„Mágia és hit” rádiósorozat, 11. előadás

Jelen előadássorozatom elsősorban a hívő katolikusok tisztánlátását szolgálja. Protestáns testvéreink csóválhatják a fejüket: mit beszélsz a numinizáció ellen, amikor a katolikusok arról nevezetesek, hogy szentelt tárgyakat használnak, képeket és szobrokat részesítenek vallási kultuszban, rituális technikáknak tulajdonítanak hatékonyságot, sőt az élő Isten helyett halott embereket hívnak segítségül?

A katolikus néni, aki a Szent Antal perselybe dob pénzt, hogy elveszett szemüvegét megtalálja, nem halottidéző-e, és nem mágikus szertartást végez-e? Polémikus él nélkül, de úgy érzem, az ilyen és hasonló kérdésekre válaszolnom kell, már csak „belső használatra” is, hogy a mágia és a hit között világos különbséget tudjunk tenni. Ez a világos különbségtétel gyakran hiányzik. Sokszor templombajáró hívők sem utasítják el határozottan a mágikus gyakorlatokat, főképpen ha azok némi keresztény mázzal vannak bevonva. Ez elég megdöbbentő. Indián varázslók kunyhójától kezdve magyar jósok és táltosok rendelőjéig megtaláljuk a falakon a keresztény alibit, a feszületet és Madonna-képet. Ettől még nem válik kereszténnyé a mágia; közte és a keresztény hit között áthidalhatatlan ellentét van, az esetleges külső hasonlatosságok ellenére. Az ellentét lényegét kell megértenünk. Túl sok mágikus gyakorlat van forgalomban ahhoz, hogy mindegyiket egyenként leleplezzük. Meg kell tanulnunk az alapelveket alkalmazni.

Mindenekelőtt azt szeretném kijelenteni: nem a numinizáció ellen szólok általában, hanem az irreális numinizáció ellen. Vannak teljességgel reális numinizációk is. Amire az istenség (numen) rányomja megkülönböztető bélyegét, az vallási értékké (numinózummá) válik, azaz numinizálódik. Így például a templom sajátosan szent hely, nem azért, mintha Isten kizárólagos tartózkodási helye volna (ez bálványimádó gondolat), hanem azért, mert Isten imádására szánt hely: „Az én házam az imádság háza” (Mk 11,17). Ezért tekinti Jézus magától értődőnek, hogy „a templom megszenteli az aranyat” (Mt 23,17) és „az oltár megszenteli az ajándékot” (Mt 23,19). Egy épület, egy tárgy, amely Isten számára van lefoglalva, részesül az ő szentségében, megkapja az istenség pecsétjét, vallási értékké válik, azaz numinizálódik. Ez teljesen normális és a hittel összhangban álló gondolat, nincs benne semmi mágikus, semmi pogány. Az ilyen reális numinizációk esetében gyakran használható az ismerősebb szakralizáció kifejezés is. Amit szakralizálunk, azt lefoglaljuk Isten használatára. A szenteltvíz, melyet az Egyház imádságban Istennek ajánlott, nem kémiai összetételében különbözik a csapvíztől, hanem abban, hogy Isten éltető áldásának szimbóluma lett. Ez a lefoglalás nem bálványimádás. Senkinek nem jut eszébe azt állítani, hogy a szenteltvíz isten. Mégis részesedik valamiképpen Isten szentségében, tisztelettel kezeljük, nem fogunk benne edényeket mosogatni, és nem fogjuk a kanálisba önteni. Szakralizálva, ha úgy tetszik: numinizálva van.

A tanítás elolvasható itt.

Létrehozva 2023. augusztus 18.