai, fiatalok, drogosok, munkaterületeken is tevékenykednének. A múlt tapasztalata azt mutatja, hogy ez pont az a mód, mely ellaposíthatja az összes szerzetesi rendet, amely által elveszítik a sajátos karizmájukat és ezáltal az eredeti erejüket. Végül, – ahogy részben ma is történik – mindenki ugyanazon dolgokat teszi, és nehezen lehet megkülönböztetni emiatt a szemlélődő rendeket a többitől. Ez szintén a büszkeség kísértése, hogy mindent megtegyünk és minden legyünk!

Nem éri meg vetélkedni

Egy napon, mikor Assisi Szent Ferenc még élt, néhány „pap”, méghozzá vezető beosztásban, egy bíboros kíséretében, meglátogatták a szentet és próbálták rávenni, hogy bevezesse a Kis Testvérek rendjébe Szent Benedek regulájának bizonyos részeit, hogy a szerzetesek életébe nagyobb „rendet” és komolyabb tanulmányokat vigyen ezzel. A Szegény kézen fogta a bíborost, elvitte a szerzetes testvérek gyűlésére, mely a fő teremben zajlott és azt mondta: Testvérek, testvéreim, hallgassátok: Isten arra hívott, hogy az egyszerűség útján járjak. Azt nyilatkoztatta ki nekem, hogy a földön új embernek kell lennem!  Ő össze fog zavarni titeket a tudományotokkal és utána ti nagy szégyennel fogtok visszamenni a hivatásotokba”.(Ferences források n.1673). Szent Ferenc tisztelte a többi szerzetesrendet, annyira, hogy azt gondolta, bizonyos fontos egyházi dolgok intézésére ők már ott voltak és nem volt értelme egyfajta versengésbe kezdeni emiatt.

Mi a mi karizmánk?

Talán Isten minket is a Megújulásban „új őrült embernek” akar a világban, abból a speciális fajtából, amelyről Pál azt írta Korintusi egyháznak: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért” (1Kor.10). Ezért kérdezzük meg magunkat: „Mi a mi karizmánk, mi az a feladat, ami miatt Isten létrehozta a Megújulás?”

Hiszem, hogy senki nem kételkedik abban, hogy a Megújulásban, melyet a Lélekben kezdtünk, ahhoz, hogy ne testben végezzük, vissza kell térnünk a lényegi elemekhez, visszamenni a nem túl távoli gyermekségünk napjaihoz. A mi hivatásunk, hogy hirdessük a jelenlevő, élő Uralmát Jézusnak, Szentlelkének az Egyházban való jelenlétével; az, hogy visszaadjuk az erőt Istennek, vagy hitelt adjunk Isten erejéről” (Zsolt. 68,35).; hogy tanúsítsuk Isten az Isten és ez elég. Ezt meg tudják tenni a gyerekek és a szegények, mint azok, akik üdvözölték Jézust a Jeruzsálemi bevonuláskor. De ha senki sem fogja hangosan kiáltani ezeket a dolgokat, akkor Jézus kényszerítve lesz, hogy engedje a köveket kiáltani.

A Szentlélek keresztség

Vannak mozzanatok és momentumok, amikor Isten ereje nagyobb tisztasággal nyilatkozik meg. Ez a kiáradás, vagy a Szentlélek keresztség! Mit tettünk a Szentlélek keresztséggel? Ez a Megújulásnak adott kegyelem marad a Megújulásé. Ott Jézus úgy jelenik meg, aki „van”, ott Ő úgy mutatkozik meg, mint Úr, aki a Lélek ajándékát adja. Ott az ember semmi és Isten minden.

Összegyűjthetjük sok testvér tapasztalatait, főleg az elsőkét és fel fogjuk fedezni milyen sok életet újított meg ez a megmozdulás és mennyi hivatás született belőle.

Napjainkban a Lélek keresztség második helyre szorult; vannak csoportok, melyekben csak kevesen részesültek benne és melyekben az emberek azt gondolják, hogy ez nem annyira fontos a Megújulás életében. Mondogatjuk: „Már meg vagyunk keresztelve és a keresztséggel már megkaptuk a Szentlelket.” Jézus is teljesen be volt töltekezve a Szentlélekkel Mária méhében való fogantatása óta, mégis meg akart keresztelkedni a Jordánban és a Szentlélek teljessége töltötte Őt akkor be. Mert minden új feladatnál és hivatásnál a Szentlélek új keresztségében részesülünk, de számunkra az első csak a szentségi, a többi nem más, mint az első, vagyis a keresztség szentségének a megújítása.

Keresztény életeket ébreszt

Meg vagyok róla győződve, hogy a fáradtság miatt kezd a Megújulás laposodni; a többiek számára ez nem különbözik a többi egyházi mozgalomtól. Az ember indítást érez arra, hogy újra kimondja Szent Pál szavait: „Hiába éltétek át mindezeket?” (Gal.3,4). Megint meg kell kezdenünk jobban használni ezt az ajándékot, jó szemináriumok vezetésével, melyben erős Szentlélek keresztséggel találkozunk. Fel kell ébresztenünk az alvó keresztény életeket. Ha ezt megtettük, minden lehetséges lesz a személyes szinten, az egyén tulajdonságaitól függően: szociális elköteleződés, evangelizáció, szerzetesi hivatások.

Ezek a dolgok nem emberi aktivitásformák, hanem a Lélek dinamizmusának a kifejeződései lesznek. Ilyen körülményekben, Szent Ferenc válaszul azoknak, akik erőltették, hogy megkapja a Pápától a több templomban való gyóntatáshoz és prédikáláshoz való jogokat (mert sokszor a papok nem adták meg neki az engedélyt ehhez), mondta: „Ne aggódjatok: a megtértek nehézség nélkül találnak majd maguknak gyóntatókat!” (FF1674). Számunkra is, legfontosabb ügyünknek a megtérésnek kell lennie, hogy az emberek felébredjenek a hitre, természetes, hogy végül majd megtalálnak az egyházban mindent, amire az új életük táplálásához szükségük van.

Egyedül Jézust dicsérni

Nagy vágynak kell lennie a szívünkben: hogy a megújulás legyen újra és újra a hely, ahol a Feltámadt kinyilatkoztathatja vitathatatlan „Én Vagyok!”-ot.  Hogy ránk nézhessen, átölelhessen minket a Pantokrátor szemeivel és kezeivel (Mint a montreali román stílusú katedrálisban) és örömmel mondja: „Itt, egyedül Én vagyok és senki más nincs!”  Láthatja az „én kitételének” füstölgő kanócát, mely Rá vár, aki a Sugárzó Reggeli Csillag”, az Igazság Napja, aki a Hadészből élve tért vissza. Hogy az ige, amit kezdetben hallottunk valósággá váljék köztünk: Azon a napon az Úr felmagasztaltatik: Csak Ő”.

Ó, Úr Jézus, Dicsőség Királya, az egyház sugárzó vőlegénye, mi tényleg felemeltünk Téged a kereszten és azt nézzük, hogy Te Vagy. Legyél Úr Jézus, legyél! Legyél bennem, a csoportomban, a Megújulásban, az Egyházban! Örüljünk és vigadjunk, mert az Atya adta neked a nevet és a te nevedre meghajtjuk a térdünket az imádásodra.

Forrás