MENJ KERESZTÜL A FALON c. sorozat 10. rész

Nem is kopogott. Vidáman besétált hozzájuk a falon át. “Itt vagyok!” A tanítványok csak pislogtak döbbenten.

Jézus kereszthalála után a tanítványok a veszteségükön búsongtak. Együtt depresszióztak a “felső szobában”. Csöndben voltak, kultúráltan viselkedtek. Egészen megbénította őket a félelem. Volt rá okuk. Veszélyben voltak, gyászoltak… úgy vélték, hatalmas veszteség érte őket… mert nem látták a teljes igazságot.

Jézus pedig ezalatt feltámadt.

“Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Békesség néktek!” (János 20:19)

Őt nem korlátozta semmi. Amikor eljött a tanítványokhoz, nem is kopogott… egyszercsak ott állt előttük.

– Halihó! Itt vagyok! Shalom! Békesség néktek!

Besétált hozzájuk a falon át. A tanítványok csak pislogtak döbbenten. Tamás még a saját szemének sem mert hinni. Szerintem a többiek is így voltak vele, csak Tamás tért magához először.

Jézus bejön a legzártabb szobámba. A lelkem mélyéhez a legjobb barátomnak sem adok kulcsot, hogy csak úgy bármikor bekukkantson. Én akarom eldönteni, hogy hova vezetem be. A csúnya helyek elé függönyt akasztok, rájuk csukom az ajtót. Ha valaki betéved, zavarban vagyok. Vágyon rá, hogy ismerjen az, akit szeretek… de félek, mi lesz, ha megismer.

Az elmélkedés elolvasható itt.

Létrehozva 2013. július 16.