Református testvérünk példát-mintát ad a helyes riposztra a médiából áradó támadásokra, melyek során a keresztényeket gyakorlatilag büntetlenül lehet alázni, gúnyolni. Remélem, hogy ez az írás ráébreszt sok hívőt, hogy mi  folyik ma a médiában.

Ahogy egy másik testvérem megfogalmazta: ez a cikk a heidelbergi káté református zsinati fiaskója után ismét lendületet adhat a Krisztusi keresztény egység törekvéseire.

Tóta cikkét pedig csak az erős idegzetűeknek ajánljuk.

“Orbán mégsem fogja elengedni az egyházak kezét – ő ugyan aligha hisz bármiben is, viszont szüksége van a hiszékenységre. Neki hívők kellenek, akik nem kérdeznek rá sem korrupcióra, sem adópolitikára, csak nyelik az ostyát szorgalmasan, és elhiszik, hogy az minimum turistaszalámi.”

(Tóta W.: A sír üres – hvg.hu)

Kedves Tóta W. Árpád!

Már régóta készülök Önnek írni, de valahogy soha nem éreztem elérkezettnek az időt. Viszont a fenti írása, úgy látszik, megérlelte régi szándékomat. Tudja, régi olvasója vagyok, még indexes korszakából. Mindig lestem, mikor jelenik meg, s habár református keresztyénként soha nem értettem egyet Önnel, mégis volt az írásaiban valami vonzó. Nem, nem vagyok mazochista, de valahogy az írásaiból mindig kiéreztem valamiféle kamaszos dühből fakadó moralitást: Ön voltaképpen a keresztyénséget kéri számon a keresztyéneken. Ez nekem tetszik.

Ön igazán hálás lehet az Úristennek. Nemcsak kiváló írói tehetséget adott Önnek, hanem hozzá valami apadhatatlan indulatot is, ami minden publicisztika veleje, mint ezt tudjuk. Az egyházias keresztyénséggel szembeni gyűlölete   dühe az Ön publicisztikáját tényleg szinte repíti, a nevéből brand lett, s igazán hálás lehet, hogy ez a konstans mondanivaló –  kitöltve missziói küldetését –  megteremti Önt is. Ez a düh annyira jellegadó és identitásalkotó Önnél, hogy már-már gyanús. Ha nem vigyáz, még megtér.

Tudja, azért értem Önt, mert nekem is volt ilyen korszakom. Falusi református papgyerek vagyok, s a kamaszkorú fiatal éleslátásával pontosan érzékeltem közelről az intézményesült keresztyénség sok-sok képmutatását, álságosságát, hazugságait és bűneit. Állandóan perlekedtem, s mindenkin, beleértve szegény apámat is, a „tiszta” keresztyénséget kértem számon, a kamaszgyerekek kérlelhetetlen moralitás-igényével.

Időbe tellett, míg megértettem Luther halhatatlan mondatát a simul iustus et peccator igazságáról. Tudja, úgy van ez, nem kell ezt Önnek magyaráznom, hogy minden intézményesülési folyamat szükségszerűen generálja az eredeti gondolat torzulását, legyen szó bármiféle eszmeiségről vagy vallásról. Az intézményesült keresztyénség is szükségszerűen torzul, s folytonos kritika és önkritika tárgya kell legyen. Erről szól a híres reformátori tétel: ecclesia semper refomari debet. – De még ebből is dogmát lehet csinálni, mint ezt mindenki tudja. A reformátusok meg pláne. Nekem elhiheti.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2024. november 21.