Az előzőkben arra törekedtünk, hogy a Szentlélek segítségével szemléljük a Szeplőtelen Fogantatás nagy titkát és megértsük, mi a különbség a Szeplőtelenül Fogantatott Mária és a Szeplőtelen Fogantatás között, amely képes lesz eltiporni a sátánt és minden művét a végső időkben. Tudjuk, hogy a Szeplőtelen Fogantatás eljön a világba, hogy végleg eltiporja a kígyó fejét, és akkor a Szeplőtelen Szív diadala az egész világon látható lesz.

Ha el akarunk mélyedni a Szeplőtelen Fogantatás titkában, nagyon fontos, hogy megértsünk egy egyszerű elvet, amit Isten tár fel előttünk. Isten Máriát a saját Paradicsomának teremtette, azért, hogy Benne lakjon. Az Úr azonban bennünket is arra hív, hogy pontosan ugyanezt tegyük, vagyis, hogy Vele együtt Máriában lakjunk. Tudjuk jól, milyen nagy különbség van aközött, ha valakivel csak időnként beszélgetünk és aközött, ha valakivel együtt lakunk. Tökéletesen megértik ezt a különbséget az összeköltözést illetően a fiatal, szerelmes házastársak.

Ha valakivel igazán együtt laksz és ezt a személyt szereted, akkor szó szerint folyamatosan ennek a másik személynek az életét éled. Folyamatosan gondod van rá, érdeklődsz a dolgai iránt, beszélgetsz vele, amikor csak teheted, és hiányzik még akkor is, amikor fizikailag ott van a közeledben. Szeretnél állandó közösségben élni ezzel a szeretett személlyel az élet minden szintjén. Pontosan ezt jelenti valakivel, sőt egyenesen valakiben élni. A teljes szeretet azt jelenti, hogy nemcsak beszélgetésekre vágyunk, hanem arra, hogy a másikban lakhassunk. Nem szeretnénk egyetlen percet, egy órát sem elvesztegetni arra, hogy egyedül legyünk. Valakiben lakni annyit jelent, mint nagyon bensőséges, intim módon benne lenni a nap huszonnégy órájában. Pontosan erre hív bennünket a Szentháromság.

Szent Ágoston, az egyik legnagyobb egyházatya és egyháztanító mondja, hogy mindannyian arra hívattunk, hogy Isten Fiához hasonuljunk. Ebben a világban Jézushoz hasonlóan Mária Méhébe zárva kell élnünk, ahol ez a jó Anya óv, táplál bennünket és ahol növekedünk, míg Ő meg nem szül bennünket az ég dicsőségére. Tehát Mária számunkra az élet természetes légköre, az a természetes légkör, amelyben lélegzünk, amelyben napjaink és éjszakáink minden percét átéljük.

Ezért olyan fontos, hogy szüntelenül higgyük, elképzeljük, hogy Benne élünk, gondolatban újra és újra visszatérjünk ehhez a vitathatatlan igazsághoz és tudatosítsuk ezt magunkban. Törekedj szüntelenül megélni a Szentháromság jelenlétét magadban és ugyanakkor Máriában lakni. A lényeg az egyszerűség, amely által – minden felesleges bonyodalom nélkül – a hit egy pillantásával felfogjuk ezt a két valóságot: én Máriában, és bennem a Szentháromság.

Máriát mindig nagyon elbűvöli, ha te Benne akarsz lakni, ha szeretnél Vele barátkozni, szeretnéd Őt szüntelenül meghívni az életedbe. Említettem korábban a medjugorjei látnoknőt, aki olyan mélyen átélte a Szűzanya látogatását és az Ö mérhetetlen alázatát. Mária ezt a látnoknőt megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a kettőjük viszonyában valóban ő, vagyis a látnoknő olyan, mint a világmindenség királynője. Isten Anyja hihetetlenül képes érzékeltetni velünk, mennyire értékesek vagyunk. Végtelen tiszteletet tanúsít irántunk, a legkisebb, legmegvetettebb iránt is, akit mindenki lenéz és elutasít. Amikor Mária eljön hozzánk, nem úgy jön, mint fenséges királynő, hanem mint a legalázatosabb Lány, aki épp azért lehet az ég és a föld Királynője – mert Ő a legalázatosabb.

Jól tanúsítják ezt a Szűzanya mexikói, guadalupei jelenései, ahol Mária azték királylányként jelent meg – barna szem, barna haj és helyi viselet. Ez egyébként nagyon érdekes, hogy a világ különböző részein megjelenő Szűzanya mindig egy kicsit másképp néz ki. Gyakran más színű a haja, a szeme és más ruhát visel, mintha igazodni akarna azok befogadóképességéhez, akiknek megjelenik. Guadalupéban indián királylányként jelent meg, ráadásul annak a Juan Diegónak, aki utolsó volt saját törzsének hierarchiájában – lenézett, megvetett, nevetség tárgya, olyan valaki, akit mindenki semmibe vett. Mária viszont, amikor megjelent neki, ezekkel a szavakkal fordult hozzá: ,„Legkedvesebb, legdrágább fiam.” Mi, európaiak nem látunk ebben semmi különöset, az aztékok számára azonban egészen elképzelhetetlen dolognak számított, mivel ez olyan forma volt, amivel csak a legfenségesebb királyukat szólították. Ily módon Mária a királynak kijáró csodálattal és tisztelettel fordult Juan Diegóhoz. Az aztékok között a legmegvetettebb emberhez fordul a legnagyobb tisztelettel, ami csak a királyt illeti. Mária anyai szeretetének hatalma a legmerészebb elképzeléseinket is túlszárnyalja!

Nagyon fontos, hogy Máriával és Máriában eljussunk a szív teljes békéjére, hogy felülemelkedjünk a minden napi élet gondjain és bajain. Igaz, hogy sok problémánk van, sok szenvedés és különböző fájó dolgok nyomasztanak bennünket, sőt nem egyszer szinte agyon nyomnak, a világ különböző helyein megjelenő Mária mégis folyamatosan arra kér bennünket, hogy hagyjunk fel az aggódással akkor, amikor Ő velünk van. Figyeljük meg, milyen szép szavakat intéz Juan Diegóhoz, mikor az nagybátyja súlyos, gyógyíthatatlan betegsége miatt aggódik: „Ne félj ettől a betegségtől, sem semmiféle más betegségtől, és semmi mástól, ami nehéz és fájdalmas. Hát nem vagyok-e itt n, a Te Anyád, nem vagy az En oltalmam árnyékában, nem Én vagyok örömöd forrása, nem rejtőzöl köpenyemben, karjaim ölelésében? Ne aggasszon hát semmi és ne nyugtalanítson!”

Bármilyen helyzetben is lennél tehát és akármilyen nehézséget élsz át, Mária végig ezt mondja Neked – ne nyugtalankodj, ne aggodalmaskodj tovább, ne foglalkozz túl sokat a gondokkal, ne tépd a hajad, egyszerűen nyugodj meg. „Nem vagyok talán az Anyád, akit átjár Isten mindenhatósága? Akit Isten mindig meghallgat. Hagyd hát az aggodalmaskodást, hagyd a gondokat!”- szólít fel bennünket is Mária.

A Szűzanya egyik legérdekesebb XX. századi jelenése a kibehói jelenés volt Afrikában. Mária itt néhány fiatalnak jelent meg. Kezdetben a bizalmukat igyekezett elnyerni.

Az egyik látnokot, Emmanuel Segatashyát és az ő tanúságát Máriával való találkozásáról már korábban idéztük.

Szeretném most még egyszer felhívni a figyelmet az utolsó szavaira: „És amikor így tartott, többé nem léteztek számomra a gondok, bajok, eltúntek az aggodalmaim.” Miért olyan fontos ez? Mert ez egyfajta lakmuszpapír, amely megmutatja, valóban egyesülünk-e Máriával, egyesülünk-e Istennel az imádságban.

Sajnos, gyakran csak ledaráljuk az imákat, üres szavakat mondunk Istennek, de nem egyesülünk imádság közben az Ő Szívével. A problémánk olyan naggyá válik számunkra, hogy eltakarja előlünk Istent – maga a probléma lesz az istenünk. Milyen gyakran imádkozunk így: ,,Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Istenem, mi van a gyerekemmel? Istenem, elveszítem a munkámat. Istenem, hogy tudom kifizetni a számlákat, Istenem, ellopták az autómat, Istenem, mi történt? Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Segíts! Segíts, kérlek.”

Ahelyett tehát, hogy aggodalmaskodsz és felsorolod az összes szerencsétlenséget, ami ért, mondd egyszerűen: „Jézus, gondoskodj Te!” Ezeket a szavakat, amelyek a Jézusra való teljes ráhagyatkozásra tanítanak, naponta tanulmányoznunk kellene. Az Úr Jézus nagyon világosan mondja, hogy ha valami aggaszt, gyötör, nem hagy aludni, egyszerűen hunyd le a szemed és mondd: „Jézus, gondoskodj Te! Én megnyugszom.” Ha ennek ellenére a helyzet csak romlik, hunyd le a szemed újra, még erősebben és mondd még nagyobb bizalommal: „Jézus, gondoskodj Te! Én megnyugszom.” Ha nincs béke a szívünkben, állandó nyugtalanságban élünk, egyáltalán nem halljuk Istent, nem érezzük az Ô szeretetét – attól félünk, hogy Ő nem segít. A szívbéli béke hiánya oda vezet, hogy szüntelenül félelmeink és rettegéseink felszínén élünk. Pedig olyan keveset kellene tennünk.

„Amikor így tartott a karjaiban, megszűntek számomra a gondok, a bajok, aggodalmaim. Ő a legszeretőbb Anya a világon, és sehol nem szeretnék jobban lenni, mint az Ő karjaiban. Amikor elengedett, hogy visszatérhessek a földre, sírni szerettem volna- mondta szomorúan Emmanuel.

Amikor a lourdes-i jelenések után Soubirous Bernadettet megkérdezték, mi a legföbb vágya, ő egyszerűen azt válaszolta: „Legfőbb vágyam az, hogy mielőbb meghalhassak” És amikor megkérdezték, miért, azt válaszolta: „Hogy újra láthassam Őt.” Milyen boldogok vagyunk az Ő karjaiban. Ugyanakkor, ha kilépünk az Ő karjai közül, tévelyegni kezdünk, már nem vagyunk igazán önmagunk. Ilyenkor az ördög kezd bennünket hatalmába keríteni…

A Szűzanya a legnagyobb gyengédséggel akar szüntelenül velünk lenni a legegyszerűbb dolgainkban is és a legszorosabb kapcsolatban szeretne lenni velünk. A látnokok tanúságából tudjuk például, akiknek személyesen is megjelent, hogy Mária nagyon szeret nekünk puszit adni, szeret bennünket megölelni, megsimogatni. Érdemes itt idézni az egyik medjugorjei látnok tanúságát. Ebben elmesélte, hogy a Szűzanya a látnokokat születésnapjukon „különösen gyengéden’ arcon csókolja, ahogyan a horvát nők között szokás, mindkét arcon, egymás kezét fogva. „Amikor tudod, hogy közeledik a születésnapod, és hogy Mária megpuszil, elkezded számolni a napokat. Még egy hónap, még huszonöt nap, még tíz nap… Reggel, amikor felkelsz, az az első gondolatod, bár most lenne már. És minél közelebb a perc, annál nagyobb az örömed. A születésnapodon akkora az örömed, hogy nem tudod magadban tartani. Kezded számolni az órákat. Képtelen vagyok szavakba önteni, micsoda örömet tapasztal az ember azon a napon. Ezt nem lehet megmagyarázni. Azt hiszed, egy rendes puszi lesz, de nem – az egész szíved beleremeg. Ekkora boldogság, ekkora béke el sem fér a szívben.”

Nagyon jól tudjuk azonban, hogy az életünk nemcsak örömökből, boldogságból és magasztos pillanatokból áll, de szenvedésből is. Szeretném a figyelmeteket felhívni Mária jellemének, az O kivételes személyiségének egy vonására, amely akkor nyilvánul meg, amikor a szenvedésről kezd beszélni. Az első, ami szembetűnik, hogy ezt sem úgy teszi, mint egy fenséges királynő, hanem mint a leggyengédebb anya. Nem azt mondja kemény hangon: „Most szenvedni fogsz, fogadd el ezt a szenvedést, mivel nagyon jól tudja, mennyire félünk a szenvedéstől, és mennyire szeretnénk elkerülni azt.

A XX. század egyik legnagyobb misztikusa, Natuzza Evolo, aki stigmatizált is volt, nemcsak szenvedéseit ajánlotta fel másokért, de magára is vállalta mások szenvedéseit. Amikor megkérdezték, miért nem osztja meg szenvedéseit másokkal, vagy másképpen – Jézus miért nem osztja meg az ő szenvedéseit másokkal, hogy rá kevesebb háruljon, röviden és nagyon sokat mondóan azt válaszolta: ,„Mert Jézus fél tőletek!” Jézus fél tőlünk, mert ha megoszt velünk egy kis szenvedést, mi azonnal lázadozni kezdünk Elene, azonnal átkozni kezdjük a sorsunkat, az életünket. Dühösek leszünk, és azt kérdezzük: miért éppen én, miféle bűnökért?

Amikor Mária meglátogatta Fausztina nővért, ő röviden így írta le: „Szomorú volt, szemeit a földre szegezte. Megértette velem, hogy valami mondanivalója lenne számomra, ugyanakkor azt is értésemre adta, hogy nem szívesen beszél erről. Mikor ezt megértettem, kértem a Szűzanyát, mondja csak, amit akar, és nézzen rám. Jóságos mosollyal rám nézett, s ezt mondta: »Szenvedésben lesz részed. Szeretnéd elfogadni? Én mindig veled leszek«. Szívére ölelt és azt mondta: »Én mindig együtt érzek Veled.«”

Próbáld ezt elképzelni, próbáld megragadni Mária jellemének ezt a vonását. Nézzétek, milyen gyengéd, milyen finom még akkor is, amikor a szenvedésről beszél. Mennyire szeretné, hogy ne kelljen szenvednünk! De olykor a szenvedés nélkülözhetetlen fontos ügy, valakinek a növekedése érdekében, azért, hogy valakiért felajánlhassuk. Mária azonban mindig rendkívül tapintatosan beszél, teljesen tiszteletben tartva a megszólított személy szabad akaratát, ahogy a fatimai gyerekekhez is: ,„Szeretnétek vállalni a szenvedéseket, hogy a bűnösök megmeneküljenek?

/Részlet P. Dominik Chmielewski SDB Kegyelemmel teljes c. könyvéből/

Létrehozva 2024. december 10.