Mi van, ha kevés okunk van a reménységre?

Kedves John atya, advent általában a remény időszaka. De mi van akkor, ha kevés okunk van reményre? Amikor az élet messze nem örömteli, hogyan élhetjük át az adventi időszak igazi örömét és békéjét?  Családunkat idén sok veszteség érte, és még a gyermekeim is kétségbeesnek, hogy milyen rossz év volt. A férjemmel külön élünk, és kevés a remény a kibékülésre, elvesztettük a családi háziállatainkat (a kutyánkat és a macskánkat is), és egyszerűen csak szomorú események sorozata sújtott minket az elmúlt évben. Imádkozom, hogy az adventi időszakban megtapasztalhassam az igazi örömöt és békességet, de hogyan győzhetem le ezeket a személyes szenvedéseket? Csak félretenni őket egy időre olyan hamisnak és hiábavalónak tűnik. Van-e bármilyen tanácsa?

Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, szeretném, ha tudnád – vagyis emlékeztetni szeretnélek -, hogy nem vagy egyedül a szenvedéseiddel. Teljesen igazad van abban, hogy ódzkodsz attól, hogy „csak úgy félretedd a szenvedéseidet”. Az érett keresztények nem fékezhetetlen optimisták. Nem teszünk úgy, mintha ebben a bukott világban minden rendben lenne. Nem véletlenül követeli meg az Egyház, hogy minden nyilvános istentiszteleti helyen jól láthatóan legyen egy feszület az oltár fölött: a hazafelé (a mennybe) vezető út egy nehéz út, és az élet bizonyos időszakaiban nagyon nehéz lesz.

Mindazonáltal nem vagytok egyedül. Ezt nem én találtam ki. Jézus mondja ezt nekünk, meghívva minket, hogy számítsunk az ő elkötelezettségére irántunk: „Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” (Jn 16,33).

Nem tudom, észrevetted-e, de tulajdonképpen két különböző kérdést teszel fel, közvetlenül egymás után. Először azt kérdezed, hogy mit tegyünk, amikor „kevés okunk van a reményre”. Másodszor azt kérdezed, hogyan élhetjük meg az adventi örömöt, amikor „az élet távol áll az örömtől”. Talán, ha elgondolkodsz e két szó, a „remény” és az „öröm” keresztény jelentésén, az segít némi fényt találni.

Alapvető öröm és alapvető remény

Az öröm az örvendezés megtapasztalása, amely valami jó birtoklásából fakad. Az öröm annál mélyebb és tartósabb, minél mélyebb a „valami jó”.  Örömöt érzek, amikor megeszem a brownie-t, mert jó íze van. De az íz elmúlik, amikor a brownie eltűnik – ez egy nagyon múló öröm. Örömöt érzek, amikor olimpiai aranyérmet nyerek, és ez az öröm egész életemben megmarad, visszatér, valahányszor csak rá gondolok, vagy az érmet a kezemben tartom, mert a győzelem egy nagyon hosszú időn át tartó, herkulesi erőfeszítés eredménye volt.

A remény az öröm várakozása, vagy embrionális öröm. Amikor a meccs a végéhez közeledik, és úgy tűnik, hogy győzni fogunk, tele vagyunk reménnyel; bizonyos értelemben előre megtapasztaljuk az örömöt. Aztán amikor a végső sípszó megszólal, és az eredményjelzőn mi állunk az élen, a remény teljes örömbe csap át, mert a jó dolog, a győzelem végre a miénk.

A lelki érettség kulcsa

A lelki élet egyik legnagyobb kihívása, hogy megtanuljunk igazi keresztény örömöt és reményt megélni. A földön élünk, ebben a bukott világban. És bukott emberi természetünk van. Ennek következtében van egy olyan „alapbeállításunk”, hogy úgy mondjam, amely arra késztet, hogy boldogságunkat e világ jó dolgaiban keressük. Ez lehet az érzéki örömökben, a népszerűségben, az eredményeinkben – ezek rendkívül felszínes javak. De kereshetjük a boldogságunkat hiteles javakban is: egy egészséges házasságban és családban, egy jó munkában, amely lehetővé teszi, hogy segítsek egy jobb világ építésében, vagy egy egyszerű, kiegyensúlyozott életmódban, amely békét hoz nekem és a körülöttem élőknek. Mivel ez az alapbeállításunk, erős hajlamunk van arra, hogy mélységes frusztrációt éljünk át, amikor ezek a világi javak cserbenhagynak bennünket. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak valamilyen kiigazítást kell tennünk, és akkor a boldogság a miénk lesz.

De van egy alapvető probléma ezzel az alapbeállítással: ez téves. E világ javai, akár felszínesek, akár mélyek, soha nem fogják, soha nem tudják biztosítani azt a mély, tartós örömöt, amire a szívünk vágyik, amire teremtettek minket. Miért? A Katekizmus (#27) válaszoljon:

Az Isten utáni vágy az ember szívébe van írva, mert Istentől és Istenért teremtetett; Isten pedig szüntelenül hívogatja magához az embert, és az ember csak Istenben találja meg az igazságot és a boldogságot, amelyet szüntelenül keres…

A lelki érettség tehát nagyrészt abban áll, hogy megtanuljuk e világ javait viszonylagosan, mint egy cél eléréséhez szükséges eszközöket értékelni. Azt jelenti, hogy megtanuljuk egyre jobban kívánni Istent, hogy „szeressétek az Urat, a ti Isteneteket teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elmével és teljes erővel” (Mk 12,30).

Az adventi öröm jegye

Ebből a perspektívából kiindulva kezdhetjük megközelíteni, hogy mit is jelent valójában az „adventi” remény és öröm. Az „advent” szó azt jelenti, hogy „eljövendő”. Az adventi öröm abból fakad, hogy különös figyelmet fordítunk arra, hogy Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtt eljött a földre, hogy legyőzze a sötétség hatalmait és megnyissa a menny kapuit. Azért jött, hogy megbocsássa bűneinket, hogy meggyógyítson minket, hogy utat törjön számunkra az örök élethez. Ez egy objektív valóság, egy örökkévaló jószág, amelyet hit által már birtoklunk. De emlékeztetnünk kell magunkat erre a jóra, erre az igazságra.

Figyelmünket Őrá kell irányítanunk, meg kell értenünk, ki kell ízlelnünk, fel kell fedeznünk, hagynunk kell, hogy betöltse a szívünket. Csak akkor lesz mélységes öröm – olyan öröm, amelyet senki sem vehet el tőlünk, mert senki sem tudja visszacsinálni, amit Krisztus tett; a menny kapui nyitva maradnak! – az adventi időszak kezd megmozdulni a szívünkben. Ez az egyik oka annak, hogy az Egyház megadja nekünk az adventi és a karácsonyi időszakot, hogy lehetőséget adjon és arra ösztönözzön bennünket, hogy elmélkedjünk erről a jóról, amit már birtoklunk.

Advent a remény jegye

Az adventi „remény” nem Krisztus első eljöveteléből, hanem jövőbeli eljöveteléből fakad. Jézus nemcsak eljött és legyőzte a rosszat, megfordította az eredendő bűnt, és megnyitotta előttünk a menny kapuját, hanem megígérte – valóban megígérte -, hogy újra el fog jönni. És második eljövetelekor véget vet minden igazságtalanságnak, bűnnek, gonoszságnak és szenvedésnek: befejezi az üdvösségtörténetet, amely az első eljövetelével végérvényesen elkezdődött. Tudjuk, hogy amíg életben tartjuk a vele való barátságunkat, addig garantáltan részünk lesz ebben a végső győzelemben, helyünk az örökkévaló Királyságban:

Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. ³Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. (Jn 14,2-3).

Erre számíthatunk. Bármilyen szörnyűek is szenvedéseink itt a földön, Jézus megígérte nekünk minden vágyunk beteljesedését, ha csak kitartunk a vele való barátságunkban. Ez az adventi reménység; ez a reménységre való ok, amelyet semmi sem változtathat meg, és semmi sem vehet el.

Egy út előre

Most már készen állunk arra, hogy megközelítsük a kérdésre adott választ. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy talán nehéz lesz elfogadnotok, de íme. A fájdalmas, kimerítő megpróbáltatások, melyeket Isten megengedett neked az elmúlt hónapokban, lelki szempontból egy aranybánya. Most épp annak megtapasztalása közepén vagytok, hogy mennyire mulandók, mennyire törékenyek, mennyire megbízhatatlanok még a világ jó dolgai is. A Szentlélek arra hív benneteket, hogy miközben Krisztus keresztjének a vállatokra nehezedő részével haladtok előre, vessétek tekinteteket a betlehemi csillagra, amely örökkévaló fényben ragyog, a Sarkcsillagra, amely átvezet bennünket a könnyek völgyén, az örök haza felé.

Most nem vonják el figyelmedet e világ javai, mert Isten feltárta előtted gyengeségüket, időlegességüket. Ttt a tökéletes alkalom, hogy gyakoroljátok az adventi reményt, és megtapasztaljátok a mélyebb, szilárdabb adventi örömöt. Most, jobban, mint valaha, lehetőséged van arra, hogy keresztény érettségedben egy teljesen új szintre lépj.

Hogyan teheted ezt meg? Több időt kell szánnod az imádságra (lásd ezt a Dan Burke által készített ingyenes videót a mindennapi szellemi imádság szokásának kialakításáról). Azt is javaslom, hogy szentelj egy kis plusz időt lelki olvasmányokra. Olvass olyan keresztény társaidról, akiknek szintén sötét és fájdalmas időszakokon kellett átmenniük a hazatérésük során. Különösen ajánlom a tiszteletreméltó Nguyen Van Thuan bíboros, Saigon néhai érsekének könyvét, aki 14 évet töltött kommunista börtönben és koncentrációs táborokban: A remény útja, Öt kenyér és két hal (egy nagyon apró könyv, amely gyönyörű erejű).

És ne feledd, nem vagy egyedül. Egy másik idézettel fejezem be Urunktól: „Ne hagyjátok, hogy a szívetek megzavarodjon. Bízzatok Istenben, bízzatok bennem is” (Jn 14,1).

A tiéd Krisztusban, John Bartunek atya LC, ThD

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. december 22.